Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1892-05-29 / 22. szám

4.

Simontsits Béla alispán

véleményes javaslata a Tolnavármegyében létesítendő főgymnasium tárgyában.

Tekintetes törvényhatósági bizottság!

Tavaszi rendes közgyűlésünkben kelt 221. sz. nagybecsű határozatával megbízni méltóztatott, hogy a nagyméltóságu m. kir. vallás és közoktatásügyi kormány 2326. folyó évi számn leirata szerint egy teljes főgymnasiumnak Tolnavármegye területén kívánatos létesítésével kapcsolatosan, ugyanazon magas leiratban felvetett kérdés megoldására nézve, a beszerzett összes adatok tanulmányozása után és ezek bemutatása mellett véleményes javaslatot tegyek a legközelebbi közgyűlésre.

Az egy begyűjtött adatokat tisztelettel mellékelve mutatom be, s úgy vélem, hogy azoknak részletes ismertetésétől annyival inkább eltekinthetek, mert a vármegyei bizottság tagjaihoz megküldött emlékiratok és a sajtó utján a helyi érdekeltségek már előzőleg mindent megtettek, a mi az illetékes közvélemény tájékozására az ö szempontjukból szükségesnek mutatkozott; és mert a kérdés feletti véleményem kifejtésénél azok érdemi részére amúgy is vonatkozni kívánván, ismétlésekbe esni nem óhajtanék.

Mégis általában felemlítem, hogy a versenyre kelt négy hely érdekeltségétől beszerzett adatok, a helyi érdekek nagy hullámverésével befolyásolt áldozatkészség rendkívüli megnyilatkozásának félreismerhetlen bizonyítékát szolgáltatják, mert kétségtelenül ilyennek kell tekinteni azt, hogy Gyönk 90,000 frt alapítványi tőkének jövedelmét és 13,000 frtot, — Duna-Földvár 110,000 frtot, — Bonvhád 136,000 frtot, — Szegzárd 161,000* frtot ajánlott fel azon esetre, ha a főgymnasium falai között létesittetik, — a versenyzők ezen számokban beszélő anyagi erő feszítése egyszersmind igazolja azon valamennyivel közös vélekedés túlsúlyra jutását is, mintha a főgymnasium létesítésének nagy fontosságú kérdését, mindenek fölött az anyagiakkal való hozzájárulás mérve lenne hivatva megoldani. — Valamennyi érdekkör érvelése, bár különböző és nem ritkán egymást cáfoló indokokkal, beigazolni törekszik, hogy csak az általa

kérelmezett helyen létesíthető okszerűen a főgymnasium, s ezért ha a törvényhatósági bizottságnak á vármegye valamennyi községe felé, bizonyára szeretettel hajló vonzódása képezhetné a szükséges elhatározás alapját, a közoktatásügyi nagyméltóságu kormány által felvetett kérdés, ezek alapján megoldást alig nyerhetne

Az érdekkörök magatartása érthető, sőt indokolt is lenne tekintetes törvényhatósági bizottság, ha arról volna szó, hogy egy elszigetelten önmagában álló társadalmi mozgalom, a négy hely valamelyikén egy főgymnasium létesítésén fáradozva a kormánytól segélyt, a törvényhatóságtól pedig a mozgalomnak nagyobb súlyt kölcsönözendő istápoló támogatást kér; mert ezen esetben lehetetlen lenne a nevezett községek bármelyike által tanúsított áldozatkészséget teljes mértékben nem méltányolni, és a mozgalomtól azon erkölcsi támogatást, esetleg anyagi segélyt megtagadni, a melyet a résznek az egész, mindenkor hivatva van nyújtani, ha annak czélja üdvös, de ereje kevés.

De mikor a magyar közoktatásügy legilletékesebb tényezője azt jelenti ki, hogy Tolnavármegye területén egy teljes fögymna- sium létesítését elvileg kívánatosnak tartja, s a vármegye közönségét a fenforgó viszonyok minden oldalú mérlegelése alapján vélemény nyilvánításra hívja fel az iránt, hogy Bonyhádi, Gyünk, Szegzárd és Duna- Földvár községek közül melyik volna az, a hol egy állami színvonal szerint berendezendő teljes főgymnasium felállítása a tényleges szükségletnek leginkább megfelelne és legkönnyebben volna eszközölhető ? — a mikor tehát vármegyénknek hosszú időkön keresztül sikertelen óhaja minden valószínűség szerint a megvalósulás stádiumába jutván, a vármegye közönségének kell átgondoltan, összes érdekeinek mérlegelése után véleményt mondani : akkor a particuláris érdekek Scillája és Charibdise között hiú törekvés lenne azt a felemelkedett nézpontot keresni, a hon- nét ennek a nagy fontosságú, messze kiható horderejű kérdésnek a vármegye szempontjából alapos és komoly méltatása egyedül lehetséges.

A közoktatásügyi nagyméltóságu kormány élénk alkotmányos érzületének tanúbizonysága azon kérdés, melyet az önkorTOLNA VÁRMEGYE.

_________

má

nvzatot gyakorló törvényhatósághoz intézett, nem feltételezhető tehát, hogy a vármegye közönségének véleménye, ha majd a döntő elhatározás pillanata elkövetkezik, mérvadó súlylyal ne bírjon ; — de épen ezért kell, hogy ez a vélemény ment legyen minden helyi érdek befolyásától, ment rokon- és ellenszenvtől egyaránt, kell, hogy az tárgyilagos érvekkel utaljon a vármegye helyesen felfogott közérdekére és nézetem szerint elkerülhetetlenül szükséges, hogy az egész törvény- hatóság érdekét célnak tekintő nézpont inspirációja alatt úgy alkottassák meg a vármegye véleménye, hogy az sem a múltnak következetes törekvésével ellentétbe ne jusson, sem a jövendő elítélő kritikáját ne provokálja !

Bár az anyagiak korát éljük, még sem tartózkodom annak kijelentésétől, hogy mikor egy minden téren intelligens törvény- hatóság elhanyagolt kulturális érdekeinek kielégítéséről van szó, akkor egy felállítandó teljes középiskola helyének megválasztásánál csak másod sorban bírhat jelentőséggel az, hogy mily anyagi áldozatkészséget tanúsít a vármegye egyik vagy másik vidéke, mert hiszen az állam érdekeit oly tekintélyes anyagi erővel támogató törvényhatóság, mint a mi vármegyénk, szerénytelenség nélkül élhet azon meggyőződ ésszerű hitben, hogy a magyar államnak érdekében áll őt, ha kell áldozatok árán is ellátni a szellemi fejlődésnek mindazon előfeltételével, a mely más törvényhatóságoknak több helyen fölös számban is rendelkezésére van.

De nem bírhat első rendű súlylyal tiszteletteljes nézetem szerint az a vélekedés sem, hogy a vármegye területén tényleg működő két csonka gymnasium valamelyikének fógim- nasiummá történendő kiegészítése lehetne n fenforgó kérdésnek megfelelő vagy kívánatos megoldása, mert azok bármelyike is kettős (felekezeti és állami) jelleggel fogna bírni, s igy az egj^séges törekvéshez fűződő eredményes működés szempontjából, a kizárólag felekezeti vagy kizárólag államilag berendezett főgymnasiumok egyenértékére emelkedni nem fogna és ezért nem nyújthatna alapos reményt arra sem, hogy létesülése esetén azok a kényszerítő körülmények és indokok megszűnnének, a melyek ma 195 tolnavármegyei ifjút a körülöttünk fekvő 14 (8 budapesti, székesfehérvári, csurgói, ka1892. május 29.

— Nő! ugy-e ? — vágott szavába az öreg,

— nő. — Na lássa, hát épen azért kői 1 megbö- esűnyi, mert nő! még pedig olyan, a ki ott volt Mert, hogy ott volt, az bizonyos, ugy-e !

— Na igen! az bizonyos ! az kétségtelen, hogy ott volt! — válaszolt Fáncsi.

— De mi nem voltunk ám ott egyikünk sem!

— Na látja, édes lölköm ! hát azért az ilyet más szemmel köll néznyi, nem úgy, mint akárki mást, azért hát csak úgy legyen, hogy tessék a nevét bevezetnyi a színésznők listájába, mint egy szép tehetségű fiatal kezdőnőt.

Nos aztán eddig van. így lett Nyári Mária honvéd főhadnagy kisasszonyból a nemzeti színháznak színésznője, mely szerencsével azonban nem sokáig élhetett, mert alig egy óv múlva elhalt.

De talán nem lesz érdektelen, ha följegyezzük azt is, a mi megtörtént a világhírű Lagrange asz- szony és az öreg ur között. Az 1849-ik év vége felé sikerült Fáncsi Lajos közbenjárására e valóban világhírű énekművésznőt pár előadásra a nemzeti színházhoz megnyerni. Lagrange asszony megérkezvén, Fáncsi kötelességének tartotta őt bemutatni az öreg urnái, a ki is, minthogy értesittetett a bemutatás idejéről, tehát maga részéről szintén megtett mindent, hogy a művésznőt méltóképen fogadhassa ; vagy is, más szóval kimondva : fekete atti- lát vett magára. A várt vendég nemsokára megjelent. Kölcsönös bemutatás után kezdődött a beszélgetés ; az öreg ur részéről egy kicsit francia, egy kicsit német nyelven, már a melyiken jobban ki birta magát magyarázni. * 'Végre Fáncsi vette át a szót s a művésznő nevében fölkérte az öreg urat, engedné meg, hogy a Próféta operában Stéger ur

is (operánk akkorban hires tenoristája) szintén olasz nyelven énekelhesse szerepét a nagy művésznővel.

—- Micsoda ? hogyan van ez ? — mondá az öreg ur ököluyire kitágított szemekkel ! — No már édes lölköm, a mig én itt leszek és uralkodom, addig ugyan ebben a színházban más nyelven nem énekel senki sem, mint magyarul, ezt ugyan kereken és határozottan kimondom, aztán szó se legyen többé erről a dologról.

Fáncsi elhalaványodott, mert tudta, hogy bár gyakran igen engedékeny az öreg, de hogy ha valamiben egyszer megköti magát, abból ki nem mozdítja semmiféle földi hatalom.

— De az Istenért, nagyságos uram ! hiszen csak nem fogja ettől az idegen művésznőtől kívánni, hogy magyarul énekeljen.

— De bizony megkívánom, édes lölköm ! Magyarul füzetem, a mig itt van, magyar kenyeret eszik, hát éneköljön is hozzá magyarul.

— De kérem, nagyságos ur, ez az asszony már itt van, miértünk többféle szerződési ajánlatot visszautasított; ha igy bánunk vele, kárpótlást fog követelni.

— No hát azt majd kifüzetem a saját zsebemből ; ámbár az ur az oka mindennek, mert, hogy ezt előbb nem tudatta velem — viszonzá az öreg erősen szemrehányó hangon. — Na! de már megesett; aztán kerüljön bár fele vagyonomba, de itt Ugyan nímetül nem énekel a Herkó páter sem.

— Hiszen nem akar ő németül énekelui — kiálta föl Fáncsi egészen fölvidulva — hanem olaszul, tetszik érteni olaszul, vagy akár franciául.

Egy sötéten átszúró pillantás volt reá a felelet.

— Hűm, kedves Fáncsi ur — szóla kis szünet után, majdnem elegiai keserűséggel — mindig azt hallottam, hogy ön nagyon okos ember és azt magam is bizonyítom. De hát tanulja meg tőlem még azt a keveset is, hogy a ki ma ebben a szerencsétlen országban nem magyarul beszól, az mind nímetül beszól. Nagyon keserű leckét kaptunk erről a legközelebb lefolyt időben! Hej! volt mi körülöttünk mindenféle nyelven beszélő nátio; igyekezett is közel férkőzni hozzánk mindenik, de csak azért, hogy annál nagyobbat üthessen rajtunk. Ní- met az én előttem, uram, valamennyi ! Aztán mondja csak, mi történhetik ilyen példaadás után ? Az, hogy egyszer csak itt terein valami cseh német asszony, s akkor aztán majd azt mondják oda fönn, hogy ha lehetett olaszul, miért ne lehetne nímetül is, kivált a mostani viszonyok között. Mit fogunk majd akkor felenyi.

— Hát hiszen azt úgy is megtehetik, ha akarják — viszonzá amaz kissé dacoskodva.

— Megtehetik, az igaz! megtehetik, de én nem nyitom ki nekik a kaput, ha aztán ők erővel betörnek, arról nem tehetek.

Fáncsi belátva, hogy legalább ez alkalommal, sehogy sem fog boldogulni, karjára vette a művésznőt és befejezte a látogatást. Lagrange ki igen világosan észrevette, hogy a két úr között valami nagyon kellemetlen beszélgetés történhetett, élénken tudakozódott Fáncsitól, hogy mi bajuk volt egymással voltaképen. Annak természetesen nem volt mit tennie, tehát elbeszélte apróra az egész dolgot.

— Hogyan? — kérdező Lagrange csodálkozva--hát annyira gyűlöli az öreg ur az olaszokat!