Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-01-22 / 4. szám
2. TOLNA VÁRMEGYE. 1892. január 22. S itt kezdődik az anomália! Álljunk meg egy kissé — alkalmas a téma, hogy vele bővebben foglalkozzunk. A magyar példabeszéd ugyan azt tartja, hogy a kinek az Isten hivatalt ad, eszet is ad hozzá. Ez a példabeszéd — tréfának megjárja. De már követjük alásan, a mikor 10—15 ezer lélek jól felfogott érdekéről, hogy ugv mondjam vezetéséről, igazgatásáról van szó — illendő dolog, hogy megszűnjünk anekdotákhoz anyagot, tárgyat szolgáltatni, illendő dolog, hogy komolyan fontolóra vegyük a közügyet. Lehet valaki vidéken nagyobb tehetség nélkül is derék polgármester, főkapitány, — de ha teszem fel azt, a fő- és székváros ültetné be hasonló hivatalba, bizonybizony a közügy nagy hátrányára lenne az a hivataloskodás, mely a hivataltól vár észt és képzettséget, mely nem a hivatalba visz be észt és rátermettséget. Tehát lehet valaki a megfelelő kvalifikáció nélkül derék, talpig becsületes férfiú, de hogy 10—15 ezer lakosságú város felett bírói tisztet gyakoroljon, ahhoz más egyéb is kell. Itt nem elég a jóakarat, az ambíció, de törvénytudás, gyakorlat, bölcs belátás, önmérséklet s mindenek felett nagy tapintat szükséges. Az ezen tulajdonságokkal nem biró elöljáró — báb lesz saját községében, báb lesz, hogy egyebet ne mondjunk a vele naponta érintkező s magasabb szellemi nívón álló jegyzőjével szemben, a ki szintén csak könnyen forgatható báb mások kezében, mert neki nincsen meg az a hatalmas szellemi fölénye, mely ilyen népes, nagy intelligenciával biró helyeken imponálni tudjon. Érzi függését, érzi alárendelt voltát nem a biró, de hát mondjuk például : a képviselő-testülettel szemben, a hol nála képzettebb férfiak, például ügyvédek, orvosok, képviselők, közjegyzők stb. ülnek! S ezek után azt hinné mindenki, hogy fontosabb ügyekben a képviselő-testület intézi 10—15 ezer lélek sorsát? Dehogy! r Éppen mert az intelligensebb elem közönynyel szemléli a dolgok folyását s nagyobb részben visszahúzódik a közügyek intézésétől, a képviselő testületi tagságok megüresedett helyét legtöbb helyen olyan elem tölti be, a melynek szintén imponál a — tekintély s igv Magyarország nem tudom hány száz képviselő-testületében kiválik egykét férfiú, ki ékes szavával, tekintélyének súlyával, döntő befolyást gyakorol az ügyek vezetésére s hires s féltékenyen őrzött ön- kormányzati jogunk szolgává szegődik s a biró, jegyző és képviselő-testületek felelősségének örve alatt egyéni vélemények közhatározattá emelésére iitögeti folyton a szentesítő pecsétet. Mivel tehát itt nem egyesek érdekéről, de fontos önkormányzati jogok megvédéséről van szó, mielőbbi gyökeres reformra van szükségünk! Azért várjuk olyan epedve a községi közigazgatásról szóló törvényjavaslat elkészültét és törvényerőre emelését. Törvényileg ki kell mondani, hogy a 10 ezer lelket meghaladó városnak okvetlenül rendezett tanácsa legyen. De öttől, tízezer lakossággal biró városban kvalifikációhoz kell kötni a bírói állást és jól dotálni s többet követelni a jegyzőtől is, mint a kis községben. A képviselő-testületi tagságok betöltésénél se legyen elég a fedd- hetlen jellem, de biztosítsunk megfelelő tért az értelmes osztálynak, az úgynevezett intelligenciának. Nem a polgárság jogának elorzása ez, de a fejlődés és haladás legelső feltétele. Összhangzásba kell hozni egymással a közigazgatás amúgy is komplikált gépezetének mindenik kerekét. Nagy aránytalanságok ne legyenek. Túlságos kis kerék, túlságos nagy kerékkel nem passzol össze. Különösen áll ez szellemi tekintetben. A nagy kerekek rendszerint elnyomják a kis kerekeket. S még nagyobb baj az, ha kis kerék akarja hajtani a nagyot. Pedig a községi közigazgatás mai szervezete szerint a hajtó erőnek a legkisebb kerékből kellene kiindulni. A természet ilyen abszurdumot soha sem követelt, de meg sem enged ! Reformot tehát minden áron és mihamarabb ! De főleg arra vigyázzunk, hogy a megreformált községi közigazgatásban ötödik kerekek ne legyenek ! POLITIKAI HÍREK. — Boda Vilmos a szegzárdi kér. orsz. képviselője a ház szerdai ülésében interpellálta meg a pénzügyminisztert a szegzárdi reg.de és fogyasztási adónak általunk is ismertetett ügyében. Az interpelláció kiadatik a miniszternek. — A magyarországi földbirtok statisztikája, melyet Bethlen András gróf föld mi veié i miniszter elkészíttetett, most vau sajtó alatt, és már legközelebb a nyilvánosságra is kerül. A gondosan összeállított terjedelmes munka érdekes adatokat tartalmaz a korlátolt és korlátlan forgalmú magyarországi birtokokról. A szegzárdi fogyasztási adó. A szegzárdi fogyasztási adóbérlet ügyében elfoglalt álláspontunkat ismerik olvasóink. — Mi adtunk először kifejezést annak az utón útfélen hallható — rosszalásnak, a mellyel széliében hosszában elítélik községi elűljáróságunknak ismeretes eljárását. A múlt hét óta a viszonyok nem javultak Annyit azonban tudunk, hogy a fogyasztási adó- bérlő biztosítani óhajtván törvényadta jogát, a múlt napokban is több bírságot szabott ki, a mi által az elkeseredés nőttőn-uő. Fogyasztó közönségünknek még nem volt ideje a törvény intencióival megismerkedni s köznépünknek alkalma sem igen nyilik reá, félünk tehát, hogy a bérlő joga, mint eddig is zaklatás színében tűnik fel és olyan közál apotot teremt, — amelyért felelőssé nem lehet vonni ugyan senkit, de okolni igen ! Megkíséreljük azért a kibontakozásnak még egy nemét javaslatba hozni. Sejtjük, hogy nem lesz sikere, — de megtett kötelességünk bennünket legalább feloldoz. Bózenfeld Mór fogyasztási adóbérlő, a mint a szegzárdi m. kir. pónzügyigazgatóság utján értesülünk. e hó 20-án megjelent a péuzügyigazgató- ságnál és kinyilatkoztatta, hogy a bortermelők és magánzók által fizetendő fogyasztási adó bérletet, — egy a községi elű'járóság és közte megkötendő, a városra lehetőleg méltányos egyezség a’apján hajlandó Szegzárdnak átengedni. Nyílt kérelmünk tehát ez: Tegye fontolóra a t. elöljáróság ezt az ajánlatot tegyen számítást és mivel éppen a termelő és magánzók fogyasztási adója szülte a legnagyobb elkeseredést, — és szolgáltat okot a naponkénti panaszra. — kösse meg az egyezséget a jelenlegi bérlővel, de természetesen úgy, ha annak követelése nem tulcsigázott. A szerződés megkötése esetén pedig ajánljuk a t. elöljáróság ügyeimébe az igazságos adókivetést. Ne bújjanak ki egyesek könnyű szerrel, miként a múltban, gyakorta megesett — az adófizetés alól, mert a törvény igazságot követel s előt’e egyenlő mindenki!-- Fele sem tréfa, mikor a city újév táján egy lapról beszél és dicséri annak ötleteit sopánkodott a kiadó. Tízezer dollárt kapsz Jolin, ha le- fózöd őket 1 tévé hozzá. ledd írásba! viszouzá a szerkesztő visszarántva azt a darab papirost, a melyet ép a kiadó felé nyújtott. Tönkre fogok tenni! rimánkodott a kiadó, főnkre tesz téged a fösvénységed, viszonzá a fiatal szerkesztő és felderült az arca, mikor igy szólt. Ide hallgassatok. Mikor ez az ákornbákom gömbölyű betűkkel benne lesz holnap a Nevv-York Jimesbe, a city folytatni fogja a nevetést, még talán az ujjongást is a Herald - rovására. — A körmenet. A „New-York Herald“ ma óiiási reklámot csinált magának, oly óriásit, hogy ezt kénytelenek vagyunk konstatálni. Ki volt rukkolva az egész szerkesztőség nevében egy pár felbérelt hordár, a kiknek, ismerve városunk utcai közönségének a hangulatát, állíthat,uk, hogy nagy szerencséje, hogy a publikum luddá tételét csík ma a mi révünkön tudja meg. Mert azt az egész Nevv-York szentül hitte, hogy a stiglinc ruhába bujtatott urak tényleg a szerkesztőség tagjai, holott ő kelmöket a Nevv-York Hera'dnál szerelték fel álszakállal és bajuszszal, már a szerint, hogy ki kit ábrázolt, ßut dolog egy nagy várost igy felültetni. — Csak nem tette meg azt a rossz viccet Twain Mark, hogy a könyv kéziratát nekik is eladta ? ! — A „New-Ymrk Herald“ újat produkált a reklám terén! viszonzá a kiadó elképedve és rá sem hederitve a szerkesztő viccére. — Micsoda?! Újat, egészen újat?! Nem Times másolat ? — Nem, soha nem hallott dolog és ujjong tőle a Broodmay. Uj évig, ha újságról lesz szó, minden társaságban fel lesz említve a New-York Herald ! De nézze hát! mondá a kiadó az ablakon át az utcára mutatva. — Mit nézzek rajta ! mondá a szerkesztő, a ki háttal támaszkodott az ablakhoz. A boulevardról sikongás, nevetés, — majd egy zenekar réztányérjának zaja, a mely a yankee doodleval bajlódott s más efféle csak New-Yorkban ismeretes lárma hangzott fel. — Mi az ? kérdő a szerkesztő, zsebre dugott kezével nehány ezüst dollárt csörgetve. Az arca oly komor volt, mint egy emberé, aki ifjan egy bukás szélére jutott nagy lap szerkesztőjének érzi magát, de azért nem nézett hátra. — Körmenet, rettenetes körmenet. Sikerült merészség, a milyet már sokszor csinált az a pokolra való Brown. — Azzal vitte nagyra, Stanley s más afféle, mondtam ugy-e, hogy csinálja meg azt a sakk húzást, de nem merte ... Különben miféle körmenetről beszél ? Hisz az elkoptatott dolog ! teve hozzá élénken és megtörölve az ablakot, lebámult az a'atta hullámzó emberáradatra. — Dehogy elkoptatott! Maga a redakció, a New-York Héráidnak világhírű emberei öltöztek fel tarka egyenruhába s a simléderes sapkákon a rézlemezen a reátermett „hordár“ szó helyett ez olvasható: „Felelős szerkesztő.“ Mellette „segéd- szerkesztő“ és igy tovább. — Óriási dolog, mondá a szerkesztő, ez annak a tekergő Smileynek az eszméje. Fogadni mernék, hogy valamelyik főmunkatársnak megsúgta öt dollárért. Akármit beszéltek, tévé hozzá az alkalmazottjai felé fordulva, holnaptól kezdve Smiley a New-York Timesnél les« ! — Smiley nem ül bele, különben igaza is van, nem Harlewy az, hogy el ne férne köztünk ; 1 asztalt nem adunk neki, hanem az enyimen fog dolgozni. — Csak legyen mibe — uj esztendő után, j rebegé a kiadó. — Lesz, mondá a szerkesztő határozottan, de most feltétlenül megkövetelem, hogy az intézkrdé| seimet foganatosítsa.
