Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-08-28 / 35. szám
TOLNAVÁRMEGYE. Oda kell tehát adni a gyereket magyar iparosnak és kereskedőnek ! — Ugyan kérem hagyjuk el! Beismerem én azt, hogy óriásilag haladunk s az utóbbi 25 év alatt sok mulasztást helyre pótoltunk, de hát azt kérdem: voltaképen hol is van tehát az a magyar ipar s fejlettebb kereskedelem ? Éppen az iparosok fogják megadni reá a feleletet: sehol. A nagy ipái- megölte a kicsit. A falánk harcsa elnyeli a kisebb halacskát s mikor azt hitte, hogy jól lakott, őt meg egy nagy cápa nyeli el. A magyar nagy iparnak és kereskedelemnek éppen ilyen elnyelő cápája: a külföldi ipar és kereskedelem. Mert furcsa nép vagyunk mi, már azt meg kell adni! Örökösen csak azt hangoztatjuk derüre-borura, hogy igy, meg amúgy pártoljuk a magyar ipart, a honit s ime a legutolsó gyufáig, — pedig már ez csak speciális magyar találmány 1 — mindent, de mindent külföldről szerzünk be. Előtárnak a busásabb percentre számitó kereskedőink s hűen követjük őket mi. Külföldön fürdózünk, külföldi rongyokért dobáljuk ki pénzünket, mert örökösen azon jajgatunk, hogy a hazai ipar termelése drága. Persze, hogy az, mert nincsen fogyasztás, — lenne csak, majd olcsóbb lenne minden. Szomorú képek ezek, pedig fájdalom, a valóság után vannak lefotografirozva. De vigasztalódjunk. Olvassuk ismét a ragyogó pennával megirt cikkelyeket: hogy ha nincs, hát meg kell teremteni a magyar ipart és kereskedelmet! Meg kell teremteni ? ! Szép ezt kimon-' dani! A teremtést azonban, a mint hogy az építést nem a tető felrakásával kezdik, legalább én szerintem, nem felülről kellene kezdeni. Örülök én annak, ha egy-egy gyár létesítéséről olvasok, vagy hallok. Azt is nagyon helyesnek találom, ha ezeket a nagyobb szabású vállalatokat a méltányosság határait meg nem haladó mindenféle kedvezményekben részeltetjük, de ha az amúgy is óriási tőkék hatalmával dolgozó gyárosoknak a legmesszebb menő engedményeket nyújtjuk, kérdezem : helyes közgazda- sági politika e az, hogy ugyanakkor, azt a szerencsétlen kis iparost ott hagyjuk teljesen magára, hogy nehéz életfentartási küzdelmet folytasson hatalmas versenytársával, a ki pénzzel, tehát mindennel győzi és igy természetesen mindent olcsóbban produkálhat? A magyar ipar megteremtését alól kell megkezdeni. Adjunk kedvezményt, a menynyit csak lehet a kis iparosnak. Nem elriasztani, de édesgetni kell ezekre a pályákra. Egyes elhanyagolt iparágaknál ki kell mondani, hogy a kezdő iparos 5—10 évig adót ne fizessen. Ha a gazdag gyáros megkapja ezt a kedvezményt, miért ne előlegezhetnénk a sokszor nagyobb szolidsággal dolgozó kis iparosnak ennyi bizalmat, hiszen, ha egy kicsit megtollasodik, lesz ezer alkalom ezt a pár évi mulasztást vele busásan helyrepótoltatni. S nem elég csak elméleti iskolákat állítani, de ezeket össze kell kötni a gyakorlati képzettségre s ügyességre megtanító műhelyekkel. Például, ha képzett iparost akarunk nevelni, állítsunk olyan ipariskolákat, hogy mellettük ott legyen mindjárt a műhely is, a melyben a tanulót ne csak a szemléltető módszer alapján oktassák, de a mely műhelyben mindjárt napi élelmének legalább egy részét megszerezhesse. S nagyon szép és praktikus gondolat az a rabsegélyző egyesületektől, hogy egy- egy kiszabadult s a börtönben iparossá képzett rabnak műhelyt rendeznek be. Ily fajta kísérleteket tehetne az állam is, ha e célra a szegény, de szorgalmas kezdő iparosnak alkalmas módon, például az iparkamarák és A. testületek ajánlatára, kisebb kölcsönt bocsátana rendelkezésére. Ezek nem volnának füstnélküli lőporba fektetett milliók ! Az állam az által, hogy olcsó törlesztésű kölcsönt nyújtana — természetesen nem de- rűre-borura mindenkinek — busásan kamatoztatná pénzét, megmentené a kezdő iparost a hitelre vásárlás uzsora kamatjától s a vevőközönség sokkal olcsóbban jutna mindenhez, a mi által óriási lendületet nyerne a hazai ipar és kereskedelem s megszün- tettetnék legalább jó részben a külföldi ipari produkciók utáni kapkodásnak egyik leglényegesebb oka, az t. i., hogy ott olcsóbb minden. lehet ez a város, hogy mig szőlői kivesznek, magá- j nak pompás szállodát építhet! Szepi bácsióknál nagyon szívesen fogadtak. Három heti ittlétem alatt ő náluk órzém magam legjobban. Bár az utca is nyújt élvezetet (!) Sőt Szegzárdon minden napnak meg van a speciális öröme. Eeggel és este kilométerről ellátszó porfelhő jelzi az első örömet. A tehéncsorda tartja impozáns ki- és bevonulását a város főutcáin. — Legjobban tetszenek a teheneknek a Széchenyi és Bezeródj utcák. Ezek lévén csakugyan a legszebb utcák, legmóltóbbak is a tehén korzóra. Igazán érdekes, amint a tehenek fennentartott fővel és hangos bőgéssel adják tudtokra Szegzárd lakóinak, hogy a nap egy részében tőlük függ az ember sorsa: átjuthat-e egy félóra alatt a másik oldalra vagy nem ? A tüdejük félig lesz-e porral, vagy csak negyedrészig ? Egész napra való öröm, édes nénikóm, a por, a por és ismét a por, s bárhova menjen is az ember Szegzárdon, mindenütt vele a „Memento móri“, mert itt porból jut az ember, s porba tér vissza. Kérdeztem, hogy ugyan miért nem öntözik az utcákat, mert hiszen a folytonos por — bocsánat — jobban árt egy város lakosságának, mint akár egy — régi vendéglő, de nem feleltek rá semmit; bár elbeszéltem, hogy minálunk Kis-Kó- tyagon, mely utóvógre csak kis falu, minden házigazdának meg kell öntöznie a háza elejét, sőt hogy a szomszédos Nagy-Kótyagon, a mely pedig csak fertály akkora, mint Szegzárd, a község maga ön- tözteti az utcákat. Bocsásson meg, kedves Czenczi néni, ha nem folytatom, ha nem említem meg a remek világítást, az utcák csatornázását; mert talán már is rósz néven veszi, hogy ennyire prózai vagyok. De hát én szívesen osztom a naturalista Íróknak azt a nézetét, melyet véletlenül egyik folyóiratban elolvasni merészeltem, hogy szebb cél a valóság feltárása, mint a felesleges cieomázás. Azt is olvastam, hogy Dosztojewszky — néni bizonyára többet tud róla, mint én — az ilyen prózaiságot tartja a — leg- igazabb költészetnek. Ön kegyesen megbocsátott, mikor levelemben költői voltam, tudom szívesebben megbocsát most, hogy prózai vagyok. Szegzárdi ismerőseim, kik mind igazán aranyos, kedves emberek, ismeretlenül is üdvözletüket küldik. Arankának kézcsókomat küldöm. Gyulát szívélyesen üdvözlöm. Csókolja és öleli szerető húga Druszika. A másolat hiteléül: Biberaeh. És végül, a mi fő, a köznép körében kellene az ipar iránti hajlamot minél nagyobb mérvben felébreszteni. Nagyságos ifiurakból, ne higyjűk, hogy mert a tudományos pályákra előkészítő iskolákban fényes eredménynyel ■— megbuktak, — már mindjárt jó iparosok és kereskedők lesznek. Pedig ez általános hit Magyarországon ! De igenis életre való, munkában íáradhatlan iparos osztályt nevelhetünk a szegény köznép fiaiból, a kik a dolgot gyerekkoruktól kezdve megszokták s a kik most legfeljebb papnak, ügyvédnek, hivatalnoknak készülnek, de a kik családi összeköttetéseik folytonossági hiányai miatt legtöbbször nyomorogni kénytelenek. Ezeket kell buzditanpés bátorítani, anyagilag, stipendiumok s jutalmakkal segélyezni s mindenek felett meggyőzni arról, hogy a ki saját erejéből boldogulni akar — ne menjen a tudományos pályára, mert itt még mindég dominál a születés, a rang és sokszor nagyobb előnyben részesül a molyette avult kutyabőr, mint a szorgalom, igyekezet, a munka. Ez és sok, egy rövidke cikkben fel ne m sorolható eszközökkel lassacskán meglehetne teremteni a hazai kis ipart s a melyből fokozatosan, a természet ugrást nem ismerő sorrendje szerint, szépen kifejlődhetnék a nagy ipar. S ha ez meglesz, akkor nyílik meg csak ifjaink előtt az úgynevezett gyakorlati életpályák Eldorádója. Addig hasztalan beszélünk róla. Azzal, hogy a gyakorlati életre előkészítő iskoláink zsúfolásig megtelnek, még nem teremtünk virágzó hazai ipart, de ha lesz iparunk és kereskedelmünk, bizonyára az e fajta intézetek sem fognak, mint most, kongani az ürességtől! Tolnamegyei lóversenyek. D ö r y József ur, a tolnamegyei lótenyésztési bizottság elnöke a folyó évi augusztus hóban Tüske pusztán megtartott népies versenyek lefolyásáról a következő nagyérdekü jelentést intézte a földmi- velésügyi minisztériumhoz. „ 4. nagyméltóságu magy. kir. földmivelésügyi ! minisztérium nagytekintetü lótenyósz-osztályának Budapest. A mellékelt programm szerint a folyó évi augusztus 14-én a tüskei pusztán megtartott népies versenyek lefolyásáról a következőkben van szerencsém jelentésemet felterjeszteni: Sajnos, minden erőmegfeszités és felhívás dacára az idén sem tudtunk nagy mezőnyöket összehozni, de a közönség érdeklődése elég nagy volt és a verseny egész kis sportünnepély jellegével birt; az egyes versenyek lefolyása a következő : Az első lóháton való versenyben 6374 folyó méter távon, a melyből 3374 méter 'ügetve, illetőleg a versenyzők vezetve a vezetőt csak ügetésben lett volna szabad különbeni disqualificatio terhe alatt elhagyni, a többi 3000 f. méter táv a vezető fólrevonulása után szabad tetszés szerinti menetben. 1-ső lett Baka László kiskondái lakos 161 ctra. magas sárga ismeretlen származású 7 éves Janka nevű kancája 13 első és 36 j2 másodperc alatt, de mivel tavaly is a díj nyerője volt, ez évben 30 másod- percnyi idővel handicappirozva lévén, kapta a második díjat, azaz 60 frtot; a második lett Kelemen József szakályi lakos 4 éves 161 ctm. magas mézszürke Cambusíer után egy öregség miatt kimustrált Döry kancából a tulajdonos által nevelt Tücsök nevű kancája 13 első és 38 72 másodperc alatt, a mely a lent jelzett handicappirozás folytán kapta az első díjat 100 frtot. A 3 ik lett ifjú Ja- tuka János gyulajováncai lakos 5 éves 163 ctm. magas Regölyben vásárolt ismeretlen származású fekete Bársony nevű kancája 14 első és fél másodperc alatt, kapta a harmadik díjat azaz 40 frtot; és végre 4 ik és utolsó lett Stadler József dombóvári lakos 5 éves 155 ctm. magas pej a 611. számú Palesztro állami mén után a tulajdonos által nevelt Kese nevű kanca 14 első és 3x/2 másodperc alatt és kapta a negyedik azaz 20 frtot. Ezen versenyben a legjobb kilométer record 2 első és 8 másodperc volt, mely a tavalyival szemben 6 másodpercnyi visszaesést _ mutat, de tekintettel, hogy ez évben 374 folyó méterrel hosszabb távon mentek ügetve és az ügetósi távon a vezetés jóval 1892. augusztus 28.
