Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-02-07 / 6. szám
TOLNA VÁRMEGYE. 1392. február 7. sokan és elmondhatni, hogy régen volt Tolna vármegyében nyilvános bankett, a melyen ilyen fényes és előkelő társaság gyűlt össze. Jelenvoltak a vidékiek közül: Gróf Széchenyi Sándor vármegyénk főispánja, Kardos Kálmán Baranya vármegye főispánja, Simontsits Béla alispán, Dezseöffy Géza kir. törv. elnök, Bernrieder József, a szabadelvű párt elnöke, Pécliy József tolnai prépost, Bezerédj Pál, Döry Jenő, Döry Vilmos, pory Andor, báró Döry Andor, Wosinszky Mór apari esperes, Anderle József kakasdi plébános, Döczy József váraljai ref. lelkész, Biróy Béla kir. tőrv. biró, Szondy István gyógyszerész, Kienle József tolnai lelkész stb. Gróf Apponyi Sándor sürgönyileg mentette ki elmaradását a bankettről. A tágas terem, mely „Éljen Perczel Dezső“ feliratú zászlókkal és drapériákkal volt diszitve, — sőt az asztalokon s minden egyes teríték előtt csinos kis zászlók lengtek, (ez utóbbiakat a bankett egyik derék ^rendezője, Trajber János készíttette) — teljesen megtelt. Kerek számban 130-an vettek részt a banketten, mig a karzaton Bonykádnak szép hölgyei foglaltak helyet és a bankettirozók gyönyörűségére mindvégig dicséretesen kitartottak. Áz ünnepelt gróf Széchenyi Sándor és Kardos Kálmán főispánok között foglalt helyet. A pecsenyénél megkezdődtek a tosztok, melyeknek aztán gazdag árja következett. Elsőnek dr. Moldoványi István állt fel, előre' bocsátva, hogy a családi körülmények miatt a megjelenésben gátolt Döry Dénes pártelnök távollétében, mint a végrehajtó bizottság tagja, emel szót és hatásos szavakban megemlékezvén a kivívott győzelemről, annak jelentőségéről, éltette a kerület szeretett képviselőjét, Perczel Dezsőt, ki átórzi e kerület minden egyes lakosának szive dobbanását is. Utána Perczel Dezső emelt szót és a lelkesedés hangján emelkedett beszédben éltette a bonyhádi kerület választó polgárait, a kiknek értelmisége, józan ítélete és komoly hazafisága vezette a szabadelvű párt zászlaját úgy a múltban, mint ez alkalommal győzelemre. Hosszantartó, viharos éljenzés követte Perczel szavait. Majd Bernrieder József, mint a vármegyei szabadelvű párt elnöke éltette a bonyhádi kerület derék és következetes választó polgárait. Utána Graff József evang. lelkész meleg szavakkal üdvözölte a vármegye szeretett főispánját, mire gróf Széchenyi Sándor örömét fejezve ki, hogy ezen ünnepélyen jelen lehet, nagyszabású, gyönyörű beszédben éltette a bonyhádi választó kerületet, majd Perczel József a bonyhádi végrehajtó bizottság elnöke, éltette Bernrieder Józsefet, a vármegyei végrehajtó bizottság nagyérdemű elnökét, Gyalog István igazgató a bankett három kiváló vendégét, Kardos Kálmánt, Simontsits Bélát és Dezseöffy Gézát, Péclvy József 2. ____________________________ a nála megszokott szónoki hévvel szintén elismerését. fejezte ki a bonyhádi kerület iránt, a mely politikai érzületéhez és hagyományaihoz hű marad és lehetővé teszi, hogy a szomszéd kerületből is ide jöjjenek vigadni. Marliauser Imre tanár az érdemes tolnai prépostot, Pécliy Józsefet, Pintér József Bonyliádnak szeretett plébánosa, humoros verses felköszöntőben Perczelt, Bernrieder József a családi gyász miatt távol levő fáradhatatlan tevékenységű elnököt Döry Dénesi éltette; utána Simontsits Béla, kit már felálláskor lelkes éljenzéssel fogadtak, emelt szót, kijelentvén, hogy mindenkor szive vezérli őt Bonyhádra, a hova őt 10 éves múltnak kedves emlékei fűzik és a melynek lakói iránt, bár az utolsó években távol él tőlük, a legmelegebb érzülettel és rokonszenvvel viseltetik. Mint a szónak ismert kitűnő mestere, tosztjával, melyben Perczel Dezsőt éltette, rendkívüli hatást idézett elő és az éljenzés mindannyiszor újból kitört, valahányszor Simontsits neve a teremben elhangzott. Majd ismét Moldoványi István emelt szót, éltetvén az önzetlen munkást, a nagyérdemű hazafit, Bezerédj Pált, Rosenthal Tóbiás bonyhádi rabbi a természet és történelem tanulságaira hivatkozva, a szabadelvű politikára és annak méltó kéyviselőjére, Perczel Dezsőre emelte poharát, Péchy József a neki vis- a-vis ülő szép hölgyeket, Perczel Dezső a bonyhádi művelt és magas értelmi fokon álló iparosokat, Kardos Kálmán főispán, ki, habár nem saját érdeméből, B tranyavármegyét, mely 5 szabadelvű párti kerületet hódított, az ország első vármegyéi között kéri emlittetni, éltette a bonyhádi kerületet, mely a nemzeti színekből a fehéret, a szeplőtlensé- get mindig megőrizte. 0 is választója e kerületnek és csak azért nem érvényesítette szavazatát, mert nem volt rá szükség ; Bírói Béla a rendnek őrét a választás napján, Döry Pál főszolgabírót, Döry Pál a vármegyei intelligenciát, Döczy József váraljai ref. lelkész magas szónoki szinvonalon álló beszédben, melyben megemlékezett az ellenzéknek szerepéről a választások alatt és agyrémnek nevezte a sokat emlegetett hivatalos pressiot, éltette az országos szabadelvű pártot, ezután ismét gróf Széchenyi Sándor emelvén szót, hangsu'yozta, hogy ő mindenkor csupán a törvényben körülirt eszközök érvényesítésére törekedett, főcélja a kitűnő közigazgatás létesítése, éltette a völgysógi járás jegyzői karát; Mar- hauser Imre poharát a végrehajtó bizottság legbuzgóbb és önfeláldozásu tagjára Dr. Moldoványira ; Moldoványi a politikai sajtó szükségességéről szólván éltette a vármegyei politikai sajtó jelenlevő képviselőjét, Dr. Leopold Kornélt; Dr. Leopold Kornél a bonyhádi intelligenciát és a bankett rendezőségét, mint a kik a vidéki városok intelligens társadalmának feladatát példásan teljesítik, Simontsits Béla a bonyhádi főgymnasium megvalósítását célzó törekvések sikerére. Bernrieder Hoffer István zeneszerzőt éltette, ki Perczel Dezső tiszteletére szép dallamu indulót komponált, melyet a banketten a czigány zenekar elő is adott, Halász Lajos Perozel Dezsőt, Moldoványi a szeretet hangján a völgysógi járásnak volt — és ma is köztiszteletben álló — főszolgabiráját, Simontsits Bélát, Péchy József a hazáért, Marliauser Imre a főgymnasium mielőbbi megvalósulásáért, D'óry Pál Perezel Józseféit, Simontsits Béla viharos eljenzesek között konstatálja, hogy a megye összes kerületeiben a szabadelvű páit zászlaja diadalra juthatna, ha mindenütt olyan kitűnő volna a pártszervezés, mint a bonyhádi kerületben; ezen mielőbbi uj pártszervezésre hívja fel az érdeklődést és élteti ezek után a szabadelvű pártnak két kipróbált, kiváló hívét gróf Apponyi Sándort és Dezseöffy Gézát; Perczel Dezső a bonyhádi végrehajtó bizottságot, a mely odaadó tevékenységet fejtett ki a párt érdekében, Perczel József a bonyhádi művelt kereskedőket, Kienle József Perezel Dezsőt, Simontsits Béla újból Per- czel Dezsőt és végül Perezel Dezső arra hívta fel jelenlevő választóit, a völgységi járás szine- javát, hogy mint a győztes félhez illő és méltó, nyújtsák a bókejobbot az ellenpártnak, a neheztelés s a viszály legyen a múlté, küzdjenek ezentúl ismét közös erővel, közös hazafisággal a közjóért. Viharos éljenzés követte e szavakat és a lelkes tüntetés, mely az egész bankett alatt folyton az őszinte ragaszkodás és szeretet megkapó hangjain nyilvánult Perczel Dezső iránt, újból kitört. Valóban lélekemelő látványt nyújtott ama kölcsönös bizalomnak és szeretetnek annyi gyengédséggel és őszinteséggel minduntalan felhangzó nyil- vánulása, a mely e kerület közönségét és képviselőjét a legszorosabban egymáshoz fűzi. Csak az esti órákban oszlott szét a lelkesült társaság, kedves emlékeket vivén magával a szabadelvű pártnak eme szép ünnepéről. Bizon nagyon közel járt az igazsághoz a jelenlevőknek egyike, midőn azt állította, hogy a szomszédbeliek Bonyhádra jönnek. örülni. Tagadha- ta'lan, hogy a bonyhádi intelligencia,—részben a közöny, részben az egymásra való féltékenység helyett, mely utóbbi tulajdonok számos helyen sok üdvös dolog'megvalósulásának szárnyát szegik, — egyetértő és ügybuzgó törekvéssel szokott tömörülni a közügyek minden terén, akár kulturális, politikai, vagy emberbaráti célokról legyen szó. A .bankettel méltó befejezést nyert a bonyhádi kerület intelligens elemeinek a választási küzdelem alatt tanúsított tevékenysége, mely önzetlen és hazafias működéséért, mindenki részéről tiszteletet és elismerést érdemel. Én távol tartom magam s jól eső tudattal nézem, hogy addig-addig repesel, mig megpörzsölöd magadat s hogy epekedésed hiába való, meddő gyötrődés. Mert ez a nap is — ő is — éltető melegét annak adja, azt melegíti igazán, a ki legtávolabb van tőle, — engemet. Mert ő az ón napom. Látod: már is izgatott, nyugtalan. Engem keres, reám vár. Tétova szeméből a sugár végre rám bukkan. Ah, láttad villanását s láttad, hogy a visszavert sugár mint tüzelte föl arcát biborpi- rosra, mint lobbantja lángra szemében az őstüzet, szive szerelmét! Ejh, az a távolság napomtól igen nagy, — nagyon éget; a közelébe, hozzá el enyhülni. Lassanként tisztul körülötte a tér; a zsibongó csoport belevegyül a tömegbe és mi magunkra. .. Mit. még mindig nem vagyunk magunkra ? Micsoda árnyék tolakodik közénk s zavarja el azt a boldog téte-á-téte-et, a melyre olyan régen, olyan nagyon vágyakozáuk ? Yagy úgy : a mama .... Szinte elfeledtem, hogy a hol nap van, ott lennie kell árnyéknak is. — — De mindig ez az árnyék s aztán ismét és újra ez ! Hát meddig kínoz még s mikorra lehet reményem, hogy magunkra hagy? Ha tudná, hogy az én örömömhöz milyen kevéssé sincs rá szükségem, talán már rég elvonult volna valamelyik — másik planétára. Hogy miért nem mondon meg ezt neki ma• gának . .. ? Furcsa . . . Azért nem, mert. . . Nos : miatta, a lánya miatt. Mert ő úgy akarta, hogy hallgassak, s ne sajnáljam a türelmet, a mig rá vagyok szorulva. Ezért hallgattam. De ez nem volt gyáva meghunyászkodás, nem fórfiatlan gyöngeség. Hiába az a gúnyos miosoly, ti ezt nem értitek 1 Ti nem ismeritek ennek a drága lánynak — szerelmét : az ő szavaita miknek lágy, enyhe melege úgy beleveszi nugát a fölzavart idegekbe, hogy megcsillapodik tőle még a mama gyülölése is. Ti nem láttátok még őt — szónokolni: hajnal pirulásu ajkai mint élesednek, csucsorodnak durcás neheztelésre s mint simulnak el csábitó mosolyra, ha kedve telik. A ti nyakatok körül nem fonódtak az ő karjai, melyeknek ölelésétől a föláradó érzések árjában majd elfuhad a szív. Ti nem éreztetek a tüzet, a mit ajkaival bele csókol a vérembe... És ti ilyesmit talán soha sem is hallottatok, láttatok és éreztetek úgy, a miként én • ingerlő titkolódzásban, loppal, árgus-szemek hunyoritása alatt, ellesve a megerőltetett őrködés pillanatnyi botlását, csalva szerelemből, tolvajolva egyedül az ón számomra nyíló rózsákat. . . Ah, ti csak mosolyogjatok . . . Ti azt nem tudjátok, hogy az élvezeteknek ilyen tengere nem csak egy mamáért, kárpótolni képes még egy — anyósért is ! Hadd maradjon hát ez az árnyék! Ma különben is szokatlanul halovány. Olyan barátságosan bólingat feléin, hogy szinte kisértMbe jövök cserben hagyni a szerelmesek örök törvényét, a mamák gyülölését. De még sem ! Miért ez a szánakozó mosoly, a melylyel engem néz? ,Talán csak nem tölti el a látásom részvéttel, mivel hogy olyan nagyon fáradt vagyok, hogy úgy kimerített a tánc, melyet az utolsó ütemig, lelkem szakadtáig jártam ? Mit, hogy ő sajnáljon engem, a mikor pedig mindig csak irigyelni tudott a kitartásért, melylyel akarata ellenére lányáért vivők s hogy neki az életében csak egyszer is öröme legyen, a miért a kitartást bennem megcsappanni látja ! ? Olyan nincs! Csak azért is: — Hogy volt! Hogy volt! Hogy volt! . . . Dicső Terpsichore, legyen a te neved áldott. Védő szárnyaid alatt oltalmat találnak, kik közé korlátot emelnek vagyon, rang vagy születés: derült birodalmából számiizvók a komor, terhes felhők, melyek a te országodon kívül olyan gyakran tornyosulnak fölénk, hogy eltakarják egeink mosolygását s feketére fessék jövőnk kilátásait. Jogarad alatt csak ifjúság tanyáz ; mert a kik megtagadnak téged, vagy a kora vénség, vagy már a vén kor nyűgét hordják roskatag vállaikon. Ártatlan apró örömeid csupán azok számára fakadnak, kiknek szivéből nem aszott még ki a kedély: az élet fűszere, zamatja. Légy áldott, Terpsichore, hogy még neked adózhatunk! Ml ■ mm. Mfl
