Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-12-25 / 52. szám
2. TOLNAVÁRMEGYE. Karácsony. — lk. Az emberek botor küzdelmei és az érdekek zsibongó zaja sivárrá teszik az életet. Napról napra folyik a viaskodás, pusztító erővel és lázas szenvedéllyel. A győző továbbra is kovácsolja izzó fegyverét, mert nem elég neki a préda, a legyőzöttet pedig szüntelen égeti és ösztökéli a megtorlás epesztó vágya. Az emberi összeró, a szellemi és anyagi , erők terhes munkája mind vak eszköz a lealkonyodó század anyagias irányának vas kezében. Nincs, a ki a század szellemének el- lentállni tudna. Sebesen rohanó árja ellenállhatatlan erővel ragad magával, rombol és elsodor, sőt szembeszáll, az erkölcsi világrend törvényeivel is. Az anyagias korszellemnek hódolnak, az érdek az egyedüli evángelium az emberek kezében. A mi a sivatagban az oáz — az az élet e sivársága közepette a szép fehér i karácsonynak ünnepe. Fehér galamb száll házról házra, viszi a békét, az áldást — a szeretetet. A szeretetet, melynek melege keresztül szűrődik a fagyos hókéregen, áthat ködön és légen, a melynek ereje végtelen, mert teremt, éleszt, fenntart és soha el nem enyész. Ezen eszme megszületését ünnepeljük a karácsonyban. Bármily súlyosan nehezüljön ránk az idő, támadhatnak uj eszmék, uj irányzatok jöhetnek évek és évszázadok — ezen eszme örök életű és diadala örök fényességű. Leborulunk ezen eszme fensége előtt és a forró áhitat kegyeletes érzelmei kisérik megszületésének szent ünnepét. Valamint a napfény egy nap alatt bejárja az egész föld kerekségét, világosságot és meleget terjesztve, úgy ezen eszme, jótékony meleget é§ fényt árasztva, megragadja a mai napon az emberiség egyetemes érzését és hódolatát. Ezen eszme uj világot teremtett — eltemette a múlt sötétségét és meggyujtotta az emberszeretet és felvilágosultság drága szövétnekét. Az értelmi fonákság és az elpuhult, émelyítő erkölcsök vad képét mutatta az ókor, mely csak ezen eszme megszületésével alakult át. Megszűnt a zsarnokság, megszűnt a szolgaság. Mert megszülettek az emberi jogok. Egyforma lett mindenki,testvér, egyenlő, az isten képére alkotott ember. Megfogamzott és kikelt az emberi méltóság öntudata és egyenlővé tett embert emberrel, széttépte a bilincseket, melyek fogva tárták az emberi jogokat. Az egyéni szabadságnak győzelme volt ez az erőszak fölött, az emberi jogoknak diadala a nyers erő fölött, a szellemnek, az eszmének hatalma az anyag fölött. Ezer éve annak, hogy a magyar nemzet szivében élnek ez eszmék. A szabadság eszméje adott a magyarnak életerőt, ez tartotta fenn viszontagságok és viharok közepette, ez óvta és védte, ez volt éltető szelleme, világitó fáklyája attól, hogy Pannónia földjét elfoglalta, a mai napig. Őrizzük és ápoljuk ez eszmét rajongó lelkesedéssel, szivünk minden dobbanásával, hogy azt átadva a második ezredévnek, éljen és világítson örökkön örökké a szabadság eszméje! A politikai helyzet. A szabadelvű párt ez idő szerint még tömör, erős szikla, melyet sem az ellenzék heve, sem hidege szétmállasztani nem bir. Csábították szirén hangok; fenyegették, ijesztgették a gyengébbeket, üldözték az erősebbeket: szétrobbantani nem sikerült. Érzi a párt kötelességét a haza iránt, ismeri súlyos felelősségét a jövővel szemTARCZA. Karácsonykor. Ünnepi harangszó megkondul, megcsendül, Az öröm harmatja csorog a szemembül — Mind a két szemembül. Mind a két kezével megáldott az Isten : Van már, ki utamra fényt, meleget hintsen — Megáldott az isten. SiralomVölgyóre hit fénye világit Szeretet melege növeli virágit — Nem múló virágit. Bölcső tül a sirig magasztos a pálya, A híven küzdőket zöld koszorú várja — Magasztos a pálya. A sirt kifesziti az eszme a lélek, Remény, jer ölemre ! Mindörökre élek — Mindörökre élek. E nagy ajándékért ál diák, Atyám, téged ! Hol Róma, hatalmad P Korinth, böleseséged P Áldlak, Atyám, téged! Ég angyali e dalt messze kihirdessék : Dicsőség Istennek, e földön békesség — E földön békesség ! SÁNTHA KÁROLY. Szegzárdi Péter és Egri Pál. Irta: TÓTH BÉLA. — A „TOLNAVÁRMEGYE“ eredeti tárczája. — Nemzetes Koperta Mihály uram polgári foglalatosságára nézve delator volt. Ennek 3 mesterségnek, hála Isten, nincsen magyar neve. A mi arra vall, hogy a mi becsületes keleti fajunk sohse nyúlt ez után a hitvány kenyér I után és még a nevét is idegenből vette kölcsön. I A deák delator ismeretesebb, de sokkal újabb el- j nevezése a bécsi német naderer és a szintén oszt- I rák spicli. Nemzetes Koperta Mihály uram ezt a gyönyörű mesterséget Pest városában űzte épp most j száz esztendeje. És valának az ő szolgálatai fönt Budán a kancelláriánál igen kelendők. Mért a fran- czia forradalom szélvésze végignyargalt Európa derekán; s mikor hozzánk ért is, még mindig volt annyi ereje, hogy megrezgesse a faleveleket. Azok az emberek pedig féltek a falevél rezzenésétől is. ... Szegény Martinovics, Hajnóczy, Laezko- vits, Szentmarjay . . . Hogy benneteket is megingatott az a perzselő, meleg szél mely egyszersmind gyújtott. . . Hogy nem birtatok ellentállani a szabadság lehelletének . . . Nem hívnák akkor a mai vérmezőt vérmezőnek . . . Ebben a hatalmas nagy fogásban, a Lipót- utczai összeesküvés fölfedezésében, természetesen semmi része nem vala nemzetes Koperta Mihály uramnak. ben _ és sok nehéz helyzetben ezen erkölcsi erő tartotta össze e pártot: mikor a vezetők egyik hibából a másikba tévednek és a vezetés biztonságába való hit megrendült. Mikor az az erős kéz, mely 15 éven át oly biztosan vezette e pártot, egy nagy botlás folytán visszavonult, és a szabadelvű párt a véderő vita által megzsibbasztva, minden izében megviselve, még mindég ellenszegült az ellenzék heves támadásainak : ezt nem a korábbi bizalom a vezetésben, hanem az erős kötelesség és felelősség érzetéből folyt azon meggyőződésből tette, hogy szétzüllése esetén a 48-as és függetlenségi párt kerülvén főlénybe — hazánk oly erős rázkódtatásoknak lesz kitéve, melyek annak végpusztulására vezethetnek. Nehéz napok voltak. A külföld szána- kozvif nézte a monarchia gyengülését; a korona aggódva szemlélte a parlament vo- naglását; a nemzet részint szenvedélytől el- vakitva, részint közönyös, hitevesztett hangulatban várta nap-nap után az eseményeket. Szapáry gróf egy ország vezetésére gyengének mutatkozott. A kormányban nagyon fontos kérdések felett tértek el a vélemények. Láttuk, hogy a közigazgatás államosításának nehéz vitájában Szapáry magára volt hagyatva; tapasztaltuk, hogy magyar egyházpolitikánk tehetetlen vergődésben seny- ved és alig képes a Vatikánban bármi csekély kérdésben — dologi vagy személyi ügyekben — jó akaratot kelteni. Ez így folytatható nem volt. A felekezeti béke napról-napra mindinkább fenyegetve ; közigazgatásunk süppe- dékbe jutott; a törvényhozás megbénítva ; a vérszemet kapott nemzetiségek hovatováhb az állam belnyugalmát alapjaiban aláásták. A szabadelvű párt-ban egy nevezetes töredék volt már a múlt országgyűlés végén, a mely a gróf Apponyi pártjával való fúzió segélyével vélte a nehéz helyzetet szanálhatni. Miután azonban úgy Szapáry grófban, mint egyéb személyi és tárMert ő csak elhitette a jámbor emberekkel, hogy hatalmas, furfangos és mindent tudó delator; lévén voltaképpen igen egyűgyü, ügyetlen és ügye- fogyott szamár ember. De volt neki vörös szeplökkel teli alattomos, ravasz képe s a mi fő dolog : egy tubákszinü százgalléros köpönyege. Ez a köpönyeg keverte őt a delator alaptalan, de busásan jövedelmező hírébe. Mert ez a százgalléros köpönyeg, hogy bogynem, maga volt a titokzatosság és rejtelmesség. Mintha minden réteg galléra, mintha minden ráncza tele lett volna fontosnál fontosabb hírekkel, rettenetes nagy obskúrus dolgokkal, a melyeket nemzetes Koperta Mihály uram csak egymaga tud és nem fog elárulni, hacsak nem kincsekért. Mikor az utcát végigsöprőbe ez a miszteriózus tubákszinü köpönyeg, melynek legfelső gallérét tulajdonosának copfja verdeste, a becsületes polgárok utána pillantottak : — Már megint valami roszban sántikál az a gazember. De ha szemközt találkoztak vele, tiszte.-ség; nem esik mondván, megsüvegeltók. Mert bizony szegények mégis mind rettegtek a hatalmas arcú nemzetes Koperta Mihály uramtól. Napirenden voltak akkor Pesten és Budán a házmotozások, kemény vallatások, a jámbor emberek zaklatása és börtönbe hureolása. Mikor a csöndes, békességes családapa este nyugalomra hajtotta a tejet, nem tudta, hogy nem fogja-e holnap reggel tömlöcz rostélyán át látni a napot. 1892. december 25.
