Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-05-29 / 22. szám
II. évfolyam. _____________22. szám._________Szegzárd, 1892. május 29. TO LNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1079. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. Előfizetési ár : Egy érre . . 6 frt — kr. Fél évre. . . 3 „ — „ Negyedévre . I „ 50 „ Egy szám .... 12 „ Előfizetéseket és hú detéseket a kiadóhivatalon kivülelfogad Krammer Vilmos könyvkeresi edése Szegzárdon. — Kéziratok vissza nem adatnak. I A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Döntés előtt. —lk. Két nap választ el csak bennünket ama nagy fontosságú, vármegyénk kulturális életét oly mélyen érintő aktustól, a melyen Tolnavármegye közönsége szavazatával fogja eldönteni, hogy a vármegye melyik városában létesüljön a várva várt, soká nélkülözött fógymnázium. A vármegyeház gyüléstennében még ritkán folyt le közgyűlés, a mely iránt a bizottsági tagok körében már előzetesen is olyan rendkívüli érdeklődés mutatkozott volna, mint a holnapután megtartandó rendkívüli közgyűlés iránt. A vármegye közönségének ezen óriási érdeklődése a fógymnázium ügye iránt, a mely anyagi áldozatok alakjában is tekintélyes módon számszerű kifejezést nyert, annak ethikai jelentőségétől ezúttal cl is tekintve, kétségtelen jele annak, hogy a fő- gymnázium létesítésének ügye nemcsak teljesen megérett, hanem az égető szükséget jelent, az vármegyénk lakosságának kulturális és anyagi érdekeit a legközvctetleneb- bül és a legnagyobb mértékben érinti. Azt a kérdést, hogy a versenyző s a miniszteri leiratban megnevezett négy város közül melyiket illeti meg első sorban a fógymnázium, lapunkban már eléggé megvilágítottak és kimentettük. Sine ira et studio, a helyi hazafiság által sugalmazott s támogatott elfogultságot — melynek forrása bármily tiszteletreméltó is, de az a közügyek megítélésénél jogosultsággal nem bir, számba nem jöhet — teljesen félretéve, ismételve kijelentettük és hirdettük, hogy a Tolnavárine- gyében létesítendő főgymnáziumnak helye egyedül a vármegye székvárosa: Szegzárd lehet. Szegzárd nemcsak, mint a vármegye székhelye és legnépesebb városa, nemcsak mint a vármegyei közigazgatás és törvénykezés gócpontja tarthat erre első sorban igényt, hanem a város folytonos haladása s fejlődése és, a mi szintén nem kevésbbé fontos, nagy számú értelmisége, biztosítja részére az elsőbbséget. A tanuló ifjúság szellemi és erkölcsi kiképeztetéséhez nemcsak az szükséges, hogy az iskola, mint ilyen, feleljen meg hivatásának, hanem az életpálya által igényelt szellemi elókészültségen kivül kell az is, hogy a tanuló ifjak, majdan kilépve az életbe, az élet iskolájában, mint a társadalomnak hasznos és munkás tagjai, tudjanak érvényesülni. Ez pedig nem az iskola révén, hanem első sorban társadalmi utón érhető el. Maga a társadalom, melyben az ifjúság él, ad neki irányt, különösen a középiskolai évek azok, melyekben az ifjúság kedélye és szellemi világa a legfogékonyabb, szükséges s nem eléggé hangsúlyozható tehát, hogy oly helyen létesüljön a főgymná- zium, a hol müveit társadalom körében megfelelő társadalmi élet uralkodik, a hol a tanuló ifjúság elhelyezésére, erkölcsi életének kiművelésére hivatott családok elegendő számban vannak meg. Szegzárdon pedig, az itt központosuló nagy számú közigazgatási, törvénykezési és egyéb hivatalok folytán, nagyobb számú értelmiség lakik — s ez minden túlzás nélkül állítható — mint a többi három városban, Bonyhádon, Duna-Földváron és Gyön- kön, együttvéve. Ezzel nem akarjuk mi e három városnak súlyát kicsinyíteni, sőt csak a legnagyobb elismerésre tarthatnak igényt például a bonyhádiak, kik minden áldozatra készen, tőlük telhetőleg mindent elkövetnek és lelkesedéssel utánajárnak, hogy maguknak vívják ki a győzelmet — kulturális célokért minél lelkesebb a verseny, annál nemesebb és dicséretesebb a törekvés — de ezen körülményre való hivatkozást az igazság érdekében tartottuk szükségesnek. A mi már most a kérdés anyagi részét illeti, ebben is, a mint az az érdekelt városok részéről benyújtott emlékiratokból kitűnik, szintén Szegzárdot illeti az elsőbbség, Szegzárdnak ajánlata a legkedvezőbb és haTÁRCZA. Megnyugvás. Tudom, miért lett oly hideg Galamb szived, Csókolni többó ajkadat Mórt nem szabad ? Titkunk, mit rejtve örizénk, Már nem miénk. Óh ránk lesett a nagy világ — Gonosz világ! Azóta ül az ajkakon A rágalom. A vád csak egyre téged ér Szerelmemér’ . . . Elhallgatok hát végre már, Megtörve bár! Többé soh’sem panaszkodom Szép asszonyom! Inkább legyek feledve rég, És nem tied : Csak óvja tőled gúny-nyilát E vádoló, gonosz világ! Kéry Gyula. A táblabiró intendáns. * Fölolvastatott a Kisfaludy-társaság 1892. február hó 7-dikén tartott közülésén. Régóta és sokszor nyilvánult már azoD kívánság, hogy szép volna, ha a nemzeti színháznak nem csupán keletkezési vagy igazgatási történetét Írná meg valaki; hanem tüzetesebben részletezve, kimerítő jellemzések és életrajzokban megemlékeznék azon jelesekről is, a kik e nemzeti intézetben, akár mint művészek, akár mint művezetők, maradandó érdemeket szereztek magoknak. En e közóhajtástól bátorítva, elhatároztam, hogy e kis töredékben, talán nem egészen érdektelen adatokkal fogok szolgálni azon, nálamnál nagyobb tehetségű Íróknak, kik majd jövőben tökéletesebb és nagyobb mérvű kidolgozásban fogják megírni e fontos müintézetünk történetét. Meg fogok pedig emlékezni ez alkalommal intézetünknek egy olyan alakjáról, a kit vagy épen nem, vagy igen nagy mértékben félreismert a színészi hagyomány; dacára annak, hogy a magyar színművészet megalapítása körül soha el nem hervadó koszorút érdemlett ki magának. Ez oly nagy mértékben félreismert egyén pedig nem más. mint Simonsics János, úgy a legelső * Szigeti József, a nemzeti színház veterán művésze, Simontsits János a nemzeti színház egykori intendánsáról, Simontsits Béla alispán nagyatyjáról, a Kisfal udy-társaság idei nagygyűlésén felolvasást tartott, a melyet érdekes tartalmánál fogva a fentiekben egész terjedelemben közlünk. A szerk. budai, valamint később a nemzeti színháznak ismételten kinevezett páratlan buzgalmu és jóakarata intendáns igazgatója. Ahá ! — az öreg táblabiró intendáns ! fogják kacagva mondani azok, a kik még a régi időből emlékeznek azon sokféle mulatságos adomákra, melyekkel annak idejében az öreg táb- labirónak csúfolt intendánst elárasztották. Tehát igen ! én e sokszor megnevetett és oly nagy mértékben együgyünek vélt egyénről akarok néhány ismertető szót mondani; de csakis néhány szót, minthogy itt jelenleg, se idő, se alkalom nem kínálkozik a bővebb tárgyalásra. Azonban, mégis kecsegtet a remény, hogy e rövid tárgyalásom is elégséges lesz, meggyőzni tisztelt hallgatóimat arról, hogy az öreg táblabiró nem volt olyan nevetséges, mint a minőnek sokan látni szerették, sőt még nem is volt olyan együgyű, mint a hogy magát igen gyakran, csupa furfangosság- ból mutatta s hogy fönmaradt bohókás mondásainak mindenkor megvolt a titkos értelme, együgyű viselkedése pedig többnyire bizonyos csípős, vagy keserű magot foglalt magában, mely mindig tanulságos volt az illetőkre nézve. így állottak aztán elő bizonyos aprólékos történetecskók, melyek ha egyen- kint nem nagy horderejűek is, de összetéve tiszteletreméltó világosságot vetnek az öreg érzületére és szilárd jellemére. De lássunk talán néhány rövidke példát ez aprólékos mozzanatok közül. Megtörtént egy alkalommal és pedig, ha jól emlékszem a 1849-dik évben, hogy a zenekarban működő négy vadászkürtös közül az egyik kimúlt. (jpy* Lapunk ixaelí száma ÍO olcLalra. terjed.. *ti£5íi
