Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-11-15 / 46. szám
Szegzárd, 1891. 46. szám. Vasárnap, november 15. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utcza 1079. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szermt számíttatnak. Előfizetési ár: Egy évre . . 6 frt — kr.l Fél évre ... 3 _ n n Negyedévre . I „ 50 „ Egy szám ... . |2 „ Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kivül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. Küzdelem 9 létért. Megmérhetetlen az a csapás, melylyel a sors a fillokszera és a szőlőbetegségek utján Európát sújtotta. Előbb jómódú ember — most koldusbot kezében, azelőtt virágzó vidék — most kietlen, sivár pusztaság — megrendítő kép, melyet lefesteni is szomorú! S nincs-e mód, hogy a bajon segítsünk ? Hát megszűnt az emberi leleményesség s cserben hagy az emberi tudomány ?! Valljuk meg, hogy igen. A fillokszera ellen ajánlott szerek közül a szénkénegezós — szegény embernek drága; amerikai vesszővel való újjáalakítás — szintén sokba kerül, s a mellett a direkttermők nem is biztosan fillokszeraellenesek. Hogy az elpusztult szőlőterületek homoki szőlőtelepítés utján pótoltatnak, az nemzetgazdaságtani szempontból csak helyeselhető, de mit segít például Szegzárd elszegényedett szőlőtulajdonosának másnak paksi homoki szőlőtelepítése ? Tőke és szakértelem hiányáról a nép nagy zöme panaszkodik, hogy segítsünk ezeknek a létért való küzdelemben ? Ezen kérdés megoldásául sok mindent ajánlanak. Egyik nemzetgazda a szőlőterületet a gyümölcsfatenyésztés terjesztésével reméli megmenteni; -e lapok egyik vezér- cikkírója a selymértenyésztés fokozásában keresi a vigasztalást, mig mások a méh- és baromfitenyésztés nagyobb felkarolását ajánlják. Szerény véleményem szerint veszteségeinket csak úgy pótolhatjuk, ha védekezésünket nem csupán egy ágra terjesztjük ki, hanemaküzde- jlem minden fegyverével felvesszük egy időben a harcot az egész vonalön. A selymértenyésztés magában épugy nem adhatja, meg népünknek a mindennapi kenyeret, mint a méhvagy baromfitenyésztés sem szolgáltathatja egyedül a létszereket. Ha azonban gyümölcstermelésünk — melyet a tolnamegyei kedvező viszonyok között nem lehet eléggé ajánlhatnunk, — vagy zöldségtermelésünk mellett az előbb emlitett gazdasági ágakkal foglalkozunk, úgy ezeket mellékfoglalkozásnak tekintvén, azokból nagyon tekintélyes mellékjövedelmet nyerhetünk. Közvetve az ipar terén is nagyon sot x kát érhetünk el. Értem mind a házi-, mind a gyáripart. Háziipar közül különösen a sárközi szövött- dolgokat említem meg, melyeknek eddig is jó, hírük van, s csak sajnálandó, hogy eddig nem méltányol tatott érdeme szerint. Nézzük csak Kalotaszeg vidékét; mily keletet szerzett va- rottasának egy lelkes magyar hölgy, úgy, hogy e háziipar termékeire Csehországban is rátaláltam az üzletekben. Ismerve Tolnavármegye lelkes hölgyközönségét, talán szükségtelen említenünk, hogy a sárközi szövöttesnek is meg lehet a maga Gyarmathy Zsigánéja, s hogy hölgyeink a „szövöttes“ hírét terjesztvén, segítséget is nyújtanak a fillokszera által sújtott népnek, melj-nek munkája ily módon jó áron talál piacra. Felemlíthetném még a fűzfaipart — minő Eszterházán látható nagy mértékben — itt csak tanítóra, kezdeményezőre volna szükség, s bátran versenyezhetnénk - a hazánkat elárasztó bajor fonott árukkal. Valamint a háziiparban a meglevőnek természetes folytatásaképen a sárközieknek a szövőháziipart ajánlhatjuk, ép úgy Tolna- vármegyére né^ve a gyáripar természetes folytatásakép a selyemipart léptetnők előtérbe ; annyival inkább, mert ha ez ügy fáradhatlan apostola, hazai selyemtenyésztésünk lelke, Bezerédj Pál, kezébe venné az ügyet, biztos sikerre számíthatnánk, mely siker egy levéllel többet jelentene ahhoz a babérkoszorúhoz, melylyel Tolnavármegye közönsége Bezerédjnek tartozik. Ha sikerülne e sorssujtotta vidéken, a gubóbe- váltás, de általában hazai selyemtenyésztésünk központjában, egy nagyobb selyemfonó, illetve selyemszövőgyár létesítése, hány ke- nyértelen szerezné ott meg vagyonát, hány családnak jelentené ez a pusztulástól való menekülést?! És ha a hazai iparunk emelkedését hirdető selyemgyár mellett d o- hánygyárat is kapunk, a mostani szerencsétlen viszonyok és még szomorúbb kilátások ellen máris hathatós kárpótlást nyertünk. Megvalósulásukért örök hálánk lenne azoké, kiknek létesülését köszönhetjük ! Az államnak a fiziokraták „laisser faire, laisser aller“ elvénél fogva nem szabad az állampolgárok gazdasági tevékenységébe sokat befolyni. De mig egyfelől nem valljuk ezt az elvet, másfelől ne is várjunk m i n- d e n t az államtól. Mutassa meg társadalTÁRCZA. . *—•••••••— Südl gondolat. Ha,' rám borul a búnak éje, S gyötör a vágy, a fájdalom. Ha tengerként zajong a lelkem, Egy gondolattal altatom . . . Ha fáj az élet s fáj szivemnek Hogy az enyém soh’sem lehetsz, Búenyhitö irt ad sebére Egy gondolat: hiszen szeretsz ! S ha a te lángoló szerelmed Szivemnek boldogságot ad, Elöli azt csodás hatással Egy fájó, bántó gondolat . . . Mit ér nekem, hogy jó vagy hozzám, Mit ér az nékem, hogy szeretsz, Ha sújt a gondolatnak átka, Hogy az enyém soh’sem lehetsz! %oítán tyifmcs. é _A_z utolsó sugár. — Elbeszélés. — Irta: SZARVAS MARISKA. (Vége.) Még egy teljes órája van, semmi több, ezalatt jön, megy, rakosgat, nehogy a szobaleányoknak feltűnjék valami. Rendeleteket osztogat, utazást emleget, mely sürgős. Most. Körülnéz még egyszer az egész lakásban, a kis boudoir hideg és rendetlen, szertehányt műlapok, kuszáltan heverő poros arcképek mindenütt, a virágkosarak növényzete közé csillogó szálakból szőtte hálóját a pók. Régóta nem is törődött vele senki. Nagyon nyomta odabent a szivét valami. A reszkető por, imly a szőnyegből felszállt, vagy a fojtó levegő ? Nem tudta. Mikor kiért az utcára, föllélegzett. Óvatosan kerülte ki jobb ismerőseit s m nden kellemetlen találkozás nélkül oda ért az ind-'-bázhoz. Lassan, majdnem suttogó hangon kórt jegyet, a pónztárnok megnézte, kissé összedörzsölte kezeit, aztán átnyújtotta a kívánt jegyet. — Málha ? — kórdezé. Felel, aztán sietve megy tovább, tárcájába gyűrve a jegyet; a váróteremben megái', elfordulja az ajtótól, mintha a kék és piros betűs falragaszokat vizsgálná. Itt egy kékszinü, fenyvesekkel tele mázolt kép, a „Magas Tátrá“-ról beszél, mig félig elfedi a most időszerűbb veres bor hirdetése. Már a második csengetésnél beül, szeretne oda, a hol ismerőse nincs, nehezen megy, a kisvárosi kereskedők minduntalan utaznak erre-arra... Mégis kedvez a sors! A kupéban csupa ismeretlen, idegen arcok, egy kiborotvált arcú utazó-ügynök, kezében a „Presse“ utolsó számával, mellette fiatal hölgy kifogástalan úti öltözékben, minduntalan pici, formás lábait nézegeti a mint kilátszanak a rövid úti ruha szegélye alul, fdőközönbint át-át kacsint úgy lopva a „Presse“ olvasásába merült kókszemü ügynökre. Vele szemközt két ifjú leány az apjukkal, a ki folyton beszél és magyaráz nekik. Falusi leányok rossz szabású divatszin kosztümben, az egyik üde, friss arcszinnel kíváncsian bámul meg mindent világos kék szemeivel, a másik halvány, vérsz góny, szögletes alak, álmodozva ül a szegletben s nem néz se jobbra, se balra. .Ezek az u titár sai. A vonat indul, csakhamar elmarad a városka, az állomáshoz tartozó épületek mind-mind, a tor-
