Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-02-26 / 9. szám
9. szám Szegzárd, 1893. február 26. III. évfolyam. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Főmunkatárs: Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. Előfizetési ár: Egy érre . . 6 írt — kr.l | Fél évre . . . 3 „ — ! Negyedévre . I „ 50 | Egy szám ... . |2 ! Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad Krammer Vil- | mos könyvkereskedése SzegzárdoD. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illeti közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szer-| kesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított I árszabály szerint számíttatnak. A törvényhatóságok és az egyházpolitika. —lk. Alakult egy kormány —élén az újkori Magyarország egyik leggenialisabb állam- férfiával, a kit, bármi legyen is a kormányok múlandó parlamenti életében az ó sorsa, már eddigi alkotásai és érdemei fejében is a halhatatlanság borostyán koszorúja fog minden időkön át övezni — és e kormány az ország elé lépett egy olyan programmal, a melynek szelleme és iránya a 48-iki nagy idők tiszta szabadelvüségére emlékeztet. Nem az a „mérsékelten ovatos“-nak nevezett szabadelvű politika volt az, melyhez az utolsó időben szokva voltunk; nem az a félénk, kisszerű és mindenkor megalkudni kész irányzat bontakozott e programúiból elénk, a mely a pseudo — szabadelvűek aegise alatt eddig nálunk érvényre jutott,hanem az igazi szabadelvüsógnek friss és üde hangja, határozottan és céltudatosan tört ki belőle. És alig hangzottak el e programúi magasztos akkordjai, ellenében máris megindult a harc azok részéről, kik minden időben és mindenütt ellenesei voltak a haladásnak és a szabadéivüségnek. A reákció rozoga szekerét vivő feudál arisztokraták és a klérus egy része megint összesúgtak és összefogtak, hogy még lehetőleg csirájában elnyomják a megindult liberális mozgalmat. Nekik nem kell a haladás, hanem az ósdiság és maradiság. A mi főrendiházunk ultramontán arisztokratái, kik téli álmukból csak olyankor, valahányszor valamely liberális áramlat van keletkezőben, szoktak arra fölébredni, hogy ók voltaképen „törvényhozók“ is, nem indulnak Széchenyi István, Eötvös József, Andrássy Gyula, Apponyi Álbett stb. szintén mágnások és hithti katholikusok példái után, nem tekintenek a világtörténelem tanulságaira, az emberiség jogaira és érdekeire, a szabadság és szabadelvű intézmények által elért vívmányokra, a haladó idők követelményeire és igényeire, ők nem okulnak, nem kutatnak, nem tanulnak, ergo nem is haladnak. Az a nemzeti törekvés, a mely szabad alkotmányos magyar hazát, olyan demokratikus államot akar, a mely minden polgárnak egyenlő jogokat biztosit, a melyben a törvény a vallások közé nem emel sorompót, az a nemzeti törekvés, a mely oda irányul, hogy más előrehaladott nemzetek példájára, ebben az országban is teljes polgári egyenlőség és vallási szabadság uralkodjék, ellenzésre talál a reákció barátainak sötét táborában. De a nemzet intelligens nagy többsége foglal állást a kormány programúja mellett. A képviselóliázban elszigetelve állanak a Vajai Istvánok, csak elvétve akadnak olyanok, kik ellenzik a tervbe vett javaslatokat. A szabadelvüpárt lelkesedéssel fogadta a kebeléből alakult kormány programúját. A függetlenségipárt már régóta követeli a teljes vallásszabadságot és a kötelező polgári házasságot. A nemzetipárt pedig vezérének megdönthetetlen nyilatkozataival csatlakozott a kormány egyház-politikai programújához. És ezzel szemben hatalmas agitáció nyilvánul, a mely, felhasználva a jólelkü nép jóhiszeműségét és tudatlanságát, aláírások utján ,,utasításokat“ küld a szabad meggyőződéshez, de nem utasításokhoz kötött országgyűlési képviselőkhöz, hogy a „szent haza és vallás“ érdekében ellenezzék a tervbe vett reformokat. Sót a vallás és erkölcs, a béke és szeretet avatott helye, a szószék is, sok helyen a politikai izgágák médiumává alakul át. Pedig nincs senki, a ki hitelveket akarna I sérteni, még csak érinteni is, a kormány nem akar mást, nem akar többet, mint 'a mihez az államnak teljes joga van, hogy az anyakönyvvezetés és házasság minden polgárra nézve legyen egyenlő, egyforma. A házasság egyházi szabályok szerint, úgy mint eddig, köttetnék ezentúl is, csak megkivántatnék, hogy az necsak egyházi, hanem polgári hatóság előtt is menjen végbe. Ez hát az a merénylet, a melyet az állam elkövetni készül a vallás és házassági szentség ellen ? TÁRCZA. —MM— Isten veled. Kitártam titkait szivemnek, Kitártam ószintén eléd . . . Oly sértő gúnynyal mórt fogadtad, Oh mért, hogy büszkén megvetód? Kicsiny levélkém összetépted, Sértő kacajjal, megvetön, S bár lángolok még egyre érted, A küzdéshez nincs már erőm. Nincs, nincs ... Örökre elkerülöm Szép, kedves angyalarcodat ; Hisz jól tudom, te nálad engem Csak büszke megvetés íogad. Csititgatom magányba futva Halálra sebzett szivemet, S ki összetörted, messze tőled Zokogok álmaim felett. Most büszke gúnyra nyilik ajkad, Egykor mosolygott én felém, Hogy már az üdvről álmodoztam, S felgyűlt szivemben a remény. Virág, megannyi édes emlek, Egy nyájas szó a más után : Csak most tudom meg, hogy kacórság S lelketlen játék volt csupán. Oh volna ok panaszra, vádra, S szivem nem tud, csak áldani. Bár sebzett mélyén most is égnek A megvetés fulánkjai. — A boldogságnak tiszta napja Kagyogja bé azúr eged . . . Én majd a bánat éjjelébe Viszem tépett szerelmemet. S hogy könnyeim ne lásd, körödből Örökre elfutok tova; Szép, kék szemeid, édes arcőd Ne lássam többé meg soha! Komor magánynak bús sötétjén Sírok tovább majd sorsomon : S még ott is áldva gondolok rád, Ott is érted imádkozom! Most im búcsúzva nyílik ajkam, S istenhozzádot mond neked; Hogy egyszerűn, kuszáit szavakban, Költődtől azt zokon ne vedd: Virágot a ta nem növelhet, Ha bújában már lombja buli . . . Hull, hull a lomb, állok kopáron ; Ki kifosztál, búzavirágom, Virulj te még s élj boldogul! BUBA.Y LÁSZLÓ. Főtekintettel Magyarországra. — A „TOLNAVÁ11MEGYE“ eredeti tároája. — (Folytatás.) A rovtán stylil egyházi szobrászat. A román műizlós érvényesítette követeléseit a templom szolgálatában álló, a vallás céljainak megfelelő szobrászat és festészetben is, sőt a szobrászatban érvényesült a világi s történeti nevezetességű egyének alakításában is. A szerzetes szobrászok a vallás céljainak megfelelő alakításokat nemcsak templomi ékítményekül alkalmazták, hanem mint az ó kér. bazilikái mű- styl idejében is szem előtt tartolták azok előállításánál a typologikus (előképi) az allegorikus (személyi) és a symbolikus (jelképi) vonatkozásokat. És a román stylü szobrászatban e vonatkozások képezik a felfogás fójellegét. Úgy, hogy ha ilyen vonatkozású szobrászati alkotást látunk, mely vonatkozást rögtön fel lehet ismerni az alakzatok csoportosításáról, — biztosra vehetjük, hogy románkori, tehát XI. vagy XII. századi szobrászati alkotással van dolgunk. Ily vonatkozású szobrászati alkotások a román műkor elején és közepén, a XI. és XII-ik században hazánkban is tömegesen állíttattak elő. És bár ezek a századok alatt nagyrészben elpusztultak, de a megmaradt néhány műemlék nagyon becses és
