Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-12-03 / 49. szám
III. évfolyam. 49. szám. Szegzárd, 1893. december 3. TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: Kgy érre . . 6 írt — kr. Fél évre. . . 3 „ - „ Negyedévre . I „ 50 „ Egy szám .... 12 „ Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. LEOPOLD HŐÉNÉL. Főmunkatárs: bodktAr istvAtt. I Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények. valamint az elófixe- [ tések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapitott | árszabály szerint számíttatnak. Nemzeti szükség. (L. S—u.) Emlékezzünk csak vissza, mikor a Wekerle minisztérium kezébe vette a magyar államiság hajójának kormányzását, hány ember akadt, a ki elhitte, hogy ez a kormány képes lesz evvel a hajóval a pártviszály és a reakció Scyllája és Cha- ribdise között kievezni ? Ugy-e bár kevesen voltak, a kik bíztak vállalkozásának sikerében, mig minden párton — urbi et orbi — tömegesen hirdették a Wekerle minisztérium bukásának Kasszandra jóslatát! Pedig egy percre sem kellett féltenünk a magyar államiság hajóját. Biztosan haladt és halad az előre, wert kormánya és iránytűje: a nemze'i politika ; hajtó gőze, — mely előbbre viszi — a szabadelvűsig. Némelyek tagadják ezt. Hiszen vannak még ma is olyanok, kik a régi jó idők nyomdokán haladva, ezzel a minisztériummal szemben is a régi eszközökhöz folyamodnak. Gyanúsítják, hogy Pécsnek feláldozza Magyarországot, sőt egészen a legújabb időkig nem volt ritka az a vád sem, hogy Rómával paktál a kormány, onnét várván a mentséget, hogy az egyházpolitikai javaslatok kellemetlenségeitől megszabaduljon. TÁRCZA. | Ébredés. * Megcsalt a szivem dobogása, Midőn először láttalak, Lehet, szemed sugára vett meg, Lehet, pirosló ajakad, — De én másnak gondoltalak I Azt hittem, az vagy, a kit ón Itt Lelkemben már rég hordozok ; Kit — rám mosolygó kék szemével, — Szivem százszor megálmodott, S meglelni tán sohsem fogok ! ÁE volt, övé, minden vonásod, Szemed sugara is az, az. Mégis — oh, hogy most ébredek csak ! Kel ajkamon késő panasz : Hogy még se’, még se’ te vagy az I Mit tudom ón, hogy mi hiányzik Tán egy sugár a sziveden ; Egy semmiség, mii meg se lát más, De mit nem pótol én nekem: A menyország gyönyöre sem! . . . Megcsalt a szivem dobogása, Midőn olöször láttalak. Lehet, szemed sugára vett meg, Lehet, pirosló ajakad, — De én másnak gondoltalak! * Mutatvány«! a kiváló tehetségű szerzőnek „H a nf ni átok“ cimü, sajtó alatt lévő verskötetéből. Ara fűzve korona, díszkőiéiben 6 korona. Megjelenik még ez év folyamán. Megrendelhető „Szabolcska Mihály, Szász-Régen“ címzéssel. Előfizetéseket szivességből lapunk szerkesztősége is elfogad. Hát ezeket a dohos szagu vádakat, melyekkel komoly ember bővebben nem foglalkozhatik, a tények cáfolják meg legjobban. A tények, melyek egyúttal a Wekerle minisztérium sikereit is jelentik. Azok az eredmények, melyeknek fontosságát még a legszélsőbb ellenzéki ember sem kicsinyelheti. A magyar udvartartás kérdésének részbeni megoldása oly vívmány, melyre méltán lehet büszke a Wekerle kormány. Igaz, hogy régi jogunk, elévülhetlen követelésünk a magyar udvartartás rendezése, de hogy ezt az 1526. óta lappangó ügyet végre 1893. mégis megoldotta, azt határozottan a Wekerle minisztériumnak köszönhetjük — s különösen annak a Wekerle Sándornak, a ki a „bús magyarok“ szerint tudvalevőleg Bécsnek áldozza fel a nemzet összes érdekeit. Természetesen az ilyen vádaknak manapság csak az értelmetlen ember ül fel, kell tehát olyan argumentumot kovácsolni, mely ne lássék olyau kacagtatóan gyerekesnek. Eddig meg volt a borzasztó vád. A Wekerle kabinet nem fogja benyújtani az egyházpolitikai törvényjavaslatokat. De hát benyújtotta. Halld hát jó magyarom, az újabb argumentumot, s vond le belőle a rémes konzekvenciákat. Egymás mellett. Egymás mellett el-elmegyilnk Találkozik tekintetünk. Fogadod is köszönésem. De nem szólnánk te sem, én sem. Kevélység a pillantásunk. Dacból van a mosolygásunk. Büszkék vagyunk véghetetlen . . . — De halványak mind a ketten ! Szép voltál te... Szép voltál te lánynak nagyon, Édes, kedves kis angyalom. Már akkor is olyan nagyon Szerettelek: Hogy lányt jobban nem is lehet! Mióta az enyém lettél, Azóta még szebbé lettél, Szebbé leszesz napról napra , . . — Te egyre szebb, Én meg mindig szerelmesebb I Ha igy leszek soká veled: Nem halunk mi sohasem meg. Fentmaradunk — édes kedves Feleségem: A nótákban, a mesékben 1 A Wekerle kabinet csak azért lépett fel az egyházpolitika népszerű programm- jával, mert látja, hogy a nemzet akarata ellen kormányozni nem lehet — tehát csupán csak szükségből — a nemzettel tart. Ha a nemzet akarata ellen cselekednék a kormány — az hazaárulás lenne. Ha a nemzet legvitálisabb érdekeit akaija I kielégíteni — azt csupán szükségből teszi! Bocsásson meg a nemzeti párt tisztelt orgánuma, ha ezt a fegyvert, melyet ügyetlenül a Wekerle kormány ellen kovácsolt, nem a kormány, hanem saját pártja ellen fordítjuk. Mert ha a kormány az ellenzék e vallomása szerint is a nemzet akaratát teljesíti, s ha előre látja, hogy különben a kormányzás is lehetetlenné válik, programmjá- val mindenesetre politikai bölcsességének adta tanúbizonyságát. A francia is azt mondja : ,, Prevoyer c est gouverner. “ Előrelátni: ez | a kormányzás művészete. De ha a Kormány kultúrpolitikájával, a magyar udvartartás rendezésével s a nemzet egyéb aspirációit kielégítő tetteivel és ígéreteivel bebizonyította, hogy igazán nemzeti-, ha az egyházpolitikai törvényjavaslatok benyújtásával tanujelét adta annak, hogy szabadelvűbb minisztériuma még alig volt Magyarországnak, akkor kérdjük, mi szüksége annak, hogy a nemzeti párt továbbra Válás. Most megyek el innen, most megyek, Hogy lehulltak mind a levelek És az erdő némán szendereg. Most megyek el innen, most megyek ! Ott visz el az utam mellette, Csak valahogy föl ne ébredne. Minek szomorítanám, óh minek ? Jobb nekünk így szótlan válni meg. Hogyha most leveles nyár volna: Hej, tudom szomorún susogna, S apró lombjairól a fáknak, Fényes harmat-könnyek hullnának ! . . . — Most megyek el innen, most megyek Hogy lehulltak mind a levelek, És az erdő némán szendereg, Most megyek el innen, most megyek ! Gazdagság. Hogyha kevólykedő gazdagokat látok: Én még kevólyebben nézek le reájok. — Mit ér, ha szegények, szívben, szeretetben. S büszke vagyok rá, hogy koldusnak születtemI De ha koldust látok árván, elhagyottan: Lehajtom a fejem megalázkodottan; Megered könyüje mind a két szememnek, S a gazdagok sorsát akkor irigylem meg !
