Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-11-29 / 48. szám
4. TOLNA VÁRMEGYE. 1891. november 29. Pedig miből éljen ?! Mindég fenyegetőbben hangzik a kiáltás, — 1 már zúg mint a hatalmas orgona búgó sípja, majd mint a fergeteg: • — Kenyeret, kenyeret! A távolból segítség mutatkozik, az akkori wekerle — gondolom a pénzügyminisztereket hívták igy — egy pár dohánygyárat mutogat. De mit beszélek, akkor még nem is volt dohánygyár, — mondjuk tehát egy hatalmas darab kenyeret kínál: kinek kell ? —■ Nekem! nekem! hangzik százfelől. — Nekem a nép számára! Ledörgi mind egy hatalmas hang. — Ügy veszem ki a nagy zajból, a főkonz ... az az; hogy az alispán volt. S ujjong az egész Róma: Nekünk! nekünk! Itt a kenyér, lesz kenyér! De az általános taps közt „mi zaj riad?“ A „Rómamegyei Közlöny“ az elnyomott nép védője, a mely másfél hóval ezelőtt fölségesnek találta azt az eszmét, hogy kenyeret adjunk azoknak, a kiknek, ha száraz is, de legalább van kenyerük, megütközik azon, hogy akadnak egyesek, a kik kenyeret kérnek azok számára a kiknek nincs, vagy nemsokára nem lesz kenyerük. 1 nincs már fény! A nemes terv pokoli ármány, kortesfogás, lép, a mellyel gimpliket és szavazókat akarnak fogni. S a pár héttel ezelőtti vezórvármegyé- b ő 1, azaz vezér Rómából, mi lett? Szánalmas mosolyt keltő; nachzügler! Sötét van! nagyon sötét. — Ilyenkor pedig nem léhét fotografirozni! — Gimpli. Felhívás. — Segítség! Az „Egyesült Szegzárd-tolna- megyei nőegylet“ által az újvárosi szegény iskolások részére nagylelkűen adományozott 4 öltözet ruha kiosztásánál meggyűlt a bajunk. Láttuk eddig is a nyomor ijesztő képét, hallottuk azelőtt is a rimánkodás szavát, de most a didergők egész tábora valóságos rohamot intézett ellenünk, s hogy bátorságuk annál nagyobb legyen, elszegényedett könnyező szüleikre támaszkodva, 100-an is nyújtják könyörgő kezeiket felénk: „Nekem is adjon, az ón gyermekem is szegény, árva; kenyeret sem adhatok neki, kérem nem járhatok iskolába, megfagyok a télen stb. stb.“ Ilyen s hasonló szomorú váriációkban nyilvánul már is a szokatlan mérvben terjedő nyomor, hát még mi lesz később ! Ostrom- állapotunk súlyos voltában segítségért kiáltunk, zörgetünk & jó szivek irgalom-ajtóján: bocsássák rendelkezésünkre elhasznált, talán a sutban heverő felesleges holmijokat fiuk és lányok részére felhasználható, átidomitható ruhanemüeket. És hogy ez annál könnyebben s annál hamarabb megtörténhessék, hogy kétszeres legyen a gyorsan érkező segély értéke, még e hét folyamán, a legközelebbi csütörtökön, egy megbízható emberünkkel és két iskolai fiúval megindítjuk a „Segitség“-ürés kocsiját, mely házról házra járva, összegyűjti a ruhátlanok és rongyosoknak szánt ruhanemüeket. Pénzbeli szives adományokból a ruhák átalakítási költségeit is födözhetjük, mely célra már is 5 irtot kaptunk egy gyermekbaráttól. Indulj tehát üres kocsink, lebegjen feletted az Isten áldása, hogy gazdagon megrakodva térj vissza, légy a könyörülő szeretet diadal szekere. Segítség !!! Szegzárd, 1891. november 28. Mikó György, az újvárosi népiskola igazgatója. A kaszinó jubileumi ünnepélye. Az elmúlt vasárnap, vagyis e hó 22-én ünnepelte a ssegzárdi kaszinó fennállásának ötvenéves évfordulóját, a mely nagyfontosságu mozzanata kaszinói életünknek, ha nem is fényes ünnepségek kíséretében, de ünnepi hangulatban nyert kifejezést. A díszközgyűlés délelőtt tizenegy órakor vette kezdetét. A vármegyeház nagytermében szép közönség, köztük a szép nem számos képviselője jelent meg. A vidéki tagok közül Döry Dénes kir. tanácsos volt jelen. F'órdös Vilmos elnök üdvözölve a megjelenteket, felkérte Totth Ödön egyleti tag urat, felolvasásának megtartására, illetve emlékiratának felolvasására. Az emlékirat, melyet szépségénél és kiváló érdekességénél .fogva, alákb egész terjedelemben közlünk, felöleli a kaszinó félszázados történetének fontosabb eseményeit, a megalakulás percétől a mai napig. De nem száraz adatokat hallottunk, hanem az ügy szeretetétől áthatott gyönyörű krónikát, melynek minden sorát a felolvasó gazdag tudása, nemes érzésekkel párosulva, lengte át, melynek tartalma nemcsak az élő szó melegétől nyert életet, hanem azt megaranyozta a tisztes és dicső múltra való visszaemlékezésnek lelkesült, ünnepi hangja. Ódái szárnyalás és történetírói hűség a legszebb összhangban egyesülnek ez emlékiratban és a kaszinó választmánya valóban jobb és méltóbb krónikást nem választhatott volna, mint az emlékirat szerzőjét. Viharos éljenzés jutalmazta a felolvasást, mely ama közhelyeslésben is kifejezést talált, a mely Simontsits Béla elismerő és köszönő szavait, valamint amaz indítványát, melyet az emlékiratnak a díszközgyűlés jegyzőkönyvében szószerint való megörökítése iránt tett, kisérte. A felolvasás után Fördös Vilmos elnök még az üdvözlő sürgönyöket olvasta fel és ezzel a disä- gyülós véget ért. A következő üdvözlő táviratok érkeztek: „Hő köszönet a becses figyelemért, bár nem járulhatok személyesen az ünnepélyhez, de ott leszek szivvel, lélekkel osztani a múlt iránti kegyeletet és örvendeni a casino virágzó jelenlétének. Perczel Mór.“ „Soká virágozzék még a casino egylet egy boldog és szabad hazában. A dunaföldvári casino nevében : Rátkay László, elnök.“ — „Fólszázados jubileuma alkalmából a tisztelt társegyletet őszinte örömmel üdvözli és még több hasonsó ünnepet kíván a Gyönki Casino.“ „Üdvözlöm a cisinot, mely — ötven óv viszontagsága dacára, megerősödve, — oly fényesen ülheti meg ma jubileumát. Leitersdorfer Aurél.“ Este a kaszinó helyiségeiben bankett volt, melyen körülbelül SO-an vettek részt, a tagoknak tehát csak fele. Az első felköszöntőt Fördps\Vilmos elnök mondotta, fejtegetve az ünnepély jelentőségét, a kaszinók hivatását, arra emelte poharát, hogy olyan legyen a jövőben is a kaszinónak szelleme, mint a milyen volt a múltban. Utána Totth Ödön Fördös Vilmos elnököt, Vargha Lajos a kaszinó Tinódy Sebestyénét, Totth Ödönt, éltette. Majd Pé- chy József tolnai prépost emelt szót és szónoki hévvel és pathoszszal jelentette ki, hogy büszke arra, mikép a szegzárdi kaszinónak tagja, ő, mint szomszéd, élteti a szegzárdi kaszinót. Dr. Steiner Lajos az egyetlen élő alapitó tagot, Perczel Mórt; Fördös Vilmos a nőket. Dr. Leopold Kornél a kaszinó érdemes igazgatóját, Vargha Lajost, majd Borzsák Endrét, Totth Ödön a két vendéget, Péchy Józsefet és Sárközy Kázmért, Totth Károly Boda Vilmost, Fördös Kramolin Emil volt elnök és Török Béla alelnököt, Borzsák humoros szavakban Péchy kollegáját éltette, kit dacára az ő protekciójának, mellőztek a hercegprimási kinevezésnél és Sárközy Kázmér volt csendőrfőhadnagyot, ki a civil öltözetében máris előbbre ment, az eddigi főhadnagyból lett kapitány (t. i. várkapitány Székesfehérvárott). Sárközy a kaszinó tagjaiért, Péchy József lendületes tosztban a hazafias eszmékért ürité poharát. Totth Ödön a kisdedek jóttevőjét, Mikó Györgyöt, Dr. Spávyi Leo a választmány egyik buzgó tagját, Dr. Steiner Lajost, Mikó György a népnevelés terén működőket köszöntötte fel. A bankett korán ért véget, legtöbben még éjfél előtt távoztak. . Emlékirat. Felölvnstatott a „Szegzárdi casino-egylet“ félszázados fentállásának ünnepélyé», 1891. évi november hó 22-én. Tisztelt közgyűlés! Az emlékezés csodás tehetsége, egyike az Istenség legszebb adományainak, melylyel az emberi lélek megajándékoztatott. Titokzatos közvetítő hatalmában az emberiség fejlődésének egyik legfőbb eszköze. Mert az emlékezés leköti a tova repülő időt, megőrzi a múlt vívmányait, — sőt a múlt tapasztalatainak kőkoczkáival rakva ki a jövő útját, — magát a múltat is mintegy a jövő szolgálatára szorítja. Megörökíti fenséges a'akjait az emberiség jótevőinek, átadva kőben, ércben, szóban és dalban lelkesítő példáit az erénynek s mint hű közvetítője az örök igazságnak, a nagy bűnök torzképeit is fel-fel idézi a jelen szemei előtt. Szóval lelkesít és elrettent szellemkópeivel. Hatása azért mindenkóp áldásos, — mert örök tanúsága szerint az emberiség történetének a példa vonz és vissza is rnszt, — a szerint, a mint az emlékezés szövétnekének világa a megváltó szent alakjára, vagy egy Herostrates torzvonásaira esik. Az emlékesés szárnyain visszaszállani tehát a múltba és történelmet hívet, valódit Írni s ezáltal hozzájárulni csak egy parányi adalékkal is, a múlt óriás emlékoszlopának emelkedesehez, valóban szép és magasztos dolog. • A történetiró előtt, tisz-bit közgyűlés, feltárul a múlt néma világa, a regék és mesék -bűvös világának lidérczei ott tánczolnak munka lapján es a jelenkor culturájának éles napvilágához szokott szemekkel, behatolva a múlt ködös láthatárába, újra átéli az elrepült időt. Tárgya legyen nagy vagy kicsiny, munkája egyaránt lélekemelő. Mert nem feltétlen szükséges az, hogy csak világalkotó események kerüljenek a .történetíró vésője alá. Maga a hűség és az igazuak szilárd szeretete, mentve a hizelgés gyengeségétől, már elégséges, hogy munkája kipótolja azon hézagokat, melyek a történelem emléktábláján, a véges emberi kéztől támadnak. Az emberiség igaz története, tisztelt közgyűlés, nemcsak nagy események márvány kőzeteiből emelkedett azon óriás pyramissá, mely mellett a mesés Aegyptora gúlái eltörpülnek és melyről letűnt századok kőbe irt gondolatait olvassa.a kutató utókor. Az egyes lényében nyilvánuló örök igazság, vagy a nagy ember család kisebb csoportosulásai által kivívott vagy képviselt eszme, ép oly mellőz- hetlen az óriás alakzatban, mint a világ események gránit tömbjei, — mert hisz az egyes lelkében felvillant gondolat, vagy a kisebb ember-körök által ápolt elv adja meg legtöbbnyire éppen az összekötő vakolatot és képezi a domborító anyagot, mely a múlt pyramisát összetartja és kiegészíti. Csupa nagy események erős koczkái durva felszint és egy nemét az eltörpítő pressiónak, kölcsönöznék az alkotásnak; — csupa Szükkörü eszmék, vagy nagy gondolatok kicsinyes részletei porhalmazzá tennék a múltnak emlékezetét. A legkisebb mozzanat is, az emberiség fejlődésében vagy a világrend nagy igazságainak bármily kis jelentőségű uyilvánulása tehát, méltán helyet foglalhat a történelem lapjain. Mert éppen a világtörtónat tanúsága szerint nincs ma egy emberi alkotásban nyilvánuló eszme, mely megne járta volna az utat, az emberiség ébredésétől máig, nőve vagy fogyva a szerint, a mint az az általánodó vagy szükkörök önző érdekeinek szolgálatába lépett, és alig van egy nagy igazság kezünkön, melynek történeti méltatása, az emberi cultura bármely részle'es feljegyzésénél mellőzhető volna. Azon eszme, tisztelt közgyűlés, melynek fólszázados érvényesülését ma íinnepéljük, éppen egyike azon gondolatoknak, melyek az ébredő emberiség szellemi életének e'ső uyilvánulásai voltak és hatásukban e történelem minden korszakát dominálták. Az egyesülés magasztos eszméje, az erők egyesítésének örök kötelességü tana, ez tisztelt közgyűlés! Lényegében egy idős az emberiséggel. Első szülemlését az ember társulási instinctusának köszönve, megalkotta a családot. Majd a századok légáramlataiban megizmosodva, nemzeti létté nőtte ki magát; és megteremtette a haza szent fogalmát. Hatalma hozta létre az emberiség fejlődésének, legszebb és legnemesebb szervezeteit, a vallási és nemzeti nagy alakulásokban. Elvek es vívmányok, amelyek az emberiség legdrágább kincsei közé tartoznak, — és fejlődésének legerősebb biztosítékai, mint a testvériség és egyenlőség, az egyesülés eszméjének köszönik létüket. Történelmi morális hatása pedig abban cul- minál, tisztelt közgyűlés: hogy az egyensúlyt, — az egyes nagyravágyó törekvés és az emberiség egyetemenek aspirációi között fentartotta. Mely egyensúly né kül szerencsés katonák vagy fandor diplomaták játékszerévé lett volna az ember sorsa és az örök igazság nagy elvei helyett egyesek kénye szabta volna meg a világrend nagy törvényeit. A legszebbb történelem bölcsészeti kivonat az, a melyet a történelem nyújt. Az egyesülés szent eszméjének története tisztelt közgyűlés.
