Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-04-17 / 16. szám
2 TOLNA VÁRMEGYE. 1892. április 17. Ha a szabadelvű párt azt mondja: javítani akarjak a tisztviselők helyzetét előáll mindkét ellenzék és obstruál ! Ha a kormány azt hirdeti: szabályozni akarjuk a valutát, olcsóbbá tenni a közhiteit... ott van az ellenzék és rendez egy csendes agyonbeszélést, - ha a pénzügyminiszter azt proklamálja: rendezni, leszállítani akarom az adókat, egyszerűsíteni, olcsóbbá tenni a beszedést.. . beszélnek órákon, napokon, heteken keresztül Csongrádról, Szentesről, Piripócsról, polgármesterről, elöljáróról, alispánról, főispánról satb. satb. Létezett valaha parlament, mely hasonló dolgokat megtűrt ? létezett valaha parlamenti párt, mely ilyet magának megengedett volna ? létezik oly nemzet, oly állam, mely közönyösen nézné, hogy képviselői ily módon vesztegetik a drága munkaidőt? Hiszi-e az ellenzék, hogy a képviselőházon kívüli közvélemény — pártkülönbség nélkül — az időnek ily meddő elfecsérlését jó szemmel nézi ? — Nem hisszük ! De ha ezt az ellenzék maga sem hiszi, mit jelent akkor ez az eljárás? mit jelent ez az émelygős szószátyárság, mely már minden egészséges érzékkel biró emberben undort gerjeszt ? Mit akar az ellenzék ezen taktikával elérni? Talán kifárasztani az országot ? kifárasztani a szabadelvű pártot ? az előbbit elérte, az utóbbi nem fog sikerülni. A szabadelvű párt ezen zárnak is meg fogja találni nyitját. Politikai pártok is megvénülnek ; az egyik korábban, a másik később. A vónü- lés jelensége : az uj eszmék hiánya folytán, az önmagát ismétlés. Vájjon ki az a jelen generatióban, a ki a mi ellenzéki pártjainktól valami uj eszmét, valami gyakorlati uj- mutatást látott vagy hallott volna?! Általános plirázisok, mint például : „a létező kereteket több nemzeti szellemmel betölteni“ stb. képezik az egyiknek fegyvertárát; mig a másik „az átkos közösügyet“ emlegeti reggeli és estiimaként ! Hát tisztelt olvasóm jöjjünk egyszer tisztába ellenzékeink természetével, jelentőségével. Igen röviden jellemezhetjük a mai „nemzeti pártot“ azelőtt „mérsékelt ellenzéket“ és még előbb „egyesült ellenzéket“ azon egy szóval : személyes párt. Ez nem politikai párt, mely körülirt szabatos politikai programmal birna, a melyre azután támaszkodva indulna meghódítani a közvéleményt. Ez a párt létezését egyenesen Ap- ponyi Albert gróf személyes szeretetne mél- tóságának és felülmulhatlanul szilárd baráti érzelmeinek köszöni, melyek másokban annyi rokonszenvet keltenek és annyi meleg ra- j gaszkodást idéznek fel. íme ez a nemzeti párt létezésének egész titka. A másik titka : Apponyi Albert hóditó ékesszóllása. Vegyétek el Apponyi Albertet ma, és — holnap nem létezik ,,nemzeti párt“ ; mert nincsenek megállapodott, kiforrott és az egyesek vérébe átment elvei ; nincs tagjaiban semmi egyéb közös, mint vezérük iránti odaadásuk. A politikai életben pedig mától holnapra tengődnek ; lesik, hogy a kormánypárt mit helyesel — mert azt nekik ellenezniük kell és viszont helyeselnek mindent, a mit a kormány és pártja perhorreskálnak. Ez az ő program injuk. A másik ellenzék, a „függetlenségi és 48-as párt“ ; ez a párt hallatlan és a politikai életben eddig páratlan feladatra vállalkozott. Van Oroszorszáyban egy vallásfelekezet, a melynek férfitagjai magukat nemi terméketlenségre kárhoztatják, a „skopzok“, hát a szélsőbal politikai élete élénken emlékeztet ezen felekezetre. Ok, t. i. szélbalosaink, tényleg lemondanak minden politikusnak egyedüli és legfőbb azon ambitio- járól, hogy hazájuk kormányát egykor átvegyék és annak fejlődését cselekvőleg irányozzák és vezessék. Innen vannak azután köztük azon „desperado “-k, kik előtt a parlament nem egyéb, mint otthon már megunt élceiknek uj lerakó helye, uj közönség előtt. Hogy ily helyzetben, ily viszonyok közt nem csuda, ha egyik másik pusztai óriás a képviselőházban magát a „malom alatt“ képzeli és ahhoz képest viselkedik: ez az előzményekből természetszerűen következik. De, hogy azoknak európai miveltséggel biró vezéreik nem bírnak annyi erkölcsi tekin- télylyel, miszerint párthivciket a parlamentnek, a most divó modorban való tönkretételétől visszatartsák, ez — érthetetlen ! Azonban itt is a párt belső viszálya, a vezetők egyenetlensége, a célok megállapítása körüli mély divergentiák idézik elő a fegyelmetlcnséget. Marad tehát egyedül a szabadelvű párt, mely elvek alapján konszolidálva bir a vezetés és fentartás kötelességével; és e kötelesség tudatában kell magát a megyékben és válásokban szerveznie, hogy ha a képviselőházban komoly dolgok keresztülviteléhez fog — legyen kívül nemcsak passiv, de aktiv támasza. d..s Nyilatkozat. Petries Ferenc urat báotja az irói viszketeg. Memoirokat ir. Igaz, se az ortográfia, se a mondattan nem barátja : de azért a nyomdafesték nagy vonzerővel bir rá. — Nos e gyengeség egy vesztes választási hadjárat után megbocsátható volna; de P. ur magasabbra tör. ítél elevenek és holtak felett. De még ha csak Ítélni!! hanem közbe egy kicsit-------hogy is mondjuk csak? — — egy kicsit g onoszkodik. Beszennyez mindent, a mihez csak hozzá nyúl. Nohát akkor távol kell maradni tőle, és esak par distance beszélni vele. Elfogások, valótlanságok — ezek a P. ur stylaris gyakorlatai jellemzésére a legenyhébb szavak, melyeket találunk. Nem foglalkozom a másokra vonatkozó galádságokkal, egyszerűen azt jelentem ki, hogy P. ur mikor azt mondja, miszerint én „a mindenhatóság szenvelgése, nagy örökség hagyása, és templomépittetési Ígéretekkel“ bárkit „félrevezettem“ vagy „ámítás és alattomosság“ fegyvereivel éltem volna — ezt P. ur vagy csak félrevezettetés folytán, vagy rosszhiszemű vastag valótlansággal állíthatja. Ép igy rút valótlanság, a „vesztegetés“ vádja is. Ha Vizsolyi Gusztáv ur volt kerületébe „ka- kuk“ került: úgy ez a „kakuk“ politikai és társadalmi tekintetben csak Petries Ferenc lehetett. Ha valaki saját fészkét bepiszkolta : úgy ismét csak az a „kakuk“ tette, a ki minden embert, ki nyelve alá került, onnan csak beszennyezve bocsátott szabaddá. Budapest, 1892. április 14-én. Búsbacli Péter. Tolnamegye gazdasági, kereskedelmi, ipari és forgalmi viszonyai 1891-ben. I. Nagy jelentőségű és tanulságos az a jelentés, melyet a pécsi kereskedelmi és iparkamara a kerületét képező megyék és Pécs városának a címben emlitett viszonyairól az elmúlt évre vonatkozólag kiadott. Baross Gábornak, a vaskezü kereskedelmi miniszternek ajánlotta a kamara e jelentést, mint a ki az ilyen jelentések közzétételét 1889-ben el- rende te s kéri egyúttal a minisztertől, hogy a benne foglalt panaszokat meghallgatni, a javaslatokat valósítani kegyeskedjék. Egész cikksorozatot kellene Írnunk, ha e 95 olda'ra terjedő tartalmas és minden részletében érdekes jelentést — az ügy érdeméhez képest — akarnáuk ismertetni. Mellőzve azonban ezt, jelen alkalommal csak a Tolnamegyét érdeklő fontosabb talán elvenném a sátán öreganyját is, olcsóbban azonban milói Miasszonyunkat sem . . . Sokan megbotránkoztak e cinikus szavakon, voltak azonban elegen, kik meg voltak róla győződve, hogy Reögh elébb-utóbb rá fog bukkani arra az asszonyi nábobra, aki megfizeti érte azt az árt. A vármegyei majálison történt az a nevezetes eset, hogy a hadnagy megismerkedett Ada kisasz- szonyal. Egy ezredorvos leánya, szegény, de szakértők állítása szerint ennivaló csinos gyermek. Az egész Ada kisasszony különben, hozzászámítva magas cipősarkát is, alig ütötte meg a négy lábot. Kiesi termete elbájoló mikroszkopikus arányokban nőtt, keze, lába, szinte nevetségesen kicsi volt. Nagy csak egy dolog volt rajta : a szeme. Olyan volt, mint azok a csodacsinos babatündérek, a kikről a jó gyermekek karácsony éjszakán szoktak álmodni. Mikor ez a két emberfia a négyes során szembe került, meghökkenve nézett farkasszemet. Eeögh csodálkozva szívta fel fogai közt a levegőt, Ada kisasszony pedig méltóságteljes indignációval fordította el a fejét. A pihenő óra után megismerkedtek egymással. Az óriás vágigkeringőzött a babatündérrel a. tánchelyen, a honoráciorok ezt fölötte mulatságos látvány számba vették. A majális után is gyakran kerültek még össze. Idővel valami kordiális, bajtársi viszony fejlődött ki köztük. A hadnagy jóakaró elnézéssel bánt Adával, mint a medve a ketrecébe tévedt egérkével, Adának viszont hizelgett az a tudat, hogy ő, ki a Ballagi-szótárt se tudta erőlködés nélkül a polcról leemelni, bizonyos hatalmat nyert az éktelen erős medve fölött. A minek jönnie kellett, az csakhamar bekövetkezett. Valami kiránduláson voltak a hegyek közt. Ada jókedvében megmászott egy sziklát, odafenn megijedt a saját bátorságától és nem tudott többé lejönni. — Reögh segítsen! — kiáltotta, félénken billegetve karjait. Reögh segített is. Hanem mikor a karjaiban tartotta pehelykönnyű termetét, — az ég tudná, hogy mi lelte! — szó nélkül összecsókolta az arcát, meg a száját, mint egy pólyás babáét szokás. A szegény Ada majd meghalt ijedtében és szégyenében és pirulva, zokogva és fuldokolva védekezett az erőszakos medve ellen. Reögh maga is belátta, hogy bolondot tett és udvarias bocsánatkérésre fogta a dolgot. Becsületszavára erősitgette, hogy maga sem tudja, hogyan történhetett ilyesmi, de mivel a baba csendes búgással tovább sirt, dühös kétségbeeséssel rivallt rá: Háf nem szeret ? — Szeretem, hogyne szeretném, — dadogta a megszeppent Ada, — de azért ne fojtson meg ! II. A hadtestparancsnok ur ő méltósága kurtán szamárnak deklarálta a fiát, mikor az Önlevelező cimü tanulságos könyv segítségével fogalmazott mintalevélben tudtára adta, hogy nőül óhajt venni egy Ada nevű szegény, de tisztességes hajadont. A hadnagy nyolc napig tanakodott, hogy magát lőjje-e csak főbe. vagy forgácscsá zuzza-e mindjárt ezt az egész hitvány világot ? — végül meggondolta magát és egy másik mintalevélben harmincezer forintot kórt kölcsön égjük csillagkeresztes nagynénjétől, becsületbeti adósságok fizetésére, különben öngyilkosság terhe alatt. A családi tanács föllelegzett és ama reményben, hogy azt a másik ostobaságot immár kiverte a fejéből, megküldte neki a kiránt összeget. Reögh a pénzt letétbe helyezte és — nőül vette Ada kisasssonyt. A távirati utón érkezett apai átok egy cseppet sem zavarta a vőlegény széles jókedvét. Mire a hadnagy ur és a hadnagyné ő nagysága rövid szabadságukról visszatértek a faluba, hol svadronjuk állomásozott, csodálatos egy házasélet kezdődött. — Az asszony szenvedélyesen ragaszkodott férjéhez és mivel szerelmébe egy jó adag gyermekes félelem is vegyült, vakon teljesítette minden szeszélyét. Reögh viszont jól érezte magát a korlá lan hatalmú pater families szerepében és placet-jogával belekotnyeleskedctt a háztartás legaprólékosabb kérdéseibe is. Az egész háztartás pedig fölötte emlékeztetett ama gazdálkodásra, mit két gyerek müvei, ha összeáll házas- ságdit játszani. Alkonyaikor rendesen a falu végén lehetett őkat találni. A hadmgy a fűben heverészett, órával a kezében, neje pedig lihegve futott fel-alá a fa
