Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-08-16 / 33. szám
TOLNA VÁRMEGYE. feljebb az, hogy öreg, —- de hát az öregekkel sem lehet.olyan könnyen elbánni, hogy mindjárt a sir fenekére dugjuk, fogta magát, nagyot rúgott a koporsón s mindnyájunk nagy álmélkodására talpraugrott. A tudós doktorok csóválják is egyre a fejüket, hogy még mindég ilyen fejletlen az orvosi tudomány, mikor egy fiatalságát, tehát erejét levedlett élettel is ily nehéz elbánni! És a tiszteletre méltó öreg ur azóta a körülményekhez képest, teljesen jól érzi magát. Erősen megfeküdte ugyan gyomrát a beadogatott medicina a sok czukros, meg keserű labdacs; — a mikor a koporsó fedelét erőszakkal felszakasztotta, mée 2 erős vaskapocs is kiszakított egy jókora darabot a hiányos táplálás miatt megfogyott testéből. No de hát ha a bűbájos kuzuzslás nem tett benne nagyobb kárt,* ezt a nem óhajtott operácziót is majd csak kiheveri valahogy s elélhet még Isten tudja meddig. A jo öreg ur ma kelt fel először betegágyából. Ha nem is sokan, de elég szép számmal eljöttek a megnézésére. Egy kicsit bágyadt, erőtlen volt még, hanem azért mindég ő vitte a háziúr szerepét. Gavallérosan üléssel kínálta meg a ritka •vendégeket, ott, a zöld asztal körül. Szép, öreg uras tempóval mindjárt azt kérdezte: mivel is lehetek Szolgálatjára öesémuraméknak ? Egy hosszú nyomatott papirost terjesztettek elébe. A tárgysorozat volt. (Tessék! majd elszóltam magam !) No, no majd arra is rákerül a sor, hanem várjatok csak, prezentet hoztam, a király ő felsége küldte, elóbb csak azt pakolom ki. Lépj elő te Reitter József Dunaföldvár érdemes bírája, derék legény vagy, mert tűzzel mentél neki a víznek, vagyis kiszabadíthattad azokat a szerencsétlen Soltiakat, itt van ez a koronás metália! S mivel biz ez a jni jó öregünk nagyon nehézkesen mozog már, diszmagyarba. öltözött főispánunkat kérte meg, hogy szíveskedjék feltüzni a fényes metáliát, ki aztán csapott mellé egy még fényesebb oraciót. E nélkül a beszéd nélkül az ünnepelt talán el.se fogadta volna. Válaszában eleinte nagyon szabadkozott, — meg is éljenezték érte, — de Később szépen megköszönte a kitüntetést. Mindjárt is oda settenkedett valaki a háta megó: Na most már három keresztje van Duna- Földvárnak, eddig kettő volt, egy a templom tornyán', a másik a Bencze apát űré, — de most már van Reitter bácsinak is Hiszen eddig is ott voltam, tréfálkozott a kitüntetett. Hát mi erre csak azt jegyezzük meg: 1891. augusztus 16. kirándulásokat rendez hetenkint á Quarnerő mentén. Egy ily kirándulás alkalmával meglátogattuk Rabaczot, Alba not, Ohersot, Porte- R é t és B u c c a r i t. Emlékezetes egy kirándulás volt ez. Vezetőnk, a „Quisisana“ (egy elegánsan berendezett abbaziai gyógyintézet neve) orvosa, eleven temperamentummal biró, kellemes modorú ember a Oicerone-szerepét játszotta. Fölvezetett bennünket Rabacz hegyi utján a magasban fekvő Albonába, hová másfél órai erős gyaloglás után jutottunk s a bevonuló társaság egesz néphullámzást keltett a tiszta s szabályos arányú Albonában. Albona népe úgy körülvett bennünket, mint valami csoda-jövevényeket, a kik egy rájuk nézve ismeretlen világból csöppentek közibejük. Egy előkelő gazdag albonai polgár meghívott magán-muzeumának megtekintésére, s onnan az albonai kaszinóban tisztelegtünk. A kedélyesség oly Nfokra hágott, hogy vezetőnk zongora melle ült s elénekelte női és czerna- szál hangon a „Schnackerl-áriá“-t. Albonából C h e r s ó szigetére vitt bennünket a hajó, a hol ezernyi apró gyermek fogadott a partra szálláskor, kik közé már a távolból dobáltuk a rézpénzt valóságos forradalmat idézve elő soraik közt. Mikor aztán valaki elkiáltotta magát olasz utitársaink közül, hogy: „Curaggio“, s egy ezüst forintost dobott a part felé, mely azonban a tengerbe esett, akkor a chersói gyerekek, mint a féle született búvárok, belebuktak ruhástul a tenAdjon az Isten nekünk olyan megbecsülhetetlen keresztet, mint Reitter ur, — a kik pedig óhajtják olyat, mint a Reitter űré! Soká éljen! No de térjünk vissza a mi öreg urunkra. Épen most teszi fel a kérdést, hogy ki mit tud arról a szegény györkönyi emberről, ki a miatt való félelmében, hogy a regálé bérlő pálinkájából kell innia — felakasztotta magát. Talán nem is igy volt feltéve a kérdés, de mindent nem hallhat az ember a nagy zajban, az azonban áll, hogy alispánunk talpraesetten megfelelt. Az öreg Forster bácsi azonban nem elégedett meg a felelettel. A pénzügyigazgatósági jelentés ugyanis olyan tisztára mossa ezt a fekette lébe mártott regále bérlőt a milyen tiszta soha sem volt volt és lesz a — spiritusza! No most már jöhettek — türelmetlenkedik a mi öreg urunk. S kirázott az „Ínséges“ lajbija zse- I béből 3000 frtot. A jógkárosult völgységi járásbeliek szedték fel. Egy árvaszéki ülnöki állást: — Ha senkinek sem kell, kell nekem, — kiáltott Nagy Pista. A Nagy Pista helyére aztán bele ült a kis Sörös, — ki azonban ne legyen n agyra, mert a szegzárd-baranyaváriak, a veszprém-enying- dombováriak még inkább nagyra lehetnek, mivel valahára megkapták a vasutat. Kinek van még baja kérdezősködött az öreg ? Szegzárd uj szülésznőt kért — Egy tiz gyermekes családapa elkiáltotta: helyes, — egy tiszteletre méltó egyházi atya megijedve, hogy nem ő helyeselt először, buzgón támogatta, — erre aztán nagy derültség közt megkapta Szegzárd, a mit kért. De a kérelmezők lassacskán fogytak. — A mi öreg urunk már csak jóváhagyólag bólingatoft, vagy nemet mondott s engedte, hogy cseréljenek, beréljenek s mikor megunta a dolgot, penziót osztogatott. főbírót tett, átkiáltott a szomszédba, nem volna-e halljátok egy felesleges szolgabiró jelöltetek, nálam elfogyott s hogy Volt, Leültette a Döry L. helyébe, őt meg megtette he'yetteá főszolgabírónak. Ezzel felállt, megköszönte a szives látogatást, meghívta az urakat ebédre. S ez a mi jó öreg urunk, — hogy végtére kisüssem már, — a mi halottaiból feltámadt régi vármegyénk itt is igen jól érezte magát, a fekete kávé után azonban elszundikált, fiai a tisztviselők dolgoznak, de ő maga jóízűen alszik a jövő — közgyűlésig. Ne bántsuk, ne háborgassuk. Csitt! gerbe s kihalászták a fenékről a rájuk nézve nagy értékű pénzt. C h e r s o kellemes külsejű város, melynek népe frigiai sapkában pipázgat az utczákon s nagy csoportokban beszéli meg a chersoi politikai viszonyokat. Oherso után Port o-R é (a kikötő király) horvátul: „Kralyevicza“ következett, melynek part- j ján óriási jezsuita-kolostor emelkedik, közvetlen közelében fekszik Buccari (h<*rvátul: „Bakar“,) mely tulajdonkép inkább élhetne a Porto-Ré névvel. Ugyanis ezen elnevezés onnan ered, hogy Buc- carit egy természetalkotta kikötő környezi, s némelyek azt hiszik, hogy Fiume helyett ide fellett volna a majjyár kormánynak a kikötőt építeni, mivel itt sokkal alkalrn;sabb pozíciója volna. Ámbár azonban a kikötő-király Buccarit uralja, mégis a szomszéd város nyerte el ezen nevet minden ihdok nélkül. Buccari olyan város, mint a hogy Betlehemet szokták festeni rajongó vallásszeretettel. Remeke a termesz* tnek. Azonban partraszállásunk előtt figyelmeztetett a vezetőnk, hogy valahogyan „éljen“-t ne hallassunk, mert a derék horváf. testvérek legott belemártogatnak az Adriába. A ki látta Fiúmét, annak az összehas'-nlitás kedvéért Triesztet is látnia kell. A trieszti-kikötő tizszeres nagyításban megfelel I fiumeinek. Végtelen hosszú módon egész özöne % meztelen árboczosoknak pihen s készülődik nagy tengeri útra. ____________________ ___________________________ n. Ritkán esik meg, hogy a vármegyei közgyűlés a tagok többségének jelenlétében legyen megtartható, — a felszólalások még ritkábbak — igy bizon közgyűléseink, nem szoktak valami érdekes lefolyásuak lenni. A folyó hó 14-én megtartott nyári rendes közgyűlésen sem vettek részt valami nagy számban a tisztelt bizottsági tag urak; a gyűlés azonban mégis elég élénknek mondható. Különös ünnepélyességet kölcsönzött neki az a körülmény, hogy főispánunk, a tanácskozás megnyitása után ekkor tűzte szép, tartalmas beszéd kíséretében Reitter József dunaföldvári biró mellére'azon koronás araany érdemkeresztet, melyet I felsége a téli jég- és vizveszedelem körül kifejtett érdemei elismeréséül Reitternek a múlt hónapban adományozott. Reitter a következő beszéddé köszönte meg a kitüntetést. Méltóságos főispán ur! Tekintetes vármegyei bizottság! Mélyen meghatva és szivem mélyéből jövő hálás köszönettel fogadom azon magas kitüntetést melyben engem legkegyelmesebb urunk, Királyunk részesíteni kegyes volt. Másodszor ér már engem a legmagasabb elismerés 0 Felsége részéről: először irásbelileg nyilvánítva ; most pedig ezen rendjel alakjában, melyet a főispán ur ő méltósága engem örök hálára kötelező szives szavakkal nyújtott át nekem. Már első alkalommal is; és még inkább most, nagyobbnak tekintem azt, mint a mennyi az én szerény érdemem. Mert hiszen a mit tettem, az tisztán emberbaráti kötelesség volt, én pedig azt tartom, hogy a magyar ember becstiletérzése megkívánja, hogy minden kötelességét mindég, minden téren híven teljesítse. Ez volt mindég előttem bármire vállalko/.tam, kezdve 1848-tól, midőn a haza védelmére kelvén, csakhamar tisztté lettem, tovább mint községi biró, megyei bizottsági tag, városi képviselő, tűzoltó elnök és. főparancsnok előtt. S akkor, midőn kötelességemet a mennyire csak tőlem telt teljesíteni iparkodtam, nem gondoltam utólagos kitüntetésre, de most öreg napjaimban még is jól esik, hogy becsületes munkásságom elismerésben részesül. Miért első sorban köszönetemet kell nyilvánítanom a méltóságos főispán urnák, mert bizonynyal ő volt az, aki az ón szerény érdemeimet legfelsőbb helyeken jó akaratulag tudatva kivitte, hogy engem, a hazának egyszerű polgárát nagy kitüntetés ért, s azt mondhatom boldog az a vármegye, melynek olyan főispánja van, aki figyelmét még a legszerényebb polgárra is kiterjeszti. De igazán nagyon jól esik az a lelkes éljenzés is, melylyel a tekintetes bizottság a főispán ur ő méltóságának hozzám intézett szavait fogadta, mert Egyébként Trieszt nem nyújt valami rendkívüli képet s Fiume sokkal kellemesebb benyomást tesz mindenkire, ha mindjárt sokkal kisebb is vetólytársánál. Hanem aztán ott van M i r a m a r e, a felülmúlhatatlan tündérkert, mely hivatva van a teremtés kezdetén isteni kezek által ülte'ett ódenkertet I megvalósítani a földön. M i r a m a r e kas'ély bű- bájá leírhatatlan. Elég azt tndnuuk, hogy e kastély és kert 12 milliójába került a szerencsétlenül járt Miksa császárnak, kitől uralkodónk örökölte. A turini fejedelmi palota fénye elhomályosul e pompa láttára s a gyönyörű, a remek s a fönséges itt váltakozva nyújt kábító képet a tekintetnek. Egy udvari lakáj mutogatja s magyarázgatja a szebbnól-szebb termeket, melyek sorra járta után a paradicsomi kertet vesszük szemügyre. Leírhatatlan az, a mit látunk. Nem akarjuk olvasónőnk fantáziáját egy halvány vázlattal tévútra vinni. Miramaret látni kell, hogy fogalmat alkossunk felőle. Égy kertész, a kit a borravaló s nyájas szó beszédessé tesz, hosszasan regéli az uralkodó család ott-léte fázisait. ; Mint jár-kel a fölséges asszony lázas sietséggel é kertben össze-vissza, mint játszadozik a kis Erzsébet itt a sűrű allékban fejedelmi anyjával, mily jósággal érintkezik itt a király mindenkivel. Fájdalom, ritkán jő édeni birtokába 1 A bűvös tündérkertet a touristák élvezhetik. Egy vendéglő is épült már közelében, hol egykét család tölti a nyarat.
