Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-01-11 / 2. szám
1891. január 11. TOLNAVÁRMíJGYE. 3. Hogy mit akar a szabadelvű párt, a mérsékelt, meg szélső ellenzék : abból annyit ért, mint a Mack Kinley vámpolitikájából, vagy a valuta rendezésből, melyről különben — közbe legyen mondva — a napokban két maguk megyéjükből való kaputos ember vitatkozván — oda lyukadtak ki, hogy az nem egyéb, mint az „agió“!? Hát bizony nagy szükség van arra, hogy a vidéki egyszerű nép is egy kicsit fel legyen már egyszer világosítva arról, hogy a bazafiság nem különleges szabadalom, mely csak annak az embernek a lelkében van meg, a melyik szidja az „átkos közösügyes kaurmányt“, hanem, hogy a szabadelvű párt önzetlen hívei is mindnyájunk jó voltát akarják, és ép- oly jó hazafiak, mint azok, kik ellenzékiek ! Minthogy pedig az ön lapjának politikai iránya az, hogy a szabadelvű párt eszméinek híveket hódítson, hogy annak üdvös czéljáról meggyőzze azokat, a kiknek eddig nem volt alkalmuk megismerni a párt által elért eredményeket; azért az ön törekvését melegen üdvözlöm és sikert kívánok fáradozásaiért. Mert lássa kérem, szerintem a vidéki atyafi is ember, hát annak is joga van ahoz, hogy minden irányban felvilágosítsák; ezt pedig csak úgy érheti el, ha nem egyoldalú tanokról és talán tévhitekről szerez tudomást, hanem módja akad meghallgatni azt, hogy hát mit is mond az a másik ! Ha a fővárosi embernek szabad politizálni miért ne volna szabad a vidékinek is? És ha a fővárosban van „érteimé és létjogosultsága“ a politikai lapnak, miért nem volna annak vidéken is! Hiszen kérem, a vidékiek is csak oly szabad polgárai e honhazának, mint a fővárosiak! Lássa kérem az a retrogad irányú érvelés nem megy az én szabadelvű eszmékhez szokott fejembe! Hogy pedig a vidéki politikai lapnak nagy és fontos hivatása van, azt mindjárt adatokkal is igazolom. A múlt választás idején egy úgynevezett balpárti „szűz“ kerületbe vetett a véletlen. Két polgártárs politizált; az egyik ekkép világosította fel a másikat; „Látja kelmed, ha 48-as követet választunk, akkor megint mi választjuk a minisztereket is minden esztendőben, úgy mint 48-ban volt!“ — Aztán meglássa kelmed, a mi balpárti képviselőnk csinálta ki azt is, hogy most nincs nálunk katona, mert az nem engedte, hogy ide hozzák őket, azért csak rá szavaljunk!“ Még több ilyen ostobaságot kellett hallanom. — Bizony elszomorodtam rajta nagyon, hogy ezeket az együgyű embereket ilyen sületlenségekkel bolonditják el! —- De ón instálom nagyon is bánom, mert a gazdám kesely lova éppen akkor csinálta a testamentumot. Lehajlok, mondok, megnézem... — Jó, jó... — Dehogy volt jó könyörgöm, úgy álion koppantott a hátulsó lábával, hogy két zápfogam menten kifordult. = Az ördög rúgja ki kendnek valamennyi zápfogát, ne kotyogjon már annyit, mi a menny- dörgős menkő hozta ide, arra feleljen... — Hát, hát izé, tisztelteti a tekintetes urat a gazdám ?, \ = Miféle gazdám ? Kinyögi már ! ? — Hát instálom -a Galagonya fiakkeres ur küldött volna azért a minapába hátralókosságban maradt kis forspont költség irányában. ü-u-gy ? — A vizsgáló biró ur dühösen nyúlt a zsebébe : Itt van, de most már takarodjék ám ! S ő maga is szedte-vette kalapját, felöltőjét., hogy rohanjon ki a vasúthoz, hát az őrök éppen akkor jelentették: itt van már Bakura! — Vigyék a pokolba — kiáltott méreggel. De aztán mégis csak kiigazította szavait : szállást kell adni a jó madárnak reggelig, mert most el kell mennem helyszíni, szeml éré. Bohant a vasúthoz. De a vonat éppen az orra előtt fütyölt el. No de ezek után én sem szeretném ám, ha engemet hívnának : Bakura Péternek ! Csitt! Hát bizony már öreg ideje annak, édes uram öcsém, hogy azt a szegény népet valahára m i n- denoldalról felvilágosítsák! Megmagyarázzák neki, hogy Magyarország 67 óta olyan fejlődésre emelkedett, aminő más államok életében mese számba megy; hogy a 67-es alapon álló kormányok uralma alatt hazánk tekintélye, ipara, kereskedelme, hadügye oly hatalmasan fejlődött, hogy manap már kiváló és irigyelt helyet foglal el a nemzetek kerek asztalánál. Meg kell magyarázni annak az együgyü romlatlan népnek, hogy nézzen széjjel és ha szemei vannak: láthatja, ha fülei vannak: hallhatja, hogy a munkás, dolgos embernek nincs nálunk baja, gyarapodik évről-évre; egyenlő az úrral a vármegye, a törvény előtt; nem bántja senki, ha rosszat nem követ el; az édes hazai nyelvet meg a más nemzetiségűek is megtanulják, mert most már a magyar uralkodik Magyarországban! S nem is fog elégedetlenkedni az a jó ember, ha csak el nem hitetik vele, hogy ez még mind semmi; hanem mi — már mint ők ellenzékiek — azt akarjuk, hogy adó se legyen, katona se legyen s te leszel az ón képviselőm is. Ilyen dolgoktól persze megkábul szegény feje, s nem tudja kinek higyjen. Azért szükséges tehát, hogy a vidéki politikai lapok tárgyilagos és meggyőződést keltő módon iparkodjanak felvilágosítani a népet a szabadelvű eszmék üdvös czéljairól és megmagyarázzák a tudatlanoknak, hogy mit akar a 67-es alapon álló szabadelvű párt és mit tudott kivívni eddig is az ország felvirágoztatása érdekében. Akkor aztán nem szidják ok nélkül azokat, akik nem 48-asok s nem tekintik ellenségnek, hazaárulónak azt, aki nem a jövő elérhetetlen légváraival kecsegteti őket, hanem a naprról-napra gyarapodás, erősbödós élő-eleven tényét mutatja meg nekik. Hiszen manapság már kifogy az ellenzék is mindén argumentumból, amit a szabadelvű párt ellen fel szoktak hozni, mert az idő lassanként megczáfolta minden ellenvetéseiket. Most már nincs más hátra, mint a fillokszera csapást is a kormánypártra fogni. De ennek önöknél csakugyan nem lehet foganatja, mert mint a lapokból örömmel olvastam: Hermann Ottó és Boda Vilmos képviselő urak kinyilvánították, hogy a szeg* zárdiak a szénkénegezéssel megvódték szőleiket a pusztító veszedelem ellen!? Önöknél tehát csakugyan nem lehet panasz; erre az örömhírre igazán örültem az örvendezőkkel, mert még mindig rokon- szenvvel kisérem az önök derék városának és vidékének minden ügye-baját, mert valaha — régebb A pécsi mélyedési vésett dombormű.* — Műtörténeti ismertetés. — — A „Tolnavármegye“ eredeti tárczája. — Korunkban minden művelt nemzet kebelében tapasztalható a műemlékek, a nagyszerű ősrégi művészeti alkotások iránti élénk érdeklődés. És ez nemcsak abban nyilatkozik, hogy a szép iránti vágyódásunk folytán, pl. a stylszerü építészet, szobrászat és festészet gyönyörű régi remekeinek szemlélésében dilettansszerü kedvtelést érezünk, hanem főkópen abban, hogy a remek műemlékeket nagy előszeretettel, szenvedélyes buzgósággal feltalálni is kutatjuk, s feltalálván, szakértő kezeléssel tanulmányozzuk. Ezen tanulmányunkban nagy segítségül, csaknem legbiztosabb Útmutatóul és felvilágositóul szolgál a műtörténelem. Mert pl, egy-egy műemlékünk keletkezési idejének, előállított stíljének, vagy átalakulási fázisainak, meghatározásában ma már nem épen elkerülhetetlenül szükséges a sokszor megbizhatlan Írott adatokra és szóhagyományokra támaszkodnunk, mivel ezeknél hivebben és biztosabban kisegít bennünket a műtörténet és ezáltal maga a kérdéses műemlék. Ez ugyanis maga egy önélet váz; egy nyitott könyv, melyből, bármit szóljon is az úgynevezett adat, vagy hagyomány, — a legbiztosabban kiolvasható az ő története. Csakhogy olvasni kell tudni e szép, e gyönyörködtető könyvből 1 De ha tudjuk azt, a mire a műtörténet tanít meg, hogy pl. ez, vagy ama műstil egyik, 1 Mutatvány-részlet „Magyarország Műtörténete“ ozimii, kiadásra váró műből. időkben — meggyőződtem róla, hogy józan, értelmes nép lakik arra, csakhogy a világ folyásáról nincsenek kellőleg és elfogulatlanul tájékoztatva! Jól teszi tehát a „Tolnavármegye“, ha azt a jóravaló népet felvilágosítani igyekszik; s ezt, azt hiszem, sikeresen teheti, ha életrevalónak mutatkozó lapjában politizál és pedig nemes eszközökkel, tárgyilagosan és meggyőzően; tényekkel iparkodjék megmutatni annak, aki még nem tudná, hogy nincs még veszélyben e honhaza, nem tette tönkre a 67-es alap, hanem fejlődik, erősödik és napról-napra fényes eredményekkel gyűri le a „vakulj magyar“-féle elkopott politikát! Sikert, Isten áldását kívánja és üdvfoh; hazafias működésében J, Budapest, januárius 7-én Spectator. Népszámlálási reminiscenciák. Szegzárdon január 2-án, pénteken, vette kezdetét a népszámlálás. Péntek, tehát szerencsétlen nap. A tanárok, tanítók a helyett, hogy iskolába mentek volna, a város 18 utczájába rontottak. Ők voltak az ügynökök. Két városi jegyző a pusztákat, tanyákat, szúrd ikokat, szőlőhegyi lakókat vette zaklatás alá, hogy egyúttal az új házakat számmal is ellássák. Takler uram, az új biró, gondoskodott egy-egy vezető, illetve kísérő tanácsosról, vagy értelmesebb polgártársról is, nehogy a számláló ügynököket itt-ott kikergessék s a kik az utczák és házak számozásának felkeresésében segítségül legyenek. Mert, ha valaki Szegzárdot a házszámok után akarná megismerni, bizony jobb volna annak inkább a legsötétebb Afrika meghódítására indulni. Hamarább bevégezné ezt s. a könnyebb dolgot választaná, mert nálunk a számozások után nagyon bajos ám eligazodni. Egyik szám végződik a sétatérre nyúló utczá- ban és folytatása van az újvárosnak valamelyik részében. Számláló ügynök keresd meg és lelkiismeretesen végezd tisztedet, mert Körösy bátyánk különben megharagszik. — Szó, a mi s?ó, ha nem volt kellően előkészítve a számlálási aktus a vidéken — azt hiszem — sehol, elég hibát, hogy ne mondjam baklövést követett el az a statisztikai hivatal, a mely a mostani lapokat összeállította. Azok legalább, a kik figyelemmel átolvasták, egyhangúlag mondják, hogy sok fölösleges kérdés van bennök, másfelől több lényeges dolog hiányzik. Lássuk csak. — Mire való a születési hónap és vagy másik országban mikor és meddig tartá fenn magát; ha tudjuk, hogy őltött-e az illető műstil itt, vagy amott nemzeti motívumokat, vagy pedig úgy belső szervezetében, részleteiben és összes or- namentumaiban, valamint egész külső körrajzában (silhoueti) c-ak teljes eredeti voltában alkalmaztatott ; végre, ha tudjuk annak összes műtechuikai metamorfózisait, előállítási műirányait: akkor tudunk és biztosabbat tudunk e könyvből kiolvasni, mint az adatokból és szóh igyományokból. A műemlékek, álta'ában a művészetek iránti fentebb e mii telt közérdek eltség a külföldön nagymérvű műtörténeti irodalmi munkálkodást teremtett, mely az ottani szerencsésebb nemzetekkel műemlékeiket és művészetük múltját Írásban és rajzban történeti rendszerességgel ismeretesekké lette. Fájdalom, nem igy van nálunk ; hazánk e tekintetben is hátra van még nagyon ! . . . Egész napjainkig nem volt egy, Magyarországnak, ha nem is összes, de legalább nevezetesebb és ritkább műemlékeit felölelő rendszeres mütörténeti munkánk, mely nemcsak a szakértők, de főképen a művelt műkedvelők igényeit is tartaná szem elolt. A nagy szakértő és fáradhatian szorgalmú Henszlmann, Ipolyi, Eomer sat. életök javában csak adatokat, kutforrásokat bírtak létrehozni egy ily monumentális munkához, amennyiben müveik csak a szakértő búvárok számára irt értekezések és monográfiák, s mint ilyenek, a miveit közönségnek hozzáférhet- lenül a magyar tud. akadémia, könyvtárában porlepve hevernek. — így van aztán, hogy műemlékeink nemcsak a külföld, de jó magunk előtt is ismeretlenek. Pedig mily nagy csak egy-egy stil-
