Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1893-01-22 / 4. szám

III. évfolyam.

4. szám

Szegzárd, 1893. január 22.

TOLNAVÁRMEGYE

POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP.

Meg-jelenik minden vasárnap.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs :

Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN.

Előfizetési ár :

Egy évre . . 6 írt — kr. j Fél évre. . . 3 „ — „ Negyedévre . I „ 50 „ Egy szám .... 12 ,

' Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó* hivatalon kívül elfogad Krammer Vil- | mos könyvkereskedése Szegzárdon.

Kéziratok vissza nem adatnak.

i A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők.

! Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szennt számíttatnak.

A községi közigazgatás államosításához.

(—r.) Lpgközelebbi számunkban is ezzel a kérdéssel foglalkoztunk, — de az ügy fontossága, nagy hordereje azt hisszük indokolja, sót megköveteli, hogy fejtegetéseinket folytassuk s mintegy kibóvitsük.

Tehát folytassuk, vagy ha jobban tetszik kezdjük előírói!

Különösen ellenzéki részről hangoztatják minduntalan, hogy haladásunk ilyen, meg olyan lassú. Természetesen mindez a kormány bűnéül van felróva. Szerintem azonban a nagyobb hiba minket közönséget terhel, mert teljesen hiányzik belőlünk a közügyek iránti állandó érdeklődé», buzgalom, odaadás, a mi pedig a gyors haladásnak raulhatlan feltétele.

Hamar hevüló nép vagyunk. De lelkesedésünk futó szalmatüz. Hű-hóval, lelkesedéssel kezdünk mindenbe, azonban már az első kis akadály visszariaszt, pedig talán csak egy kicsinyke árkot kellene keresztül lépnünk, hogy célhoz érjünk, de a keletről magunkkal hozott kényelemszeretet, visszatart a szökdécseléstől, elég, ha lépés- ról-lépésre haladunk előre.

A legnagyobbszerü, legüdvösebb társadalmi szövetkezések öröm, ujongás közt s legalább is fényes bankettel születnek meg. Egy két hóig tart az érdeklődés, csurog- csepeg az áldás, de nemsokára kiapad az olajos korsó s a csenevész kis fácska gyökerében elkezd rágicsálni az a szuhoz hasonlító kis bogár, a melyet igazi magyar néven : közönynek neveznek.

Éppen _igy vagyunk a szorosabb értelemben vett közügyeinkkel is. Bánjuk is mi akármi történik a községházánál, a vármegyei zöld asztalnál. Azt hisszük : eleget tettünk állampolgári kötelességünknek, ha — esetleg végrehajtás utján is — leróttuk adónkat vagy, ha időközönként megjelenünk a szavazó urnánál, beadjuk szavazatunkat szeretett képviselőnkre, a vármegye bizottsági tagokra, községi bíróra és igy tovább. A restaurációval pótolva van a nagy gépezetnek egykét elkopott — magát lejárt kereke, tehát mehet a gép 3—6 esztendeig újra magától, a nélkül, hogy rá is hederitenénk.

S a választó közönye, semmivel sem törődése átragad a megválasztottra magára is.

Tetemes fizetésemelésben részesülő hon- Atyáink parlamentáris működéséről nem is szólunk. De a vármegyék s községek tanácsterme is csak úgy kong-bong az ürességtől. Persze, azért ha önkormányzati jogok megvédéséről van szó, készek vagyunk érte vérünket is kiontani.

Tehát a jogot nem hagyjuk, de nem élünk vele. Pedig ma már a jogokkal kötelességek is járnak, s ha a jog nem, legalább a kötelesség kell, hogy — kötelezzen mindenkit.

Legszomorubban nyilatkozik a közügyek iránti érdeklődés folytonossági hiánya — a községek beléletében. Pedig még a legkisebb falvacska félreeső zugában is fel-felbukkan néha egy-egy fontosabb ügy gordiusi csomója, a melynek szétvágására ügyes kéz, s mindenekelőtt tapintat és meglehetős akaraterő s mindnyájunk meleg érdeklődése kívánatos.

Kisebb községeink még itt is szerencsések. Ritkábbak náluk már csak a lakosság számánál fogva is az úgynevezett nagy horderejű ügyek s egy értelmes, hivatása magaslatán álló jegyző, egyetértve a község intelligensebb elemével s felvilágosodottabb polgárságával, sokat tehet s közmegelégedésre meg is oldhatja azt a pár fontosabb ügyet.

A 10—15 ezer lakosságú s rendezett tanács nélküli városok községi közigazgatása azonban — kivétel nélkül — a legszomo- rubb állapotban sínylődik széles e hazában 1

Ne értsen félre bennünket senki sem, a initmi itt elmondunk, eszünk ágában sincs konkrét esetekre vonatkoztatni, de az oly életből vett — való igazság, hogy tudjuk előre is : legalább egy pár száz község magára veszi, ha elolvassa.

Tehát a hol rendezett tanács nincsen ott a község feje, tekintet nélkül a község lakosságának számára : a biró. Iskola végzett ember a silány fizetés miatt nem akad e fontos állásra, de meg se választanák, a inig a törvény nem parancsolja, betölti tehát e tisztet az, a kit a közbizalom e tisztségbe beleültet és betölti — kvalifikáció nélkül.

TÁRCZA.

Amerikai vig történet.

Irta : BECSKY LÁSZLÓ. *

— A „TOLNAVÁRMEGYE“ eredeti tárcája. —

A „New-York Herald“ azt Ígérte az újévkor belépő előfizetőknek, hogy ők is játszani fognak arra a három szabadjegyre, a melyből e<zy is elég arra, bogy az ember meglássa a kerek világot. A ki megnyeri, az köteles a világ-lap költségére a földgolyónak kölönböző pontjain 33 városban egy álló esztendeig mulatni és akár tud, akár nem, a New-York Héráidba tárcákat kell Írni az utazásról; ha azonban valaki ezt unná, akkor vigye be a ti- cketet a Broodmayn, vagy ha Filadelfiában lakik, hát az ottani főúton valamelyik üzletbe, a melynek az üveg ajtajára a többek közt ez is oda van nyomtatva : „New-York Herald office“ és ott haladéktalanul kifizetnek neki 10,000 ropogós baltimórei dollárnyi váltságdíjat.

Karácsony előtt 3 héttel tudatta ezt a „New- York Herald“ nemcsak a hasábjain, hanem vörös plakátokon sárga, zöld falragaszokon kék, fekete lepedőkön pedig fehér betűkkel.

* Fiatal jeles Írónk csak nemrég érkezett vissza Amerikából.

A „New-York Times“ szerkesztőjének felderült az arca, mikor a Broodmayn legforgalmasabb helyén épült 17 emeletes palotaóriás 15-ik emeletének az ablakából a sűrűn szitáló havas eső sugarainál a hordárok által beütött fenekű ládákra párnázott s kivilágított s a városban szerte hurcolt plakátok tartalmát elolvasta. Hátra sem fordult csak úgy félvállról szólt oda a kiadónak : A Twain Márk vaskos müve jobb csalétek, mert azt mindenki megkapja, a jegy pedig csak 3 embernek szerez örömet.

— De Amerikában az egész világ a szerencsébe helyezi reményeit, jegyzó meg a kiadó félénken.

— Tudom. Erre spekulál a Herald, nekünk nem marad más hátra, raiot a józanabb gondolko- zásu emberekre számítani, mert ugyan ki bírná a Heraldot ily téren túllicitálni, ötvenezer dollár egy negyed előfizetésért sok.

— Hisz a mienk ennél még többe került, jegyzé meg a kiadó.

— Igen, de négy kötet és minden negyedben kapnak belőle egyet és oly jó, hogy a ki az elsőt meglátja, az képes egy évig elpártolni bármely más amerikai lapóriástól.

II.

A „NewAork Times“-uél javában folyt a munka; sötét este volt s karácsony csak 3 nap

már. Minthogy buszán pengették a tollat, produkálván hallatlanul olvashatatlan, de annál zseniálisabb tartalmú angol dogyelneket. Alig két bárom öreges ur, a többi mind munkabíró reporter, a legfiatalabb maga a 200,000 példányban megjelenő demokratikus közlöny szerkesztője.

— Hé fiuk ! kiáltott az alig 23 éves redak- tor, a kiadó száz dollárt meg egy akó finom whiskyt ad annak, a ki legjobban megírja december 25-ére a karcolatot.

A lelkesedésnek a legkisebb jele sem mutatkozott a fiukon, miután egyet kivéve ezt ők még tavalyról tudták. Ez az egy pedig igen jellemző, szerény hangon igy szólt:

— Nincs második díj szerkesztő ur! ?

— Nincs, de annak legfeljebb a többiek örülhetnének, viszonza a szerkesztő, mialatt a legfiatalabb munkatárs jellemrajzát fejbólongatva olvasá.

Hangtalan irigység terjengett a szobában. De nem sokáig, mert berontott a kiadó.

— Master, szólt idegesen és oly sápadtan, mint oly napokon, a mikor a kedves „fiai“ a legérdemesebb napi dolgot kifelejtették a „New-York Times“-ből. Mas er cheef redaeteur! Tönkre vagyunk téve; minden lap tönkre van silányitva, a ki a Héráiddal konkurrá! !

A szerkesztő preparált édes bagót telt a szájába és lehető nyugodt hangon kérdő ;