Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-07-24 / 30. szám
II. évfolyam. 30. szám. Szegzárd, 1892. julius 24. Előfizetési ár : Egy évre Fél évre . Negyedévre Egy szám . 6 frt — kr. | 3 „ - , I . 50 , . . 12 , Előfizetéseket és hi? detéseket a kiadó- hivatalon kívül elfc gad Krammer Vilmos könyvkeresl edése SzegzárdoD. POLITIKAI ES VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptülajdonos : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Főmunkatárs: BODNÁR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. ] A lap szellemi részét illető köz- leméuyek, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. I Hirdetések mérsékelten megállapított | árszabály szerint számíttatnak. Hogy mi indította a gazdaközönséget erre a könnyelmű eljárásra, azt könnyű kitalálni, ha az ország akkori társadalmi és politikai viszonyait ismerjük. A közbirtokos osztály a tönk szélén állott és hogy a hullámok a feje fölött össze ne csapjanak, ful- doklás közben az erdők irtásában kereste a mentő gerendát, hogy a felszínen tarthassa magát. Minden ingott körülötte, csak a bércek lombos titánjai álltak tántoritha- tatlanul. A kétségbeesés pillanatában ezeket is lerombolta a kapzsiság irtó vasa. Kizsákmányolni a földet az utolsó porszemig, ez volt a jelszó és most az egész ország adja meg az árát ennek a szívtelen rendszernek. Ma, midőn az egész nemzet sínyli ennek a gazdálkodásnak az utóbajait, már nem egyszer történtek kísérletek a talaj általános termelőképességének emelésére. E kísérletek között nagy elismerést érdemelnek különösen azok, melyek az egyes gazdasági egyesületek részéről foganatosíttattak. A magyar kormány dicséretes buzgalommal igyekezett megkönnyíteni e kísérleteket, sőt igen számos esetben maga lépett fel, mint kezdeményező és lépései mindig czélhoz is vezettek. Az tehát tagadhatatlan, hogy ma már javulásnak indul sok baj, a mi azelőtt szú gyanánt rágódott mezőgazdaságunk élő- fáján és ha ernyedetlen kitartással folytatjuk a munkát, nemsokára ismét urai leszünk a helyzetnek és büszkén elmondhatjuk, mint hajdan, hogy Magyarország soha ki nem merülő éléskamarája Európának. Hogy ez nem jámbor óhajtás csupán, hanem jogosult feltevés, az ép ma nem szorul bővebb magyarázatra. Ma, midőn az ország többé nem küzd a deficit ezer bajaival, midőn az államháztartás egyensúlya helyre van állítva, midőn a földbirtokos osztály iránt nem támaszt többé exorbitans követeléseket az állam, midőn a tökét nem csábítja többé a spekuláció terére az állam- kölcsönök színdús értékpapírjainak bűvös ropogása: ma minden gond, minden tőke a földbirtok felé fordulhat, hogy befektetésekkel, javításokkal, annak főjövedelmezőségét emelje és termelő képességét fejlessze. Nagyon természetes, hogy e mellett az iparról sem szabad megfeledkeznünk. Mezőgazdaság és ipar a nemzeti vagyono- sodás oly két tényezője, melyek szervesen függnek össze egymással. Azok az országok, hol az ipar a fejlődés legmagasabb fokát elérte, a mezőgazdaság karöltve emelkedett vele együtt. Az egyiknek fellendülése a másiknak hanyatlása mellett el sem képzelhető. Belgiumban, a hol az ipar a legfejlettebb magaslaton áll, a földbirtok érteke is oly magasságot ért el, mint sehol Európában. Egyet azonban szem előtt kell tartanunk, ha komolyan az a törekvésünk, hogy a Nyugat iparállamai sorába lépjünk és ez az, hogy mi magunk ragadjuk meg az eszközöket, melyek a czélhoz vezetnek és ne várjunk mindent fatalisztikus semmittevésben a mindenható és mindentudó kormányFurcsa jegyzőkönyv. Hogyha jegyzőkönyvbe Írták Tetteimet az egekben, Nagyszerű lesz felolvasni Midőn a végnap megjelen. A termés. Az ország különböző részeiből tudósítások érkeznek az aratás eredményéről és tegyük mindjárt hozzá, hogy e tudósítások nagyon eltérők egymástól. A kik vérmes reményeket tápláltak, csalatkozva állanak az ég felé meredő kazalok előtt, melyekben több a szalma, mint a buzaszem. Ritka vidék, a hol a termés egészen sikerült és a dologban csak az a vigasztaló, hogy viszont egészen rossz termés is csak igen kevés helyen volt. A magyar gazdát már régóta nem kényezteti többé a sors és a legnagyobb része a gazdaközönségnek a félsikerrel is meg van elégedve. Magyarország hygienikus viszonyai az utolsó évtizedekben nevezetes változásokon mentek át és a változások rányomták pecsétjüket a talaj termelési képességére. Az a tény, hogy ma már a kisbirtokosok is rácionálisabban gazdálkodnak és hogy a mezőgazdasági szakképzettség a tudomány összes vívmányait igyekszik érvényesíteni előnyösebb termelési eredmények elérésére, a termőföld értékének nagyobbfoku hanyatlását mindenesetre megakadályozta, de azért még korántsem volt képes teljesen helyreütni azokat a véglie- tetlen nagy károkat, melyeket különösen a GO-as években idéztek elő azokkal a kegyetlen vandalizmussal űzött erdóirtásokkal, melyek messze terjedő földterületet megfosztottak az egyenletes kiima megbecsülhetetlen hatásától. TÁRCZA. Vadvirágok. Jó feltétel. Ha az égnek csarnokába Nagy nehezen majd bejutok, Arra kérem ott szent Pétert: Adja nekem át a kulcsot. Akkor aztán, kik bánatom Itt a földön kinevették — Nem bocsátók én be oda : Sem szép leányt, sem menyecskét! Az van Írva ...! Az van írva az erkölcstan Valamelyik levelén : A mivel nem bírok, hát az Nem is lehet az enyém. Ez állítás igazságát Nem hihetem, óh, nem én ! Hisz a nőmmel rég nem bírok, És ő mégis az enyém! Hogy tekint rám a sok szép lány, Ha titkuk majd napfényre jő ! . .. Azután a sok menyecske, Kikhez láncolt múló idő. Mindegyiknek azt fogadtam, Nem szerettem soha másat. Méltó lesz hát bámulásuk : Hogyha ilyent százat látnak ! Színi Péter. A barlanglakok. (Történeti karcolat.) Irta: PATAKY ISTVÁN. Hiába jósolt szép jövőt V e 1 e d a jósnő, hiába vágatta le, egy évig nem nyírt haját Claudius Civilis, eljöttnek látván az időt, a midőn a R a j n a két ága közti b a t a v o k már szabad népek, s a tartomány a G a 11 u s birodalom kiegészítő része, s igy fogadása eltelt; hiába volt vitézsége a trieri Julius Tutornak; a langresi Julius Sabinusnak, a két A 1 p i u s- n a k : mert Vespasián olasz, spanyol és bri- tániai légiói szétszórták a felkelőket, s azon katonák, kikről Vitel li us azt mondta, hogy: édesebb előttük a halál, mint a hátrálás, ki lettek szolgáltatva a rómaiak ítéletének. Julius S a b i n u s, kiről az a bir volt, hogy császárrá akarja magát kikiáltatni, házába menekült két szabadosával, s onnan védte magát elkeseredetten a rómaiak ellen. Házát valóságos erőddé alakítva át, órák hosszáig küzdött a tengernyi nép ellen; a rómaiak élve szerették volna kézre kapa- ritani, gondolván, hogy egy candidates császár sokat ér. Midőn aztán látta Sabinus, hogy lehetetlenség szabadulnia, kihajolt- az ablakon s dörgő hangon kiáltott le a reá bámuló katonákra: — Elve kellene ez a fej ugy-e? — Nem kapjátok sem élve, sem halva. Elégek s a hamu közt nem ismeritek meg, hogy melyik csomó az ágyam fája, s melyik az én testemnek hamuja ! S azzal égő fáklyát véve minden éghetőt meg- gyujlott s pillanat alatt lángban állt az épület. A római katonáknak nem volt mit tenni, mint nézni és melegedni. Összeomlott már a ház, s csak füst emelkedett a romhalmazból, midőn egy leetikán fiatal, szép nő érkezett a lakás helye felé.
