Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-04-30 / 18. szám
1893. április 30! TOLNAVÁBMEGYE. 9. országgyűlési képviselő közokt. bizottsági előadói beszéde a tanítói fizetéseket szabályozó törvényjavaslatról. Kämmerer Ernő előadó : T. ház! Elismerem én s azt hiszem, (Halljuk ! Halljuk !) elismeri a ház minden tagja, hogy a mint a pénzügyi helyzet annyira javult, hogy az illetmények rendezésére lehetett gondolni, a törvényhozás első feladatává az vált, hogy a néptanítói illetmények rendezésével foglalkozzék ; mert az alkalmazottak egy osztályának sincsenek erre oly alapos és oly sürgős igényei, mint a néptanítók nagy és érdemes osztályának. S ha dacára annak, csak ma jutunk e nagyfontosságu feladat megoldása elé, mikor az állami tisztviselők illetményei és a képviselők napidíj ügye már rendezve vannak, ez a kérdés teknikus vonatkozásában leli magyarázatát; mert a költség- vetés realitása érdekében első sorban ama javaslatok voltak elintézendők, melyek nyomban és azonnal befolyásolják és terhelik a folyó évi költségvetést. Már pedig méltóztatnak tudni; hogy a néptanítói állások jó része a felekezetek által tartatik fenn s hogy az ezek segélyezésére fordítandó összegek csak a felekezetek utján juthatnak rendeltetésük helyére, a felekezeteknek pedig amaz újabb berendezkedésre, a melyet a jelen javaslat kivan, méltányosan időt kell engedélyezni, úgy hogy e javaslat a folyó évi költségvetést lényegesen terhelni meg nem fogja. A mint azonban a legsürgősebb adminisztratív teendőket elvégeztük, a költségvetést letárgyaltuk, már az első nap, az első óra. a néptanítók fizetés ügye tárgyalásának rendelkezésére áll, mert ezzel is dokumentálni kiváujuk a kérdés nagy súlyának és horderejónek teljes elismerését. E helyről és e percben nem lehetne gyakorlati célja egy hosszabb történeti visszapillantásnak; elég, ha csak annak felemlitésére szorítkozom, hogy az első rendszeres törvéuy, a mely nálunk a népoktatást szabályozza, az 1868. évi 88. t. c. és azt hiszem, hogy a fejlesztés szervességénél és ama fokozatosságnál fogva, a mely a népoktatási politika terén legkevósbbé hagyható büntetlenül figyelmen kívül, kötelességem, hogy legelőször azt vizsgáljam, az 1868. XXXVIII. t. c. az illetmények rendezése tárgyában minő rendelkezéseket foglal magában és hogy ezek a gyakorlati életbe miképeu hatottak át. E törvény 142. §-a szerint a tanítók fizetését a helyi viszonyok szerint az iskolaszék állapítja meg, de megrendeli ez a §. egyúttal azt is, hogy a tanító fizetése legalább J/a holdnyi kert és lakáson kívül legkevesebb 300 írt kell, hogy legyen, a segédtanítóé pedig 2ÜÜ frt. Az a kérdés, hogy ez a rendelkezés miképeu valósult meg. A mi az állami iskolákat illeti, ott e körülmény nyel szemben baj nem állapítható meg, mert itt nemcsak, hogy a 360 Irt minden alkalmazottnak megadatik, hanem ez 100 írttal meg is toldatott, sőt az ötödéves korpótlékok intézménye is az egész vonalon meg van valósítva. Tudjuk azonban, hogy az állami intézetek nálunk a népoktatás terén egyátalán nem dominálnak, hogy a történelmi fejlődésnél fogva először a felekezetek karolták fel ez ügyet és itt mai napig túlnyomó befolyásuk van. Mellettük még a köszégekuek jut e tekintetben szerep. A mi a községi iskolákat illeti, itt nincs nagyobb panaszra ok, mert a mintegy 2850 községi néptanítói állás közül több mint 1850 állás 400 ínnal jobban van javadalmazva, körülbelül 850 ál.ás 300 írtnál jobban es talán 197 állás az, a hol még 300 írt minimum elérve nincsen. Ez aránylag kedvező helyzet annak kifolyása, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter költségvetéséöen a községi iskolák segélyezésére évenkint 200.0000 frt van felvéve, és a miniszter ur ez összeget oly helyes ökonómiával tudta beosztani, hogy mondom, e 197 állás kivételével sehol a minimum nem hiányzik. A mi pedig e kis számú állásokat illeti, ez részben az iskolafentartók közönyében leli magyarázatát, részben pedig abban, hogy itt még nem kvalifikált erők állanak szolgálatban, nem képesített egyéneí két pedig miniszteri segélyben részesíteni nem | szoktak. Az állomások legnagyobb része azonban, 25.228-ból 15,238, a hitfelekezetek által tartatik fenn. Azt hiszem e számadat maga eléggé meggyőzhet arról, hogy fizetésrendezés kérdésének a súlypontja s e rendezés gyakorlati keresztülvitelének módozatai abban gyökereznek : a felekezeteknél i mily viszonyok állanak fenn s melyek a felekézetek törvényes jogai. Az 1868. XXXVIII. t. c. 11. §-a annak megállapítását, hogy a felekezeti tanító miképen díjaz- tassék, az iskolafentartó felekezetekre bízta s ha azt í vizsgáljuk most már, hogy törvényadta jogukkal hogyan éltek a felekezetek és mikép díjazzák alkalmazottjaikat, itt találják a legszomorubb adatokat : mert a 15,000 állásnak több, mint egyharmad része 5278 állás mai napig a 300 frt minimumot el nem éri. Iíószletesebben szólva 50 írton alul 173, 100 frton alul 450, 200 írton alul nem kevesebb mint 1670 állás van javadalmazva és ha ez állapot forog fenn 25 évvel az 1868 : XXXVIII. t. c. életbelépte után, én azt hiszem, ez eléggé indokolja, hogy ma már egy lépéssel előbbre kell haladnunk és kötelezőleg meg kell állapítanunk azt is, mi legyen ama minimum, a melynek megadására a felekezetek köteleztessenek. Ez összeg megállapításánál az organikus fejlődést, a felekezeteknek féltékenyen őrzött autonom jogait és gyakorlati viszonyokat kell figyelembe venni és azt hiszem, hogy ha ezt a három tényezőt helyesen kombináljuk, arra az eredményre jutunk, melyet a javaslat is elfogad, hogy nem érkezett el ideje egy uj minimum megállapításának, hanem az első lépésnek annak J kell lennie, hogy e minimumot kiterjesszük és végre is az egész vonalon megállapítsuk. Hogy a törvény végrehajtása ezt kívánja, azt senki sem vonhatja kétségbe. Hogy a felekezetek autonómiáját nem érinti jobban, mint az 1867: 38. t. c.-nek több más intézkedése, ezt is bizonyíthatom. Mert 1868 : 38. t. c. már megállapítja az állami befolyást az iskolák építésére ; megállapítja, hogy mennyi legyen a tankötelesek száma egy osztályban ; megállapítja a tanítók kvalifikációját, az előadandó tantárgyakat. Ezeknek csak kiegészítő része most már, ha kötelezőleg elrendeljük azt is, mennyi legyen a feleke- j zeti tanító fizetése. De megengedik ezt a gyakorlati viszonyok is. I Igaz, hogy itt szemben találom magamat az egyes tanítók és tanítótestületek által benyújtott kervé- véuyek egész sorozatával, mondhatnám ezt közfelfogással. Epen azért e tételnél hosszabban kell időznöm és kérem a t. ház becses figyelmét. (Halljuk! Halljuk !) Ha egy testület magát rosszul fizetettnek és másokkal szemben háttérbe helyezettnek tarthatja, ez a lehető legrosszabb befolyással van a testület- j nek egész működésére; mert kevés emberben van annyi kötelességtudás és lelkierő, hogy buzgón teljesítse kötelességét akkor is, ha magát másokkal szemben háttérbe helyezettnek tartja. Az előttünk i fekvő kérvények nagy számából, megvallom, ilyen | szított, széleskörű elégedetlenségre lehet következ- I tetni s ennek következménye már is az a fegyel- ] mezetlen, sokszor illetlen hang, mely a kérvények egy részében nyilvánul. Tehát ez alapon vizsgálnom kell, igaz-e az, hogy a javaslatban megállapított és most már kiterjesztett minimum viszonyaink közt teljesen elégtelen, és igaz-e, hogy a tanítók a tár- i sadalom más osztályaival szemben kellő méltánylásban nem részesülnek ? Megjegyzem a kérvényekkel szemben mindenekelőtt, hogy azok kiindulási pontja nem látszik ; egész őszintének, mert úgy nyilatkoznak, mintha eddig vagy ezután az állások egyátalán 300 írttal díjáztatnának, és figyelmen kívül hagyják azt, hogy az összes állásoknak csak kisebb fele az, a hol a 300 frt nincs meg úgy, hogy ezek inkább a kezdők első állomási helyeinek tekinthetők, a honnan a jobb állomásokra való előlépésre kilátásuk van. De nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy e minimumban a lakás és legalább V* hold kert is benfoglaltatik. Mind a kettő pedig értéket képvisel, sót az utóbbi adott viszonyok közt, mellékjövedelem forrását is képezheti. De az is méltánylandó, hogy a minimum jó részben kisebb mezőgazdasági birtok, földhaszon élvezetében és természetben kiszolgáltatott járulékokban áll; ezek becsűje pedig rendszerint olyan szokott lenni, a mely a tényleges érték és a nyerhető jövedelem alatt áll. De azt is előnyül kívánom betudatni, hogy a minimum egy része termószetbeniekben adatik ki, mert ha az, a mi a család fontartására szükséges, természetbeuiekben jár ki, ez azt a tanítót a piaci árhullámzástól szabadítja fel és sokszor súlyos gondoktól mentesiti. Hogy egy triviális példára hivatkozzam, méltóztatnak tudni, mennyire differálnak épen a termények piaci árai. Két óv előtt 11 frt volt a rozs ; a mi az őszön 5.50—6 frtórt volt megszerezhető. Azonkívül mennyire különbözik a takarmány, a tűzifa ára sok helyen, úgy, hogy ha természetben adjuk ki a legszükségesebbet s a jó kvalitást és pontos kiszolgáltatást biztosítjuk, sok súlyos gondtól mentesítjük a tanítót. De megfigyeltetni kérem azt is, hogy a 300 frtos állomások rendszerint oly félreeső kis falvakban vannak, a melyekben a pénz értéke nagyobb, mint a nagyobb forgalmú helyeken és a hol a tanítók társadalmi helyzete nagyobb költekezéseket nem igényel. De egyébként is figyelembe kérem venni a viszonyokat. A tanító aránylag kevés költséggel végezheti el tanulmányait. A legtöbb tanitóképezde mellett tápintézet van, a legtöbb mellett elegendő stipendium van alapítva, úgy hogy az iparkodó nagyon könnyen megszerezheti azt, a mibe tanulása kerül. Méltóztassók megfigyelni azt is, hogy a tanítók oly korban, már 18—20 éves korukban jutnak teljes önállóságra, amikor a más pályára készülő még nem is gondolhat önállóságra, vagy önálló keresetre. És méltóztassók azt is tekintetbe venni, hogy a tanítónak szorgalmi ideje egy évben 7—8 hónap, hogy az évnek egy harmadrésze teljesen rendelkezésére áll, még pedig az évnek azon értékesebb része, a mely az állásával összekötött birtok gazdasági teendőinek végzésére szükséges. És ón kívánatosnak, szükségesnek tartom, hogy a tanító űzzön hasznos mellékfoglalkozást, hogy foglalkozzék állattenyésztéssel, méhészettel, selyemtenyósztóssel, gyümölcstermeléssel stb. Nemcsak azért kívánom, hogy a tanító üres idejét haszon nélkül ne töltse el, hogy mellékfoglalkozással jövedelmet szerezhessen magának, hanem azért is, hogy a népnek gazdasági téren is oktatója lehessen. Ily viszonyok közt, ha egy ifjú előtt elég korán nyílik meg az önállóság, oly pálya, a mely neki a megélhetést biztosítja, a melyben intenzív gazdálkodási tevékenységgel jövedelmeit kellőleg fokozhatja, a honnan derék viselkedés esetén az előléptétósre, egy jobban javadalmazott állásra biztos kilátása lehet, a hol végre a quinquennium alapján jövedelme és nyugdíjigénye kellőleg fokozódik, azt hiszem ily viszonyok közt megadjuk azt, a mire egy méltányosan gondolkodó és hivatásáért lelkesülni képes egyénnek igénye van. Es itt egy kényes természetű kérdés elől sem szabad kitérnem, az elől: igaz-e, hogy a tanítók a társadalom más osztályaival szemben háttérbe szorittatnak, hogy nem adjuk meg nekik az őket megillető társadalmi állást. Nehéz kérdés ez a mai kornak tekintélyt el nem ismerő, mindent nivellálni akaró törekvései közepette; de ha máshol, úgy itt Kämmerer Ernő
