Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1893-06-25 / 26. szám

1893. junius 25.

sőt ez nem is tartozik a szorosan vett kiállításhoz, de azért ánnak mégis leglátványosabb részét képezi.

A „Midway-Plaisanoe“-utca egyenesen belefut a kiállításba s körülbelül 100 méter széles; */3-ad része, jobbról és balról a privát kiállítók által rendezett mellékkiáilitásokból áll.

A főkiállitásból kijőve jobbról megemlítésre legmóltóbb a ruházati kiállítás, mely egy pompás kis egyemeletes épületben van elhelyezve s a különféle nemzetek ruházatát mutatja be, de nem falakra vagy fabábokra akgatva, hanem élő alakokon bemutatva. Itt mindenütt látunk, azon nemzet képviselőiként, egy-egy daliás férfit és egy szép nőt, kik nemzetük díszruháit öltve fel, mutatkoznak be a látogató közönségnek, nemzeti sajátos szokásaikkal együtt. A ki néprajzi tanulmányokat akar tenni, az alig bir innen megválni s mindig újra meg újra visszatér egy-egy csoporthoz, hogy azt jól emlékébe véshesse.

Ez épületet elhagyva, a „Libbey“-féle, amerikai üveggyár épülete következik, a mely nem a kész produktumokat állítja ki, hanem Ott a közönség szemeláttára egész nap fújják, préselik és faragják az üvegek ezreit s a kész árut legott el is adják. Mindenki kedve szerint rendelhet bármit, elkészítik a szeme előtt, s készítés közben adhat utasításokat, kogy ő miképen akarná ; szóval kedve szerint csinálják.

Most következik a „Jáva“-falu. Ennek valamennyi épülete „bamboo“-ból áll, melyek igen csinosak, könnyedek. De nemcsak a házak, hanem lakóik is igen érdekesek. Mindig nagy tömeg bámulja őket s furcsa szokásaikat, primitiv faragványaikat és zenéjüket, mely 20 lépésről már úgy hangzik, mintha az ember valami kovács-műhely mellett menne el.

Következik a német falu. Hogy a javai mellé hogy kerül a német falu, azt talán maga a főrendező sem tudná megokolni; de hát nem is szabad itt okoskodnunk, mert még sok a teendő ; lépjünk be tehát a kőfallal körülvett térre és ogy- süéíTa ütöttünk áll a rajzokban már gyakran látó t l(í-ik századbeli német falu, középett, — mint főépületiéi — a kastólylyal, melynek felvonó hídja és vízzel telt árka igen érdekes képet nyújt. — A falu az említett fő- és még néhány melléképületen kiv ül legnagyobbrészt modernizált coneertterekből áll, hol jó zene és egy kis sziverősitő mellett az ember hamar elfelejti a már eddig megtett és még ezután megteendő felfedezőútak fáradságát.

Nos hát menjünk! De miféle zaj ez ? Hol vagyunk ? Egyptomban, vagy csak otthon Magyar- ország egyik faluja végén? Hisz ezek itt cigányok ! Valóságos, hamisítatlan cigányok ! Itt van egy pár sátor, előttük a vajda az ó ezüstös botjával és nagy ezüstgombos kabátjával. — Odább egy csomó

_____ TOLNA VÁRMEGYE.

fá

ta, pipázva, egyik csúnyább, vénebb és ráncosabb, mint a másik'. No ezek. úgy látszik, nepizetük leg- csunyábbjait álllitották ki. Ilizvást el is maradhadtak volna. De nem ! mégsem ! most, hogy látom őket,

| mégis úgy találom, hogy náluk nélkül a kiállítás képe még sem volna feljes. S hogy ez a csoportkép igazán teljes legyen, egy kis kormos arcú Fáráó-ivadék állja el utunkat s kitartva piszkos markát, kiáltja : Bakshish! bakshish! S le nem rázod a nyakadról, mig legalább egy „nickelt“ nem vetsz néki.

„No, ha ily csúnya volt a bibliai Fá- ráó leánya, mint ez a hölgy, akkor én, ha Mózesnek vagyok, nem találtattam volna meg magamat vele, az már igaz!“ — dörmögi valaki a hátam megett, midőn a Cairo utcába belépve, megpillantjuk az első egyp- tomi hölgyet. „Jaj de c s,u n y a !“ Arca olyan, mintha mindennap olajban fürdenék s azt elfelejtené magáról,letörölni. De szegényke maga is tudatában van, ugylátszik, feltűnést keltő csúnyaságának, mert arcát mindég félig eltakarja. Maga a Cairo utca nem rossz s az ismert leírások után ; elég igazinak látszik. Vannak itt tevéken és szamarakon nyargalászó félmeztelen kölykek, kik állatjaik csengetyüivel és éktelen kiabálásukkal igazán „eredeti“ zajt csapnak. Mások meg boltjaik előtt ülve, különféle hazai portékákat árulnak, melyekkel sok okos amerikait is bolonddá tudnak tenni, mert ha az a zöld Yankee jobban szemügyre venné | a keleti színezetű portékát, csakhamar rájönne, hogy az a valódi egyptusi portéka Philadelphiában csinálódott.

A Nílus táját az ő pompás, mesterséges ka- taraktusaival elhagyva, a marokkói, t u n i s i, algériai és kínai falukhoz érünk, melyek azonban már semmi újat, semmi érdekes látványt nem nyújtanak, lévén mind a kairóinak közeli rokonai. De az algériai falu előtt mégis megállunk ; itt van az ut közepén az óriás nagyságú „Ferris“ kerék, 250 diameterrel. Ez a kerék villám által forgattatik s valami száz kocsi csüng rajta melyek egyikén ülve, amint a kerék fordul, s mikor a legmagasabb pontot eléri, pompás kilátást nyerünk az egész kiállítás fölött. A kinek nem szédül i feje, no meg ha lelkiismeretét nem ty valami, pompásan mulathat e nyaktekerő játékszerrel.

De haladjunk el most, nehogy az időből kifogyjunk, néhány ilyen „humbug“ előtt, s akkor elérjük a Plaisance jobb oldalának a végét és áttérve a másik oldalra elsőnek is a „Magyar Orpheum“ ötlik szemünkbe:

„Magyar 0rpheum !“ A hazájától bosszú időre elszakadt magyar ember szive nagyot dobban, m időn a feliratot olvassa: Magyar Orpheum. Különös lelki állapotban, sziute félve, és a kéjes

József-kabátban söpri az udvart. Jobbadán, ugyanis, mióta alelnök lett, sohse mutatta magát ingujjban, sőt annyira ünnepélyes lett, hogy csak Ferenc Jó- j zsef-kabátban lépett a nyilvánosság elé. De most jónak látta kiforditaui; spórolt vele az amerikai útra.

Ugyanaz nap beállított hozzám Jobbadán és könyveket kórt a Merikáróí. Ránéztem s szólók :

— Jobbadán, maga sirt. Egy könyet látok még a bal szeme csücskében.

— Meghatottság gyümölcse.

— Meg van hatva V

— Meg. Rátabucsuzás elsejétől.

— Maga búcsúzik valakitől rátákra?

— Nőmtől.

— Miért nem az utolsó napon egyszerre ?

— Nőm szivgyengesége, melyet az orvosok gyógyászati bizonylattal konstatáltak. Egyszerre nem 1 bírná ki, megrepedne a szivburok kamrája, bileu- tyüstöl — mint a doctor mondá. Ma törlesztettem j az első bucsurészletet.

— S neje sirt ?

. — Kezdett, ekkor befejeztem a jelenetet. Kö- nyem azután- támadt,

Ferii nem árulja el magát.

Jobbadán megrakodott könyvekkel s eltávozott, i

(Folytatása a Budapesti Hírlap jövő vasárnapi számában)

_________________________3._

örömtő

l borzongva, lépjük át a küszöbét, tudva, hogy itt magyar szót, magyar zenét, magyar ételt, italt és a mi fő, magyar szellemet találunk, s önkéntelenül felkiáltunk : „Az ál dóját,! itt. jó napot csinálunk ma!

Belépve, egy tündér lebeg elénk, a Zrínyi Ilonák korszakából származó igen díszes magyar öltözetben, feszes, zsinoros „pruszlik“-ban. „Bort ide galambom, a javából! ha Lehet, szegzárdi legyen!“ kiáltom már messziről a kis Hebe elé. 6 pedig, udvariasan meghajtva magát, a legharuisitatlanabb lerchenföldi németséggel kérdi: Krisz Kott! was befölns raei Hea ?“ Pottyantól-e már le, kedves olvasóm, valaha a 7-ik égből ? ugy-e nem ? no én igen! S hiába volt most már a jó bor, magyaros eledel, nem tudott nekem igazán izleni, mert mindig azt hajtogattam magamban: Hamisított itt a magyarság, hamis a felszolgáló magyarlány, hamis a pruszlikja, (mert ha jobban megnézem, látom, hogy rác,) tehát bizonyosan hamis á szegzárdi bor is, hamis a paprikás, hamis minden! Csak egy volt mégis valódi : a cigány, aCsillag Marci bandája. Ugrott is ám nagyot, mikor rákiáltottam : Ide vele, az áldóját a fekete földből ki bujt kompániádnak, úgyis ti képviselitek itt a magyarságot. Hát húzd el a nótámat! Ő meg uem is kérdezve, hogy melyik is lehet ez az én nótám, gondolta, hogy nekem úgyis mindegy, akármelyik lesz, csak magyar nóta legyen, húzta egyiket a másik után, mig csak rá nem kiálltottam :

Hej, de ne hozzad, minek is húznád?

Hisz csak a szivemet szakgatnád I

s elmentem onnan borús hangulattal, de csak azért, hogy legközelebb visszatérve, tán mégis felviduljak.

. De egyébként is fájó, sőt szégyenérzet fogja el a magyar ember szivét, ha itt körültekintve látja, hogy mig a legműveltebb népektől a legvadabbakig. még a kongók-, suahólik-, rézbőrüeknek is van egy f a I u j o k a Plaisanceon, a hol a világnak be- | mutatkoznak, s számot adnak arról, hogy léteznek, | addig a magyar, a becsületes magyar paraszt, az ö j egyenes lelkű modorával, és arisztokratikus felié- 1 pésóvel, mely annyira, és pedig a magyar Faj elő- I nyére különbözik más népfajok alsó, sőt gyakran aljas néprétegétől, csak a magyar kolónia hiányzik a Plaisanceről, — s csak e német eiuaua- sokkal ékeskedő Magyar Orpheum által van képviselve. Sőt mi több, a legszebb magyar termékek, mint például a „Metternieh“-szoba feltűnést keltő bútorzata, mely Budapesten készült, vagy az a herendi kiállítás, mely ebben a genre-ban bizonyára az első díjat fogja kapni, csak mint „Osztrák“ portéka szerepel.

De már akkor hagyjuk el, ha a szégyen, a boszuság és felindulástól pirosra festett arccal is a kiállítás e meghamisított részét, a melynek előnyeit csak a németek fogják élvezni, és lépjünk be a „Dahomej“-faluba, mert itt legalább valódi minden ; vagy taláu ez is csak látszat ? De nem, ez nem lehet hamisítva ; mert ilyen csúnya Amazonokat még sohasem láttam ! Csudálom is, hogy a franciák le tudták őket győzni, mert egy tekintet e „Medusa“-fejekre elég, hogy a legbátrabb katonát is kővé változtassa. Nád- és szalmaházaik, öltözeteik és szokásaik azonban, minthogy ezek itt még talán sohasem voltak láthatók, s igy az újság ingerével bírnak, elég érdekesek.

Most Becs városa következik, a milyen volt hajdan és a milyen most. Először úgy látjuk, a milyen volt a 16-ik században. Középett egy nagy tér van, mely körül az akkori, rajzokban megörökített házak sorakoznak. Bizony szegényes kiuézésüek. A házak bemenetelei előtt boltok, korcsmák vannak. A tér egyik végén egy mai korbeli igazi „Wurstl prateri“ sörház és egy „Tingl TangI“ van, mely elé, ha egyszer végighaladtunk rajta, szívesen lebo- csátjuk a függönyt.

Érdekes a most következő „Török színház.“ Jpkora zeneterem színpadján, különféle díszben ülnek, vagy állnak a török színészek és színésznők s valami „chicagói török“ elmagyarázza a közönségnek az előadott rettenetes drámát. A drámai szereplők legnagyobb részének kegyetlen lemészárlása után tánc következik, mely után külön— Úgy van ! — monda, — Kolumbács Kristóf. Olvasmányok utján észleltem.

— Helyes, igaza van, Jobbadán ur. Ha Ko- lumbács históriáját tudja azt is tudja, hogy sokáig kell tengeren utazni, mig odaér ?

— Viz nem baj. Úszás segít.

— Igaz, igaz. (Minek ijesztgessem, mikor a Kolumbústól úgy megjött a bátorsága ? Úgy fogta fel Kolum bust, mintha az neki egy amerikai ismerőse volna, a ki ott várja a parton.)

Elővettem a földglóbust s megmutattam neki, hogy a liliom-utcából hogy lehet Amerikába jutni.

— Furfangos elme munkája — jegyzó meg Mihály gazda a glóbusra — de a Merika távolsága nincs messzebb három arasztnál.

— Azért megtart két-három hónapig, a mig kigyelmetek megjárják és megnézik.

__Ket-három hónap ? Nagyon huzamos. Nőm

bá

nata erős lesz.

IS Jobbadán elszontyolodott. A mi már napok óta gyötörte, ismét erőt veit rajta: valami homályos sejtelem, hogy ez az utazás sok kellemetlenséget és veszedelmet fog rá hozni. Nőt, hunyadiakat, alelnökséget, tekintélyt, pozíciót: mindent itt kellett hagyni, s fölmászni arra az ördöngös földgolyóbisra.

Leírtam neki, hogy mit vigyen magával s ő eltávozott. Másnap láttam, hogy kifordított? Ferenc