Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-12-03 / 49. szám
2TOLNA VÁRMEGYE. 1893. december 3. is az ellenzéken foglaljon helyet ? Mi az oka annak, hogy a közös cél elérésére a szabadelvüségnek és a nemzeti eszmének olyan kiváló erőt kelljen nélkülöznie, mint a milyen Apponyi Albert gróf ? í Ez az ellenzékieskedés lehet pártszükség, de semmikép sem nemzeti szükség. S ha — nagyon helyesen — épen a nemzeti szükség szempontjából mérlegeljük összes cselekedeteinket, fegyvertársaknak kellene lennünk, nem ellenfeleknek, barátoknak, de nem ellenségeknek ! Eszméink diadala a cél. ügy értelmezzük mi tehát a nemzeti szükséget, hogy közös erővel a szabadelvüséget és a nemzeti eszmét kell állandósítanunk motorokul a magyar államiság hajóján! Nincs ok akkor azt féltenünk ; vésznek, viharnak ellentáll az egyaránt, lerombolja az akadályokat, s zátonyra nem jut mindaddig, mig ki nem apad a nemzeti aspirációk buzogó forrása. Hitünk, hogy nem apad ki ez a forrás sohasem ! POLITIKAI HÍREK. — Magyar udvartartás. A magyar nemzetnek régi óhajtását teljesítette Wekerle Sándor miniszterelnök, a midőn felterjesztést intézett a királyhoz a magyar udvartartás ügyében, a mely alkotmányos érzületü királyunknak hozzájárulásával immár a megvalósulás stádiumába jutott. Lelkes örömmel fogadta minden magyar ember ő felségének rendeletét, a melyet a magyar udvartartás (jgyében kibocsájtott. És mondja még valaki, hogy a Wekerle kormány nem igyekszik hazánkban igazán nemzeti politikát érvényesíteni, a midőn ő rövid miniszterelnöksége alatt elérte azt, a mit előtte évtizedek alatt csak pium desiderium gyanánt tekintettek. — A püspöki konferencia határozatait természetes érdeklődéssel várja a magyar közvélemény. Eldől ezen a konferencián, hogy szabad folyást enged e a főpapi kar a nemzet akaratának, vagy pedig zászlótartójává szegődik-e az önző ultramonta- nizmusnak ? Biztosnak látszik előttünk a forrás, mely szerint a magyar püspöki kar nem tagadva meg fényes múltját, pásztorlevelében a polgári házasságot már mint törvényt tárgyalja és igy annak Dal egy erdőről. Sohse láttam én erdeit Olyan szépet! Mint a melyik arra visz, Ti felétek. Rózsafából van annak Minden fája, Zöld selyemből minden kis Füve szála. Gyémánt tűzií sugarán Ott a napnak: Szivárványszin virágok Nyitogatnak. Paradicsom-madarak Énekelnek, Árnyában az illatos Leveleknek. — Engemet, ha néha nap Arra járok, Bólintgatva köszöntenek A virágok, Köszöntenek vidáman A virágok, Mintha tudnák felőlem Hova járok; Mintha látnák, mi lobog A szivemben ; Mintha tudnák : hozzátok Min visz engem! létrejöttét eo ipso biztosra vészi. — Az ilyen álláspontot miudeii liberális ember nemzeti szempontból a legmelegebben üdvözölhet! — A közigazgatási bíróság. Egymás után készülnek el és kerülnek a képviselöház asztalára a legfontosabb törvényjavaslatok. Nemcsak ígérni tud, hanem minden Ígéretet, programmja minden pontját pontosan be is tartja a Wekerle minisztérium. Hieronymi belügyminiszter szerdán terjesz- ■ tette be a közigazgatási bíróságról szóló törvény- javaslatot, a mely közigazgatásunknak régóta érzett hibáit fogja olyan módon és eszközökkel, a melyek egy modern jogállamhoz illenek, orvosolni. A javaslatra lesz még alkalmunk visszatérni, itt csak annyit konstatálunk, hogy e javaslat mindenben a speciális hazai viszonyokat tartja szem előtt és hogy az ritka gonddal, alapossággal és szakértelemmel készült. A községi jegyzők. A községi jegyzők helyzete szorosan összefügg a községek rendezésének ügyével. Ha valamely ügynek boldogulása attól függne, hogy a törvényhozás több ízben foglalkozik vele s törvénycikkeket alkot, úgy a községi közigazgatás paradicsomi lenne. Ennek dacára, vagy talán épen ezért községeink közigazgatása rossz, községi jegyzőink helyzete általában véve nem kielégítő. Nem csoda tebát, hogy újból a községek közigazgatásának rendezését kívánja, sürgeti mindenki. Maga a kormány is belátta a javítás szükségét s az uj községi törvényt, a legközelebbi időkben beterjesztik a képviselöház elé. Tény az, hogy a közigazdatás rozoga épületét alapjából ki kell igazítani s a javítást a fundamentumon kell kezdeni; ez pedig nem más, mint a község. Csináljanak bármi jót a felsőbb közigazgatási ágakon, addig mig mindig gyarló lesz a közigazgatás, amig a községi közigazgatási viszonyokat nem rendezik. A község közigazgatása a jegyző körül fordul meg; ő végzi az állami, megyei s községi tennivalókat a község területére s lakosaira vonatkozólag. A ki beletekint az általa végzendők rengetegébe, annak szinte megszédül a feje. Nincs tisztviselői állás, a melyet, ha jól akár betölteni, annyi mindenfélét kellene tudnia, mint a községi jegyzőnek. Neki ismernie kell a sorozásra, adóHa a világot . . . Hogyha a világot én kormányoznám Hosszabbra szabnám idejét a nyárnak ; Csakhogy az ón szép szeretőmnek Kedvében járjak. — Vagy meg lehet, nem lenne nyár soh’sem, Ha a világot én kormányoznám . . . Az ég-zengéstöl úgy fél egymagában Szegény édes anyám ! Salzburgi csapszékben. Nem a Tisza partján fekszik ez a csárda, Benne halvány sör, nem piros bor járja. A nagy asztal mellett sváb legények ülnek, Egy verklis valami Nótát köszörülget. Folyik a sör, a szó, — mígnem össze vesznek. Szerető, vetélytárs egymásra ismernek ; Egymásra ismernek, de tenni nem mernek, Vidám verkli-szónál Csak úgy veszekednek. Ha ez a csárda a Tisza partján volna: Arról a leányról kevesebb szó folyna, Az is, a mi, folyna, tudom másként folyna, S idebent azóta Csak egy legény volna! ügyre, a közigazgatás minden ágára kiterjedő törvényeket, az igazságszolgáltatási törvények nagy részét, népoktatási törvényt stb. És ha csak a törvényt kellene ismernie, de számon kell tartania a rengeteg mennyiségű miniszteri, alispáni és szolga- birói rendeleteket. Ily veszedelmes tömkelegben okos fő is csak nagy gyakorlottság s hosszú tapasztalat utján igazodhatik el. Fődolognak kell tehát lenni a községek rendezésénél, hogy az ügykezelés lehetőleg egyszerüsittessék, Véget kell vetni annak a sok haszontalan irka-firkának, a mely a jegyző minden idejét elrabolja a nélkül, hogy valamit lendítsen a közigazgatás csigalassuságu szekerén. Ott pedig, a hol nagy az ügyforgalom, a község területének nagysága, vagy lakosainak száma miatt, ott két vagy több állást kell rend- szeresiteni megosztott ügykörrel. Felemelendőnek tartjuk a községi jegyzők mai képesítését is. A községi jegyzői állás annál tiszteltebb lesz, viselője annál méltóbban felelhet meg magasztos hivatásának mentül több előkészülettel, képesítéssel lép az ifjú e nehéz foglalkozásra. Nem mondunk valótlant, sem nem nagyítunk, ha azt állítjuk, hogy majdnem egész közigazgatásunk jósága a jegyzőkön fordul meg s ezért kívánjuk állásukat emelni. Természetesen rendezendőnek tartjuk a jegyzők fizetési viszonyait is. Legyen megfelelő rendes és állandó fizetésük s lehetőleg mellőztessenek az u. n. mellék járandóságok s a felektől fizetendő dijak. Ezek ártanak a községi jegyző tekintélyének, sőt gyengébb jellemeket visszaélésekre csábítanak. Alkossák meg a községi jegyzők szol, gálati ügyvitelét, hogy hadd tudja a jegyző- mi az ő joga s mi az ő kötelessége. E tekintetben törvényeink oly hiányosak, hogy a lelkiismeretesebb jegyző állása, büntetlensége a netán gyűlölködő folsőbbségóvel szemben vékonyka hajszálon függ. Ne rendelkezzék fölötte a szolgabiró és ha hivatalos eljárásában felsőbbségével összeütközésbe kerül: független közigazgatási bíróság döntsön az ügyben, ne pedig vádló és érdekelt ellenfelei üljenek statáriumut felette. Mindenesetre célszerű lenne, ha a bel- ügy miniszter mielőtt beterjesztené a kilátásba helyezett uj költségi törvényt a képviselőházhoz, nyilvánosság elé bocsátaná s megküldené azt a vármegyéknek. A Grand Cajfeban. — Paris. — Sír a nóta, magyar nóta, Muzsikálnak este óta Messze, messze idegenben, Mesebeli tündérkertben. Egy párisi fogadóba; Fogadóba / Mennyi érzés, mennyi bánat, Szive van tán a nótának, Oly szomorún sirdogálja: Miben áll a mulatsága, Kondoroson a bojtárnak, A bojtárnak. A teremnek minden lángja, Mintha pásztortüzzé válna. — Csak itt lent a cifra lányok Fényes urak, asszonyságok, Nem figyelnek a fiolára, A nótára! Nevetgélnek, beszélgetnek, De ők arról nem tehetnek. . . . Tudja a jó Mindenható, Mi is azon sírni valói Hogy a ménes ott delelget, Valahol, egy csárda mellett. — Csárda mellett! Szabolcska Mihály.
