Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1893-03-19 / 12. szám

2.

TOLNA VÁEMEGYE.

1893. március 19.

zalmi nyilatkozat is provokáltatnék — mert ehhez az ellenzéki pártok nem járulhatnának, mig a fővároshoz hasonló feliratot minden ellenzéki ember, föltéve, hogy nemcsak választások idején szokott szabadelvű tanokat hirdetni, bízvást elfogadhat, hisz azt a főváros tanácstermében még Polonyi Géza is elfogadta.

Tudjuk azokat méltányolni, a kiket hivatásszerű aggályok és okok késztetnek a javaslat ellenzésére, és ezt, hanem lépik túl a tárgyilagosság határait, rosszal ni épen- séggel nem lehet.

ügy tudjuk azonban, hogy a javaslat ellenzői részéről némely helyen máris nagyban folyik az agitáció és kapacitáció a 23-iki közgyűlésen a főváros felirata ellen való állásfoglalás érdekében.

Épen ezért szükséges, hogy a vármegyei bizottsági tagok minél nagyobb számban jelenjenek meg a közgyűlésen, mert ismerve e vármegye szellemét és hagyományait, meggyőződésünk, hogy minél nagyobb számban jelennek majd meg a bizottsági tagok, annál nagyobb lesz a többség — a kormány politikáját helyeslő Jeliral melleit.

Március nemcsak a természet ébredésének, újjászületésének, hanem a szabadságnak, az emberi jogok diadalának is hónapja.

A nagy márciusi napok magasztos eszméi és ez eszmék igazsága t.üzoszlopként fognak világítani Tolnavármegye törvény- hatóságának márciusi közgyűlésén és hitünk, J>ogy ezen eszmék ezúttal is győzedelmeskedni fognak.

POLITIKAI HÍREK.

— Perczel Dezső országgyűlési képviselő a

képviselőház raárezius 11-én tartott ülésén nagy beszédet tartott. Nem szükséges e helyen azzal bővebben foglalkoznunk, más helyen egész terjedelemben közöljük és a szép beszéd maga magát méltatja leginkább. — Busbach Péter a kölesdi kerület képviselője március 14-én szintén részt vett az egyházpolitikai vitában. Beszédéről a „M. U.“ a következőket írja: Az egyházpolitikai vitát Busbach Péter vezette be egy tartalmas, okos beszéddel. Az egész beszéden meglátszott, hogy Busbach a tőle megszokott lelkiismeretességgel tanulmányozta e kérdést, melynél nagy hatást keltett azon kijelentése, hogy ő sohasem fogja megengedni, hogy a katholikusok érdekei megsértessenek, mert akkor a protestánsoknak, mint kisebbségnek érdekei, még jobban lesznek veszélyeztetve. Busbach volt a kormánypártból az első protestáns, ki az egyházpolitikai vitában részt vett s bár nem egy erélyes megjegyzést tett a püspöki kar ismert memoranduma ellen, de másrészt a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott a kath. egyháznak a hazai kultúra érdekében kifetett áldásos tevékenységéről. A kath. autonómia barátjának vallotta magát, e kérdésről óppeu lapunkbau írt Busbach egy - feltűnést keltett vezércikket. Élénk helyeslés kisérte Busbachnak mindvégig parlamenti magas színvonalon álló beszédét.

Perczel Dezső

egyházpolitikai beszéde,

a képviselőház március ll-iki ülésén.

Perczel Dezső: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassék megengedni, hogy mielőtt a tárgyhoz hozzászólanék miután Asbóth Jáuos képviselő ur tegnapelőtti beszédében igénytelen személyem egyenes megnevezésével aposztrofálva lettem, bármily nem szívesen teszem, néhány rövid szóval erre is válaszoljak.

A t. képviselő ur jónak látta beszédében megemlíteni engem, mint a szabadelvű párt krudélis alel- nökét. Nem védekezem az ellen, t. ház, csak egyet mondok: ha krudelitás az, hogy természetein nem fogadja be, nem bírja el az arroganciát és a cinizmust, akkor szívesen elviselem a krudelitás vádját. (Helyeslés jobbfelöl.)

Áttérve a vallás- és közoktatásügyi miniszte- riumnek szőnyegen levő budgetjére mindenekelőtt egy kötelességet rovok le, a meiyet azt hiszem a t. ház tagjai pártkülönbség nélkül szívesek lesznek osztani. Ugyanis azt hiszem, hogy midőn egy bizottságunkban oly munkás szakbizottságot bírunk a minőnek a közoktatásügyi bizottság már hosszú idő óta. bizonyult a mely bizottság azon jelentést, melyet kötelessógszerüen a t. kulturminiszter ur előző évi működéséről a ház elé terjeszteni szokott be- hatóau tárgyalja, annak egyes fejezeteit a maga tagjai közt kiosztja, hogy akkor mi az eljárást csak helyesnek ismerhetjük el, és. kell, hogy az elismerés hangján rój'juk le köszönetünket a köz- oktatásügyi bizottság iránt, és itt önkéntelenül tolul elém az a nézet, vájjon nem volna-e kívánatos és helyes, hogy a ház többi szakbizottságai is a közoktatási bizottság e példáját követve, az egyes miniszternek hasonló jelentéseit szintén ne csak olyanoknak tekintenék a melyek a könyvállványok megtöltése céljából osztatnak ki, hanem a maguk részéről is beható tanácskozások, beható kritika tárgyává tegyék.

Én legalább a magam részéről el vagyok tökéivé arra, hogy, mint a közigazgatási bizottság elnöke, a belügyminisztérium hasonló jelentéseire nézve a jövőben hasonló eljárást hozzak a bizottság előtt javaslatba.

De, t. ház. nemcsak a bizottság iránt, hanem a t. miniszter ur iránt is van nekem az elismerés lerovására indokom, a mnnnyiben a közoktatásügyi miniszter ur politikájában felmerült legutóbbi tervet, a mely a szaktanácskozmányok retortáján is

keresztül ment már, az egységes középiskola felállítását, a mely ismételten felhozatott, a legnagyobb mérvben helyeselni tudom, nemcsak paeda- gógiai okokból, hanem azért is, mert ez által lehetőnek tartom, hogy az az anomália mely hazánkban a középiskolák területi beosztása tekintetében tapasztalható, könnyen orvosolható lesz és egyes helyeken, a hol a gimnázium és reáliskola is van. az egyik fölösleges lévén, máshol lesz lehető iskolát felállítani s ez által az a verseny, a mely sok helyen a középiskolákért folyik, mindkét részre nézve kielégitöieg oldható meg. De, t. ház. úgy a mint a t. közoktatásügyi miniszter urnák budget- jét elfogadom, nem habozom kije'enteni azt sem, hogy hasonlóan indíttatva érzem magamat arra, hogy az ő felállított egész politikai programmját is a magaménak jelentsem ki, ahhoz való hozzájárulásomat itt a ház előtt nyiltau dokumentáljam. (Elénk, helyeslés jobbfelől.)

És ha itt nem kívánok e kérdés genezisébe bocsátkozni és nem kívánom azon okokat felhozni, s melyek engem ez álláspontra indítanak, a mit én ismételten dokumentáltam az 1890—91. és 92 évi költségvetések tárgyalásai alkalmával, midőn azokhoz és praeraissiáikhoz hozzájárultam : történik azért, mert ama két fényes és meggyőző beszéd után, a melyeket a t. kultuszminiszter ur és t. képviselő társam és barátom Andrássy Tivadar gróf részéről hallottunk, nem látom szükségét annak, hogy ismétlésekbe bocsátkozzam és a házat kitesryem annak, hogy mindazokat a felizzottakat talán mondatról mondatra, sőt esetleg szóról-szóra újra elmondjam és reprodukáljam. De minthogy már az egyházpolitika sokaknak szándéka ellenére, a képviselőház tanácskozásaiban felszínre került és én is foglalkozni kívánok e kérdésekkel, első sorban, nem mellőzhetem hallgatással és nem tehetem, hogy figyelmemet ki ne terjeszszem egy uj. fontos momentumra, a mely kétségtelenül hivatva van arra, hogy az egyházpolitikai kérdésnek újabb lápot, újabb anyagot szolgáltasson.

Azt hiszem t. ház, , nem kell hozzátennem, hogy mit értek ez alatt. Értem azokat a memorandumokat, a melyeket az általam mélyen t. püspöki kar úgy király ő felségéhez, mint a kormányhoz felterjesztett s melyek tegnap óta a hírlapok hasábjain is megjelenvén, mér kőztudomásuakká váltak.

Azt hiszem, legkevósbbó sem sértem meg a diskréciót, ha ezekkel foglalkozom, de egyenesen kötelességem, mint képviselőnek, ha a vitába bebocsátkozom, minden momentumot, a mely újabb időbon felmerült, a magam részéről is-jtt szóba hoznom és méltatnom. És ha ezt teszem, ‘előre kell bocsátanoin, hogy teszem ezt azzal a kiváló és mély tisztelettel, a melylyol az ország püspöki és főpapi kara iránt úgy is, mint katolikus, úgy is mint egyén, mint ember viseltetem a kit ezeknek mindegyikéhez a tisztelet, akárhányhoz közülök még a személyes tisztelet és barátság köteléke is fűz. De teszem ezt egyúttal azon hithűsóg hangsúlyozásával is, a melyiyel egyházam iránt viseltetem. Mind ennek dacára azonban nem vagyok abban a helyzetben, hogy arra az álláspontra helyezkedhessen], melyre hazám főpapi kara o memorandumok szerkesztésénél és előterjesztésénél rálépni jónak látta.

\ a j a i István : Akkor nem jó katolikus.

(Mozgás.)

Perczel Dezső : Biztosítom t. képviselőtársamat, hogy közbeszólásai által nem engedem magam sem konfundáltatni, sem arra provokáltatni, hogy azokra kiterjeszkedjem. Szívesen fogom őt meghallgatni, de most egyenesen kötelességemnek

szólván skatulya számra adogat be — tárca lében kissé meghigitva, a tisztelt olvasó publikumnak.— Hercegh Ferenc még nagyon fiatal ember, a legutóbbi anyakönyvi kivonat szerint 28 esztendős. Egyéb érdemeit már kellőleg méltányolta a Petőfi és Kisfaludy társaság, ón csak annyit konstatálok, hogy még nő- I télén, mivel a veszedelmes Gyurkovics lányokat egytől-egyig szerencsésen férjhez adta. Azt ugyan j nem állíthatom, hogy „asszonynyal sohsem volt tartós barátsága“, — mert valamennyi asszony rajong érte, annyi azonban áll, hogy egy asszony soha meg nem csalta és ez a — Múzsa. Az igaz, hogy ö ia kitartóan és tüzesen udvarol neki. Apró tárca-féle szerelminyilatkozaton kezdte. Később a egónyhez csapott át, s ezzel is nagy hatást keltett „Fent és alant“, De „tempóra mutantur, et nos mutámur in illis, — megjelent mihamar elbeszélő kötete, a mely olyan nagy hatást ért el, hogy pár nap alatt elfogyott s most másodszor nyomják s már szóltóben-hosszában fordítják idegen nyelvekre. Irodalmi esemény volt ez s még most is róla beszélne a kritika, ha a dolovai nábob- nak lánya nem születik.

Ez az ujabbi alkotás aztán még nagyobb lelkesedésre gyújtotta az egész Budapestet — s ha a pábob kisasszony a vidéken is megteszi nászutját,

extazisba hozza majd az egész országot. A hivatalos kritika, a szemtanuk hitelt érdemlő vallomása szerint, (mert valósággal vallat óra veszik azokat, a kik a premieren ott voltak) ily meleg érdeklődéssel, rokon^zenvvel, lelkesedéssel kevés darabot fogadtak a magyar színpadon. Az elbeszélő Hercegh Ferit lepipálta a drámairó Herceg Ferenc. Kész ember ő egészen s ha termékenysége lépést tart tehetségével, Csiky utódja megszületett.

Erről a dolovai nábob kisasszonyról kellene nekem most Írnom. — A szerkesztő ur azonban csak küldött a premierre, de úti költséget elfelejtett hozzá utalványozni. S hogy ón most abból a 10—12 kezembe nyomott fővárosi újságból kritizáljam meg a „Dolovai nábob lányának“ nagy tehetségű szerzőjét. — No ehhez már hiányzik a bátorságom.

De még hát voltaképpen nem is kritika az, a mit azok a t. fővárosi újságok elmondanak Herceg első darabjáról, hanem valóságos forró szerelmi í nyilatkozat valamennyi közlemény. Egyik-másik újság megpróbál, itt ott gáncsolódni. De a kifogásai legtöbbnyire nagyon gyermekesek. Kilátszik a gyors karrier felett való némi kis boszuság, hogy úgy mondjuk a fakópnél hagyás miatt érzett keserűség nem jól takargatott lólábja.

Teljesen igazat adok Rákosi Jenőnek — ki akadémiai székfoglalójában — olyanformát hangoztatott, hogy a legilletékesebb kritikus maga a nagy közönség.

Csakugyan a tisztelt hivatalos kritikusok után nem lehet eligazodni. — A legmelegebb hangon ir valamennyi, de megesik az is, hogy a mit az egyikük gáncsol, a másik éppen azt magasztalja leginkább.

Összevetettem tizenkét egyébként magasztaló kritikát s oly ellentétes jó tanácsokat osztogatnak itt. hogy lehetetlen Herceg Ferencnek egyiket vagy másikat követnie. Csak haladjon a maga utján. Zsenialitása megtalálja az utat a közönség szivéhez. Ennek Írjon, ne a kritikusoknak. En tehát a nagy közönség álláspontjára helyezkedem, kritika nélkül tapsolok !

De, hogy egy maliciozus megjegyzést is kockáztassak, annyi bizonyos: nem szeretném, ha Herceg Ferenc úgy véletlenül az ón — feleségem lenne, valósággal rajong a — katonákért s lelkesedésében olykor-olykor megfeledkezik a ci- bil népségről. — S egy kicsit következetlen is lesz e miatt. — Tarján szereti Vilmát ? Kaucióra nincsen pénze és miből éljenek meg? _ Lemondjon tiszti rangjáról, legyen postatisztté s postatisztnóvó