Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-11-05 / 45. szám
III. évfolyam, 45. szám. Szegzárd, 1893. november 5. Tolnavármegye POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD KÖPNÉL. BODNAR ISTVÁN. Kéziratok Túsza nem adatnak. A lap szellemi részét illeti közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szer- í kesztöséghez intézendök. Hirdetések mérsékelten meffáll&mtotft árszabály szerint számíttatna». Előfizetési ár : Egy évre Fél évre . . Negyedévre Egy szám . 6 frt — kr. 3 „ n I „ 50 „ • • 12 „ Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. Az osztrák válság — és Magyar- ország érdeke. Parlamenti körökből vesszük a következő nagyérdekü közleményt: Taaffe gróf végre megtette Ausztriának azt a megmérhetlen szívességet, hogy beadta lemondását. Kétségkívül ez a legokosabb államférfim cselekedet, melyet életében elkövetett. Szomorú események a mértföldmutatói a Thta^e-regimenek. Ausztria ki van szolgáltatva a foederalizmusnak, s mig egyfelől a feudalizmus és klerikalizmus sötét lovagjai büszkén számítanak újabb meg újabb diadalra, addig másfelől mindenütt ott settenkedik a szocializmus és anarchizmus rémes árnya. Taaffe grófot illeti meg ezért a dicsőség! S mindezek mellett mennyi humor lakozott ebben az emberben ! Napoleon azt mondotta, hogy Ausztria mindig egy órával és egy gondolattal késik, az osztrák miniszterelnök azonban meg akarta mutatni, hogy Ausztria egy órával és egy gondolattal — sietni is tud. A benyújtott választási törvényjavaslat legalább azt bizonyította, hogy oly ügyek megoldásával foglalkozott az osztrák minisztérium, melynek napjainkban aratandó diaTÁRCZA. !■<— dalát még a legszélsőbb radikálisok sem remélhették. Mert Taaffe gróf nagy humorista. Véget vet ó a régi kor maradványainak — de úgy látszik észre sem veszi, hogy mikor a suffrage universelle mellett az érdek- képviseletet is megtartja, abban a nevetséges szerepben kacagtatja meg a politika publikumát, hogy — félig levágja a copfot, de felerészben otthagyja. Szegény Taaffe minisztérium, minek is nyúltál hozzá ! Ilyen körülmények között ne is csodáljak, hogy ennek a kormánynak a temetésén nem hallatszik a gyászének bús dallama. Legfeljebb a „Fliegende Blätter“-nek az a remek képe jut az embernek eszébe, melyen a szarvasok a vadászt temetik, s reá írják a koporsóra: „Ihm ist wohl, uns ist wohler! “ Kár, hogy előbb nem bukott meg. Magyarországra sokkal jobb lett volna, ha Taaffe gyenge kezei helyett erős kar tartotta volna össze Ausztria egységét. Mert deklamálhatnak a hazafiasság monopóliumát bitorló demagógok bármily szépen hangzó frázisokat, nekünk Ausztriára épugy szükségünk van, mint Ausztriának mi ránk. Épen azért fontos ránk nézve az ügyek menete a Lajtán túl. ii. Szelíd pásztortüíként Égett a te lelked, De azt hisszük, a hazai sajtó nagy része mégis túllőtt a célon, mikor a mostani osztrák kabinetválság alkalmával olyan túlságos sokat követelt az osztrák kormány jövendő fejétől. Ránk nézve mindenesetre kellemesebb, ha Ausztriában is liberális miniszterelnök van, de jogos és lényeges követelményt csak az képezhet, hogy a leendő miniszterelnök feltétlen hive legyen a dualizmusnak. S ha az, akkor minden egyéb : Ausztria dolga. Több lap egészen komolyan szól arról, hogy ha klerikális érzületü lesz az osztrák miniszterelnök, az meggátolhatja az egyház- politika sikerét. Hát, bocsánatot kérünk, ez előttünk j egyszerűen nevetséges. Ausztriában nagy hatalma van az osztrák miniszterelnöknek, de Magyarországban csak cxcellenciás ur, semmi egyéb. Magyarország és Ausztria két állam, s bizony az Önérzet hiányáról tanúskodnék, ha még a feltevést is megengednék, hogy az osztrák miniszterelnök magyar ügyekbe avatkozzék. Mi csak magyar államférfiaknak tulajdonítunk befolyást a magyar ügyekbe, s jönne bár honnét idegen befolyás — egy önérzetes nemzet azt meg nem tűrheti. A kiegyezés óta van hál’ Isten önálló felelős magyar kormányunk, az vezeti ügyeinDerülni kezd a szív, Oszlik a sötétség, Nem Ijeszt a halál, Emmánk halálakor. — t 1893. szept. 15. — Oda vagy 1 Meghaltál, Szelid, áldott lélek! Higyjek-e a gyászos, Szomorú levélnek ? Késve jött a levél, Bágyadt volt a szárnya : Szomorú fájdalom Nehezedett rája. Vagy kimólni akart A gyászhír, a bánat, Hogy úgy Is eleget Sirhatunk utánad. ősz idején hervadt Szép nyarad a sírba; A ki ismert, érted A szeme kisírva. Kik téged szerettünk, ügy állunk, mint a fa A nagy pusztaságon, Villámtól szaggatva. Mély seb az izmos fán Még beheged egykor ; De szivünkön e seb Többó már be nem forr. A szív éjszakáját Fónynyel behintetted. Ibolyaként nyíltál I Boldog — önfeledten, Illatot árasztva: Jóságot a kertben. Kebled, e mély tenger, Igazgyöngyöt termett, A fájó szív gyöngyét: Hűséges érzelmet. E siralomvölgyén Tünde csillag voltál; Jaj, hogy oly hirtelen, Hamar lefutottál! Beborult az egünk, Nem vagy ott csillagunk, S mi oly keservesen Siratunk, siratunk! III. Csillagunk lefutott, Másik csillag feljött, Sugara áttöri A fekete felhőt Nem szakad a könny már, Csak hull, csak hull lassan, Mint a termő harmat, i Mint az enyhe balzsam, Nem gyötör a kétség. Sirodat e csillag Elárasztja fénynyel, Szebb tavaszt tükrözd, Mosolygó reménynyel. Világítsd meg, csillag, A vándor útjait; Vezess, bíztass, emelj, Csillagunk : drága hit I SÁNTHA KÁROLY. Halottak napján. — Elbeszélés. — Irta: Mártonffy Imre. A köd egyre alábbszállt. A gazdagon földi- szitett sírokon sötétpiros fénynyel égnek a lámpák s komoran és félősen lobognak a ködös éjszakán. A néptömeg, mely egész nap ellepte az utat, sietve tolong a temető kijárása felé, s könnyebbülten vesz lélekzetet, midőn e szomorú helytől búcsút vett. Csak a sirásó marad egyedül, hogy az elaludt lámpákat meggyujtsa, s a drága koszorúkat és képeket rendben tartsa. Most lépteit a kápolna közelében levő kis kapu felé iráuyzá, midőn különös zajt hall. Megái lőtt. Hallgatózott, de minden csöndes volt. Már tovább akart indulni, midőn ismét zajt hallott a temető-kápolna másik oldalán. Nem
