Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-10-08 / 41. szám
TOLNA VÁKMEGYE. 2. A béke.* A felforrott eleinek bősz csatája még a természetben is irtóztató; a fékvesztett vihar tomboló dühében letépve, letörve mindazt, mit útjában talál, szomorú nyomokat hagy maga után a tört fa-gallyakban, tépett virágokban, iszapos rétekben, kuszáit háztetőkben. De még irtózatosabb az emberek csatája, mikor a kitört s fékvesztett indulatok piros testvér-vért szomjaznak az átkos harctéreken, — sokszor oktalanul, sokszor nevetségesen kicsiny semmiségért, legtöbbször a kevély nagyravágyás, hatalmi fölény s terjeszkedési vágy nemtelen indulatától űzetve. A pusztulás, a rom, mit az emberek testvér-harca szül — természetesen — még szomorúbb látványt nyújt, mint a mit az elemek bősz csatája csinált; mert itt a tört gallyak s tépett virágok helyett tört szivek és megtépett lelkek, bus özvegyek és siró árvák tanúskodnak a réraitó harc lefolyásáról. Az ömlő piros vér nyomán omló köny-patak támad ; — a harc rémletes zaját özvegyek és árvák egetverő jajkiáltása váltja fel!... Azonban mind a két harcnak van annyi haszna mégis, hogy megtisztítja a levegőt; egyik a természet, másik a politikai élet légkörét. Az a kis guerilla-harc is, mely folyó évi május 19-én keletkezett az érsz. függetlenségi és 48-as pártkörben s mely kezdetben — mint minden vihar — csak kicsiny fekete pont gyanánt tűnt fel a politikai látóhatár szélén, de hovatovább mindig nagyobb és szomorúbb mérveket öltött, ma már — hála isten 1 — megszűnt. De ezen harc eredménye inkább mondható fényesnek, mint gyászosnak; mert habár az anyapártból kivált frakció 12 tagú, tekintélyes egyénekből álló csoportja — mint egy dacos fekete felleg — még mindig ott szállong a viharos látóhatár szélén, ringatva magát azon édes Ilit langy szellőjének karjain, hogy ők lesznek — mint a hajdani 12 apostol — a magyar politikai világ uj * Jóllehet a fenti cikkel sok tekintetben nem ériünk egyet és a pártok belső ügyeibe avatkozni nem szoktunk, annak dokumentálására, hogy lapunkat az ellenkező politikai nézetek elől sem zárjuk el, egész terjedelemben közöljük B o r z s á k Endre urnák, a vármegyei függetlenségi párt jegyzőjének, fejtegetéseit, A szerk. ábrázatának megteremtői a most kitűzött zászló alatt, melynek jelszava: „országos függetlenségi párt“ — ; de e kis csoport kívül maradását leszámítva, sőt elgondolva, hogy az Eötvös-féle frakció tekintélyes, higgadtabb része, úgy a már régebben kivált s az egyesülés reménye nélkül külön működött Ugron-párt, most egyszerre, egy csodás és véletlen fordulat következtében, mind visszatért az anyapártba: — az eredmény — ismételjük — fényesnek mondható. , És ez eredménynek csak őszintén örülhet a haza minden hű fia, ki május 19. óta titkolhatatlan borús érzelmekkel és sö- j tét sejtelmekkel nézte az ország legmagya- j rabb kerületeit képviselő eme tekintélyes párt egymás közötti viharos forrongását, bizonytalan célok felé való széthuzódását, a haza közboldogságára hátrányos versengését ! .. . Nagy szerencsének tartjuk, hogy egy — szeretjük hinni: csak képzeletbeli — ellenségesnek feltűnő légáramlat, összehozta, egy táborba verte ismét az eddig egymásra villámcikázó viharos fellegeket. Az újra tömörültek egyesült munkájától csak üdvösét várunk közösen szeretett szép és szent hazánk javára ! Egészen más kérdés : miként vélekedünk a még most is frakcióban maradt, sőt egyelőre úgy látszik véglegesen külön zászló alatt szervezkedett Eötvös-csoportról, vagyis „az orsz. függetlenségi párt''-ról '? Szerény véleményünket e tekintetben is bátran kimondani (legalább úgy nagyjából, addig is, inig a további fejlemények netán módositólag hatnának gondolkozásunkra!) nem tartózkodunk. Nézetünk szerint: nincs nagyobb és fájóbb sérelem — sőt ez már bűn számba megy ! — mint a szeretettel nyújtott béke-jobbot szeretetlenül, sőt daccal visszautasítani! S ezt tette most ama 12 képviselő ! Lehet, hogy nagy okaik vannak a kívül maradásra — ezt az eddigi kijelentésük nem világítja meg kellőképpen 1 I — de nekünk úgy tetszik, hogy itt még folyvást közbejátszik a sértett önérzet, a nem csillapítható egyéni szenvedély, a különállás szembeötlő dicsőségét hajhászó különcködés nagy gyarlósága, a megelóztetés dicsősége miatti elpalástolt szégyen és irigység összefolyt érzelme, — a személyes gyülölség engesztel hetlensége és-----------a jó i isten tudja mi minden!?!... Majd apránEzzel a revolverrel rágyújthatna saját magára is. Jól szelelne. Elégne, megmaradna a hamu. Aztán nem fog többet cigarettázni és nem lesz többé szüksége gyufára. Nem tenné meg ? Miért ue ? — Tegyük meg. Belenéz a revolver csőbe. Fekete. Csúnya fekete. Kívül olyan ragyogó, olyan fényes. Ha kifordítaná a csövet, hogy belül legyen fényes, akkor agyon lőné magát. De ebből a feketeségből hatoljon valami az ő szivébe, azt nem tűrné. Nem lehet az jó, a mi onnan jön. Da azért csak nézi, forgatja a szerszámot. — Gondolatban ott vagyok közietek . . . Ezt minden ember sürgönyzi, a kinek nincs gondolata. Furcsa ! Gyuri meg Józsi is gondolatban valószínű- j leg itt vannak, de sejtelmük sincs róla, hogy re- ! volver van a kezemben és hogy nincs gyufára ; én pedig tudom, hogy ók miképen vannak. Aztán nézi, forgatja megint a revolvert. — De miért is akarnám magamat főbe lőni ? Mi történt ? — Mindössze az, hogy Gyuri meg Józsi megházasodtak. Miért ne házasodjanak ők meg? És miért ne tehetném, ha ők megtették ? — Osto- ; baság. Nem történt semmi. Hát miért ne éljek tovább ? Az a Mili olyan különös lány. El lehet őt képzelni menyasszonynak, feleségnek, de nem a saját menyasszonyának, a saját feleségének. Minek is most már ? — Szív helyett egy ólomdarab van a kebelében. Nem érez már. Nem kíván már. Vége, hát legyen vége. Különös. Ha ezt a ravaszt most valamivel erősebben megnyomná, akkor az ö agyveleje szétfecscsenne. Egy puszta nyomás miatt. Rettenetes. Az agyvelejóböl piszok lenne, mely bepiszkítaná az arcát, meg az ingét. Ha pedig nem nyomja meg a I ravaszt, akkor az arca meg az inge tiszta marad. Belenéz a csőbe. Utálatos. Olyan fekete ! Nem látni semmit. És e feketegóg körül folyik a ragyogó, fényes acél. Kívül fényes, beiül fekete. Mint micsoda ? — Mellékes. A fődolog, hogy kívül fényes. És a téli verőfény megvillog a villogó csövön és bántja a szemét. És megvakul a szeme és i szeretne másfelé nézni. Nem tud. Legalább a fe- ! kete nyílásba nézhetne. Oly nehéz eltalálni az irányt hogy csak a nyílásba lásson és ne lássa a villogó, szembántó csövet. És ő céloz, céloz egyre a sze- | mével a revolver csőbe. Végre eltalálja. Sötét, tel - ! jesen sötét. És a cigarttája egyszerre csak ég, egy hosszú, tüzes sávban, az egész cigaretta egészében. Az izét nem érzi, csak az aromáját. Igen finom aromája van . . . A durranásra özszecsődül a tömeg. A tömeg egyáltalán arra való, hogy egy durranásra össze- j csödüljön. És akadt köztük egy rendőr és még valaki, a kit a rendőr ismer. A rendőr arra való, hogy mindent úgy hagyjon, a mint van. Ehhez a mi rendőrünk kitünően értett. Aztán jött egy rendőrorvos és egy rendőrtisztviselő. A rendörorvos arra való, hogy a beállott halált konstatálja, a rendőr- tisztviselő, hogy jegyzőkönyvet vegyen fel. No meg hogy a személyazonosságot konstatálja. A rendőrorvos azonban nem konstatálhatta a beállott halált, mert a halál még nem állt be. Ennélfogva be kellett őt a kórházba szállítani, a helyett, hogy a tör1898. október 8/-------------------------------------------------------------------*T ké nt kitudódik — mint a magyar ember mondja. — De, hogy ez nem jól van igy: mindenki tudja, én is mondom. És még egyet! — — Eddig az Eöt- vös-féle frakcióról az volt a nemzet előtt kolportált — elismerem : hamis — hir, hogy ő és társai, mintha a kormány szekere rudját kezdenék tolni s egy követ fújnának a szabadelvű párttal, az egyházpolitikai reformjavaslatok meleg támogatása következtében, vagyis ezen incidensből kifolyólag. Hermann Ottóról pedig azt hirdette a fáma miskolczi programmbeszédje után, hogy ő nyíltan kitűzte ott a 49-esség zászlóját. E vádak elseje ellen Eötvös és társai egyetemlegesen, az utóbbi vád ellen pedig Hermann Ottó, személyesen tiltakoztak. — Nos, hogy a kormánypárt felé való kacsint- gatás gyanúsító és szenzációs hire légből kapott volt, ez az ünnepélyesen enunciált .,országos függetlenségi párt“ elnevezéssel nagyon is meg lett cáfolva; de ugyanezzel nagyon is meg lett cáfolva a Hermann Ottó múltkori cáfolata! E két dolgot sehogysem tudjuk egymással összeegyeztetni! Megint csak azt mondjuk hát, a mit föntebb „majd kitudódik apránként! “ Mi egyelőre őszintén örülünk a különféle frakciók egyesülésének, — nem pártszempontból, hanem hazaszeretetből, mert úgy hisszük, hogy a divergáló elemek testvérieden különválását követett uj, testvéries tömörülés mellett jobban lehet a hazát szeretni, jobban lehet — királyunk jelszavaként — viribus unitis annak javát, boldogságát, üdvét keresni! S előttünk mindig ez a fődolog, minden más nagyon mellékes ! Borzsák Endre. VÁRMEGYE. — Ülések. Az állandó választmány közigazgatási szakosztálya e hó 10-ón délelőtt 10 órakor szabályrendeletek tárgyalása végett — ülést tart. A számonkérőszóknek e hó 12 ón szintén ülése lesz. — Útadó kivetés. Vármegyénk alispánja az 1894. évi útadó kivetés előmunkálatait elrendelte. I A kivetés a folyó évi adó után történik s azt a vármegyei számvevőség eszközli. Legújabb miniszteri rendelet értelmében a kivetési lajstromok két évre szólanak. — Község-jegyzői szigorlat. Folyó hó 18-án írásbeli, 19-én szóbeli. Jelentkezők száma 7. vényszéki boncoló terembe szállították volna. A rendőrtisztviselő azonban megállapította a személyazonosságot és az az ur, a kit a rendőr is ismer, ; megírta a riportot: Á zongora-művész balesete. Ma délelőtt tiz óratájt .... Sándor a nagy zongoraművész gyufa hiányában a revolverjével akarván rágyújtani a cigarettájára, vótetlenségből meglőtte magát. A seb súlyos, bár nem veszélyes. A baleset igen sajnálatos, mert a nagy művésznek holnapra hirdetett hang- versenye ennek következtében elmarad. XIII. ON REVI ENT . . . Ugyan az az unalmas tengeri ut, mint hat esztendővel ezelőtt. Akkor ő a födélzeten utazott, most az első osztályon, de itt is csak olyan unalI más az ut, mint ott. Az egyetlen különbség, hogy megfordított irányban utazik s hogy most egy millióval több pénze van, mint akkor. Aztán még az, hogy az ut Amerikából Európába sokkal hosszabb, mint Európából Amerikába. Legalább neki hosszabb. Két hét! Istenem, ő arra a napra hat esztendőig várt, mért kell neki még két hétig várnia ? De az a két hét is véget ér. Véget ér az unalmas tengeri ut, véget ér az unalmas utazás a gyorsvonaton is. Megérkezett. Itt van ugyanazon pálya- : udvaron, kiszáll ugyanarra a perronra. Nevezetes ! Az emberek most is úgy sietnek, mint akkor és még is még mindig itt vannak. A Hungáriába hajtatott. A portás bókol, a pincér bókol. Parancsait várják. Nincs mit parancsolnia. Kimegy az Andrássy-utra.
