Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1893-09-24 / 39. szám

1893. szeptember 17.

. 2.

ság fonti javaslatát elvetette s az önkéntes adakozás 1 eszméjét karolta fel, mely azonnal oly szép eredményt hozott, bogy ínéltóságos Szilassy Aladár v. elnök ur — egy gyűjtő ivén — 1000 frtot, a jelen volt 23 lelkész pedig együttesen mintegy 1200 frtot írlak alá e sz. célra. Hátra van még a gyülekezetek szószéki felbuzditása a magasztos ügy ; érdekében, mely ha szintén oly fényesen sikerül a két egyházmegyében, mint a szegzárdi extempori- zált adakozás: akkor a gyönki kis gymnázium közel jövője bizonyos ideig ismét biztosítva van. Voltak a közgyűlésnek még számtalan érdekes tárgyai is, de a melyeket — mint e lapok olvasóit ke- vésbbó érdeklőket — ezúttal mellőzünk. Ezek bővebb leírása az egyházi és iskolai lapok hasábjain fog megjelenni.

A gyűlési tagok ellátását Tóth Gyula vendéglős jeles konyhája eszközölte általános megelégedésre. A jövő gyűlés Hagymássy Károly világi tanácsbiro ur meghívása folytán Pakson fog megtartatni. y „

A tolnavármegyei községi jegyzői egylet tiz évi múltja.

Múlt számunkban hosszabban megemlékeztünk a tolnavármegyei községi jegyzői egylet 10 éves jubileumáról. Most pedig egész terjedelmében közöljük azt a szépen kidolgozott jelentést, a melyet Erdős Gábor, a jegyzői egylet kiválóan képzett érdemdús elnöke terjesztett be a múlt heti közgyűlés elé s a melyben az egylet múltját és jelenét oly élénk vonásokkal rajzolja meg :

Mélyen tisztelt közgyűlés !

Jegyzői egyletünk fennállásának mai napon betelt 10 éves évfordulója alkalmából, kedves előttem a kötelesség, hogy elnöki jelentésemet első sorban is a visszaemlékezésnek szenteljem és ez által jelen közgyűlésnek ünnepi jellegét emeljem.

A tiz évi időpont határkövénél megállva, egyesületünk születése, növekedése és egész gyermekkora visszalétesülnek lelkemben, —• és a mikor lelki szemeimmel a visszalétesitett tiz esztendőt szemlélem, szeretnék a köznapiság szűk keretéből kiemelkedni és egyesületünk múltjáról, egész lényemnek közrehatásával egy tiszta képet rajzolni ; s a tiszta képnek kidomboritása és keretbe illesztése mellett szeretném, ha a kezdeményezés és uttörós nehéz munkájáért, a hála- és elismerésnek adóját, egyesületünkhöz méltóképen tudnám leróhatni azok iránt, a kiket ez megillet. — Szeretném pedig különösen, ha a múltról való emlékezésemmel, a mélyen tisztelt közgyűlésnél azt az örömérzést kelthetném fel, a melyet tiz évvel ezelőtt, egyesületünk születésének reggeléj], a hajnali szürkületből kiemelkedő szép napnak első sugarai képezének.

Emlékezésem fonalán visszamegyek tehát j»gy- zói egyletünk fogamzásához; megállapodom születésénél, és elmaradok egy kissé bölcsőjénél. A születendő gyermek az eszme, még burokba, még gőzbe van takarva, és már is, a kinek lelkében az meg- fogamzott, édes örömet érez szivébeu ; édes örömet érez bizonyára azért, mert a jövőbe vetett éles tekintetével, az elvetett magban magát a bimbót, a virágot. szemléli; boldoggá teszi már is az a gondolat, hogy „az üdvösen elvetett mag, üdvös gyümölcsöket fog teremni.“

És ez a magvető, a magnak, az eszmének elvetése idején, nem mondhatta el, hogy „ifjúi szivemnek álmai épek, ifjúi karomban lobog a vér “ — mert hiszen ez előtt 10 esztendővel már öreg ember volt; de elmondhatta igen is önérzettel, a mit mi ifjabbak ma sem mondhatnánk el, hogy van a szivemben őszinte lelkesültség, van szent'elhatározás megvalósítani az eszmét, a mely a jegyzői kar javára hivatva lesz gyümölcsöket teremni.

Felesleges is tán megmondanom, hogy az a magvető, a kinek lelkében a jegyzői egylet létesítésének eszméje megfogamzott, az a nagyszokolyi jegyző, a jó öreg Szalay bácsi volt. Tudjuk ezt valamennyien nagyon jól. -- Tiz évvel ezelőtt, amikor még az eszme, a jegyzői egylet magvalósításának eszméje ködben, homályban volt, a tolnamegyei községi jegyző, — mintha csak ős hegyeknek jégcsucsai képeztek volna válaszfalat, nem ismerte a saját kartársát, nem ismerte a más járásbeli jegyzőt.

Egy egy megyei gyűlés — vagy más fontos összejövetelek alkalmával fordultak elő ismeretségek, de mily csekély volt azoknak benső értéke! Emlékszem rájuk nagyon jól. A mikor egy-egy nagyobb összejövetel alkalmával egyik vagy másik kartársunkban felismerni véltük, hogy az községi jegyző ; valamely ismerősünktől titkosan kérdeztük meg, ki az, ki ez, ki amaz ? Erre aztán következett az a sajátságos ismeretség, a melyet benső értékűnek csakugyan nem tekinthettünk.

TOLN A. VÁRMEGYE.

„Az a szép sudár bajuszu, a ki ott jobbról ül. — mondotta halkan a kérdezett, — az a ta- másii jegyző ; az a másik, az a galamb-ősz, az a felsónánai, — ott mellette az a kevésbbé ősz, az az öregnek a fia, az is jegyző, és az a fehér kalapos, az meg a bonyhádi másodjegyzö.“

Ilyen volt a tiz ev előtti ismeretség. A másmás járásbeli jegyzők közt barátságról, baráti sze- retetról, kartársi rokonérzésról szó egyáltalán nem lehetett. — A másik járásbeli kartársainkról úgy vélekedtünk, hogy más azoknak az érzésük, gondolkozásuk, ,raás azoknak még az imádságos könyvük is. — És ezerféle gondja, ezerféle ügye-baja az életnek, — a melyek következtében a minden- napiság köréből kiemelkedni nem tudunk, — any- nyira elfogultakká tett bennünket, hogy ezt a nagyon is visszás állapotot teljesen megszoktuk ; magunkat beleéreztük és csaknem természetesnek találtuk.

Ebből a kellemesnek látszó szunnyadozásból, a jó öreg Szalay bácsi rázott fel bennünket; a barátságnak, a kartársi jó indulatnak olyan melegségével, olyan közvetlenségével szóllott hozzánk, hogy az valamennyiünket meglepett. Jóságos szavai szivünkben a rokonérzést azonnal felkeltették és hallgattuk a mi jó öregünket áhítattal, miként egy apostolt. Hozzánk intézett felhívásából, a messze- távolba kitűzött nemes céljait valamennyien megértet'ük és örömtől sugárzó arccal adiuk meg reá a választ, hogy a felemelt zászlót követni fogják : „ei-küszünk a mester szavára.“

Megszületett tehát a tolnamegyei községi és körjegyzők egylete valamennyink őrömére. Es itt a történeti igazság érdekéből tartozom felemlíteni, és kész örömmel is említem fel, hogy egyletünk megalakításánik munkájához, Perczel Dezső akkori szeretett alispán urunk, a mindannyiónk által tapasztalt önzetlen jó indulatával szintén hatékonyan hozzájárult.

Jegyzői egyletünk bölcsőjénél a ió öreg S z a- 1 a y bácsi atyai gondoskodással őrködött; haragos dajka szilaj kezekkel, hogy ne érintse: esendesde- den a saját kezeivel ringatta. — Szép is lett a kisded nagyon és életre való voltát már az első bemutatás alkalmával mindannyiónk előtt igazolta.

Egyesületünk fennállásának első éveiben u. i., igazi benső örömöt szolgáltatott valamennyiönknek annak a tapasztalása, hogy az idegenségnek válaszfalai egymással való érintkezéseink által ledöntetnek, eltávolíttatnak ; hogy lehet az a hegyháton túl lakó községi jegyző a hegyháton inneni jegyzőnek bizalmasa, barátja, jó akarója. Gyakoriabbakká vált érintkezéseink alapján a kölcsönös bizalom, — a kölcsönös megbecsülésből kifolyólag, kedves tapasztalatára jutottunk annak, hogy az előttünk előbb ismeretlen kartársaink közül sokaknak kifogástalan meleg jó szivük van, — és hogy egyiktől és másiktól is, a baráti érintkezések során, — az életben nagyon is szükséges, hasznos dolgokat lehet tanulni.

Jegyzői egyletünk életidejének harmadik évét hogy betöltötte, előállott a |ó Szalay bácsi s kijelentette, hogy a gondjaira bízott gyermeknek ápo- I lásában, nevelésében meg fáradt, nyugalomra, pihenésre volna szüksége ; ez okból óhajtása, hogy a gyermeknek nevelósését oly férfiú gondjaira bízzák, akinek kezei, az ő gyengülő kezeinél erősebbek és akinek lelkében a gyermek neveléséhez szükséges erély é9 türelem a szeretettel párosulva feltalálhatok lennének.

A jó öreg urnák kifejezett ezen óhajtása előtt azon bibliai mondás felidézésével lelkeinkben, hogy ] „az öreg ember előtt felkelj, és az ő orcáját megbecsüljed,“ valamennyien meghajoltunk, és bizodal- munk, osztatlan szeretetünk összesítésével megválasztottuk a mi Józsuánkat.

Büszkék voltunk reá mindannyian ; úgy tekintettük, hogy „nincs semmi oly nehéz, mit karjaival megragadni, — semmi oly fónséges, mihez fölemelkedni ne merne.“ Kezének és szivének erejét érzi; korlátot és lehetetlenséget nem ismer, és a cél, a melyet elérni akar, világosan meg van rajzolódva előtte. — Hitünkben és bizodalmunkban | j nem csalódtunk. Választottunk a szó valódi értel- | mében is Józsuánk lett; vezetett bennünket tüzosz- loppal, hogy az életnek nagy pusztaságában senki ■ mi közülünk el ne veszszen.

Es az ő feladata elődjének feladatánál bizonyos tekintetben nehezebb volt. A bölcsőjéből kikerült gyermek létezésének tudatára ébredt, — s neki jutott a kötelesség, hogy a gyermeki szívet felemelje, ártatlanságát megőrizze és elméjének fogékonyságát a szép és nemes tettek megkedvelése iránt kifejleszsze. — Ezeket a feladatokat nem kicsinyelheti senki, ha figyelembe veszi, hogy a gondozás alá vett gyermek kissé dacos, önfejű és engedetlen volt.

Egyesületünk kezdő éveiben az volt az első feladat, hogy a testületi közsze lem, az összetarto- zandóság érzete lelkeinkbe minél inkább beoltas- sék. és ezáltal egyletté alakulásunk célját, rendeltetését, minél tökéletesebben elérhessük. Az ut, a mely ezen feladatunk céljához elvezetett, nem vo't rózsákkal behintve, hanem nagy részben rögös, süppedekes, járhatatlan, — Lelkesülésünk első fel' lángolását közönyösség, — gyermeki szivünk felbuzdulását visszaesés, érdeklődésünk hiánya váltotta fel, és e miatt a kitűzött célnak elérése csaknem lehetetlennek látszik.

Vezetőnket, K e r b o 11 István kartársunkat, mindez bánthatta, szomonthatta, de kétségbe nem ejtette; a közönyösség, és részvétlenség okait kereste egyben, kereste másban, de kislelküséget, visz- szavouást kartusaiban nem tételezett fel soha! - Es az előtte ragyogó tüzoszlopon kívül ez a körülmény v»»lt, a mely az útjába került akadályok legyőzésére karjaiba erőt, szivébe vágyat, bátorságot csepegtetett. Megragadott tehát minden alkalmat, a mi céljainak kivitelére alkalmasnak látszott; egyleti életünkben még a legaprólékosabb dolgokat is komoly figyelmére méltatta, a fontosabb ügyekbe pedig beleöntötte a lelkét. — Magát az egyesületet bizonyos méltóságban tüntette fel és mindezek által a testületi íözszellemet, az összetartózandóság érzetét sikerült létrehoznia.

Törekvésének főcélját, a megteremtett közszellem buzgó ápolásán kívül arra irányozta ez után, hogy hatóságaink és fellebb valóinkkal megismertesse, hogy az államélet nagy gépezetében, mi^ is egy parányi kerék vagyunk, a mely kicsinységénél fogva is olyan fontos részecske, hogy nélküle a nagy gépezet tökéletesen nem működhetik. — Ezt a célját is sikerült elérnie.

A községi törvény szellemében megkószitett szervezési szabályrendelet előkészitó munkájánál egy azelőtt hallatlan eset történt; meghallgatták a községi jegyzőket is. Azt mondották: „Tinektek a gyakorlati életből merített közvetlen tapasztalatotok van; a népnek jellemét, észjárását, gondolkozását, közvetlen megfigyeléseitekből ismeritek, nyilatkozzatok : hogyan gondoljátok a törvény szellemét legkevesebb rázkódtatással, a nép érzületébe, gondolkozásába átvinni ? És nyilatkoztunk, becsülettel, komolysággal, magunkhoz és állásunkhoz egyaránt méltóan.

Egyleti elnökünknek sok és nehéz gondokat okoztunk akkor, a mikor már a saját lábainkon kezdtünk járni. Egyes dolgokat illetőleg, erőinknek és hatáskörünknek túlbecsülésével oly eszméket érintettünk, a melyek alapszabályszerü czéljainkat túl haladták, egyleti életünk keretein kívül estek ; mig sok dolognál, a melyeknek megvalósítása, saját jól felfogott érdekeinkből volt kívánatos, néha ellentállást és sokszor lanyhaságot tanúsítottunk. Az előző esetben tapintattal, okos mérséklettel intett, zabolázott, — utóbbi esetbon pedig serkentett, buzdított, lelkesített.

A jegyzői árvaházi alap már-már tekintélyes összegének létrehozatala első sorban szintén Ker- bolt Istvánnak köszönhető, és 6 évi működéséből kifolyó sok szép érdemeinek, ez óv egyik kimagasló részlete.

A kép, melyet jegyzői egyletünk tiz éves múltjáról megrajzolni kívántam, befejezettnek nem tekinthető, mert hiányzik belőle a fénysugár, a mely az egésznek az ólethűséget megadja.

Utoljára hagytam, és pedig szándékosan hagytam utoljára azt a férfiút, a kiről először kellett volua szólanom ; a kinek rokonérzóse, kifogyhatatlan ineiegsógü szivjósága egyesületünk bölcsőjénél kezdődik ; a kire való kedves emlékezéssel Kerbolt j István működésének jellemzésénél mondottam : vezetvén bennünket, hogy el ne tévelyedjünk, tűz- ; oszloppal.

A mélyen tisztelt közgyűlés bizonyára észrevette, hogy a szeretve tisztelt alispán urunkat értettem. Alispán urunkat, a kinek egyleti életünk iránt tanúsított figyelmét, meleg érdeklődését és állandó jóindulatát emlékezetünkbe hogyha visszaidézzük : felragyog előttünk a csillagzat, a mely a mi Kerbolt Istvánunkat vezeite. Ezt a csillagzatot, a községi jegyző jó csillagát, dicsőíteni, magasztalni nem kívánom. Nem kívánón, mert hiszen működésének mindannyiunkra kiható áldást osztó sugaraival, dicsőíti önmagát. — De igenis, tiszta szívvel valamennyiönknek egygyó olvadt szent érzésével, azt az imaszerü hő kívánalmat fejezem ki, hogy vezércsillagunknak, szeretett alispán urunknak drága életét, kedves hazánk javára és felvirágoztatására, a raindenségnek hatalmas ura meg igen sokáig tartsa meg!

Ezek után a mélyen tisztelt közgyűlésnek kegyes engedelmóvel áttérek egyleti életünk közelebbi működésére, és saját gyengeségemnek egy évi sá- j fárkodásáról számot adok. Beszámolásomnál a mélyen tisztelt közgyűlésnek elnézését kérem, előre- bocsátván, hogy az egy évi idő leforgása alatt egyleti életünk felvirágzására szolgáló alkotásaira nincsenek. Es hogy az elődök részére imént font koszorúnak, egy kis zöld levelére jövendő működésemmel érdemessé lehetek-e, az csak a jövő titka, ki tudná azt ma még megmondani ? Ma csak egv bizonyos, az, hogyha a kis zöld levélkét nem kaphatom meg, az a jegyzői egyletnek szükkeblüsógen nem múlik.

1. A múlt évi junius hó 21-ón tartott közgyűlésben megválasztott egyleti tiszti karnak első I tényé, a létesítendő jegyzői árvaház alapja javára I Bonyhádon rendezett táncmulatság megtartása volt,