Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-03-15 / 11. szám
TOLNAVARMEGYE. 3. jelentése. Lapunk tere nem engedi, hogy a terjedelmes jelentést a maga egészében, szószerint közöljük, különben a bizottsági tagoknak megküldetett, de arról megemlékezni birlapirói kötelességünk, mert jól eső örömmel tölt el bennünket e jelentés, minthogy abból vármegyénk közigazgatásának kitűnő vezetéséről és kedvező állapotáról győződhetünk meg. A jelentés felöleli úgy a központ, mint az ösz- szes járásoknak ügyforgalmáról szóló kimutatásokat, az árvaszék és gyámpónztár viszonyait, a vármegyei különböző alapok helyzetét, a községi köz- igazgatásnak lényegesebb pontjait, a vármegye közegészségügyi állapotát, az egyenes adók és egyéb kincstári illetékek és a népnevelósre vonatkozó adatokat, továbbá a selyemipar fejlődéséről' és a megejtett népszámlálás eredményéről szóló részletes kimutatásokat, mind érdekes összehasonlító statis- tika kíséretében. A jelentes elismerő szavakkal emlékszik meg a tisztviselői karnak, a lefolyt évbeu tanúsított ügybuzgalmáról és tevékenységéről, viszont leplezetlenül fejezi ki megrovását a vármegye számos községének elöljárósága ellen, a melyek a községi élet és közigazgatás legfontosabb tényezőiét, a községi számadásoknak idejekorán való beterjesztését elmulasztották. A kép, melyet a kimentő alispáni jelentés vármegyénk közállapotairól elénk tár, általában véve kedvezőnek mondható. Szóljanak itt a számok, a melyek a legmeg- bizhatóbban jelzik úgy a haladást, mint a visszaesést. Örülünk, hogy ebben az esetben a számok csaknem minden irányban szép előrehaladásról, hasznos fejlődésről tesznek tanúságot. A központba az .1890. óv folyama alatt beérkezett összesen 54,728 ügydarab, ezek közül elintézést nyert 52,545, mint hátralék az 1891. évre áthozatott 2183 darab. A központ ügyforgalma a lefolyt évben 6728 ügydarabbal, vagyis az összes ügyforgalomnak lá29/100°/o-jával emelkedett. A központban átlag egy előadóra 3668 drb jutott elintézés végett. Ebből látszik, hogy a tisztviselői kar rendkívüli szorgalmat fejtett ki a múlt évben, mindegyik előadóra átlag közel 4000 ügydarabnak elintézése jutván. Erre vonatkozólag nagyon találóak az alispáni jelentésnek következő szavai: 1891. márczius 15. — Wahrseheintlich selbst der Kriegsminister in inkognito! — Juhé! Trink mer aus ündgehmer noch nit! Másnap reggel már bent ült a dutyiban a röpiratot mutogató jámbor német, s csak egykori generálisának köszönheti, hogy föl nem avatták cs. kir. állam fogollyá. De hát kinek is jutott volna eszébe, hogy itt is a vig czimbora, De Laraison keze keverte a kártyákat. De Laraison azon emberek közé tartozott, a kiknek hazájuk széles e világ, s a kik jó pénzért minden gazságra képesek. Monsieur Alfréd ritka tehetségű ember volt. Irt, beszélt, majdnem műiden európai nyelven, s fogadásból egy olvasásra elmondta az egész kalendáriumot könyv nélkül. Hát aztán a mikor az irodalmi dolgokról kezdeit beszélni! Szavalt Byronból, elmélkedett Pope „kri- ticzismusa“ felett, Petrarca gyönyörű költeményeit fuvolaszeiü hangon olvasta föl, Moliere vagy Racine alakjait úgy tudta személyesíteni, hogy még maga Talma is megbámulta volna, s ha a magyar kan- czellária alsóbbrendű hivatalnokai előtt rágyujfott Berzsenyi „Romlásnak indult hajdan erős magyarjára, mindenki megesküdött volna, hogy De Laraison ősapja Árpád apánkkal együtt jött ki szép Ázsiának földéről. Pedig hát ez az ember nem volt más, mint egy párját ritkító gazember. Az istenadta geniálitást pénzért árulta. Annak szolgált, a ki jól megfizette. A bécsi „cabinet noire“ pedig nagyon jól fizetett. Ennek a szolgálatában állott De Laraison. Éppen oda illő ember volt. Páratlan ügyességgel bontotta fel a levelet, s aztán lemásolta úgy, hogy „De viszont a törvényha‘ósági bizottságot mindenkor hűen tájékozni törekvő kötelességérzetem nem engedheti elhallgatnom azon meggyőződésemnek kijelentését, hogy most már a gyakorlati élet s annak ezernyi fejleménye, s a további sikeres működhetés lehetősége követelik meg, hogy mérvadó helyen mielőbb és hatékonyan orvosoltassók az a visszás helyzet, melynek tarthatatlan folyományai, a vármegyei közigazgatás vállaira annál nagyobb súllyal uehezednek, mentül öntudatosabb, mentül kötelességtudóbbak annak közegei; s a melynek más hivatási már alig van, mint a legélénkebb színekkel illusztrálni azt a sajnálatos aránytalanságot, a mely az administráczió feltétlen hátrányára, a vármegyei közigazgatás rendelkezésére álló erő mennyisége, s a hozzá utalt teendők között oly felette nagygyá fejlődőit. Elutasithatlan törvényhozási feladatot képez tehát s többé el nem odázható ezen aránytalanságnak megszüntetése s helyébe a közigazgatás részére kijelölt munka által igényelt megfelelő erőnek anyagilag is méltányosan rendezett helyzetben való odaállitása; mert a megfeszített szellemi munka kihasználásának határain túl, a közérdek előmozdítását czélzó legtisztább törekvés sem teljesíthet üdvös szolgálatokat.“' A járásokban a múlt év ügyforgalma 31,458 ügydarabból állott, ezekből elintézést nyert 31,243, mint hátralék áthozatott az 1891. évre 215 drb. A központi járásba beérkezett 9163, elintézést nyert 9138. hátralék 25 drb. A járásokban az ügyforgalom 1458 darabbal, százalékban kifejezve 41/10°/0-el emelkedett. Minden járási előadóra átlag 2204 ügydarab jut. Az ügyforgalom tetemes emelkedését és a tisztviselői kar változatlan számát tekintve egyrészt, másrészt pedig a hátralékok igen csekély számát, az elért eredmény valóban csak dicséretet érdemel. A gyámoltak száma 12,348 volt, a gondnokoltaké 66, s ezeknek vagyona a múlt évi zárlat szerint összesen 4.003,102 frtot tett ki. A vármegyei összes alapok 1890-ik évi követelése 253,076 írt 02 kr volt. A községi törvény azon világos rendelkezésével szemben, hogy minden község múlt évi számadásainak összeállitása czéljából oly időben tartozik I tavaszi közgyűlést tartani, hogy azok a törvény- | : hatóság tavaszi közgyűlését megelőzőleg felülvizsgá- I latra beterjeszthetők lehessenek, — Tolna vármegye az eredeti maradt az irattárban, s a máso'at ment a czimzetthez. E mellett még más hivatala is volt. Agent provocateur. Ilyen ember kellett a „Csigá“-ba. De Laraison egyszer csak Pestre tette át a főhadi szállást. A bástya-utczában bérelt egy igénytelen hónapos szobát s aztán megkezdette működését. A bonvivant világfiból szerény tudós lett. Még a neve is megváltozott. Átmagyarositotta magát r Igaz A d á m-ra. Igaz Ádámura legnagyobb óvatossággal fogott a terep tanulmányozásához s nemsokára bent volt a „Osigá“-ban. Szerény, de azért elegáns megjelenése, finom társalgása, kitűnő irodalmi képzettsége, kedves, megnyerő modora csakhamar helyet szereztek neki az irók asztalánál. Irt egy pár kritikát, firkantott néhány verset. Persze hogy jegy, vagy álnév alatt. Adta a szerényt nagyban. Hanem aztán úgy poharazás közben nagyon eljárt a nyelve, Beszélt Martinovics összeesküvéséről, a franczia forradalomról, a bécsi titkos rendőrségről, a kan- czellária hazaellenes működéséről; de bizony mind- . ezekre nem igen adtak visszhangot a jámbor poéták. Igaz Adára ur aztán kezdte a hurt szótfesziteni, s evvel azt érte el, hogy gyanússá tette magát a „Csigá“-éknál. Szerettek volna tőle szabadulni. De hogyan ? Meg voltak győződve, hogy Igaz Ádám ur spion; de hát azért még sem. merték kidobni az ajtón, mert hát furcsa idők valának ám akkor! Csendesen várakoztak tehát, várva, remélve, hogy majd alkalomadtán kiakolbulitják az ipsét. Egyszer ' aztán segítségükre jött a véletlen. 118 községéből az 1890. évi községi számadást eddig csak 38 község terjesztette be. A múlt év folyamán 64 község elöljárósága ellen e miatt elrendelt fegyelmi vizsgálat daczára a múlt évi számadásokat csak 38 község terjesztette be törvényes időben, noha e késedelem miatt, az alispán ur százakra menő rendbírságokat rótt ki a községi administratió vezetésére kötelezett községi közegekre, A községek vagyoni helyzetéről a községi pótadó nagysága szolgál a legjobb útmutatással. Erre nézve Tolnamegyóbeu az 1891. évi költségelőirányzatok szerint községi pótadó kivetése nélkül vezeti háztartását 7 község, 1—10%-tóli pótadólval 14 község, 10—20%-tóli pótadóval 39 község, 20-30%- tóli pótadóval 37 község, 30—40%-tóli pótadóval 11 község, 40—50%-tóli pótadóval 5 község, 50—60%-tóli pótadóval 3 község, 76—tóli pótadóval 1 község. Átlagos községi pótadó a vármegye területén 21as/xoo%-tóli, vagyis az 1890. évi 2308/wo%-tóli átlagos pótadónál 246/wo%-tolival kevesebb. A legkisebb pótadó Hant községben vettetett ki la/io%-el, a- legmagasabb Mőcsény községnél 76B/io%-el. Közegészségügyi szempontból felette kedvezőtlennek mondható az elmúlt év. Az elhalálozások száma 513-al haladta meg az 1889. óv haláleseteinek számát. Az elhalálozás átlagos hányada minden ezer lélek után 2752/100°/0-et te‘t; a dombóvári járásban 309/ÍOO, a dunaföldváriban pedig 302/loo°/B-et azért, mert ezekben fertőző betegségek uralkodtak. Ezen kedvezőtlen körülménynek is legelszo- moritóbb hátterét a gyermekhalandóság- n a k még mindig túlnyomó volta képezi, a menynyiben az összes elhaltaknak majdnem egyharmada (2181) az első életévben, és felénél több (3664) a 7 éves kor betöltése előtt halt el. A nagy halálozás oka az összes lakosságnak majdnem felét megtámadott s egy negyed évnél tovább tartott influenza, a különböző fertőző betegségek, a kisdedeknek nem kellő táplálása s különösen azon eléggé el nem ítélhető közönyben keresendő, a mely a 7 éven aluli gyermekek orvosi gyógykezelésben való részesítése körül megszűntnek még mindig nem mondható, s a mely a közegészségügyi administratió legbehatóbb gondosságát és tevékenységét kell, hogy maga után vonja. Egy este a „Csigá“-mk különös vendége érkezett. Egy vándor poéta. Olyan félig elzüllött, csavargó lángész, a ki nem tud egy helyben maradni. Hajtja valami faluról-falura, városról-városra. Hátán a háza, kebelén a kenyere; sehol meg nem unatja magát. Szeretik is mindenütt. A vándor poéta illedelmesen bemutatta magát s aztán elmondotta, hogy ellenállhatatlan vágyat érzett a hírneves kollegákat személyesen megismerhetni. Szívesen fogadták a jámbort. Etették, itatták. — Hát kedves kollega ur — szólt hozzá egyik csigabeli, — az irodalomnak melyik szakmáját kul- tiválja ? — Hivatásom a vers-litteratura, extemporizált rigmusokkal vegyest. — Extemporizáljon hát rám vagy két sort. — Akár százat is. „A színháznál volt nagy hajsza, Jeles kritikus a B . . . . za.“ — Jól van kollega! Helyes! Hát most meg erre a mellettem ülő magyar Homéroszra! . — Szívesen. „Pennám a tintába mártom. Magyar Homór vagy te Márton.“ — Ez is jó! Hát Helmeczyre. — Arra is van. „Társalkodó“ és „Jelenkor“ Iker újság e kettő, Protektoruk gróf Széchenyi Áldja meg a teremtő; S szerkesztőjük Helmeczy Szavainkat elmetszi.“ — No ez már vers is, meg igaz is. Hát Kazinczy ?
