Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-06-25 / 26. szám
2. TOLNA VÁRMEGYE. 1893. junius 25. ir és kijelenti, hogy nem tartozik a magyar nyelvet használni. Még ha nem is volna törvény, a mely kimondja, hogy az állam hivatalos nyelve a magyar, hogy a hatóságok az állam hivatalos nyelvén tartoznak egymással érintkezni, még ha az 1840. évi Yí. törvény- czikk 9. §-a nem is rendelné, hogy „a magyar ezredeknek kormányai a magyar- országi törvényhatóságokkal magyar nyelven levelezzenek“ még abban az esetben is ilagráns sértést képezne a budapesti térpa- rancsnokságnak német nyelvű átirata. Épen azért elismerés illeti Széli Kálmánt, a szabadelvű párt egyik oszlopos tagját, hogy e tárgyban a magyar delegáció utolsó ülésén erélyes hangon meginterpellálta a hadügyminisztert, kinek nevében Nyiry vezérkari őrnagy teljesen megnyugtató választ adott. Vajha az a nyilvános lecke, a melyben Lobkooitz hadtestparancsnok méltán részesült, a jövőre tanulságképen kihatna, vajha a közös hadseregben azon elemek, a melyek Magyarország törvényeit és intézményeit, a magyar nemzeti gondolkozást és érzést negligálni szokták és szeretik, okulnának ezen eset alkalmából és végre megtanulnák tisztelni a magyar alkotmányi és a magyar hazafiságot. POLITIKAI HÍREK. — A közigazgatás reformja. Iliorony mi Károly belügyminiszter nagy buzgalommal dolgozik a közigazgatás reformjáról szóló javaslaton. Immár bizonyos, hogy a községi törvényt s a közigazgatási bíráskodásról szóló törvényjavaslatot még az ö s z s z e 1 a kópviselőház elé fogja terjeszteni. — A valuta '«zabáiyozas. A valutaszabályozásról szóló törvényjavaslatok, melyek újabb elvi mozzanatokat nem fognak tartalmazni, az értékre- form keresztülvitelét inkább siettetni, mint késleltetni fogják s igy valótlan a külföldi lapok ar > hire, hogy a valutaszabályozás dolgában akadályok merültek föl. ____________ Bá baképző intézet és elmebetegek háza Szegzárdon. Ezelőtt pár hónappal hosszasabban megemlékeztünk Simontsits Béla vármegyénk alispánjának nagy .alapossággal s Szegzárd iránt való legjobb indulattal megszerkesztett felterjesztéséről, a melyet egy itt felállítandó bábaképző intézet ügyében intézett a belügyminiszterhez. — S ma azzal számolhatunk be olvasó közönségünknek, hogy immár csak rövid idő kérdése, a mikor ez a felette humánus, a közegészségügyre, egész nemzedékek jövőjére s igy elmondhatni hazánk népesedési viszonyainak javulására is hatást gyakorló intézmény megkezdheti áldásteljes működését. A bábák épzó intézet felállítását befejezett ténynek tekinthetjük. — A múlt héten Szegzárdon járt Chyzer Kornél miniszteri osztálytanácsos, Tóth, kolozsvári egyetemi tanár kíséretében s oda nyilatkozott, hogy Szegzárd s az itteni Ferenc kórház teljesen alkalmas az intézet létesithetésére s miért azt már valószínűleg a jövő évben felállítják. A nagy tudományu s előzékeny modorú osztálytanácsos ittléte különben úgy látszik az egész Ferenc kórház jövőjére nézve is döntő befolyással lesz. Nagy érdeklődéssel járta végig a kórház összes helyiségeit. Dicsérő elismerését fejezte ki a működő orvosoknak s kiváltképpen a kórház derék főorvosának, Tanárky Árpád druak. Különösen megnyerte tetszését a külön épületben elhelyezett elmebeteg-osztály s ígérte, hogy tőle telhetóleg mindent megtesz, hogy az örültek háza legalább 100 beteg számára kibővittessék. A budapesti elmebeteg-intézetek ugyan is oly annyira túl vannak zsúfolva, hogy elérkezett az az idő, a mikor uj intézetek felállításáról kell gondoskodni. Szegzárdnál alkalmasabb helyet keresve sem lehet találni. Tudomásunk szerint a kórháznak erre a célra már van is némi alapja s mivel az illető hivatalos tényezők jó akarata, meleg érdé. t,em hiányzik, a jövő esztendőben, felhasználva az! Untermüller-fóle telket, már me^ is kezd'1’ vFerenc kórház kibővítését, a j^y'ógos minta-kórházzá növi ki' magát. Az építkezéshez különben az állam is tetemes összeggel hozzá fog járulni, annál is inkább, mert a budapesti tébolydában ápolt betegek egy részét itt fogják elhelyezni. Chyzer osztálytanácsos, a ki a minisztériumnál való rövid működése alatt már is megmutatta, hogy hivatása van a magyarországi közegészségügyi viszonyok javítására, két napig időzött városunkban. Ezalatt Hangéi Ignác vármegyei főorvos vendége volt s a múlt szerdán utazott vissza a fővárosba. Örülünk, hogy mindjárt első itt léte alkalmával ilyen örvendetes kilátásokkal biztatott bennünket. Nagyon ránk fér a haladás minden téren. A közegészségügyi viszonyok javitására pedig az egész ország különösen rászorult. Amerikai levél. III. Chicago 1898. junius 1. Tekintetes Szerkesztő ur! Mint egy-egy oázis a végtelen sivatag forró homokjában, olyanná lett nekem ez a levelezésem. Az amerikai életnek, az életért való küzdelemben nines nyugvó pontja; itt nincs megállapodás, itt csak előre lehet menni, vagy semerre ; ez az életcél, melyért mindent fel kell áldozni, kedélyt, lelket, szivet, mindent. Ép azért mondják az amerikairól, hogy nincs kedélyélete ; hogy csak esze van, de szive nincs ; hogy az összes tudományokból csak a kétszerkettőt ismeri, a szópművószeteket is megbámulja ugyan, hanem hideg marad mellettük. De ez csak a benszülött amerikairól áll, s ép az különbözteti meg tőle az európai bevándorlottat, hogy ez a realismust magáévá teszi ugyan, de az idea- lismusról azért világért le nem mondana. S ilyen helyzetben vagyok magún is. Midőn első levelemet irtani b. lapja számára, azt gondoltam, majd irok időről-időre, ha ráérek. (A „ráérek“ szót persze európai értelemben kell venni, mert itt ez a fogalom ismeretlen.) Azóta azonban ez a levélírás annyira kedves lett előttem, annyira felfrisitette a teendők halmazában örökké lekötött kedélyemet, hogy alig várom néha, hogy visszahúzódva csendes magányomba, távol képzelve magamat a világ zajától, ezzel egy kis fris, zöld gyepszigetet teremtsek magamnak az elfoglaltság és a kedélytelenség sivatagában, részint hogy emlékeimnek éljek, midőn azok számára irok, kik közt életem 2 boldog évét töltöttem, részint, pedig .'hogy kedves anyanyelvemen, felejthetetlen honfitársaimnak — ha ugyan érdekli őket — leírásaim által egy-egy kis halvány kópét nyújtsam a mi mozgalmas világkiállítási életünknek. Tehát ki a „M id w a y*P 1 a i s a n c e“-ra. Ez az a varázsszó, mely 4 hét óta minden idegen keblét erős hullámzásba hozza, mely az érkezőket első sorban érdekli, s melyről azt mondják : „Ezt látva, ugyan mit nyújthat még a kiállítás ?“ — S bármennyire érdekelje is a látogatót a kiállítás többi része, el nem utazik innen, mig a Plai- sáncé bizarr és mégis festői kópét mégegyszer végig nem élvezte. A Michigan tó mellett fekve, a kiálli’ás csakis ezzel az egy chicagói utcával van összekötve, vannak, egy egész csomó kapunak bezárva kell lenni. Éneikül rabok nem képzelhetők. A házmester tehát a szabadságot jelképezi, mert hivatássze- rüleg nyitogatja a zárt kapukat. A kapupénzt óvatosan elkerülte, mert nem volt népszerű tárgy mindazon hunyadijánosok előtt, a kik nem voltak házmesterek. Jobbadán olvasott ember volt. Az újságot mindig végig böngészte s könyveket is szorgalmasan bujt. A könyvekben nem annyira az értelmet, mint inkább a szép kifejezéseket kereste s a mi neki ! megtetszett, azt megfigyelte és használta. Mikor alelnökkó valásztatották, gratuláltam neki, mire ő igy felelt: — Érdem előzi a méltóságot. — És miféle érdem ? kérdém, a ki igen jól ismertem az ő nyelvét. — Szónoklat és intelligencia. — És akkor miért nem tették meg mindjárt elnöknek ?-- Közeli elhunyás miatt több mint bizonyos. — Az elnök beteg? — Nem mondható, de megrendült egészségnek örvend. A borivás okszerütlenségét sínyli. *— Sokat iszik ? — Inkább gyakran, de sokat. Egy idő óta Jobbadán a szokottnál tovább várakoztatott a kapu előtt. Máskor se siet a nyitással, de sohse szóltam neki, mert tudom, hogy fáj neki a kapunyitás. Az utóbbi időben azonban Jobbadán vasúti vonatnak kezdte magát érezni s csak a harmadik csengetésre indult el. Egyszer aztán megszólitottam : — Jobbadán ur, nagyon sokáig várat magára. Hogy lehet olyan mélyen aludni ? Jobbadán végig nézett, s felelt: — Alvás a tőke öröme. — Ilát maga nem alszik ? — Jelenleg keveset. Éjjel soha. — Hát mit csinál ? — Fejtörést folytatok. — Valami baja van ? — Nincs, de lesz. — Váltója jár le ? — Mellékes gond. Más bántalmaz. — Mi az ? — Mondani nem lehet. Mutatni igen. Holnap bátor leszek. Másnap beállít hozzám, s oda ád egy táviratot. A táviratot a háziúr küldte fürdőről. Eövid, de megdöbbentő volt: Jobbadán ! Készüljön fel az útra. Pár nap múlva indulunk Amerikába, a chikágói kiállítás megtekintésére. Perthey. Jobbadán feszült figyelemmel leste vonásaimat. Nem árultam el meglepetésemet. — Nos, hát felkészült ? — A kezdetlegen túl vagyok. — Mennyiben. — Két pipám tisztázva van, tiz pakli dohány együtt. Nőm esernyőm megvarrását végig eszközölte. Komotsipkám bojtja felvarrva . Itt megakadt. — Jobbadán ur, ez nem elég, — mondám neki igen komolyan. — Nincs tudomásom a többletről. — Vagyis nem tudja, mi kéne még egy amerikai útra ? # — Zajos helyeslés, — felelt Jobbadán, a mi annyit tett, hogy fején találtam a szöget. — Ösmeri Amerikát, vagyis hallott már róla valamit — kezdém az examinálást. Nem vagyok oda járványos s ezért túlnyomó bennem a Merikára vonatkozólag az ismeretek távolléte. De azt tudja, hogy az egy egészen más világrész ? — Tudom. Hogy roppant messze van? A tekintetes ur kilépésétől függ. Én nem léptem ki Jobbadán ur, de vannak sokan, a kik ott jártak. Jobbadán arca hirtelen kiderült, s bátrabban nézett a szemembe.
