Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-12-24 / 52. szám
2. TOLNAVÁRMEGYE. 1893. december 24. Nemzeti politika. Pár nap móá ~ és egy uj évbe lépünk át. A lealk^yodó esztendő mély nyomokat hagy v;°za maga után, és az uj év fontos átpUKulások küszöbén fog bennünket találni. A leáldozó nap december 31-én piros, fényes búcsusugarait egy megújuló államra és reformjaiban megiijodó nemzetre fogja vetni; és azon erőfeszítések, melyekkel a magyar nemzet a konszolidálás utján előre tör: egy további ezer éves fenmaradás alapvetői lesznek. Nagy korszakot élünk; azon reformok, melyek most tartják izgalomban nemzetünket, semmivel sem kisebb jelentőségűek, mint az 1848-dik év alkotásai. Akkor az államot — most a nemzetet akarjuk egységessé tenni. Akkor a nemzet jogai kidomboritásá- ban kerestük hazánk önállóságának és függetlenségének biztosítékát, — most megfelelő intézmények létesítésében, a különböző fajok és felekezetek összeolvadásában az önállóságnak alapjait akarjuk lerakni. Mindkét törekvés egy nagy magyar haza, és egy erős magyar nemzet megalkotására van irányítva. Mindkét irány egy végcélban foly össze. A közigazgatás államosítása egy öntudatos magyar administraciót akar létre hozni, és a nemzet individualitásának a magyar jelleget megadni. Ennek keretében a köz- igazgatási bíróság pedig az egyéni szabadság védelmét biztosítja a túlerős állami hatalommal szemben; a politikai és administracio- nális ügyekben fentartja az egyensúlyt kormányzók és kormányzottak közt. Kinevezett hivatalnokokkal szemben az autonom hatóság független tagjai nyújtanak védelmet az egyesnek, erőt az intézménynek, súlyt az igazságosságnak. De ezen államosított közigazgatás elviszi egyúttal magával a magyar állameszme hatalmát, méltóságát és megtestesülését az ország legelrejtettebb zugába is ; oda, hol ezt eddig csak hírből és rágalmas torzítások után ismerték; elviszi a maga valóságában, a maga erejében és szilárd akaratában. A magyar állameszme nem fog ismerni külön fajokat, külön nemzetiségeket — csak magyar polgárokat. A magyar állameszme némely fajok előtt kezdetben talán gyülö- lölettel, később félelemmel, majd méltánylással és végül tisztelettel fog találkozni. És ekkor értük el célunkat, a melyért azt megalkottuk. Mert a tisztelet után a büszkeség áll be; a büszkeség arra, hogy itt mindenki magyar polgárnak érezheti és tudja magát ! A reform másik iránya az egyházpolitikai reform. Nem kevesebbről — mint a családi, társadalmi és valláserkölcsi élet egész terjedelmét felölelő intézmények megalkotásáról van szó. Oly intézményekről, melyek tiszteletben tartják mindenkinek lelkiismereti meggyőződését, de nem engedik meg, hogy ezek ürügyül használtassanak válaszfal emeléséhez polgár és polgár közt, ember és ember közt. Nem engedik meg, hogy az emberi kedély legfenségesebb érzelme, a hit — egymás elleni gyűlölet forrásává tétessék a sivár lélek gonoszsága által; nem engedik meg, hogy családokat, fajokat elkülönítsenek; hogy az egyazon haza, megye és község lakosai közt az egybeolvadás lehetetleni- tessék. A családi és társadalmi élet vonatkozásait az államhoz — ennek igenis joga van szabályozni; sőt ez határozottan kötelessége. Mert a polgári jogok és terhek egész sorozata áll ezekkel kapcsolatban. — De a belső, a lelki életet, az emberi kebel legnemesebb virágát, a hitéletet, rideg kezével megérintenie nem szabad. Ez minden egyesnek illethetlen érzelme, mely neki megadja azon lelki erőt, melyre az élet csapásaival való küzdelemben szüksége van, hogy el ne bukjék. De ennyire az állam törvényjavaslataival sem nem ment, sem mennie nem is kellett. Elhárítja egyszerűen az akadályokat, melyek a különböző fajok és felekezetek egyesülését megakadályoztatták, — megszünteti azon okokat, melyek viszályt, ellentétet, gyűlöletet idézhettek fel ugyanazon föld, ugyanazon község polgárai közt; utat nyit ahhoz, hogy egymást közelebbről megismerve, egymás jó tulajdonait tisztelni, egymás nemes kedélyét és jellemét megszeretni kölcsönösen alkalmuk legyen. Ez a legkevesebb, a mit az államtól nem csak elvárunk, de joggal meg is követelünk. És ezt nyújtják az egyházi reformra vonatkozó törvényjavaslatok. Sem többet — sem kevesebbet. Mi hisszük, hogy az ezen törvény- javaslatokban letett elvek és módozatok a különböző nemzetiségeket egymáshoz közelebb hozzák és ez által a magyar nemzet vonzó tulajdonságainak alkalmat nyújtanak az idegen nemzetiségek közt hódításokat tenni; mi hisszük, hogy törvénnyé válván, terjesztésére és erősbitésére fognak szolgálni a magyar elemnek. A mit tehát egy oldalról a közigazgatás államosítása tért hódit a magyar állameszmének — azt a tért más oldalról az egyházi reformjavaslatok be fogják tölteni magyar szellemmel. A magyar állam módot nyújt a magyar társadalomnak, hogy missióját teljesítse ; és a mit az ősök elhanyagoltak : a nemzetiség terjesztését és Európa délkeleti részén egy erős magyar állam megalkotását — ezt egész erejével igyekezzék pótolni. Ezen jelentősége van a két irányú reform munkálatnak ; és csodáljuk, hogy Magyarországon volt vágyván magyar ember, ki ezen törekvéseknek útjába akar állani. Nagy lelkesedéssel töltött el mindenkit ez országban, midőn a képiselőház igazságügyi bizottságának folyó hó 18-iki határozatát olvasta, melyben pártkülönbség nélkül egyhangúan elfogadták tagjai a kötelező polgári házasságra vonatkozó törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául. Sőt egyes elTÁRCZA. Karácson ünnepén. Zendülj magasztos ángy a!-ajkú ének: Dicsőség légyen a menny Istenének, Jó akarat az emberek szivében' S a földön béke! Kondulj harangszó, hívogass imára: Ma született a szeretet királya! Térd meghajoljon, szív hálát dobogjon, Neki hódoljon! Ragyogj fel csillag, szép hajnali csillag, Melynek sugári üdvösségre hivnak; A nap közelget, tűnik már az éjjel, Fény űzi széllyel. A szent próféták Ígérete bétölt: Krisztusban újjá születik az ég s föld. A teremtettség maga is felsóhajt, , Vált Ságot óhajt. Korhadt fa volt az ó-világ, szu-ette, Immár a fejsze gyökerére vetve; Szel id olajfa női, hajt már az ága: A hit virága. A tűz meggerjedt, hamu lesz a régi: Tüze haragnak. Uj láng fénylik, égi: Szeretet lángja ég szelíden, áldón, Egész világon. Fel, Krisztus népe, fel, buzgó imára, Eget hasson ma az öröm, a hála! Legyen Istennek, kit imád a föld s ég, Örök dicsőség! SÁNTHA KÁROLY.-A_ tékozló fiuLKarácsonyi mese. Mondja : Tóth Béla. — A TOLNAVÁRMEGYE eredeti tárnája. — A tékozló fiú belegyömöszölte a szivar csutkáját a kupé ajtaján lévő kis bronz hamutartóba és elnézte, hogyan piroslanak az égő dohánytekercs utolsó szikrái. Aztán fanyarul mosolyogva dörmögte magában : — Nincs több! Adieu édes füst, adieu bánat altatója, barna jó Havanna! Egynéhány rövid szivarra tán még futná... De hát a dohányzás fényűzés, s én a mondó vagyok, hogy vagy jót, vagy semmit... Zsebkendőjével letörülte az ablakról a párát, és kitekintett a téli éjszaka feketeségébe. Tintaóceán I volt ott kiút a világ, még a hó sein féuylett. — Mindjárt megérkezem a kis városba, a meddig jegyet tudtam váltani..: Igazán nem is tudom, hogy hívják .. . Mindegy, a kalauz majd kizaklat innen, ha megérkeztünk ... Van még két forintom a huszonötezerből, azt elvaesorálom . .. San Remo után ez a lucskos kis fészek, a Oafó Anglais menüje után vöröshagymás rostélyos, a Mumm után valami festett spirituszos viz . .. Mindegy ... Nem ijedek meg öntől, Nyomorúság nagy- sád! Csak jöjjön, szinte kívánom becses ismeretségét ... Akármilyen Medúza-arccal is fog rám meredni, én kacagva reagálok kacérkodására .. . Ön elvégre is szintén faktor ebben az életben . .. Teljes huszonhat évig nem volt önhöz szerencsém; és most igazán kíváncsian várom közeledtét.. . Azt hiszem, ez egyszer emberére akadt, tisztelt Nyomorúság. Tudja meg, hogy én csak mulatni fogok önön és ez önre nézve a legnagyobb megalázás . . . A lokomotív fütyült. A vonat nagyokat düc- cent a sínek kereszteződésein és végre megállt egy kis állomásépület előtt. — Erdőfalva ! kiáltott kint egy hang. Majd a kalauz felszakitotta az ajtót, hideget és ködöt szabadítva be a kupéba, s azt mondta : — Tessék kiszállani. A tékozló fiú fogta plaidjét, esernyőjét és kiszállt. Az állomásról kopár jegenyefasor között vitt el az ut a mezővároskába. A fiatalember cipője csaknem benne maradt a hólétől meghigult agyagban. De azért vitézül gázolt el a Vörös Ökör foga-
