Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1893-03-26 / 13. szám

helyzetre való tekintettel indítványozta, hogy még a közgyűlésen gyűjtés indíttassák az árvízkárosultak részére, mely indítvány általános helyesléssel találkozván, a gyűjtést azonnal megkezdették és pedig a következő eredménynyel :

Gr. Széchenyi Sándor 100 frt, Péchy József 5 írt, Perczel Dezső 10 frt, Hanny Gábor 10 frt, Bencze István 5 frt, Bernrieder József 5 frt, Döry Dénes 50 frt, br. Jeszenszky József 10 frt, dr. Moldová- •nyi István 5 frt, Leopold Sándor 5 frt., Kramolin József 2 frt, Goldberger J. Mór 5 frt. Nagy N. János 2 frt, Pirnitzer Antal 2 frt, Tóth Károly 10 frt, Adler N. János 5 frt, Haberfeld Fülöp 2 frt, Reinitz Gábor 1 frt, Strasser Henrik 20 frt, Nagy László 10 frt, Szluha Sándor 5 frt, dr. Dragics Imre 5 frt, Perczel József 5 frt. Vitkovits Ferenc

1 frt, Magyar Zsigmond 1 frt, Frühvirth Géza 1 frt, Spiesz János 1 frt, Stann István 1 frt, Hónig Mór L. 5 frt, Hirsch Ignác 5 frt, Fekete Lajos 5 frt. Fahrner János 3 frt, Mehrwerth Ferenc 2 frt, Vizsolyi Ákos 10 frt, Döry Andor 10 frt, Straicher Benő l frt, Marhauser Imre 2 frt, Török Béla 4 frt, Markó Gusztáv 2 frt, Fischer Sándor

2 frt, Ágoston István 1 frt, Kelecsenyi Ambró 10 frt, dr. Spányi Leó 5 frt, Boschán Vilmos 2 frt, dr. Haidekker Béla 2 frt, Föglein János 1 frt, Hüli Nándor 1 frt, N. János 1 frt, Hauk Antal 1 frt, dr. Póth Badó 1 frt, dr. Láng Frigyes 1 frt, Fördös Vilmos 5 frt, Kurz Vilmos 3 frt, Űrffy Lajos 10 frt, Kovács S. Endre 10 frt, Perczel Lajos 5 frt, Péchy János 1 trt, Forster Zoltán 2 frt, Guzraits 1 frt, Sust Viktor 1 frl, Módly László 2 frt, Spányi Antal 1 frt, Símontsits Elemér 2 frt, Máthis Kálmán 2 frt, Paal József 2 frt. Vosinszky Mór 1 frt. Csontos Jenő 1 frt, dr. Lévay Ignác 1 frt, Bezerédj Pál 20 frt.

Ezután főispán ur Öméltósága Jeszenszky György bárót tb. aljegyzővé nevezte ki.

A tárgysorozat következő pontjai közül kiemelendő, hogy a közigazgatási bizottságban megürült tagsági helyre mindenkinek örömére a múlt héten bizottsági tagul megválasztott Péchy József tolnai prépost választatott meg.

A megyei pótadónál Jeszenszky József kérdé, hogy meddig fog tartani a közönségnek eme megterheltetése, mire Simontsits Béla alispán általánosan megnyugtató felvilágosítással szolgált. Következett a napirend legérdekesebb és legfontosabb tárgya: Budapest főváros és Zemplén vármegye körlevele.

Az állandó választmánynak javaslatát, melyet fent szószerint közlünk, Madarász E emér főjegyző olvasta fel, és az utána felhangzó éljenek is igazolták, hogy többségben vaunak a javaslat hívei.

2.

_________________________________

vi

ssza! Gondos partievadász anyáknak hány támadását hárította el rólam, a kék boudoirjábau hányszor lehettem együtt azzal, akit azt hittem, hogy szeretek!

Nos, épen ebben van a bökkenő. Az a bolondos lány, akihez ón aunyi lángoló verset Írtam, de akire most — nagy okom van rája — nagyon haragszom : az kezdte meg ellenünk a hajszát. Hogy esett, hogy nem, elég az hozzá, hogy megharagudott rám, bosszút akart rajtam állani. A gonosz portéka jól tudja, hol támadjon meg : haragjában a mi ártat'an viszonyunkat kezdte ki. Es a mely percben ö az első rossz szót mondta rólunk, a mi szükebb társaságunkban a rossz hírünk terjedt, mint a futó tűz.

Mi lesz ebből ? Isten a megmondhatója. De én érzem, hogy valami nagyon bolond história lesz belőle. Nem is história, hanem regény, üj divatu, naturalista-regény; érdekes, pikáns, tele észbontó részletekkel, káprázatos helyzetekkel. Érzem, minden tagomban érzem, minden lélekzetemben benne ég, minden érverésemben benne lüktet és minden gondolatomban benne táncol, mint veszítem el önnel szemben napról-napra mindjobban azt a közömbös, gyermeteg vonzalmas érzést és mint válik ez mindjobban szerelemre, — érdekes, csábitó, bűnös szerelemre. És ön is, ó, érzem, ön sem néz engem annak, aminek ezelőtt nézett.

A javaslat mellett elsőnek Bernri’eder József nagybirtokos, a vármegyei szabadelvű párt elnöke szólott, a ki lelkesedéstől áthatott beszédben, nemes pathosszal hivatkozott arra, hogy Tolnavár- megyében a szabadelvüség hagyományos, bizonyságot tesznek erről nagyjainknak a teremben függő arcképei, kiknek legszebb erénye az volt, hogy a szabadságért tudtak lelkesülni, reményű, hogy e vármegye ezen eszmékhez ezúttal is hű marad. Elfogadásra ajánlja a javaslatot. Zajos éljenzés követte szavait, melyek után Bencze István duna- földvári apát emelt szót, kijelentvén, hogy a javaslatot el nem fogadja és indítványt terjesztett be, hogy a közgyűlés Budapest körlevele fölött térjen napirendre, illetve egyszerűen vegye azt tudomásul. Bencze beszédének elején higgadtan és mérséklettel beszélt, olyannyira, hogy az ö állására való tekintettel még az ellenkező véleményen levőkre is kedvező benyomást gyakorolt a beszéd. Ez azonban nem tartott soká, a bizottsági tag ur olyan szenvedélyes kitörésekre ragadtatta el magát, a minőkre csak a fanatizmus képes. Beszéde elején hivatkozott arra, hogy miután az uj kormányt már üdvözölte a vármegye és most még csak a levegőben lebegő eszmékről van szó, a felirat korai volna.

Aztán a szónok, az állam és egyház fogalmának, hatáskörének és céljainak fejtegetésére tért át, mi közben az államot és egyházat többször t e s tütü 1 e t n e k nevezte el. A polgári házasságról még nem olvasta hogy az minő előnyökkel járand, ellenben hitelvekbe ütközik, az anyakönyvvezetés is sok fölösleges millióba fog kerülni stb , eddig tartott a tárgyilagos rész. Ezután már fellobbant a bizottsági tagban a türelmetlen papnak szenve- délyeskedóse, s beszédének némely passusa még paptársai között is viszatetszésre talált. Vannak kormányok, szóló szerint, melyek, megfeledkezve nemes hivatásukról, hiúságból és pénz vágyból származnak cselekedeteinek rugói. Eláll! hangzott fel e szavakra, melyeket olykép igazított ki, hogy nem csak az államra, hanem az egyházra is Vonatkoztak e szavak. A bírói tiszt a házassági ügyekben felesleges, ha már egységes házassági jogot kívánnak, akkor azt bele kellene vonni a kereskedelmi jogba. (Zajos nevetés minden oldalról eláll, eláll!) Azok az államok, folytatja szónok, melyekbe be van hozva a polgári házasság, mind a tönk szélére jutottak. (Nem igaz! üres beszéd és egyéb vissza nem adható bókokkal szóltak erre közbe.) A bizottsági tagok között a nyugtalanság és izgatottság mindinkább növekedett és midőn aztán Bencze ur beszédében oda ért, hogy konkrét példára hivatkozva, a polgári házasságnak az lesz majd az eredménye, hogy inig az atya vallását követő fiú leborul, a zsidólány leköpi a keresztet,

__________TOLNAVARMEGYE.

gy

alázat! szégyen ! és szűnni nem akaró zajban a terem minden oldaláról eláll! kiállások repültek a szónok felé, ki eme alacsony gondolkozásra valló és valószínűleg csak a szó hevében elejtett szavak után nagy nehezen folytathatta beszédét, a mely a tudatlan nép felizgatására alkalmas lett volna ugyan, de semmikép sem illett ahhoz a teremhez, a melyben, ahhoz a közönséghez, melyhez Bencze ur szólott, de legkevésbbé illett az a szeretet papjának ajkaira.

Bencze után Jeszenszky József báró szólott tárgyilagos beszédben ugyancsak a javaslat ellen. Ó tisztel minden val ást de ellenese a polgári házasságnak. Utána Dr. S eh wetz Antal bonyhádi ügyvéd a következő szép beszédet mondotta a javaslat mellett:

Méltóságos főispán ur!

Tekintetes megyei törvény ha'óság !

A polgári házasság életbe léptetését, mely az emberi szív legnemesebb és legönzetlenebb érzéseinek szabad irányt enged, minden szabadságszerető honpolgárnak lelke mélyéből óhajtania kell, nem tehet senki ez ellen kifogást; hacsak az emberi természet ősi jogait lábbal nem akarja tiporni.

De minden szabadságszerető honfinak nemcsak óhajtania, de határozottan akarnia is kell — hogy a már tarthatlan állapot — továbbra fenn ne maradjon mely embertársaink között korlátokat állít fel — s melylyel szemközt a természetes jogosult érzelmeket elhallgatni kénytelen.

Azért ma, midőn a szabadelvű kormány egy oly eszmét óhajt életbe léptetni, mely ezen korlátokat ledönteni hivatva lesz — örömmel üdvözlöm és bár mint ellenzéki, honfiúi kötelességemnek tartom neki ezért bizalmat szavazni. (Éljenzés!)

Mégis midőn szabadságszerető érzetemnek eleget tenni óhajtok, nem felejtkezem meg azon érzelemről sem, mely az emberben a jólelkü nevelés által önkénytelen — szívben és lélekben fejlesztve lesz — ez a vallási érzet, ez erkölcsi lényünk és életcélunk legmagasztosabb ideálisrausa, ezt sérteni senki sem akarhatja, mert ez az embernek vele született lelkiismereti szabadsága. Nézetein szerint mindenki felekezeti állását megbecsüli akkor, ha az ő egyházának főigazságait imaszerü- leg elismeri de nem vétkezik senki vallási érzete ellen, ha az emberiség felfogása szerint egy elren • dezett állami és jogintézményt — egy korszerűbb kulturintózménynyel helyettesíteni óhajtja, mely az ország közérdekének leginkább megfelel, de különösen, mely által a magyar nemzetiség fája lombosabbá, virágzóbbá és termékenyebbé válik.

Ha azonban a magyar klérus a polgári házasság behozatalánál befolyását vallási és erkölcsi szempontból az országos törvények korlátain belül is érvényesíteni akarja — úgy hasson oda, miként

1893. március 26.

Hogy is ne, mikor minden és mindenki szinte rákényszerit bennünket! Ha kettesben végigsétálunk az utcán és beszélgetünk az időről és megszóljuk közös ismerőseiuket, csudálatos módon tucatszámra találkozunk az ismerősökkel és kérdő gúnyos pillantásukból, vontatott köszönésükből meg abból, hogy nem csatlakoznak kozzánk, kezdjük kiérezni, hogy van abban valami, ha mi együtt sétálunk ; valami, amire eddig nem is gondoltunk. És a beszédünk önkéntelen szakgatottabbra válik, a zavart hallgatás hézagaival tarkázódik ; a szavam önként' len melegebb lesz és esdöbb, az ön felelete önkéntelen tiltakozó és védekező. Azon érjük magunkat, hogy néptelen mellékutcába térünk, — oda, ahova fashionable ismerőseink nem igen kerülnek. Én nem i is merem a házuk kapujáig elkísérni; az utcájuk sarkán válunk el és én bucsuzáskor a szokottnál hosszasabban tartom kezemben az ön keztyüs kezét. Tudja isten, honnan kerül belém ennyi bátorság, egyszerre csak megfordítom a kezét és megcsókolom ,ott, ahol a keztyüből kirózsállik a te- | nyere. A szemein azt kérdi: látom-e holnap ? és | az ön pirulása azt feleli: igen !

A szerelmünk symphoniájának ez volt az első i akkordja ; jön utána több is. Ön egy ismerős fia- ! tál ember látogatását fogadja és ez kezd tulságo- j | san intim lenni. Ön méltóságteljesen pattan fel és j 1 ez gúnyosan hivatkozik arra, hogy mórt tesz ön

velem kivételt? Mért fogad el tőlem virágot, mórt kisérteti magát velem ? A barátnői, ha szóba ejtenek engem, titokzatos képeket vágnak és ön zavartan hallgat. Akár szólhatott is volna! Ha hallgat, azt mondják majd, hogy nini, már titkolódzik ; ha beszél, azt pletykálják, hogy milyen képmutató. O, korábban keljen fel, aki őket rá akarja szedni!

És ön nem kel fel korábban. Ön reggel ott fekszik — úgy képzelem — habos párnái között és ideges kézzel lapozgatja azt az újságot, amelybe én lángoló verseket irok. Vonatkozásokat fog benne találni önre. Nemcsak ön; az összes ismerőseink célzásokat kutatnak minden sorban, amit irok, minden betűben, arait mondok. Mikor én egyik karambol-partiét vesztem a mások után, kebelbarátaim pajkosan veregetik a vállamat: „hja, akinek szerencséje van a szerelemben !“ Félfúllel hallom, amint találgatják, mennyire haladtam már önnél — és én nem szólhatok, felelősségre nem vonhatom őket, mert elárulnám azt, a mi talán még nincs is meg bennem, de nagyon hamar meg lesz. Záros határidőn belül, mint egy jogász barátom mondaná.

Igen, igen, úgy lesz; szeretni fogjuk egymást. Otthon, vacsora közben, ha önre kerül a beszéd sora, elpirulok és elárulom magamat. Éjféli magányban kilopom arcképét a szulonunkból és szomjas szemmel nézem. Milyen szép. milyen cső-