Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-10-01 / 40. szám
1893. október 1. TOLNA VÁRMEGYE. 3. tagadhatjuk azonban magunktól azt, hogy e reflexiók nyomán egy-egy megjegyzést ne tegyünk. Feltűnő ugyanis az, hogy a „/Szentszék*-be\ hogyan dobálódznak esperes, plébános és káplán az iskolaszék tagjai előtt! Kihirdetnek egy „szentszéki“ másodfokú Ítéletet a nélkül, hogy „kiadatnék.“ írásban ezt a „szentszéki ítéletet“ nem adták ki a panaszolt tanítónak, sőt — mint az iskolaszék több tagja állítja — az iskolaszék tagjai előtt ez az „ítélet“ felolvasva nem lett. Közel fekszik tehát az a gondolat, hogy oly otromba hibát a „Szentszék“ nem követhetett el, hogy illetéktelen hatóság által szabálytalanúl felvett jegyzőkönyv alapján intelligens emberekből álló testület nevében ítéletet hozzon. De az sem hihető ám el, hogy a „Szentszék“ maga üsse arcul a püspöki „Rendszabályok “-at, melyekkel a rom. kath. hitfeleke- zetek községei által fentartott iskolaszékeket szervezték, a hol határozottan ki van mondva, hogy a lelkészen és a tanítón kívül a többi iskolaszéki tagok választás utján kerülnek e testületbe, melyben iskola- széki helyettes tag minőségében a káplánnak csakis akkor van helye, ha a lelkész húzamosb időre magát az iskolaszéki tárgyalásoktól távol tartani kénytelen. De ekkor a rendszabályok értelmében a társelnök vagy az alelnök elnököl. Igaz, e rendszabályok sem a kormány, sem ó felsége által jóváhagyva, szentesítve nincsenek ; de az egyházmegyében legalább a papság részéről eddig quasi „házszabályokul“ el voltak ismerve; bár a polgári hatóság azokat cinozúráúl soha sem vette s nem is veheti, mert az 1868., 1875., 1876. és 1891-ik évi tanügyi törvényekkel s a fennálló nor- mativákkal ellentétben állanak. De bármint álljanak is az ügyek a püspöki rendszabályokkal : ez előttünk e percben nem fontos. Reánk és az ügyre nézve fontos az, megtudni, hogy a vármegye kir. tanfelügyelője még mindig nem látja-e elérkezettnek az időt arra, hogy az ozorai tanító zaklattatását megszüntesse? Még mindig nem látja elérkezettnek az időt szigorú intézkedésre? A vármegye közigazgatási bizottságát még mindig nem akarja-e értesíteni arról, hogy Ozordn az esperes, plébános és káplán iskolai anarchia előkészítését célozzák? Meddig akarja még foly! tatni vármegyénk erélyes férfiú hírében ! álló igen tisztelt kir. tanfelügyelője passiv megfigyelési politikáját ? Bevárni szándéko- zik-e azt. hogy az ilyen állapotok Ozorán és a vidéken az egész vonalon meghonosul- janak ? A kedélyek lecsillapítása okából most már nem csupán „nyilatkozatra,“ hanem erélyes, a közigazgatási apparatus egész súlyának alkalmazása melletti intézkedésre van szükség ! Vagy csakugyan nincs már tekintélye a közigazgatási hatóságnak ? Ozoravidéki. ,.Kath. tanítók“ fegyelmi ügyei.* Az eddig felmerült jelenségek, eljárások, kérdések, jelentések, tudósítások, hírlapi felszóllalások fonalán sok olyan tanító megnyugtatására, kik. rom. kath. hitközségek által fentariott népiskolában működnek, szükségesnek látom azon törvényerővel bíró szabályokat és rendeleket megismertetni, melyek a „kath. tanítók“ fegyelmi ügyeivel foglalkoznak. Tudom, hogy azzal, a mit közölni szándékozom, nem mondok újat, mert hisz a vármegye közig, bizottságának ez évi augusztus 14-én 920 sz. a hozott s nyilvánosan tárgyalt határozatából az érdeklődő közönség az udvarii tanító fegyelmi ügyével kapcsolatosan már megtudta, hogy Tolnavármegyében is a „ka*h tanítók“ fegyelmi vizsgálatait a járási fészolgabiró vezeti. Mindazáltal nem térhetek ki az elöl, hogy a „kath tanítók“ elleni fegyelmi eljárást szabályozó adatokat ne közöljem. — Ha a tanítok tudják, mik jogaik, mik kötelességeik, mitől kell tartaniok, mitől nem: talán vége szakad a sok jelentésnek, panasznak, hírlapi felszóllalásnak. Hogy ez megtörténjék; erre nekem — mielőtt a vármegye közigazgatási bizottságához fordulok — törekednem kell. Eltekintek az 1870. évi 28. t. c. 7 §-a 4. és 5. pontjaiban felsorolt esetektől, melyek minden ma- i gyarországi tanító fegyelmi ügyeit — bárminő iskolákou működjek is azok — a közig, bizottság, sőt a büntető bíróság hatáskörébe utalják; és csakis azon „Szabályrendelet“-tel foglalkozom, mely a kath. tani'ók fegyelmi ügyeit rendezi. — E nor- mativumot még a Helytartónatács adta ki 1803. évi szeptember hava 11-én 71.112 sz. a. kelt rendeletével, melyet Dani élik János, felszentelt püspök, mint a Helytartótanács tagja irt alá. E rendelet közölve lett minden magyarországi rom. és gör. kath., valamint gör. nemegyesült püspökkel, az öt tanulmányi kerületi főigazgatóval, minden szabad királyi város, minden vármegye és kerület közönségével; tehát nem csupán a rom. katholikus, * Ámbár a kir. tanfelügyelő ur jelen érdekes fejte- gétése az ozorai tanító/,aklatass.il nem foglalkozik, mégis jónak láttuk azt egyszerre a fenti értesítéssel közölni, részben azért, mert egyszerre jutott el hozzánk a fenti ozorai újabb tudósítással, részben pedig azért, mert az ozorai iigy is meg van benne világítva A szerk. hanem a gör. keleti, görög* katholikus és izraelita tanítókra is vonatkozik. Hivatkozással az 1857. évi október hava 27-ón kelt 29. számú osztr. vallás- és közoktatásügyi rendeletre, a kormányszék kijelenti, hogy a tanítók elbocsátásának ügye őt illeti s ez okból fegyelmi ügyben következőkép rendelkezik : „Az eljárás szabályozási végett, a felsőbb rendeleteken, fennálló gyakorlaton és minden polgárosít népek által elfogadott igazságszolgáltatási elveken alapuló következő utasítás adatik ki szoros miheztartás végett: a) Ha valamely tanitó ellen, legyen az véglegesen megerősítve vagy csak három próbaévre alkalmazva, oly természetű vádak emeltetnek, melyek bebizonyulásuk esetére a tanítónak állomásátóli elmozdítását vonhatják maguk után, a helybeli lelkész (most iskolaszéki elnök) ezen vádakaf mulasztás nélkül a kerületi esperesnek (akkor a nemzeti iskolák felügyelője is) jelenteudi fel. b) A kér. esperes erre a járás szolgabiráját megkeresendi, hogy a vádlott tanító ellen indítandó vizsgálat napját vele egyetórtöleg kitűzve, időközben a szükséges előintezkedéseket kü'önösen a vádló és vádlottnak tanúikkali megjelenését illetőleg megtegye. c) A vizsgálatot az esperes és szolgabiró együtt vezetik, képviselve ekként az ez ügyben érdekelt kettős hatalmat: az egyházat és a kormányt. d) Kihalgatandó mindkét fél, az önként megjelent, vagy hivatalból berendelt tanúkkal együtt. A felek és tanuk vallomásai jegyzőkönyvbe fogla- landók és általuk aláirandók. e) A kihallgatás befejeztével a jegyzőkönyv bezáratik, azt a szolpabiró és esperes aláírja hitelesítésűi. E jegyzőkönyv véleményük kíséretében az egyházmegyei hatóságnak fel terjesztetik, mely is azt saját javaslatának kíséretében végeldöntós végett ezen kir. Helytartótanácshoz felterjesztendő“ A menynyiben vógelboesátást raagaután vonható vétségi esetek nem forognak fenn, anynyiban a szóban forgó helytartósági szabályrendelet, miután a felfüggesztést és a bűnfenyitŐ bíróság eljárását is érinti, az 1857. évi julius 26-án kelt osztr. vall. és közokt. miniszteri rendelet 3. és 4. §-ait hagyja érvényben. Minthogy a protestánsokéhoz hasonló egyházi autonómiájuk azon felekezeteknek, melyekre e szabályrendelet vonatkozik, nincsen: ugyanazért az alkotmányos korszak beállta után a magyar közoktatásügyi kormány a fenti szabályrendeletet — természetesen tekintettel az egyes változott viszonyokra — elfogadta és zsinórmértékül követendőnek állapította meg, mire nózre az 1887. évi szeptember 1-én 52,107 ex 1886. és 1887. évi november 4-ón 37,547. számok a^tt kelt ministeri rendelelek intézkednek, a melyekben a minister kijelenti, hogy „az egyházi hatóságnak egyoldalúig fegyelmi utón tanítót elbocsátani nem szabad;“ hogy „feniartan- dók a fennálló szabályok, jelesül pedig az 1863. évi 71,112. számú helytartósági szabályrendelet;“ hogy „az egyoldalúig elmozdított tanitó a törvény vigasztalanul tovább bolyganom, mert a titokzatos ösztön továbbra is kergetett engem éjszakánként az utcákon keresztül és ha haza vetődtem, úgy szomjaztam a teára, melyet Boszorka most már nem főzött számomra. Mert menyasszonyom létére nem maradhattunk tovább egy födél alatt. Fogadtam neki egy társalgónöt, magam pedig hónapos lakásra mentem. És oly hideg, oly szomorú volt az a lakásom, mint saját magam. Alig győztem bevárni a delet, hogy elmehessek az én kis boszorhámhoz. Mert mindig csak annak néztem és nem fért a fejembe, hogy ő most az ón menyasszonyom és nem sokára a feleségem lesz. Boldognak csak akkor éreztem magamat, 111 elembe tette a csésze teát. Hiszen te ismerted az ő teáját. Azaz nem ismered. Egészen más most a teája. Valami különös aromája van neki, valami átható virágillatu aromája, mely feloldja lelkemben a disharmóniát. Egyszer kérdeztem tőle, hogy nem tesz-e parfümöt a teába is? — Kikacagott. A régi boszorka volt ismét. Ugrándozott, kacagott és ölembe bujt, ráncigálta a bajuszomat és összeszidott, hogy miért akartam öt minden áron má-hoz férjhez adni, holott tudtam, hogy ö cs.k az én feleségem akar lenni és ha nem lehetett volna az enyém — Istenem, hogy éreztem magamat akkor 1 És sirattam mindegyre az én elveszett, álmodott paradicsomai, de nyugasztalást találtam abban a gondolatban, hogy legalább az én kis galambomat oly boldoggá teszem, hogy ebből reám is hárul némi megelégedés. Sándor, nincs igazad. Emlókszel-e még ? — Intettél, hogy óvakodjam a muzsikától és a parfümtől. Barátom, ez a muzsika és a parfüm oly boldoggá tett. Mert itt ülök most az ón arauyos kis Boszorkámmal, az én hasonlíthatatlanul szép menyasszonyommal az ölemben és hallgatom a muzsikát. A tea masina zeng, zeng finom halk melódiákat és a mi szivünk a forraló viz ritmusára dobog. És aztán szürcsöljük a finom sárga italt és melegség járja át a testünket s ahogy egymáshoz simulunk, egymás ajkáról szívjuk magunkba a tea illatát. Hogy történt ? — Magam sem tudom, csak azt tudom, hogy jó sokáig vak voltam és egyszerre csak megnyíltak a szemeim. Olyan hideg volt odakünn ! Ha az ember kitekintett az ablakon, már akkor is fázott. A háztetők, az utca tele fagyos hóval, a levegő szürke és lent az emberek hangtalanul, árnyékszerüen osonnak tova. És a szobában elaludt a lüz. Fáztunk. És Boszorka készítette a teát s aztán remegve bujt az ölembe és azt mo1 dia, hogy ö fázik — melegítsem. Megitattam teával. Egy kanállal ó, egy kanállal én. És dideregtem én is, mert nagyon hideg volt a s óba. S a hogy fázósan szorongott a keblemen s kanalazta a teát, az én lelkemen keresztül egyszerre valami világos melegség járt keresztül, úgy éreztem, hogy én ezt a napot már átéltem, vagy legalább is megálmodtam. A forró tea eloszlatta a borzongást, mely rajtunk erőt vett, de Boszorka mind szorosabban simult hozzám és azt modta, hogy ó fázik. — Fűtessünk be újra, — mondottam. — Nem, nem, majd csak fölmelegedem itt. I Es ekkor arra gondoltam, hogy csatangoltam én künn a fagyos éjszakában, a sötét utcákon keresztül, fázva, epekedve, szomjasan. És most itt ülök ebben a puha kis fészekben, pihés kis madárral az ölemben, a ki rajtam melegedik. Szorosabban öleltem magamhoz — én is melegedtem. Fölengedett valami a lelkemben, éreztem, hogy ömlik el benne a melegség s midőn az én kis lányom a kis ajkát nyújtogatta felém, akkor egyszerre világosság támadt a lelkemben. — Szeretlek, szeretlek, kedves, édes kis galambom ! Barátom, két hét múlva! Megleltem az üdvösséget a földön, a miről mindig álmodtam, amiről azt hittem, hogy lemondtam róla. És Gyuri valószínűleg szintén azon a napon esküszik Ilonkával. — És te távol vagy, szegény barátom, egyedül, fázva és csak távolból fogsz ránk gondolni. Megengeded, kedves barátom, hogy én is adjak neked tanácsot? — Vedd el Liliánt, azt a szép leányt, akiről annyi lelkesedéssel írsz. A távolban jár a képzeleted, ahogy az enyém járt, de a boldogság mindig közel van. Yedd el Liliant és ültesd az öledbe és teázzál vele. Akkor majd megtudod, hogy szereted őt. Es akkor majd te is boldog leszel, mind a hárman boldogok leszünk. — Sándor — ne kergess árnyékot, ne utasíts el magadtól egy hű szivet, egy szép lelket a jövő kedvéért. Áldozd föl magadat, mint én, és boldogságodat leled majd benne. (Folytatása következik.)
