Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-05-28 / 22. szám
III. évfolyam. 22. szám Szegzárd, 1893. május 28. TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár : Kgy érre . . 6 frt — kr. Fél évre . , Negyedévre Egy szám 3 „ - I . 50 . . 12 POLITIKAI ES VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon. Széchenyi-utca 1085. sz. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- I hivatalon kívül elfogad Krammer Yil- < mos könyvkereskedése Szegzárdon. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Dr. LEOPOLD KŐÉNÉL. Főmunkatárs: BODNÁR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak.! A lap szellemi részét illető kői- I lemenjek, valamint az előflze-1 tések és a hirdetések is a szer-1 kesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított | árszabály szerint száminatnak. Elv és taktika. (L. S—u.) Vérszegény testhez, vagy korhadt gyökerű növényhez hasonlítható az olyan politikai párt, a melynek határozott és következetesen folytatott elvei nincsenek. Mert az elvek képezik a pártok .vis vitálisét; ez elvek alkotják egyúttal azokat a hajszálgyökereket, melyek a működéshez a tápot kívülről szolgáltatják ! Nemzetünk nagy eszméinek győzelme épen az elvi harcoknak diadala : mig a személyes érdekeknek, a pártoskodásnak mindig csak az a szomorú szerep jutott, hogy szétforgácsolja erőnket, hogy megakassza nemzeti fejlődésünket! Ha olbuktunk egy magasztos ügy szolgálatában, akkor mártirságunk oka nem magában az ügyben rejlett. Csak egy nemzetnek közös akarata művelhet csodákat, s a legnemesebb cél elérését is meghiúsíthatja a haladásnak örök átka: a visszavonás. Napjainkban is, mikor arról van szó, hogy megadassék-n a magyar államnak, a mi föltétlenül a magyar államot illeti meg; mikor az egyházpolitikai reform megoldásával hatalmas lépésekkel közelitenök meg a magyar nemzeti állam eszményét; mikor az , egész nemzetnek, mint egy embernek kellene megvédeni állami függetlenségünket: ime most is kisért bennünket a rút gyú- lölség, a visszavonás, s ezek praegnans kifejezéséül az a kórtünet, hogy egyesek a személyes kérdéseket az elvek fölé akarják helyezni. Természetesen az ilyen tévtant hirdetők nem azokból a nemzeti és szabadelvű politikai iskolákból kerültek ki, melyek egy Deák Ferenczet, egy Kossuth Lajost, Eötvös Józsefet, Irányi Dánielt, Andrássy Gyulát és ezek nyomdokaiba« haladó államférfiakat szolgáltatták hazánknak. Ez egy egészen különös és egészest uj iskolának vált a dogmájává, mely csak külső hatást a' vadász és nagy frázisokkal él; a melynek hivei egész működésük alatt egyebet nem tesznek, mint kilesik a tömeg szeszélyét, hogy annak hódoljanak ; a leg- ratTináltabb módon eszelik ki, hogyan kell egy kormányt lejáratni, legszebb, legnemesebb terveinek kivitelében meggátolni!... A politikai poseurök újdonsült iskolája ez, melynek egész tevékenysége: határt szabni a tevékenységnek. Tisztelet a függetlenségi- cs 48-as párt azon tagjainak, a kik fölfogva azt a fontos hivatást, melyet a nemzet reájuk ruházott, meg akarnak felelni a nemzet érdekeinek, meg a „48-asu cimnok, s igy a föltétien szabadelvüségnek, a kik nem keresnek az egyházpolitikai kérdésekben hamis ürügyekkel kibúvót. A párt e része bátran és önérzetesen hivatkozhatik arra, hogy ők híven követik a függetlenségi és szabadelvű eszmék nagy harcosát, Kossuth Lajost. Ámde* viszont kérdjük, hogy nem-e politikai poseurség az, ha valaki Kossuthot apostolának mondja és annak tanait a legfontosabb kérdések egyikében megtagadja f! Kossuth Lajos nem lehet egy párté. Kossuth Lajos fényes neve a magyar nemzeté. De ha a függetlenségi- és 48-as párt egyetlenegy alkalmat sem mulasztva el oly nagy hangon hirdette, hogy Kossuth Lajos az övé, figyelmeztetjük most annyiszor ismételt mondására ! Ha Kossuth nevét ajkaira vette, ám kövesse akkor a szabadelviiség dicső bajnokának tanait. Hagyja akkor figyelmen kivül a taktika kicsinyességét és gondoljon az eszme nagyságára. Vagy talán úgy felel meg a párt számos tagja a 48-as szent ideáknak, ha a sza- hadelvüség mocsoktalan fegyverét az előítélet rozsdájával hagyja befuttatni ? ! Talán akkor követik az annyiszor hangoztatott „nemzeti * politikát, ha más jelszóval bár, de ugyanazon célért küzdenek, a melyért az államellenes nemzetiségek, az ultramontánok, a Pálffy Móricok és Széchen Antalok koncentrálják erejüket?! Akkor állanak 48-as elvi alapon, ha pál ljuk menhelyét képezi a reakció híveinek, a revei zálisnak, s ha a párt bármely tagja a szabadelvű haladás ellen nyíltan agitálhat ? Mi tiszteljük mi'.denkinek politikai,meg- győzódését, ha látjuk, hogy annak egy megTÁRCZA. —>1 ^ .A. siker Tatjai. * (Elmeséli egy szinészkisasszony.) Irt*: MURAY KÁROLY. Hosszas könyörgés után rábírtam az igazgatni, hogy a Márta szerepét nekem adja. A Kalabriászné- Tarokk Margit, aki eddig Mártát játszta, még pedig igen rosszul, a színpadon támadott meg, elnevezvén intrikus frajlának, hízelgőnek, ostobának és szemérmetlennek, a miért, hogy ezt a szerepet elhalásztam előle. A kezeit ökölbe húzta és igy, ezekkel az öklökkel fenyegetett s csak később, akkor talált háborgó lelke némi megnyugvást, midőn lelki szemeivel belátni vélt a jövőbe és ott hallotta, a mint engem a műértö közönség a Márta szerepével való eredménytelen birkózás közepette csúnyául kipisz- szegett és kifütyült. Beszélhetett azonban én tőlem Kalabriászné- Tarokk Margit, a mennyit akart és addig nézhetett a lelki szemeivel a jövőbe, a meddig tetszett, én igen-igen boldog voltara és melegen szorongatom a hónom alatt a tiz íves, régóta vágyott, hálás szerepet. És éreztem, már ekkor éreztem, hogy milyen hatást érek el vele. * A „H é t“, e magas színvonalon álló szépirodalmi közlöny utolsó számából, a szerkesztőség jóváhagyásával, vesszük át a fenti cikket. A szerk. Hogy fog a mélyen tisztelt közönség tapsolni és éljenezni. Hogy dobálja a virágot a lábaim elé. És hogy hányszor, de hányszor tapsol majd ki a lámpák elé. Az előadás közeledtével mindazonáltal aggodalom fogott el, mert a mi művészi körünkben erősen el volt terjedve az a hir, hogy a Kalab- riászné-Tarokk Margit, a férjével Kalabriászszal és még három-négy tisztelőjével valami merényletet tervez ellenem. Előre beszélték, hencegtek vele, hogy tönkreteszik a leghatásosabb jelenetemet és j az, aki sirva, haját tépve rohan haza az előadás után, az én leszek. Hogy én a nagy siróesuklástól nem fogok aludni akkor éjjel. Az aggodalmat mindaddig éreztem, a mig ! föl nem húzták a függönyt és a mig a színpadon nem voltam. Ekkor mintha egyszerre elvesztettem volna az emlókezó-tehetségem ama részét, amely Kalabriásznét és társait foglalta magában. A fény, amely elözönlött, a közönség, amely barátságos zúgással fogadott, igen nyugodttá tett és a legteljesebb öntudatossággal kezdtem játszani a nehéz, a nagy erőt kívánó szerepet. Mindjárt a darab elején, a hol ‘az intrikus arra bir nagy jó kedvemben, hogy egy nagy pohár pezsgőt igyam, elragadó voltam. Minden nagyítás és dicsekvés nélkül elmondhatom, (és a mit kritikákkal is bizonyíthatok) hogy bájos voltam: — Pezsgőt! Hát hozza azt a pezsgőt! kiállottam föl olyan szeretetreméltó duhaj hangon, a milyenre egy egész tucat Kalabriászné sem lett volna képes. A végszóra azonnal ott termett a pincér, akitől vad mozdulattal kaptam el a teli poharat, amelynek tartalmát a közönség bámulat-moraja alatt egy hajtásra kiittam. Amint azonban ezt nagy mohósággal és igazi realizmussal megcselekedtem, olyat is tettem, a mi a szerepben nem volt előirva. Az üres poharat ugyanis oda vágtam a szinpad deszkájához és olyan mozdulatot tettem, mintha ki akartam volna rohanni a színpadról, hogy az ott vigyorogva álló Kalabriászné arcát összekarmoljam, mert e percben már igen jól, egész bizonyosan tudtam, hogy a pincér által hozott pohárba ő csempészte azt a keserű vizet, amit egy hajtásra megittam. j ... És itt, hogy eddig jutottam leteszem a toliam és a kritikust engedem beszélni, aki másnap az előadásról, de leginkább az én játékomról a következőket irta: (U j csili a g a művészet egén.) Azok, akik tegnap este jelen voltak a színházban és a „Felmondás“ cimü színművet végignézték, olyan nagy és igaz műélvezetben részesültek, amilyen csak igen ritkán, elvétve adja elő magát. Feltűnni . láttak a művészet egén egy uj, fényes csillagot,
