Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-08-23 / 34. szám
1891. augusztus 28. TOLNA VÁRMEGYE. 8. nak haladásra való ösztönzése, a haladóknak az elmaradottaktól való megkülönböztetése czéljából kívánatosnak tartja, hogy a testületi alapszabályok intézkedhessenek az iránt, miszerint a tagok az ipartestület kebelében alakított szakbizottság előtt önként szakvizsgát tehessenek és az erről nyert mesteri oklevélre czégükön, számláikon és hirdetményeikben hivatkozhassanak. A tüzetes kifejtéshez képest javaslatait a következőkben foglalja össze: Mondassák ki az ipartestületek alakításának, illetőleg az azok kötelékébe való tartozásnak általános kötelezettsége minden törvényhatósági joggal felruházott és rendezett tanácsú városra nézve, valamint mindazon helyekre nézve, melyekben legalább száz, képesítéshez kötött mesterséggel foglalkozó iparos van; továbbá, hogy ugyanazon iparhatósági területen egymáshoz közel fekvő községek, vagy közös ipar- testületet alakíthassanak, vagy pedig valamely már létező ipartestülethez csatlakozhassanak. Az ipartestületi kötelékbe vonassanak be mindazon ipartelepek, melyek főgyártási ágaikban képesítéshez kötött mesterségbeli segéd munkásokat foglalkoztatnak. Oly helyeken, hol ipartestület áll fenn; képesítéshez kötött mesterség -önálló üzé- sére a hatósági igazolvány csak a befizetett testületi bekebelezési díjról szóló hiteles elismervény bemutatása mellett adassák ki. A testületi dijak a kamarai illetékek módjára a közadókkal együtt hajtassanak be és szolgáltassanak át évnegyedenkint az ipartestületnek. Legfontosabbnak tartja azonban az emlékirat a képesítés szabályozását s e kérdéssel nagyon is behatóan foglalkozik. így egyebek között a munkakönyv kiállításáról és a képesítés kijátszásáról következőket hozza fel: A 101. §. d) pontja szerint a munkakönyv kiállítandó mindenki részére, a ki élte 15-ik évét betöltötte és igazolja azt; hogy iparosnál mint segéd dolgozik, megkülönböztetésül a gyárban való alkalmaztatástól. A mint az eddigi tapasztalat is igazolta, e rendelkezés csak arra vezet, hogy az iparban való gyakorlati szakképzés érdekében feltétlenül szükséges tanonczkodás alól ki lehessen bújni és a képesítés czéljának kijátszásával, a szolid iparűzés nagy hátrányára, könnyű szerrel iparjogositvány- hoz lehessen jutni. Már csak 1 törvénynek az ipari szakképzés előmozdítására irányuló üdvös intézkedéseinek, tehát a III. fej. uralkodó czélzatainak érvényesülése szempontjából is kívánatos e pontnak elejtése. Végül magának a 4. §-nak hézaga szintén jelentékenyen elősegíti a képesítés kijátszását. Az ott megállapított igazolási módozatok nélkülözik a hitelesség garancziáit. A leggyakoribb esetek közé tartozik u. i. az, hogy szívességből, vagy éppen nem tisztességes indokból kiállittatik a megkivántató munkabizonyitvány oly egyének számára, a kik szakbavágó műhelyben, vagy gyárban szakbavágó munkával egyáltalán nem, vagy csak igen rövid ideig foglalkoztak. Miután minden segédnek munkakönyvvel kell bírnia, másfelől pedig, mivel az ipartestület leginkább van abban a helyzetben, hogy ellenőrizhesse, vájjon a kimutatandó törvényes kellékeknek a tan- és munkavi- viszony tekintetében egyes esetekben elég van-e téve, a képesítés csak úgy juthat komoly érvényre, ha az iparhatóságok által képesítéshez kötött mesterségekre, az iparigazolvány csak az illetékes ipartestület meghallgatása mellett és annak véleményezésére adható ki. A képesítés hatályosabbá tételére nézve a készítendő törvénynovellába oly határozatokat óhajt felvenni, melyek szerint a képesítéshez kötött mesterségek önálló üz- hetésére az igazolvány a tanoncz-bizonyit- ványon kívül, csupán az előirt szakmabeli foglalkozást igazoló munkakönyv bemutatása mellett és csupán az illetékes ipartestület meghallgatása után legyen kiadható ; továbbá amaz általános felhatalmazás vétetnék fel, mely szerint a II. fokú iparhatóságok feljogosittatnának, hogy különös tekintetbevételt érdemlő körülmények közt, az illetékes ipartestület, illetőleg keresk. és iparkamara meghallgatása után, egyeseket a képesítési igazolás kötelezettségé alól eset- ről-esetre felmenthessenek; és hogy a keres- ked. miniszter felhatalmazást nyerne arra, hogy egyes kézműiparágak specziális viszonyaira való tekintettel, a készítmények teljes előállítására szükséges* kiegészítő munkála- latok egyesítésére nézve rendeleti utón, kivételes intézkedéseket állapíthasson meg; s ha felvétetnék ama rendelkezés, mely szerint az iparos, tanonczot csak abban az iparágban tarthat, melyre nézve a törvényes képesítést kimutatta; végre a 101. § d) pontja teljesen hatályon kívül helyeztetnék. Ezekben ismertetjük rövid körvonalokban a nagyfontosságu emlékiratot, melynek hogy sikere és eredménye legyen, iparosaink érdekében nagyon kívánatosnak tartjuk. Sz—s. Függetlenségi és 48-as párti értekezlet Szegzárdon. A tolnamegyei függetlenségi és 48-as képviselők kezdeményezésére az országos függetlenségi és 48-a s párt, Tolnavármegye függetlenségi és 48-as pártjának szervezése végett folyó évi szeptember hó 8-án Szegzárdon alakuló közgyűlést tart. Az e.czélból kibocsátott meghívó a következőkép hangzik: „Meghívó. Az országos függetlenségi és 48-as párt, mint központ, Tolnavármegye függetlenségi és 48-as párti képviselőinek kezdeményezésére, a maga részéről kiküldötte Herman Ottó és Meszlenyi Lajos képviselőket, mint az országos végrehajtó-bizottság tagjait, hogy résztvegyenek azon képviselői értekezleten, melynek végczélja Tolnavármegye függetlenségi és 48-as pártjának szervezése. Az előórtekezlet megállapodása az, hogy Tolnavármegye függetlenségi és 48-as pártjának szervezése végett folyó évi szeptember hó 8-nak d. u. 4 órájára Szegzárdra az alakuló közgyűlést összehívja, melynek feladata: A központi megyei, választó-kerületi és lehetőleg községi pártszervezet megállapítása oly czélbói, hogy a függetlenségi és 48-as párt befolyása úgy az 1892-ík évben bekövetkezendő orsz. képviselő-választásokra, valamint a megyei közigazgatás terén is biztosittassék. E közgyűlésre van szerencsénk czimedet tisztelettel meghívni. Kelt Budapesten, 1891. augusztus 11-én. Boda Vilmos, báró Jeszenszky László, Petrich Fe- rencz, országgy. képviselők. Herman Ottó, Meszlenyi Lajos, mint az országos végrehajtó-bizottság tagjai.“ Az ülés lefolyásáról annak idején részletes leírással szolgálunk majd olvasóinknak és lesz még alkalmunk ez iránti nézeteinket kifejteni, most csak azon meggyőződésünk kifejezésére szorítkozunk, hogy Tolnavármegye szabadelvű pártja meljhez a megye intelligens elemei legnagyobb részben tartoznak, habár ily korai ülésezéssel nem is vonja magára a figyelmet, mihelyt keilend szintén rést fog állni. a színed, hol piros vagy, hol halvány, aztán megint nem tudom hányadán vagyok, ha én rád nézek, soha, de soha visszi nem néznél, félsz tplán tőlem Magda ? A leány rá néz szomorúan. • — Én? Már miért félnék én magától? Soha, de sohase bántott! Édes szülém kenderföldi szomszéd a magáéval, de egyik a másiknak még hazug szavát se mondta soha! — Pedig tiszta szívvel vagyok hozzád, elhiheted! De te nem. bánod, akárhogy van is! Mindig ott van a szemed a „harasztosi dombon“ ugy-e? No most ugyan nem láthatsz oda a nagy ködtől! A leány odébb dobja a sarlóba markolt kalászt. — Kösse be, aztán hallgasson! Az egész tarló ide néz, igy! Most menjen innét, nézze hogyan nevetnek. Szél kerekedik, ö.^sze kuszálja a földön heverő gabonát, szalad tovább, borzolja a rendet, mintha szökoi készülne az egész aranyszínű tábla, hajlong, reszket szélirányban, nehéz esőcseppek koppannak meg a kasza pengéjén... Zavar keletkezik a búza földön, a legények halomba hányják-velik a kévéket, az öreg arató gazda dünnyogve húzódik a kepezugolyába, magához szorítva subáját, mig kalapjáról lerázza boszu- san a reá hullott esővizet. A leányoknak nem szab határt az idő! Hiába unszolja őket az öreg Böske néni, ne legyenek olyan fiatal elmével, hanem megállapodott eszök legyen; felkapják a gereblyét — nevetnek. — Ne kiáltozzon Böske nénémasszony, mint a tőrbe esett madár! Biztassa a Magdát, semmiféle látszata a dolgának, hiába a legény-segitség! Villám ük! Görcsös rángatozással hasítja a tömör homályt a sárgás czikázó fény, pillanatra világos lesz az egész vidék, látszik, mint hajlongnak a bokrok, ágak, a közeli rét füve borzong, mintha viz hullámzanék! Böske néne ijedtében elejti a s rlót. aztán remegve fordul a mellette dolgozó menyecskéhez. — Te! Majd elveszett a szemem világa most! Epen olyan idő ez, mint tavaly nagyasszony hetibe, mikor a szegény Imrét levágta a villám! Itt voltál-e te akkor? Dehogy, nem a mi tarlónkon arattál. — Most mír tudom! Jól emlékszem, világ életemben sem feledem el azt a napot, épen a zabot* takarítottuk, igy alkonytáján volt az idő, mint most; korán reggel tele volt az ég terhes felhőkkel; a kismarjai harangszó odahallatszotta tarlóra! Én mindjárt megmondtam a többinek, hogy „nagy égiháboru lesz ebből“! Siettünk a dologgal ahogy csak lehetett, a Csondor Mátyás sógorod volt az első kaszás a sorban, annak a „bokrában“ kaszált az Imre! Sokat ellenkezett vele az egész tarló a Magda végett, — az szedte utána a markot — úgy mondták: szeretik egymást — lehet — annyi igaz, hogy mig a többi egész naphosszában danolt, nevetett, addig az a kettő olyan néma volt mindig, mint a I nagypénteki harang! — Add ide azt a hosszú nyelű gereblyét, ott van a harmadik kepesorbau ! A menyecske nem talál semmit, újra vakító fény lobban fel, elhaló messze hangzó dörgéstől követve, a sötótlő erdők hegyek, messzeterjedő gabona földek, borzalmasan nagyszerű világításban tűnnek fel egy pillanatra, hogy a következőben annál áthatlanabbá váljék a homály! Megered az eső, szürkés, véget nem érő vonalakban rohan alá, pillanat alatt viz borítja a tarlót, sustorogva, csobogva foly alá a lejtős helyeken. Az aratók futva igyekeznekielérni a „bodzást“, melynek összeboruló ágai biztos menedéket nyújtanak a szakadó zápor ellen. A leányok, menyecskék nevetve szaladnak fejökre hajtott szoknyával, kezeikben a villogó élű sarló, melyen szétlocscsan az eső cseppje. Pár perez múlva tüzet élesztenek nagy nehezen, mely csak lassan pislog ugyan, minduntalan kioltja gyenge lángját az erdőn átfutó szél- roham ! Böske néne leveti a víztől csepegő ruhát, ráteriti egy lecsüngő faágra száradás végett, beszól tovább a vele odaérkezett menyecskének ... Épen ilyen csúnyán szakadt a zápor, épen igy keresztbe villámlott, mikor a szegény Imrét levágta a villám! Mellette áltam, mikor meghalt ott a harasztosi dombon, ép azon a helyen a hol a keresztje áll, előbb ide látszott a világosságnál! Elhiheted, nem igen merek arra járni egymagámban !
