Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-10-22 / 43. szám
2. TOLNA VÁRMEGYE. 1893. október 22. A törvényt a köztudat sankeionálja, a meddig a párbajról most érvényesülő fogalmak élni fognak a köztudatban, addig a szigorú törvényt száz kerülő utón is kifogják játszani és teljes érvényesülését megfogják akadályozni. Maga a társadalom az egyedüli és biztos orvosa a párbajnak. Ha elérkezik az idő, a midőn például egy vármegye főispánja, ha párbajra hívják, azt - lovagias ügyben - visszautasítja, ha a törvényhozó képviselő urak majd ki nem állanak, vagyis, ha a társadalomban suly- lyal és tekintélylyel bíró tényezők perhor- reskálják majd a párbajt, csak akkor fog az megszűnni — mindaddig azonban szedni fogja áldozatait. POLITIKAI HÍREK. — Az osztrák képviselőház feloszlatása. A képviselőház folyosóin a német egyesült baloldal egyik tagja, — ki valamikor miniszter volt, — határozottan úgy nyilatkozott, hogy a kormány elhatározta, hogy a kép viselőházat a jövő hét keddjén, a választási reform első olvasásának befejezése után feloszlatja. — Az uj választások már december elején végre lesznek hajtva, úgy, hogy az uj képviselőház december 12-én összeülhetne, hogy az indemnityt megszavazza. A kormány számítása szerint az egyesült baloldal 18 mandátumot fogna veszíteni. Azonkívül hire jár, hogy az egyesült baloldal vezére, Plmer dr. el van tökélve, hogy mandátumát leteszi és uj mandátumot nem is fogadna el. Chlumeczky báró, a képviseloház elnöke egy baloldali képviselő előtt oda nyilatkozott, hogy ö is ráunt a politikai életre. — A reformátusok zsinata. A magyarországi reformátusok zsinatát Kun Bertalan püspök, a zsinat egyházi elnöke, a világig elnökséggel egyetértő- leg november hónap 14-óre hivta össze Budapestre. A zsinati képviselőknek a meghívókat tegnap küldték széjjel. A zsiuatot azért kellett most összehívni, mert az elmúlt üléseken megalkotott törvényeket a király nem szentesítette. A nehézségek csekélyek és könnyen elháríthatok ugyan, de mégis megakadályozták, hogy a felterjesztett törvények törvényerőre emelkedhessenek, ami pedig az egyetemes református egyházra vonatkozólag nemcsak fontos, de sürgős dolog is. A helyzethez. — Becsből írják a „P. C.“-nek. — Azok a heves föllépések, melyeknek színhelye a magyar képviseloház volt a napokban, az idevaló politikai körökben nem keltettek kellemes érzést. Épen most, mikor Ausztriában késéire vannak állítva a dolgok és a monarchia egyik állama mindennap a létkérdéseiéit találhatja magát: itt nagy megnyugvást és — bátorságot merítettünk volna az odavaló politikai viszonyok szilárd bázisából s megbízható stabí'itásából. Most, hogy ezeket is inogni, a végzetes személyes harcot, az obstrukció sötét árnyékát felvonulni látjuk, a mi megmórgeznó Magyarország parlamenti és ezzel állami életét is, önkénytelenül is nemcsak kedvetlenség, de szinte aggodalom fogja el az embert. Mint lehessen elképzelni Ausztria-Magyaror- szág hasznos továbbélését, vagy éppen a monarchia áldásos fejlődését, ha az egyikben a mérsékelt, állam- fentartó elemeknek egy szilárd többséggé való összefoglalása nap nap után lehetetlenebbnek bizonyul, a másik államban meg a melyik annak a szerencsének örülhet, hogy szilárd, állandó többsége van, a szubjektív harc a legelőkelőbb talentumok közt minden alkalommal oly hevessé fajul, hogy a parlamentáris egyensúly dugába dőltétől kell tartani ? Az adott viszonyok közt valóságos szerencsének tartjuk, hogy a magyar képviselőház érdemleges tárgyalásai 14 napra elhalasztattak. A bizottságokban, hol időközben szorgalmasan folyik majd a munka, hol a törvényhozás legtekintélyesebb, legmunkásabb, tehát legbókeszeretőbb elemei találkoznak egymással, talán mégis akad majd ut a haragosok számára a nyugodt bekanyarodáshoz. Ott jobban is lehet, mint a ház plénumában, az egyik vagy másik túlságos érzékenységének azt a mentő-eszközt nyújtani, a mely megfelel az érzékenység sajátságának, a nélkül, hogy azzal törődni kellene, váljon egészen igaza is van-e, mikor azt igényli magának. Itt igy számítanak: Dr. Wekerle mindenekelőtt gyakorlati államférfin, a kit sokkal inkább kell, hogy érdekeljen az, hogy lehetőleg simán tartsa az utat működési programmja megvalósításához, mint az a tulajdonképen külső körülmény, váljon ő áll-e közelebb a politikai harcban a Mobilitás metafizikai eszményhez, vagy ellenfele. Wekerle nobilis vivő, ezt senki som tagadhatja, de neki végre is gyakorlati célokat kell követnie, melyek elérése körül nem lehet mindig arra ügyelni, nehogy valamiképpen egyetlen porszem is elpóriasitsa a körmöket, míg Apponyi egyelőre mindig ráér, a legkínosabb pontossággal ügyelni az arisztokratikus finnyásságra. A hitehagyott muzulmán. Irta: S. Szabó József. — A TOLNAVÁRMEGYE eredeti tárcája. — A legszebb menyecske volt Bállá Judit Nosz- vajon abban az időben, a mikor 1685-öt Írtak a keresztyének, a mohamedánusok meg 1102-őt. Ez a Noszvaj pedig egy kis favölgy ölén terül el, pity- palatytyoló rétek felett, csalogánydaltól zengő lombok alatt. De a legszebb csalogány volt maga Judit, a ki észbomiásig tudta csalogatni a férfiakat ragyogó szemével, édes mosolyával, piros ajkainak bűbájos dalával. Az egész vidék bolondult utána s nagy szépségének hire Eger váráig eljutott. Ott akkor a török parancsolt, a ki — tudvalevőleg — igen kedveli a gyönyörűséges paradicsomi rózsákat, mint a hogy a földi halandók szebbik leiét az ő keleti színekben gazdag nyelve nevezi. Annyira nőtt pedig a hire, hogy — állítólag — még a karcsú minarettek ormairól kiabáló turbános muezzi- nek is beleszőttók egyhangú kiáltásaikba : La Allah il Allah ! Juditka a Bállá! A ki pedig szépsége által ilyen nevezetességre tett szert, nagyon természetes, hogy az nem maradhatott abban a kis eldugott, hegyközi faluban. A basák, a bégek nagy, titkos vágyakozásokkal pillantgat'ak Noszvaj felé s valamennyi eltökélte háreme számára megszerezni Juditkát, ha szépen nem, hát erőszakkal. Hiába is őrizte őt az ura, mint egy megközelíthetetlen kaszás vitéz és hiába őrizte az a pokolnál és sárkánynál erősebb szerelem, a mivel ő az urát körülvette. — Bizony hiába, mert rémséges idők voltak azok. Személy- és vagyonbiztonságról szó sem lehetett. Az ökölben volt a jog, a hatalomban az Ítélet. A szegény föld népe mehetett panaszra három úrhoz : a bujdosó magyarok vezéréhez, a török basához, meg a királyhoz, de a ki minden egyéb volt, csak magyar nem. Az első meghallgatta és szép ígérettel elbocsátotta, a második meghallgatta, de nem szólt semmit, a harmadik pedig meg se hallgatta. No hát igy szabad volt a vásár mindenféle jogtalanság elkövetésére, s mivelhogy a törökök szép szerével Judithoz nem férhettek, egy éjjel Feriz bég Egerből rab’ótársaival rajtaütött Noszva- jon. A felriadt lakosság védte magát, a hogy tudta. Judit is az urával. De ennek neki vágott egy sze- kerce és szétzúzott homlokkal bukott le. Judit jajgatva omlott a vonagló testre: — Verjen meg az Isten átkozottak ! Az én édes jó uram ! Letérdepelt elé s ölébe fogta halovány, véres fejét. — Egy szót még én édes boldogságom ! De az csak fájdalmasan nyöszörgött, azután egyet rántott szempilláin s meghalt. Feriz bég most előlépett: — Szép hölgy! férjed már a paradicsomi tubafák árnyékában gyönyörködik, a mi utolérhetetlen boldogság. Derüljön fel azért arcod éjjelén a rózsás hajnal. — Utálatos! Másrészt be kell látnia Apponyinak, hogy bizony nem sokat használna neki, ha Wekerlét, mint miniszterelnököt „elkoptatná“, mert a szabadelvű pártot ez által nem robbantaná szét, az a miniszter- képes talentumok egész kincstárával rendelkezik, a rés tehát kitöltetnék Apponyi nélkül. A touloni ünnepélyek lefolyását itt megnyugtatónak tartják. Miután az azokból származható legnagyobb eredményt, a valóságos szövetséges Orosz- és Franciaország közt, nem tartják félelmes és aggodalmat gerjesztőnek: nyugodt közönynyel szemlélhetik a touloni és párifi örömkitörésekben a hőmórsék emelkedését. A franciák lelkesedése különben nem oly roppant nagy. A lelkesedés pa- roxiszmusa közben sem feledik hangsúlyozni, hogy a szövetségtől a béke, és csak a béke biztosítását várják. Erre való tekintettel a touloni ölelkezés a béke barátainak általában, és a háromas szövetség tagjainak különösen, csak kellemes lehet. Miután a hármas szövetség csakis defenzív, az volt s marad célja, csupán a béke fenntartása : hasonló célzat érvényesítése másfelől rá nézve nem boszantó, hanem kellemes. Bankett Perczel Dezső tiszteletére. A bonyhádi kaszinó Perezel Dezső, mint a képviselőház uj alelnöke tiszteletére, a múlt vasárnapon bankettet rendezett, mely fényesen sikerült. A nagy terem — írja levelezőnk — zsúfolásig megtelt; ott láttunk még ellenzéki párthoz tartozó férfiakat is, a kiket épen Perczel Dezső szeretetre méltó kitűnő személyisége összehozott velünk. Számos pohárköszöntőt hallottunk ez alkalommal, melyek részint az ünnepeltre, részint a távólról jött vendégekre mondattak. Először Döry Pál főszolgabíró szokott ékes s egyszersmind zamatos szavakkal az ünnepeltre emelte poharát, kérve őt, bármennyire is emelkednék még, maradjon azért a mienk, kik őt any- nyira szeretjük. Erre Perczel Dezső meghatva köszönte meg az ovátiót, kijelentvén, hogy ő mindenkor és minden körülmények között, szívvel, lélekkel, e kerületnek hű fia marad. Gyalog István kaszinói alelnök, Perczel Dezsőre, mint a kaszinó elnökére. Vosinszky Mór jeles tudósunk Perczel Dezsőre, a kitűnő államférfira emelte poharát, kívánva neki, hogy minél előbb érje el azokat a legmagasabb méltóságokat, a miket boldogult édes atyja viselt. A főrabbi, Rosenthal Tóbiás, mint a valódi szabadelvűsének zászlóvivőjét — éltette Perczel Dezsőt. — Lehet, hogy még most az vagyok neked, de egykor talán nem leszek az. Ez órától fogva enyém vagy. Feriz bég fiatal volt, szép volt, vitéz volt. Háromszoros érdem arra, hogy muzulmán hőst csináljanak belőle. A basa nem győzte Stambulban ajánlgatni a padisahnak. De mit bánta most ő a padisah kegyét! Szive-lelke Judittal volt elfoglalva, a ki ott fetrengett ámbraillatos szobáiban : — Taposs el, ölj meg — tört ki belőle a keserűség zokogva — tégy velem, a mit akarsz. Babod vagyok. Babod e hitvány test, de szivem érzésén nincs erőd és hatalmad. Oh én édes vérben fürdött uram ! S itt megeredtek a gyöngyszemek éjfekete, gyönyörű szemeiből. A bég hízelegve csitította. — Ne sirj galambom, szép virágszálam ! Hiszen nem rabom vagy nekem, hanem úrnőm. Mondtam már százszor, ismételjem még ezerszer ? De mondhatta, ismételhette százezerszer, Judit csak nem hajtott reá. Ha felé közeledett, dühösen utasította el. Hozzám ne nyúlj pokol ördöge! Az uram vére száradt kezeidre ! — En nem öltem meg uradat. — Megölték martalócaid. — De édes Judit, uiad helyett urad leszek én, lábaid elé teszem dicsőségemet, vagyonomat. Mintha valami ütött volna hozzá, a Judit szeme vészesen villant meg. Most mindjárt valami j
