Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-02-05 / 6. szám
III. évfolyam. 6. szám Szegzárd, 1893. február 5. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. Előfizetési ár : Egy évre . . 6 frt — kr. | Fél évre. . . 3 „ — Negyedévre . I „ 50 Egy szám .... 12 Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- l hivatalon kivül elfogad Kramnier Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfize-1 tések és a hirdetések is a szer-1 kesztóséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított | árszabály szerint számíttatnak. Egyének a politikában. — lk. Kisszerű felfogás az, a mely a politikai pártállást helyezi mindenben és mindenkor előtérbe, a mely képes a politikai pártvillongásokból származó ellentéteket a társadalom körébe, sót gyakran a családi élet szentélyébe is átvinni, a mely az egyént a politikustól nem tudja külön választani. Kevés nemzetnek politikai életében folynak le hevesebb és szenvedélyesebb harcok, mint épen nálunk, Magyarországon. De azért bűn volna valakinek egyéniségét, politikai pártállása miatt, bármely irányban is csorbítani. Viszályra és pártqskodásra nekünk magyaroknak legkevésbbc van szükségünk, a történelem gyászos féldákkal és tapasztalatokkal igazolja, hogy mire vezet a féket vesztett párttusa és pártviszály. A közélet terén vagy társadalmi utón nem lehetne hasznosat alkotni, egységes működésre és egészséges fejlődésre jutni, ha azok felett is mindenütt ott lebegne a politikai pártállás damoklesi kardja. És mégis akadnak, kik a politika mér- ] ges szenvedélyétől elvakítva, még az irodalmi pantheonokba is be akarják vinni a politikai ellentéteknek a nélkül is eléggé pusztító üszkét. Csak egy szavazaton múlt, hogy az ország egyik legelső és legtekintélyesebb irodalmi társaságában a személyes gyülölség emlőin táplálkozó politikai ellenszenv nem győzedelmeskedett a higgadt és elfogulatlan felfogás fölött. Apponyinak a Kisfaludy társaság tagjává történt megválasztatása egymagában véve nem birna különös jelentőséggel, mert az mivel sem öregbíti az ó egyéni vagy államférfim nagyságát, csakis a köteles elismerésnek nyilvánulását jelentené a szónoklatnak nagy mestere iránt. De az előzmények után örömünknek adunk kifejezést, hogy a többség Apponyi- ban a politikai pártvezért el tudta különíteni a szónoktól. Lehet valaki a politikában Apponyinak legélesebb és legkíméletlenebb ellenfele, de az el nem nyomhatja az igazságot, meg nem hazudtolhatja az érdemet, el nem homályo- sitliatja a tényt, a ragyogást. Legyen e választás tanulság arra nézve, hogy politikai ellenfeleink egyéniségök, érdemeik és teheíségök teljes értéke szerint épugy honorálandók, mint politikai barátaink. Es szivesen ismerjük el, hogy e kölcsönös tisztelet-adás és tiszteletben-tartás a mi szőkébb politikai életünkben teljes mértékben érvényesül. Közgazdasági érdekeink. A Azon lélekemelő ünnepségek alatt, melyekkel a hálás Magyarország Széchenyi István láng szellemének újra, meg újra adó zik, jutottak parlamentünkben a közgazdasági kérdések ismét szőnyegre. A minek a legnagyobb magyar az alapját rakta le, azon épít a mai nemzedék is. Azt a dicső célt, azt a magasztos eszményt, mely az ó nagy lelkében megfogamzott, látja iránytadó csillagként maga előtt ragyogni ma is minden aktiv magyar politikus. De vájjon el lehet-e elégszer mondani a magyar embernek, hogy a nemzet ereje föképen anyagi boldogulásában rejlik? Nem vagyunk-e kénytelenek bevallani, hogy nemzeti vagyonúnkat óriási mértékben gyarapító állam- fentartó ügyekkel kevesebbet törődünk, mint bármely ügyesen, vagy — ügyetlenül felvetett közjogi kérdéssel ?! A frázisok emberei vagyunk s nem a tetteké. Elhatározásunk is csak olyan, mint a Voltaire Memnonjáé : Mit reggel még szentül fogadunk, arról még aznap megfeledkezünk. Pedig a legnagyobb magyar emlékének gyakori ünneplése egyúttal mementó lehetne a — tettekre. Emlékeztető arra, hogy a közügyek mi’iden terén még sok, nagyon sok a tenni valónk. Hogy közgazdasági téren az ország minden vidékének ügyét, baját kutassuk, s azokon segíteni igyekezzünk ! Mert kétségtelen az, hogy ha egy nemzet közgazdaságának felvirágzásáról szólunk, akkor alatta az ország egyes részeinek előrehaladását is értjük ; miből önkényt következik, hogy minden megyének az a törekvése, hogy közgazdaságát szilárdítsa, egyúttal erősítését is képezi Magyarország nemzet- gazdaságának. TÁRCZA. Triccs-traccs. Nem újság. Csáky Albin, hogy végtére A vitának véget vessen, Kieszelte: anyakönyvet Ne pap, az orvos vezessen. Hát biz ezzel a miniszter Nem mondott újat és sokat; Eddig is orvos kézben volt: A „halálozási rovat“.! CSITT ! A nőegyleti bál. Szegzárd, 1893. február l-én. — A „TOLNAVÁRMEGYE“ eredeti tárcája. — Sok esztendőre kell visszamennünk, a meddig a szegzárdi bálok történetében olyan fényesre és minden izében sikerültre találunk, mint a minő a szegzárdi nőegyletnek február elsején lezajlott táncestélye volt. Gyakran minden összejátszik, hogy valami ne sikerüljön. Itt a jó szellemek esküdtek össze, hogy minden a legapróbbtól a legfontosabbig szépen sikerüljön. Ez pedig nehéz feladat és ritkán ] valósul meg, mert a bál, különösen kisvárosban, olyan mint mozaikszerü összefoglalása a drága köveknek, ha csak az egyik betét is hibás, az egész elveszti értékét. Különösen rossz ómen tapadt a múltból a mi nőegyleti báljainkhoz. — Roppant népszerűtlenek voltak, — mindig csak gyérebben látogatták őket, utóbb már el is maradtak. Most azonban újból megjelent, díszben és pompával, mintha csak kárpótolni akarná magát a meddő múltakért. Szokatlanul élénk sürgés-forgás volt már 9 órakor a teremben. Csoportok képződnek és komoly arccal jósolgatnak sikert vagy bukást a bálnak. Még a tizenkettedik órában is ismétlődnek a mulatságok Falbjainak jövendő mondásai. Mert merész hirek előzték meg a bált. Nemcsak Tolnamegye színe-java vesz részt a bálon, hirdette egy tapasztalt bálozó, hanem Fejér, Baranya és Somogy is berukkolnak. — Igen, de mi lesz belőlünk, ha ezek az idegenek mind hölgyek lesznek, sókajtá aggódva városunk egy bájos hölgye, kinek éjsetót szemeiből nemcsak fényözön sugárzott, hanem az édes várakozás és kíváncsiság opesztő vágya is, váljon fog-e sokat táncolni és mulatni, váljon milyen lesz az ö első bálja? Egy másik hölgyünk statisztikai hivatalt rendezett be ez alkalomból, a galopinek, a szabónőktől, jourokró! stb. lihegve hozták óránként a híreket, hullámzó kedólyhangulat, majd bizalom, majd kiábrándulás látszik a kis statisztikus arcán, a rideg számok ötvenkét mulatni és vigadni vágyó táncosnő nevét tüntették föl. A bálreudezőség egyik vitézül edzett harcosa azonban folyton bátorságot és reményt öntött a csüggedök leikébe, február elsején esti kilenc órára a „Szegzárd szálló“ dísztermébe mozgósítván a helyi és vidéki táncosok legjavát. Két hatalmas tábor foglalt állást a teremben. Az egyik fekete egyenruhában, a közepeo, a másik köröskörül az egész teremben. Az előbbiek tömören egy csoportban sorakoztak, az utóbbiak szerteszét, rendszer nélkül, de a diadal biztos tudatában, hisz egy-egy tagja egyedül is ellenállhatatlan erővel képes bevenni, lefegyverezni az ostromlókat. A harc folyik, a zenének andalító hangjai mellett és a fekete frakkos gárda megadja magát. — Ennyi szépség, ennyi báj előtt dicsőség a fegyvert Krakni! Igaz is hogy régen láttunk annyi szép, fess és elegáns hölgyet együtt, mint ez estén, csupa chikk és grácia, derű és mosoly miudenik. A lenge öltözékek ritka választékos Ízléssel voltak kiállítva. Kitűnő, pompás kedve volt mindenkinek. Szinte öröm volt látni a teremben végig hullámzó szép
