Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-11-05 / 45. szám
TOLN A VÁRMEGYE. 1893. november 5. 2. két, s a mint igy volt, s igy van, úgy is lesz, mig meg nem szűnt a magyarnak szive dobogni hazájáért. Erejének, s igaz ügyének tudatában feltartóztathatlanul halad a magyar nemzet előre - útjában nem lesz képes megakasztani semmiféle idegen hatalom, legyen bár annak Bécs — vagy Róma a neve. Tolnavármegye közgazdasági kérdései. A Mikor lapunkat megindítottuk, kiadott programmunkban egyik főfeladatul tűztük ki magunknak, hogy Tolnavármegye közgazdasági fejlődését tőlünk telhetőleg előmozdítsuk. — Szerénytelenség nélkül hivatkozhatunk az elért eredményekre, — mert a Duna szabályozásnak, az építendő vasutaknak annyi vezércikkben méltatott ügye a megvalósulás stádiumába jutott, és mig a szabályozásnál ezernyi kéz tanúskodik a munka erélyes folytatásáról, addig a szegzárd-baranyavári vasút és a bajai hid eszméjének kivitele is biztosítva van, mert oly férfiak működnek közre annak megvalósításánál, hogy a diadal rövid idő alatt el nem maradhat. Szabadjon ez igéuytelen sorok írójának rámutatni azokra a nagy fontosságú előnyökre, melyeket Tolnavármegye a íaH'vÓ körülmények k*"**,1 .. _ . Könnyen kiaknázhatna Tolnavármegyének ugyanis abban a súlyos nemzetgazdasági krízisben, a melybe jutott, minden eszközt meg kell ragadnia, hogy helyrehozhassa a sors csapásait. Ilyen eszköz — gyárak építése. A selyemfonógyár ügye nem fordult kedvezőre Szegzárdra nézve — mert a Csörgető vize a selyem mosására alkalmatlannak bizonyult. Talán a Sárvizet jobbnak találnák ? Mindenesetre reméljük, hogy Tolnavármegye érdekeinek buzgó pártfogója, Bezerédj Pál, a megyében fogja felállittatni ezt a nagyszerű telepet, mely beláthatlan időkre hirdetné alkotója nemes ügyszeretet. Egészen máshogyan áll a dohánygyár ügye. Nem vagyunk optimisták, de mi azt hisszük, hogy kellő utánjárással és áldozatkészséggel Szegzárdnak lehetne kapni dohánygyárát. Wekerle miniszterelnök tudvalevőleg eredeti tervétől eltéróleg kijelentette, hogy még több dohánygyárat építtet, s itt különös tekintettel lesz a fillokszera sújtotta vidékekre. Tolnavármegye régi hires do- hánytermó vidék — fájdalom, a másik kvalifikációja is meg van, mozdítsunk meg minden követ, s mi hisszük, hogy az erélyesen megindított akció sikerre vezet. Csak tenni kell, s a lelkesedésnek nem szabad szalmalángként lelohadnia; — csak akarni kell, s az akadályokat nem ismerő akarat — reméljük — meg termi gyümölcsét 1 Sokat firtatott dolog, hogy a Duna szabályozás alkalmából nem szabadna a Duna-ágat Dombomnál betömni. Megmondjuk ebben az ügyben is szerény nézetünket. Óhajtjuk és helyeseljük, hogy Dombodnál zsilip építtessék, de óva figyelmeztetjük a kérelmezőket, hogy a zsi- lipépités nagyon kétélű fegyver, melylyel , védelem helyett könnyen megsebezhetnek J magunkat. A zsilip építést csak abban az esetben gondoljuk helyesnek, ha az egészen masszív, erős, bármily vésznek ellentálló építmény volna, s nem csak amolyan olcsó fajta munka, melyet az első jég tönk- 1 retehet. Modern Duna-zsilip, — ha nem J csalódunk;^rr- sv-ázeftrefcjbe kerülne,ti^zt pe- J dig alig engedélyezi mostanában az állam. Hagyjuk tehát a zsilip építés eszméjét oly időre, mikor az sikerre számíthat. Lehetne talán az elposványosodástól a régi mederben való helyenkénti utánásással is segíteni, a mely a lefolyás akadályait megszüntetné, s az élő Dunával való állandó összeköttetést biztosítaná. Mi inkább lemondanánk a zsilipről, semhogy esetleg ki legyünk téve a veszélynek, hogy minden szabályozás dacára a viz Fadd, Tolna és Szegzárd egész vidékét ; elönthesse. A tolnai Duna-ág elzárásának nagy hasznát véljük látni a helyzet eddig nem méltatott kiaknázásában. A kormány is, meg a Duna gözhajó- zási társaság is keresve keres oly helyet, a j hol hajói télre biztosan kiköthetnének. Ez a Duna-ág erre rendkívül alkalmas lesz. Alkossunk tehát egy hatalmas téli kikötőt, a hol százával lehetnének a hajók biztos menedékben. Hogy ennyi hajónak Szegzárd és Tolna közötti kitelelése mennyi hasznot hozna mindkét városban a termelőknek, az iparosoknak és kereskedőknek — azt mondanunk is felesleges. Szóval minden téren, minden eszközzel legyünk rajta, hogy ez a mi szükebb hazánk anyagilag is erős, népe pedig boldog és megelégedett legyen. Ez legyen a mi célunk, ez a mi törekvésünk ! Miklós Gyula kormánybiztos Szegzárdon. Vasárnap este érkezett városunkba Mikló» Gyula borászati kormánybiztos a megyében tett szemle útja befejezéséül. Nits Ivtván borászati felügyelő fogadta vendégül a kormánybiztos urat, ki a tiszteletére megjelent szőlőtulajdonosok előtt a megyében látott szőlőtelepítések felett megelégedésének adott kifejezést, különösen elismerőleg nyilatkozván a paksi homok telepítések szakszerű beállítása felől. Hétfőn délelőtt az érdeklődő gazda közönség kíséretében a szénkéneggel való gyérítéssel fentar- tott szőlők megtekintésére indult a kormánybiztos. Dr. Szigeth Gábor, Orffy Lajos, Ujfalusy Lajos, Fejős Imre, Boda Vilmos, Dr. Hangéi Ignácz és nások szőlőit is megtekintvén, ismételten utalt a szénkéneggel elérhető eredmSmfekrdj^Lft védekezés a végleges kibontakozás eszközét nem nyújtja. Délben Dr. Szigeth Gábor vendégszerető házánál volt a kormánybiztos hivatalos, a törvényhatóság két előkelő képviselője, Simontsis Béla alispán és Madarász Elemér főjegyző, valamint Fördős Vilmos tiszti ügyész, Fejős Imre takaréktári vezérigazgató, Boda Vilmos orsz. gy. képviselő, Totth Ödön ügyvéd, Orffy Lajos ügyvéd, szegzárdi tekintélyes szőlősgazgák, úgy Nits István borászati felügyelő társaságában. Az ebéd a legderültebb kedólyhan- gulatban folyt le, már itt felvetetse Miklós Gyula, kormánybiztos azon eszmét, hogy a szegzárdi sző • lő cultura reconstruálására szövetkezet volna alakítandó. A részletekre még ki nem terjedő megbeszélésben a jelen voltak mind résztvettek. Fejős Imre és Szigeth Gábor azon véleményüknek adtak kifejezést, hogy az általuk vezetett pénzintézetek hajlandók lesznek hozzájárulni az eszme valósításához. csalódott többé. Halkan tett egy lépést előre, szemét megerőltetve a sürü ködön keresztül — egy alakot lá‘ott görnyedni a hatalmas márvány síremlék mellett. Szép, drága koszorúktól gazdagon díszített sir volt ez, és a homályos vörösfényü lámpák csodalatos visszfényt tükröztek a hideg kövön, az aranybetük csillogtak a szalagokon, s a rubinvörös üvegben a lángok lobogtak, majd remegve, majd ismét homályosan és szomorúan égtek mereven a sötét éjszakában. A sirásó jól ismerte e sirt, s ügyelt is rá, mert ez úgynevezett „fiatal sir“ volt, s mert nemrég temették ide, s mert szép fiatal leányt rejtett magában. De mit keresett a fiatal leány sírján egy sötét, mozdulatlan alak? A sirásó áhitatosan keresztet vetett — mert hát e szomorú hivatásban elfásult emberek se mentek a babonától — hisz halottak napja volt, már pedig oly nap, melyen a régi babona szerint „szabadra imádkozott“ lelkek ég felé röpülnek és a ki egy ily szabad lélekkel találkozik, veszve van, ha keresztet nem vet és még az évben kell meghalnia. Midőn közeledett, a sötét alak fölkelt, a sürü ködben még nagyobbnak látszott és midőn fölemelkedett, halk csörgés hallatszott. A sirásó nagyot sóhajtott, midőn az alakban köpenybe burkolt fiatal tisztre ismert. — Elkéstem Lucia sirjánál, mondá a tiszt rezgő hangon, de csakhamar észrevette magát s mondá : „Málnay kisasszony sírjánál.“ Nem lenne szives kivezetni innét? — Elkésett... Lucia sírjánál ? kérdezé az öreg fejét csóválva, hát ismerte Málnay kisasszonyt, g talán a kastélyban is volt néhányszor és... A fiatal tiszt türelmetlenül szólt közbe : — Akarja-e megmutatni a kijárást? De a kiváncsi öreg nem egy könnyen engedte magát elutasítani, mert' épen elemében volt. — Málnay kisasszony szép volt — kezdő újra — s nekem öreg embernek rosszul esett, midőn hallottam, hogy az ő számára is kell sirt ásnom 1 És mily jó volt a kisasszony, mindenkit szeretett, s nem volt senki, ki halála hírére ne sirt volna, mert tudták, kit vesztettek el. A tiszt nem akarta a beszédes öreget félbeszakítani, sóhajokkal felelt, álmodozva nézett a sírokon égő lámpákra, melyek a sürü ködben mintegy fátyollal voltak borítva s távolnak látszottak ; az ő gondolatai is messze távolban kalandoztak . T. ekkor fülébe csengett. — Vagy talán ismerte az ur ? — Menyasszonyom volt, — mondá remegő hangon — de most vezessen a kijáráshoz, tévé hozzá, az öregnek pénzt nyomva a markába. — Itt, mindjárt itt uram! mondá az öreg, a kapu felé vezetve a tisztet. Itt kijut az országúira. Jó éjt uram! A mai éjjel nedves és hideg lesz, havazni fog nemsokára — no de nem árt; a téli munka el van készítve, nem baj az uram... Bámulva nézett szét, — a tiszt eltűnt rég a sürü ködben. Már elment, mormogá. Elkésett. . . Lucia... fiatal, szép leány a temetőben .. . mosolyogva nézte markát e szóra, ezüst forint fénylett benne, ezzel vigan haladt tovább. * * * Az olvasó engedelmével egy évvel térünk vissza elbeszélésünkben. Szép, verőfényes őszi délután vol; az ökörnyál a mezőt és a fákat fogta .körül, az őszi szól lengette a sárgult és vöröses lombokat, s a nap forrón sütött. Ilyesmit érezhetett a férfiú is, ki pompás telivér lovon léptetve haladt a kastélyba vezető árnyas fasor közt. Még fiatal volt és alig állhatott a harmincas évek küszöbén ; arca csöndes örömben ragyogott — szivében tavasz virított, s úgy látszok, sohasem lesz benne tél. — Mily szép — mily jó, suttogá magában. Mily boldogok leszünk egész életünkön át... — Jenő !... hangzott a veranda felöl, s ott állott Lucia, intve feléje. — Lucia! hangoztatta ajka elfojtott örömkiáltással. A nemes állat néhány hatalmas ugrással a verandáig vitte gazdáját, s a legközelebbi pillanatban egymás karjaiban pihentek. Karonfogva sétáltak a park tekervényes utain, melyek a messzelátóhoz vezettek. Csakugyan szép pár volt. Jenő magas és karcsú volt, s ámbár ezúttal polgári ruhát viselt, mozdulatairól mégis meglátszott a katona. Lucia gyönyörű jelenség volt, a tökéletes női szépségnek félig kinyílt rózsabimbója. Amint az alkonyat aranyos fényében sétáltak, az emberben önkónytelenül kelle támadni a gondolatnak, hogy istenség mosolygott a bölcsőjüknél s a boldogság és öröm bélyegét nyomta homlokukra. — Lucia, mondá Jenő, mily szép az élet, mily boldogok vagyunk szerelmünkben I Mondd Luciám, mikor leszesz már vógkép az enyém Isten és emberek előtt ? — Jenő — felelte Lucia, miközben egy pádon helyet foglalt, — jól tudod, hogy szüleim mily