Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1892-12-25 / 52. szám

1892. december 25.

TOLNAVÁRMEGYÉ.

3.

gyi okokban leküzdhetlen akadályokat talált : nehogy a párt szétbomoljék — engedett Szapáry gróf ellenvéleményének.

De a helyzet nem javult.

Csak egy irányban fejlődött állami háztartásunk egészséges alapon. Ifjú pénzügy- miniszterünknek helyes és egészséges pénzügyi politikája volt a fentartó elem, mely ennyi nehézség közepette még vigaszt nyújtott. A mig az állam anyagilag erősödik; a mig a fejlődés folytonosságához megvannak az anyagi eszközök : addig nincs -ok a reményt feladni. .Mert egy vagyonilag gyarapodó állam nagy összetartási képességgel bir, és a passiv erők hatalmas szikráját képezi.

Igen, de a tovább fejlődés kilátásai nem szaporodtak. Pedig ez képezi fen- maradásunk első feltételét.

Nem volt reá kilátás, hogy Szapáry gróf a parlament egészséges működhetésé- nek lehetőségét megszerezze ; nem volt meg a remény, hogy a politikai nehézségeket úgy kívül, mint belül leküzdeni képes legyen. Az ellenzéket vagy a házszabályok szigorítása vagy alku utján az obstructio teréről le kellett terelni. Egyikhez nem mert, a,másikhoz nem akart nyúlni !

Közbejött a kabinetben élessé fejlődött eltérés az egyházpolitikai kérdések körül, és Szapáry kénytelen volt — kabinetjének demmissióját kérni, mert a párt elvesztette a vezetésébeni bizalmat.

A felség meghallgatta a szabadelvű párt néhány kitűnőségének tanácsát és — megbízta Wekerle Sándor pénzügyminisztert kormány alakítással.

Talán szerencsésebb választást a korona nem tehetett volna. Az uj miniszterelnök egy irányban sem elfogult. Öt sem gyü- lölség, sem irigység, sem féltékenység nem választja el az ellenzék vezérférfiaitól. A képességében való általános hit és szeretetreméltó egyénisége pedig, mintha csak egy ily nehéz helyzet számára, minő a mai, prae- destinálták volna.

A kormány megalakult, és — tisztelet az ellenzéknek ! — dacára annak, hogy a nemzeti párt a kormányalakításnál telje- ; sen mellóztetett, mégis az uj kormányelnök j iránti bizalomból oly loyális magatartást tanúsított a költségvetés tárgyalásánál, minőt csak a legjobb napokban tapasztaltunk ellenzék és kormány között.

De hát tulajdonkép mi választja el a I nemzeti pártot a szabadelvű párttól ? Nem volt-e az eddigi harc inkább szenvedélyes személyi, mint tárgyilagos küzdelem ? Azon kívánságot — vagy, ha tetszik: követelést — miszerint több nemzeti szellemmel töltessék be az 1867. évi XII. t. ez. nyújtotta talaj : ép úgy programúja a szabadelvű pártnak, mint a nemzetinek, csakhogy amaz nem űz belőle lármát, hanem megcselekszi és létesít. — Hogy külső megjelenésében is az önálló Magyarország minden intézményben felismerhető legyen : nem volna magyar szív, mely ezt elérni ne törekednék.

De könnyebb az ellenzéken követelni, mint, kormányra jutva, e követeléseket valósítani. Ezt gyakran tapasztaltuk, midőn ellenzéki oldalról hozott miniszterek kormányoztak.

Az egyházpolitikai kérdésekben a szabadelvű és nemzeti párt közt különbség nincs ; a közigazgatás államosítását szintén mindkét párt akarja. Miért tehát a keserű harc? Apponyi és Wekerle közt sem elvi sem személyi elidegenedés, ennélfogva alig találunk a napi renden levő politikai főbb kérdések körül eltérő nézeteket, melyek a harc folytatását indokolnák. Alárendelt fontosságú kérdésekért élethalál harcot vívni nem férfiakhoz méltó eljárás volna. Nagy pártoknak sem intranzigenseknek, sem factio- zusoknak lenniök nem szabad!

Ily viszonyok közt a két pártot az egészséges parlamenti működés érdekében a közérdek szolgálata össze fogja hozni.

Mert a szabadelvű párt megsokalta a céltalan harcot, és a nemzeti párt kifáradt a meddő küzdelemben. Utóbbit a tevékeny közreműködés utáni vágy sokkal jobban sar- kantyuzza, semmint hizeleg neki szomszédjainak, a szélbalnak tapsa. Közeledni fognak és az 1893-ik év a fúzió létrejöttét fogja ünnepelni.

Politikai zsákutcák is vannak; ezekből is csak úgy jutunk ki, ha — visszafordulunk. És ez szól mindkét pártra. Nem volna első eset, hogy a legélesebb ellentétek a politikai szükség által összehozatván a legéletrevalóbb szövetséggé szilárdulnak. Éppen azon államférfiak, kik évek hosszú során át a leg- elkeseredettebb harcot vívták egymással: legalaposabban tanulták egymást ismerni és — becsülni.

Busbach Péter.

Főgimnázium Szegzárdon.

Alig hozta meg a táviró az örvendetes hitt, mely szerint a vallás és közoktatás- ügyi miniszter a Tolnavármegye területén létesítendő főgimnázium székhelye kérdésében Szegzárd mellett döntött, az villám gyorsasággal terjedt el városunk lakossága között és mindenütt lelkes fogadtatásra talált.

Lapunk is kiveszi az igazi örömből részét, mert az ügy érdekében, elejétől végig tőle telliotóieg teljes .erővel akcióba lépett, másrészt lapunk pendítette meg először — a Szegzárdon létesítendő felekezet nélküli, állami főgimnázium eszméjét.

Tehát közel állunk e város és vármog.ye százados óhajának megvalósulásához. Tehát nem volt hiába a lelkesedés és áldozatkészség, a melylvel városunk közönsége a Szegzárdon létesítendő főgimnázium ügyét felkarolta.

Mielőtt még teljesen átadnánk magunkat az elért siker fölött való örömünknek, nem szabad felednünk, hogy az ügy még csak a megvalósulás küszöbén áll, hogy a

Éjszakánként őrjáratok nehéz léptei kongottak az üres utczákon; s a mely ház előtt a tiszt azt kiáltotta: „Halt!“, gyászra ébredtek az alvók.

Nincsen a világon átkozottabb, gonoszabb dolog, mint a rettegtető hatalom. Félemlít, mert fél; mert azt akarja, hogy mások még jobban féljenek. De ezt az egyet még sem éri el, mert nála nem félhet senki jobban. Es innen van gyermekes hiszékenysége, oktalan ri adózása. Fontos, megbízható, sokat tudó embereknek véli a Koperta Mihályokat és gyáva félelmében egy szavuk után indul.

Hej, de félt ám nemzetes Koperta Mihály uram is, meg pedig cudarul. Attól félt, hogy oda- főnt. Budán meg találják tudni, hogy ő voltaképpen nem tud semmit.

És épp ezt a titkát rejtegetvén, vala neki olyan színe, mintha borzasztó titkokat tartogatna a bogyó- ben. És folyton titkokat hajhászván látszott olyannak, mint a ki titkokkal megterhelve oson végig a városon.

Titkot! Titkot! Titokra szomjuhozott és éhezett a derék férfiú. De. hiába, mert nem sikerült neki semmi titkot fölfedeznie. Hazugságokhoz folyamodott hát. Összekomponált mindenféle szörnyű históriákat. Vasra vertek, börtönbe hurczoltak miatta egy csomó embert s a vége mégis csak az lett a sok hosszú vallatásnak, hogy szabadon kellett őket bocsátani. Mikor aztán fönt Budán Drobnicsek fiskális ur kissé keményen meg is mondta -nemzetes Koperta Mihály uramnak:

— Dominatio vestra már megint perplexiter informált bennünket.

Fölöttébb kapóra jött hát a becsületes dela- (or-nak egy igazi és fontos titok fölfedezése. Nem

több és nem kevesebb, mint hogy a különben is liberális hírben álló öreg Bombay István prókátor borzutcai házába minden este kilenc órakor ellátogat a közel vaskalap utcából a szintén rebellisnek gyanított vén Borotvás Máté orvosdoktor; és ez a két veszedelmes ember éjjeli tizenegy óráig zárt ajtók mellett együtt konferál. Mikor aztán a doktor épp oly suttyomban, a hogy jött, hazamegyen.

„Ezeket megcsípem!“ esküdözött magában nemzetes Koperta Mihály uram, szimatolván, mint a jó vizsla, mikor vadat érez.

Három ezüst húszasokkal megvesztegette Gom- bay prókátor Krispin nevű tót inasát és a sötét előszobából kihallgatta, hogy mit trafikál, mit kon- spirál odabent a két veszedelmes ember.

Azaz hogy csak kihallgatta volna. Mert a két öreg igen keveset beszélt, s a zárt ajtón különben is csak tompán, töredezetten hatott ki a hang. Nemzetes Koperta Mihály uram hiába hegyezte a fülét, nem tudott egyebet kivenni a beszédből, mint hogy gyakran emlegetnek két nevet.

. . . Szegzárdi . . . Egri . . . Egri . . . Szeg- zárdi . . .

Aztán ismét mély csönd lett. A delator úgy fülelt, hogy a nyálát se merte lenyelni.

... A mondó vagyok, hogy ennek inkább lehet hinni — szólt a doktor.

... No ón a másikat sem merem kétséggel illetni — jegyezte meg a prókátor.

Koperta Mihály nem hallott többet. De ez is elég volt neki. A százgalléros köpönyeg másnap félelmesebben söprötte végig az utcát, mint valaha. A jeles férfiú futott fel a várba Drobnicsek fiskális úrhoz és gondosan bezárván maga után minden

ajtót, a mit csak egy ember bezárhat, igy kezde beszélni:

— Ritka occasio praesentálta magát arra nézve, hogy safficiens documentumokat szerezzek egy horribilis conspiratio kiderítésére. Két vén rebellis, prókátor Goinbay» és doktof Borotvás, minden este sub rosa konferálnak együtt és azon macerálódnak, hogy konfidens individuumokat válaszszanak abomi- nabilis sodalitasukba. Saját fülemmel auskultáltam, hogy kombinációjuk eddig pro primo bizonyos Szegzárdi Pétert. . . igenis Pétert... pro secundo pediglen valami Egri Pált... utique, Pált tángál. Ma este in flagranti csíphetjük rajta az imposzto- rokat, nem dubitálom, a kompanistákkal egybe.

Drobnicsek ur e szavak hallatára mosolygott; és rettenetes vala az ó mosolygása. És megveregette nemzetes Koperta Mihály uram vállát; és kegyelmes vala az ö vállraveregetése.

Este tiz óra után egy szakasz tiroli katona voüult nagy loppal a borzutcába, ama hires vitéz lajdinánt Laufschritt vezetése a'att. A hős vezér mellett pedig lappangott a tubákszinü százgalléros köpönyeg.

A vitézek a kapu alatt nagy furfangosan lehúzták a csizmájukat: úgy lopakodtak föl a gará- dicson a sötét előszobába, előbb halálnak halálával fenyegetvén meg a kocsonyánál reszketegebb házmestert, ha nyikkanni mer.

Nemzetes Koperta Mihály uram fülét illesztette az ajtóra, a katonaság pedig a puska tusát, és a vitézek csak várták az intést, hogy legott bedöntsék az ajtót, még pedig fél fástul. Lajdinand Laufschritt kivont karddal asszisztált a csapat mögött.