Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1892-06-05 / 23. szám

Tolnaváv)negye törvényhatósága, ! a koronázási jubileum alkalmából ö felségéhez a következő hódoló feliratot intézte:

Császári és Apostoli Királyi Felség,

Legkegyelmcsebb Urunk, Királyunk!

Az ország örömünnepet ül; — a mindennapi élet küzdő zaja elpihen, hogy helyet adjon a milliók szivét betöltő lelkesedés ünnepélyes nyilvánulásainak. —

Ünnepet ülünk Felséges Urunk, Királyunk, — ritka nagy ünnepet! Negyedszázados évfordulóját annak, hogy egy nagy és jó Király, s egy — sokat szenvedett, jobb sorsra érdemes nemzet, hosszú nehéz ut titán egymás szivére leltek ; negyedszázados évfordulóját annak, hogy Felséged dicső fején, Szent-István dicső koronája felragyogott; negyedszázados évfordulóját annak, hogy a hit és bizalotn erejétől megifjodva, megindult a nemzet, a világversenyben történeti múltjához és erejéhez mért tért hódilani.

Egy egész korszakot zár magába, örökbecsű alkotásokkal és nagy emlékekkel az a 25 év, melynek most végperceihez közeledünk; s melynek határán megállítjuk egy pillanatra a rohanó időt, hogy egy örömkönnyet ejtsünk a mull eredményeiért, s hogy Felséged nevét s a jövendőt egy benső fohászba zárjuk.

Megállítjuk az időt, hogy hódolatleljes iidvkívállatainkat, hálánkat és alattvalói hűséges ragaszkodásunkat Felséged trónja elé vigyük, s boldogok leszünk, ha Felséged a hódolat formái közül ki fogja érzeni, hogy az érzés, mely ünneplő népe köréből magas Trónjához utal keres, hű és igaz szivekben született, — szabadon, mint az erdők illata.

Huszonöt évvel ezelőtt is verő fény ragyogott már felettünk, de a fényvonalak mögött — árnyak, nagy kérdőjelek árnyai húzódtak.

Anyagi és kulturális téren, küzdelmekben telt századok mulasztásai követeltek kiegyenlítést.

Törvényhozási és közkormányzati rendszerünk is uj alapokon indult; az államfenlarló erők egyensúlya uj súlypontot keresett; szóval

TÁRCZA.

—•••<•—

Kereső utón.

Irta : VIHAROS.

Megérzik az idegeim az ablaküvegen átszü- rődő napsugárnak is biztatását. A hosszú tél hozzászoktatott a késő keléshez, a reggelnek a déllel való összecseróléséhez ; nem ébresztett fel a téli verőfény, nem zavart fel álmomból a hideg világosság, most pedig egyszerre, hogy tavaszivá vált az idő, a meleg napsugár ébredésre szélit. Mintha csak azok közül valónak tudna, a kik a verőfényt imádják, a kik a nap sütésben látják az életet a kiknek az égboltról támadt melegség a szentségük, a mindenségiik.

A rezgő, meleg levegőatómok meg-megéríntik nyugvó idegeimet, s átadják nekik a maguk mozgását. A sensibilis szervek a napsugaraknak folytatásai lesznek, valami különös, rejtélyes sürgönyö- zésnek válnak közegeivé, és hangos, érthető üzenetet hoznak.

Nem egyszerű hírmondást, hanem valami hatalmas riadónak hangjait. — Mint ha mindazok, a kik valaha elszalasztottak a maguk kikeletjét, karba csoportosultak s rázendítettek volna az örök álmadozó Mendelssoh n-nak tavaszi hym- nuszára, mely az embereket ébredésre szólítja, nehogy a tavasz álomba merülten találja őket! A révedező, az életet kímélendő gyengeségnek tartó muzsikus egyszer valamikor kiszabadult a ködfelhők régiójából s meglátta maga fölött a magasban a lánggolyót és odalent a földön, a hegy ormokon, a

2.

____________________

| az állami és társadalmi teljes átalakulás reg- I gélén álltunk.

r

Es ma — büszkén tárjuk ki kapuinkat a müveit nyugatnak !

Egy a teljes consolidatióhoz közel álló, erős állam áll itt; — s a négy folyam partján, ősi tűzhelyén, ereje adatában élő, bizalmában rendületlen, szabad, hatalmas nép lakik.

Óriásokra, s Önmagunk minden jobb tulajdonságának különös érvényesülésére volt szükség, hogy 25 év alatt megtegyük azt az utat, mely onnét idáig vezetett.

S az óriások megszülettek, — s az erő megnyilatkozott.

Egymásután támadtak sorainkból a nagyok és erősek, a kik midőn állami fejlődésünket hatalmas lépésekkel előbbre vinni igyekeztek, egyszersmind a Trón és a Nemzet érzelmi egységét is mindenkor féltékenyen őrzött kincsnek tekintették.

Felségedben pedig megleltük az uralkodók példányképét, a bölcs, a jó, a legalkotmányosabb királyt; a ki lelkünk haiajiui vágyakodásait érzi, érti, s a ki tudja rólunk, hogy ezt a nemzetet rokon-érzéssel magához kötve sziklához veti lábait, melynek mélyében az erő és a hűség érce terem.

Ezért az ünnep Felséges Urunk, Felséged és a nemzet közös nagy ünnepe! Ezért az áldozati tömjén ; s ezért a fohász, hogy áldás kísérje Felséged minden lépteit, melyek az élet ösvényén, még oly hosszúnak remélt utón, üdvünkre tovább vezetik ! —

Felséged egyik legszebb erénye egykor a feledés volt; — a mienk az emlékezés lesz, mely beírja Felséged nevét a századok ércfalába, hogy onnét ragyogjon le minden időkre.

Alattvalói mély hódolattal

Tolnavármegye törvényhatósági bizottságának Szegzárdon, 1882. évi május hó 31-én tartott rendkívüli közgyűléséből.

A törvényhatóság nevében:

Simontsits Béla,

Tolnavármegye alispánja.

verőfényben fürdő életet. S aztán eszébe jutott, hogy neki magának nem volt része gyönyörűségükből, hogy az ő kikeletje eltűnt észrevétlenül, mint a hogy észrevétlen volt akkor, mikor még létezett, és eszébe jutott az is, hogy sok millió embert altatnak el tanításokkal és törvényekkel és prédikációkkal, csakhogy ügyet ne vethessenek a tavaszra. Kitört leikéből a keserűség, és megzen- ditelte nagy ébresztőjét, a kikelet harci indulóját, egyetlen művét, melyben az erőt imádja az, a kinek az erő hirdető papjának, apostolának kellene lennie: — a művész.

S az idegeimre szakadó nagy hírmondás megrohanja álomvilágomat, a kergetődző reggeli képeket, belekap az öntudatlan agyvelő kusza képzeteibe és hatalmas erővel harsogtatja, hogy „ébredj, ébredj emberfia !“

Megfogadom szózatját, és kimegyek a tavasz születésének nézésére. A szabadba, ki a házak közül, az utcákból a hegyek közé! A magas ormok a kikeletnek ringató bölcsői, ott dalmahodik olyan legénynyé, a ki meghódítja a völgyeket és zugokat, a városokat s az emberek szivét.

A korházon túl kezdődik a szabad. Odáig jobbra is, balra is házak állanak. Túl rajta a tekintet szegetlenül járhat a hegyekig, elcsellenghet a szürke, füvetlen, virágtalan falombhijas mezőkön.

Előttem a Svábhegy, a természetnek diszkó- ] tésii szalonkiadása, jobbra tőle a Jánoshegy s a köréjiik sereglő fiókhegyek. A filagóriás nagy oromnak tartok ; egyik oldalán hatalmas bükkerdő van, ón pedig a a bükkösben kutatom, hogy milyen a természet színváltozása.

TOLNA VÁRMEGYE.

Epilog.

—lk. 105 szavazattöbbséggel nyilatkozott Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága kedden megtartott rendkívüli közgyűlésén a fógymnázium székhelye kérdésében Szegzárd mellett.

Impozáns, hatalmas többség, a milyen csak igazságos ügy mellett nyilvánulhat.

Szegzárd 181 szavazatot kapott, míg Bonyhád, Gyönk és Dunaföldvár összesen csupán 76 szavazatot nyertek.

Örömmel tölt el bennünket e határozat, mert meggyőződésünk, mióta e kérdés csak felszínre került, ezt javasolta, mert mi voltunk az elsők, kik a Szegzárdon létesítendő állami fögymnázium eszméje mellett szavunkat felemeltük.

Nem vagyunk mi elfogultak Szegzárd iránt, lapunk „Tolnavármegye“ nevet viseli, e vármegye közérdekének vagyunk — és törekszünk lenni — igénytelen harcosai és közérdekből foglaltunk Szegzárd mellett állást.

A keddi szavazás fényesen bebizonyította, hogy föltétlenül Szegzárdot illeti meg a fögymnázium székhelye tekintetében az elsőbbség.

Szegzárd lakossága nagy lelkesedéssel fogadta e határozatot, olyan örömmel üdvözölte, a minőt csak rég táplált reményeknek és vágyaknak megvalósulása fölött érezni lehet.

S post festa szabadjon nekünk is örömünk mellett köszönetünknek kifejezést adni azon férfiú iránt, kinek a keddi győzelem, a keddi fényes siker első sorban köszönhető.

Jól tudjuk, hogy Simontsits Béla alispánt egyedül a közérdek vezette elhatározásában, véleménye megalkotásában, sőt tudjuk azt is, hogyha hajlamait, a rokon- szenv érzéseit szabadon követte volna, tán más lett volna elhatározása — épen ez okból — ez eklatáns példaadásért, hogy miként lehet és kell, az egyéni impressiókat alárendelve, a közérdeket elfogulatlanul és lelkesedéssel szolgálni, rójuk le iránta őszinte hálaérzéstől fakadó köszönetünket.

Nagy felelősséggel és nem kevesebb fontossággal járt az alispáni véloményes javaslat megalkotása, de a nehéz és egyénileg rendkívül kellemetlen kérdést helye1892. junius 5.

A tölgyet mondják a fák királyának, hanem a királyoknál nagy ceremóniával jár a beköszöntés, ki tudja meddig tarthat, mig ő felsége elfogadja a siheder tavaszt ? A bükk csak amolyan csőcselókfa, melyet bókén hagynak a lyrikus kapa-kaszakerülők, noha ő rajta szárad temérdek voltuknak nagy bűne. Hiszen az öreg Guttenberg bükkfából faragta a maga első betűit. Az ó'om csak helyébe került; a bükkbetüket hamar félredobták, mert — eltörtek. Az ólom nem olyan merev, sok mindent eltűr.

Nem csak ezért a rebellis merevségéért szeretem a bükköt. Mikor végig csatangolok az örökösen csillogó, mindig avarral borított bükk- erdőkön, száz emlék támad bennem a múltakról s a be nem következett jövőről. Szeretem azért, amiért a hegedüszónál rójázó legény szereti a kedvenc nótáját pedig a nóta gyakorta még ostobább nála, s csakis az az érdeme van, hogy kérődzésre bírja a lelkét: megrágatván vele még egyszer az álmokat és ábrándokat, a soha vissza nem térő zöldségeket. A zörgő erdő illata, levegője, a lomb között átszökött sugaraknak az árnyékkal való han- eurozása nekem mindmeganyi mesemondó, gyönyörűség krónikása. A titokzatos erdőben markoltam meg a magam tavaszát és megmarkoltam erősen, hogy sohase szabadulhasson el tőlem, ügy tettem, mint a hitbuzgó orthodox zsidó, a ki bele- j kapaszkodik aJehováj i lábába, hogy lehúzza magához őt is, de még inkább a segedelmét.

Most, hogy a tavasz keresésére indultam, megint a régi székesegyháznak tartok. Járok, járok benne, de nem találom még semmi nyomát. A bükkerdő nem mozdult még meg, téli álmát