Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1893-08-13 / 33. szám

TOLNAVÁHMEGYE. « f. 1893. aagnsztus 13. tüntető vázlatos tervet s hozzávetőleges költségve­tést készíttetvén, ezen adatokat, úgyszintén a köz­kórház fekvéséről tájékoztató helyszinrajzot ide mi­hamarabb terjessze fel. Egyszersmind, ha a közkórházban a szülé­szeti osztállyal egybekapcsolt bábaképezde létesítése a fent kifejtett módozatok alapján kivihetőnek mu­tatkoznék, tegye azon tárgyalásokat is folyamatba, 1 a melyek biztosítani alkalmasak, hogy a bábakó- pezde nem önköltséges növendékeinek a közkór­házban leendő ellátása költségei az érdekelt közsé­gek részéről meg fognak térülni. Budapesten, 1893 évi augusztus hó 3-án. Hieronymi. VÁRMEGYE. Tolnavármegye nyári rendes közgyűlése. Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága e hó 12-én tartotta nyári rendes közgyűlését, a me­lyen Széchenyi Sándor gróf főispán elnökölt. A közgyűlés az előfordult fontosabb tárgyak dacára is csendes lefolyású volt. A bizottsági tagok na­gyon kevés számmal jelentek meg. Az alispán, múlt számunkban ismertetett ki­merítő időszaki jelentését tudomásul vette a köz­gyűlés. Klein József paksi róm. kath. segédlelkész választási ügyében, a belügyminiszter feloldta a múlt közgyűlés ama határozatát, a mely Klein Jó­zsef lemondását elfogadta s kimondta, hogy az ügy elbírálása elsősorban az igazoló választmány hatás­körébe tartozik. A közgyűlés ennek értelmében ki­adta az ügyet az igazolóválasztmánynak. A fadd-bogyiszló-bajai Dunaazakasz szabályo­zása és Gerjen védelme kérdésében tett törvényha­tósági bizottsági felterjesztésre vonatkozólag a ke­reskedelemügyi miniszter tudatta, hogy a védeke­zési művek elkészíttetése a paks-faddi Dunavédgát társulat — gondoskodása tárgyát képezi. Gerjen község pedig, mivel a töltés kikövezését az állam annak idején már teljesítette, maga építse meg körtöltéséi.. A miniszter értesítette a vármegye köz­gyűlését arról is, hogy 10 ezer frt kamat nélküli kölcsönt utalványozott Gerjen részére. A közgyűlés, tekintve azon körülményt, hogy Gerjen már tavaly sem volt oly helyzetben, hogy maga erejéből épit- kezhessék, az idei árvíz által pedig teljesen el- pusztiUatott, újból felír a földművelésügyi minisz­terhez, hogy a körtöltés kiépítése állam költségen történjék. Debrecen szab. kir. városnak a főrendiház reformálása ügyében kibocsátott körlevele lett volna hivatva, a nyári közgyűlés nyári hangulatát egy kissé felvillanyozni, de hála Isten ezen is minden szenvedélyesebb vita nélkül esett át a közgyűlés s mérsékletének, de egyúttal szabadelvű gondo'kozá- sának a következő határozattal adott kifejezést : „Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága hi­vatkozva az egyházpolitikai kérdésben a folyó év, március hó 23-án tartott közgyűlésen 220. szám alatt hozott határozatban elfoglalt álláspontjára, kimondja, hogy habár a főrendiháznak oly irány­ban való reformálását, miszerint abban a törvény- hatóságok képviseletet nyerjenek, a maga részéről is őrömmel üdvözölné, tekintettel azonban arra, hogy ezen nagvfontosságu reform kérdését az egy­házpolitikai kérdésekkel kapcsolatba hozni nem kívánja, Debrecen város átirátát tudomásul veszi." A Maros-Hlye, Gyalmár, illetve Uj-Sopod árvízkárosultjainak felsegélésére gyűjtést rendelt el a közgyűlés. Néhai Horváth József dunaföldvári járási fő­szolgabírói hivatalszolga özvegyének 120 frt vég­kielégítést szavaztak meg. A monográfia-bizottság ama előterjesztésére, hogy a 6 kötetes mű kiadásának költségei pótadó utján fedeztessenek, kimondta a közgyűlés, hogy 1894. évtől kezdve 4 éven át */4 percent pótadót vettet ki, Egyúttal meg lett bízva a bizottság, hogy előfizetési felhívást boesátván ki, a legközelebbi közgyűlésnek a nyomatandó példányok számáról jelentést tegyen. Az alispán pedig felhatalmaztatott, hogy a monográfia történelem előtti részéhez szük­séges rajzok és cliehók költségére 1500 frtot vala­melyik vármegyei alapból előlegezhessen. A.larhauser Imre bizottsági tag szeretné, ha a monográfia egy-ogy példánya valamennyi iskolának megküldetnék. Simontsits Béla alispán ama kijelentése után, hogy a mű az Összes könyvtáraknak meg fog kül­detni, az iskoláknak pedig ilyennel okvetlenül ren­delkezniük kell, a közgyűlés az indítványt tudomá­sul vette. A tolnamegyei gazdasági egyesületnek újból 1500 frtot utaltak ki tenyészállatok beszerzésére. A gazdasági egyesület bikavásárlási alapja a múlt évben 9362 frt 65 kr bevétellel szemben 7149 frt 47 kr kiadást, igy 2213 frt 18 kr maradványt tüntet ki. Tolna község kérvényére, melyben a tolnai Holt Dunaág elzárásának mellőzése érdekében felirat in­tézését kéri a földművelésügyi miniszterhez, a köz­gyűlés Péchy József prépost és Simontsits Béla alispán rövid felszólalása után a kérvénynek egy­szerűen illetékes helyre leendő juttatását határozta el. A Pincehely és Ozora községek közötti határvo­nal megállapítása ügyében Kämmerer Ernő dr. elnök­lete alatt, Szévald Mór, Fordös Vilmos bizottsági- tao-okat s Markó Gusztáv kir. mérnököt küldték ki. D Dr. Möller Miklós felsóireghi és Havas Zsig- mond paksi orvosok oklevelét kihirdették. A magyar kir. belügyminiszternek a bába- képző intézet ügyében a vármegye közönségéhez , intézett s lapunk más helyén közölt leiratát, a köz­gyűlés éljenzéssel fogadta s további eljárásra kiadta az alispánnak. Tass vármegyének ó felsége fogadása ügyé­ben kibocsátott átiratára gróf Széchenyi Sándor fő­ispán vezetése alatt deputációt küldtek ki. A depu- táció tagjaiul a követkozóbizottsági tagok lettek közfelkiáltással megválasztva: Perczel Dezső. Ap- ponyi Sándor és Géza grófok, Bernrieder József, Stankovanszky János, Kovács Sebestyén Endre, Pó- chy József, Döry László, Döry Pál, Csapó Vilmos, Perczel József, Bonyhády Gyula, Szeniczey Ödön, Závody Albin. — Közigazg. bizottsági ülés. Tolnavármegye közigazgatási bizottsága folyó hó 17-én ülést tart. — Útadó kivetés elleni felszólamlások. Az 1893. évi útadó kivetése ellen 41 felszólalás érke­zett be vármegyénk alispánjához. — A felszólalók nagy részt lelkészek és tanítók. — Az állami tisztviselők utadómentessége. Az állami tisztviselők utadómentessége egy újabban érkezett miniszteri rendelet értelmében ez év ápril 1-től kezdődik, tehát ez évben még 3 hóra meg­lesznek róva útadóval. A kivetési munkálatok most vannak folyamatban a vármegyei számvevőségnél. Hírek. — Méhészeti vándortanitó. A földmivelés- ügyi miniszter, a vallás- és közoktatásügyi minisz­terrel egyetértöleg, Abaffy József szegzárdi róm. kát. tanítót a II. kerület méhészetei vándortanitói teendőinek ellátásával ideiglenes minőségben meg­bízta : Baranya-, Fehér-, Győr-, Mosony-, Sopron-, Somogy-, Tolna-, Vas-, Veszprém- és Zalavárme- gyékre, valamint Pécs, Sopron és Székesfehérvár szab. kir. városokra kiterjedő hatáskörrel. Tehát csakugyan ! Mulat 1 Odalépett a kasszához, odacsapta tenyerét két j pálinkás üveg közé és harsány hangon szólt: — Boldog uj évet kívánok ! A leány megijedt, az a 3 fiatal ember megrö­könyödött, eszükbe jutott valamennyi katonabotrány, . melyekről az újságban olvastak és ösztönszerüleg visszahúzódtak. — Nem emlékszik már reám ? — szólt Sán- ! dór, tekintetével szinte sújtva a leányt. Ezt pedig egyszerre csak elborította a vér, skarlátpiros lett arca. Kezét a szivére nyomta és , egy darabig nem tudott szólani. Aztán próbált mo­solyogni, de félt, mert részegnek tartotta Sándort. — Boldog uj évet kívánok 1 ismételte Sándor és hangjába már egy kevés gúny vegyült. Hiszen régi ismerősök vagyunk! Vagy már nem emlék­szik reám 1 De emlékszik. Csak nem ismerte meg mind- 1 járt, mert akkor nem volt egyenruhában. — ügy-e körülbelül másfél hónapja, hogy itt volt, de akkor nagyon rosszkedvű volt ? — Szamár voltam, — válaszolt Sándor. — Epen másfél hónapot veszítettem. De majd pótol­juk. Ugy-e iszik velem egy pohár puncsot? — Köszönöm, szívesen, de . . . — Semmi de. Ezek az urak lesznek szíve­sek és átengedik önt nekem. Ugy-e, hogy átenge- j dik ? — fordult a fiatal emberekhez és ráütött a kardjára. — Kérem, hadnagy ur, kérem, — mondo­gatták azok és rögtön eloldalogtak. Billiárdozni mentek. Sándor letelepedett az ó asztalukhoz. — Mondhatom, gavallér udvarlói vaunak magá- ! nak. Es maga ilyen gyáva mihasznákkal tud mulatni ? 1 — Oh kérem, hadnagy ur, hiszen csak né­hány perce, hogy itt vannak. Aztán nekem beszél­getni kell mindenkivel, a ki ide jön. — Nyomorúság, — dünnyögte Sándor. Majd szemébe nézett a leánynak. — Ugy-e önt Gitáuak hívják ? — Nem, Juliskának. — Az nem lehet,- önt Gitának hívják. Az | arca olyan, hogy önt Gitának kell hívni. Majd én úgy szólítom magát. Beleegyezik? A leány nevetett. — Legyen úgy. Gita leszek. Nekem is tét- I szik ez a név. A pincér hozta a puncsot. Sándor a leánynak nyújtotta az egyik poha­rat, a másikat meg magasra emelte. — Tehát szervusz, Gita 1 A régi barátságra ! A leány kocintott vele. — Szervusz. Sándor egy hajtásra megitta a forró italt. Letette a poharat és aztán merően nézett a leányra, j — Hal'od-e Gita, nekem nem tetszik, hogy i elfogadtad tőlem ezt a testvérpoharat. Gita csodálkozva nézett rá. — Miért nem ? — Mert én most beszélek veled először qs igy tudom, hogy te mindenkitől, a kivel először beszélsz, elfogadod a tegezést. A leány összerázkódott, szemei rámeredtek Sándor kifejezéstelen fólhevült arcára, aztán heve­sen, lázasan tette kezét a feléje könyöklő fiatal ember vállára : — Ne hidd, ne hidd, esküszöm, hogy nem igaz! — és hangja remegett az őszinteségtől. — Esküszöm, hogy te vagy az első, a kivel megte­szem és nem is fogom megtenni soha másnak. Sándoron valami hevület járt át. Átragadt reá a leány szenvedélyes kifakadása és mámorba ejtette. Egy pillanatra fölülkerekedett még benne az önérzet-hiányból származó csüggetegsége és szag­gatottan kérdezte : — Hát miért épen én, miért épen én ? — Nem tudom, — válaszolt a leány, — nem tudom, mikor először láttalak, olyan különös voltál, olyan egészen más, mint mások. Olyan lágy, olyan szomorú. Es mikor elmentél rám se hederitve, ak­kor úgy szégyeltem magamat, hogy sírtam. Meg­vet, gondoltam, mert kacérkodtál vele. És szeret­tem volna utánad fu'ni és mondani neked, hogy nem mindenkivel teszem. De akkor megint csak szégyeltem magamat és nem mertem megtenni... — Igazán ? — dadogta Sándor. — Igazán ? Sülyedt körülötte minden. Nem látta a füs­tös nagy termet, nem látta az embereket, csak Gi- tát. S midőn Gita a zsebkendőjét szorította az ar­cához, akkor elbódult, támolygott és egészen el­vesztette az eszét. Erezte a parfümöt és ekkor hir­telen Mi lit látta a kasszában ülni, de tudta, hogy Gita ül ott. És beszélt Gitához és képzelte magá­nak, hogy Mili válaszol neki. — Tehát te szeretsz engem ? — Nem tudom, de olyan jól esik, hogy is­mét eljöttél. — Jól esik, hogy eljöttem ... — És ugy-e miattam jöttél, miattam ? — Miattad, miattad.

Next

/
Thumbnails
Contents