Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-08-21 / 34. szám
II. évfolyam. 34. szám Szegzárd, 1892. augusztus 21. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon. Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfize- tések és a hirdetések is a szer-1 kesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított | árszabály szerint számíthatnak. Előfizetési ár: Egy évre Pél évre . Negyedévre Egy szám . 6 frt — kr. 3 „ - „ I . 50 „ • • 12 „ Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- I hivatalon kivlll elfogad Krammer Vil- I mos könyvkereskedése Szegzárdon. Szent István napja. szére ama szuverén jogokat, melyekben au- nak önállósága gyökerezik. Azok a nemzetek, melyeknek múltjában a dicsőség örökfényü csillaga ragyog és a melyeknek története csodaszerü hőstettekről zeng minden lapon, az egyház által szentesitett ünnepeken kívül, nemzeti ünnepeket is ülnek, melyeknek gyakran sokkal nagyobb a politikai és társadalmi jelentőségük, mint a vallási háttérrel rendelkező ünnepeknek. Ilyen nemzeti ünnepe van Magyarországnak is. Mindnyájan kegyelettel üljük meg azt és a ki igaz magyar, annak keblét büszkeséggel tölti el ez emlékünnep és reménynyel kecsegteti nemzeti jövőnk iránt. Ez a nagy nemzeti ünnepünk : Szent István napja. Nem az egyház rendelte azt nekünk és jellegétől távol áll minden felekezeti szertartás. Nem a katholicizmus ür nepo, hanem a magyarságé, felekezeti különbség nélkül. Egy időpont, melyhez Magyarország állami felépítésének nagy ténye fűződik. Uj korszakot jelent a magyar nemzet életében, mely e naptól kezdve belépett az európai népcsaládok közé azzal a kulturális misszióval, melyet a nyugoti államok magukra vállaltak a pogányság keleti barbarizmusával szemben. Szent István napja előtt csak magyar nép volt, magyar állam nélkül. Az óriási terület, melyet népünk elfoglalt, nem birt az államiság politikai attribútumaival. Szent István volt az első, a ki a magyar állam alapját megvetette és kivívta nemzete réÉs innen van a kettős jelentősége Szent István napjának. Politikai és társadalmi. Az a tény, hogy immár egy ezredév harcai és viszontagságai közt fönn tudtuk tartani államiságunkat, arról győzhette meg a politikai világot, hogy ez a nemzet elég erős arra, hogy megvédje szuverén állami jogait a legválságosabb időben is és hogy a leg- vehemensebb támadások közt is meg tudja tartani állását a többi) európai államok közt. Magyarország állami önállósága nem a véletlen események alkotása, hanem a történelmi fejlődés szükségszerű ténye, melynek tagadása vagy elvitatása az európai államok egyensúlyának veszedelmes megboly- gatása nélkül alig képzelhető. íme ebben áll Szent István napjának politikai jelentősége; de van ez ünnepnek fontos társadalmi jelentősége is. Értjük ez alatt a békét és rendet, melynek magvait Szent István dicső karja hintette el, hogy meghonosíthassa országában a kulturális haladás vívmányait. Csak a béke és a rend biztosításával indulhatott a nemzet ama cél felé, moly az emberi törekvések erkölcsi tartalmát képezi. Templomokat emelt, iskolákat építtetett, hogy kijelölje az utat, mely a civilizáció jótéteményeihez vezet és a nemzet benépesítette a templomokat és nem húzódott az iskoláktól sem. Ellenálló képességünk, hazafiságunk, hatalmunk erőforrása a templom és az iskola vala, azokból sugárzott ki hitünk és bizalmunk a nemzet nagy missziója iránt. A mit az isten szolgája, a pap a vallás tanaival, azt az iskola a tudomány eszközeivel igyekezett elérni. A végcél úgyis egy : az emberiség boldogulása a kultúra áldásainak igénybevétele folytán. Ez az eszme lebegett első királyunk előtt, midőn Magyarországot állammá tette és népét a béke és rend intézményeivel megajándékozta. Ez az eszme, ezek az intézmények még ma is alapját képezik az állami és társadalmi fejlődésnek és a mit a magyar nemzet vagyonban és hatalomban elért, egyedül ennek köszönheti. A magyar nép hálás szívvel emlékszik meg dicsó királyáról és seregestül vonulnak föl szép fővárosunkba a zarándokok, kik a dicső és szent király karját látni akarják. Ott őrzik a nagy király szent jobbját a budai vártemplomban és ezrekre megy a magyarok száma, kik a kéz láttára hó imát rebegoek a magyarok istenéhez, hogy a szellem, mely e kart hajdan igazgatta, ne tűnjék el közöttünk és hogy a dicső király emléke éljen mindnyájunk szivében. Mert Magyarországnak szüksége van ez emlékre, szüksége van arra, hogy a dicső ősök példája ragyogjon a mai nemzedék előtt, mely kivetkőzik a régi szokásokból, mielőtt az uj áramlatok befogadására testét megedzette volna. A nemzetiségi agitációk ellenében el- nézók vagyunk, mert nem akarunk a demokrácia elveivel összeütközni, melyek egyenlő jogot követelnek az ország minden lakosáTÁRCZA. Levél váráskor. Hirt hozó madárkám, Aranyos levelem, Hol késel, merre jársz, Csak egyre kérdezem? Nappal is, éjjel is — De hiába várlak, Megcsalódott szivvel Sóhajtok utánad. Talán eltévedtél TJtlan messzeségbe P Csalfa tőrbe estél, Idegen kezébe ? Vagy tán el se küldtek, El se indítottak, Engem őrök éjbe, Gyászba borítottak ? VOJTKÓ PÁL. A nimbus. A „TOLNAVÁRMEGYE“ eredeti tárezája. Kiállhatatlanul nyomasztó érzés támadt lelkemben, mikor a napilapok meghozták a hirt, hogy Kerekes Gábor eljegyezte Talabér Eliz kisasszonyt, i egy tekintélyes, dúsgazdag földbirtokosnak egyetlen ; leányát, ki a múlt farsangon királynője volt valamennyi bálnak s csak úgy foghegyről beszélt a legelőkelőbb udvarlókkal, a kik mindig körülrajongták. Pedig hányán epedtek utána, hányán lesték egy-egy mosolyát s tápláltak be nem vallott vágyakat e szép tündér iránt. Volt imádói között a di- ! vatos és nem divatos férfiak minden fajtájából, a ; kik közül választhatott volna igényének megfelelőt í — nem egyet, de minden ujjára kettőt, amint mondani szokás .. . És Kerekes Gábort választotta. Tizenhét éves leány és harmincnyolc éves férfi. A leány felruházva a természet minden bájával s korának kívánatos üdeségével; a férfi pedig egy duhajkodásban kifáradt rom, a ki már tiz év előtt megszűnt veszedelmes lenni az as:zonyok minden fajtájára nézve. Két évvel ezelőtt még nevetség számba ment volna, ha valaki kombinációba merte volna hozni Kerekes nősülósót s most — a hangulatból úgy vettem ki, — hogy a vidor szép nem között majdnem több irígve akad a szegény menyaszonynak, mint Eliz egykori imádói között a szerencsés vőlegénynek. «• Két óv előtt a szilvási kaszinó bálján az volt az általános vélemény, hogy nincs a világnak bá- josabb teremtése, mint az az életvidor fiatal menyecske, a kit Darvay Kálmán ezen a bálon mutatott be a világnak, mint feleségét. Szépségének, kedvességének elismerésében osztozott a bál egész közönsége ; boldognak nevezte magát, a ki egy fordulóra elvihette s a fiatal férj a táncterem ajtajában állva, arról gondolkodott, hogy az egész világnak minden gazdasága nem ér fel annak a bájos asszonykának egyetlen haja szálával . .. Hogy Kerekes Gábor is valami ilyenfélét gondolhatott, azt onnan következtetem, hogy ő is a szép asszony mellé fúrta magát s volt annyi szerencséje, hogy — bár a táncról évek óta le kellett mondania — egy csárdásra bejegyezhette nevét Darvay Kálmánné táncrendjébe. — A vén Kerekes is táncol! ? — Ezt a csodálkozást jelentő kérdést hallottam egy szókimondó mamától, a mikor a kopott vén gavallér karja a szép Darvayné karcsú derekát érintette . . ,
