Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-07-26 / 30. szám
Előfizetési ár: Egy évre . . 6 írt — kr. Fél évre. . . 3 „ t- „ Negyedévre . I „ 50 „ Egy szám .... 12 „ Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kivill elfogad. Krammer Vil- | mos könyvkereskedése Szegzárdon. VEGYES TARTALMÚ POLITIKAI HETILAP. Meg*jelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utcza 1079. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Főmunkatárs: BODNÁR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető 1 öz- lemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szer-1 kesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. A becsület. —lk. A becsület nem kiváltság, hanem szükség. A becsületesség nem érdem, hanem kötelesség. Az ember egyéni értékét egyedül a becsület adja meg. A nyomorban szenvedő, ha van becsülete, gazdagabb, mint a nábob, a ki elvesztette becsületét. A sors igaztalan lehet irántunk, ádáz csapásokat mérhet reánk, elrabolhat tőlünk mindent, csak egyet nem — a legnagyobb kincset — a becsületet. Ezen kincs mellett féltékenyen őrt állni, azt megóvni, tisztaságát és fényét megőrizni mindenkinek kötelessége. A drágakőnek csak addig tart az értéke, a meddig megőrzi ragyogását; ép igy elhomályosul a becsület, ha a legkisebb folt esik rája. Es épen azért, mert k ö z k i n c s a becsület, mert annak bírása minden embert egyaránt ékesit s annak elvesztése egyaránt tönkre tesz, az mindenkire nézve egyenlően drága, egyformán pótolhatatlan. Tehát elfogultság állíthat csak fel különbséget a katonai és a polgári becsület között. A sérelem, melyet valakinek becsülete szenved, ép úgy sújtja a legmagasabb pol- czon állót, mint a társadalom legszerényebb tagját, és ha foltot ejtenek rajta, az nem bélyegzi meg jobban a csillogó egyenruhát, mint az egyszerű „polgári“ öltözéket. Nálunk azonban nem uralkodik .még mindenütt e felfogás. A katonai körök — tisztelet a kevés kivételeknek — abból kifolyólag, hogy külön társadalmi osztályt képeznek, külön társadalmi szabályokat és fogalmakat alkotnak maguknak az úgynevezett becsületbeli ügyekről. Ennek tulajdonítható csak a legújabb eset, mely a közvélemény élénk figyelmét vonta magára, a midőn egy százados egy képviselőtől a képviselőházban elmondott beszédéért lovagias elégtételt kért, és- nem vagyunk következetlenek, ha azok daczára, a miket a becsület fogalmáról előre bocsátottunk, a százados ur eljárását nem helyeselhetjük. Nem vizsgáljuk e helyen, váljon helyes vagy tapintatos volt-e az illető képviselő részéről oly kifejezéseket használni, a minőket tényleg használt és hogy interpellació- ! jának nem lett volna-e meg ugyanaz a sikere és hatása, ha más kifejezéseket használ, azt sem kutatjuk, hogy a fiumei rendőrfőnök jelentése hű képe-e a valónak és hogy Uzelac századost igazságtalanul sújtották-e Ugronnak szavai, hanem most egyszerűen azzal a ténynyel foglalkozunk, hogy egy országgyűlési képviselőtől hivatása teljesítése közben elmondott parlamenti beszédéért a parlamenten kívül kértek elégtételt. Örömmel konstatáljuk a legilletékesebb tényezők és a közhangulat egyhangú ítéletét, mely a parlamenti szólásszabadság függetlensége és sérthetetlensége mellett oly lelkesen foglalt állást. A parlamenti szólásszabadság, ha az nem fajul szabadossággá, alapföltétele a páriám entarismusnak. És hova szállna alá a képviselői immunitás, ha az nem biztosítaná a képviselői hivatás föltétien gyakorolhatásá- n.ak teljes szabadságát és függetlenségét? Még a hatósági beavatkozások ellen is védi a képviselőt mentelmi joga, hát akkor az egyes magán emberek támadásai ellen ne nyújtson védelmet? Hisz ez akkor következményeiben arra I vezetne, hogy a bíróságok és hatóságok sem gyakorolhatnák függetlenül hivatásukat, hanem minduntalan egyesek zaklatásainak és érzékenykedéseinek volnának kiszolgáltatva. Hogy mennyire szent és nagy fontosságú a parlamenti szólásszabadságnak elve, az kitűnik abból is, hogy minden p ofi i- tikai párt és a nyilvánosságnak összes tényezői megegyeztek abban, hogy Ugrón Uzelacnak elégtételadással nem tartozik, sőt hogy e kihivás nyílt sérelmet képez a képviselői mentelmi jog ellen. Vajha ezen eset praecendens volna arra nézve, hogy a jövőben hasonló kellemetlen esetek elő ne forduljanak és hogy a politikai párbajok divatja nálunk végre idejét múlja! TÁRCZA. —-to*— (Sltyai szczctcl’. Hajnalodik . . az éj tm nappalra fordul, Fölhangozik onnét a szomszéd bokorbúi Kis fülemilének édeskés danája ; Oly mélabús, fájó szép melódiája ■ Tán altatót dalol ó a csillagoknak, Melyek egyre-sorra szépen kialusznak . . . Elfogy, éltiin bágyadt éjjeli sugarjuk: Mihelyt a kelő nap fénye esik rájuk. Megkezdi pályáját arany szekerével Ott, túl a nap fényben ... oly délczegen lépdel, TJj élet lesz merre jár-kel a nyomába’, Madár dalol, virág ébredez csókjára ,.. De nem úgy van ott benn, fordított világ van Abban a kis sötét, szegényes szobában, Mély szender, álomba merül ott az elet.. . Mély az álma .. . tán már többé fel sem ébred! „Fiaim! hol vagytok ? Béh, sokáig késtek, Beh, sokáig várom már megerkezéstek“, Hivtátok-e, lányom, irtatok-e nékik ? Édes atyjok szavát talán csak megértik. „Nyugodjék meg édes, megjönnek estére Vagy talán előbb még, mint kívánta, kérte; Gyorsan, úgy repülnek, mint a hegyi szellő, Mint fecske tavaszszal, ha fészkébe megjö!“ Tova tűn az idő, a perczek repülnek.,. Fogy ereje egyre a szegény betegnek, ! Olyan lassú már-már szive lüktetése . .. I Halavány orczája . .. hideg verejtéke . . . Alig mozdul. De ím ujra-ujra éled, Visszatért szivébe, leikébe az élet; Ajkai mozognak s mintha mosolygndnak — ! Odasúg szelíden élte angyalának; • Odasúg lelkendve, édes a beszéde,' I Mintha fenn az égben angyallal beszélne : \ „Nézd csak édes lányom! Látod-e ott jönnek, Drága jó fiaim, gyöngyei szivemnek; Jöjjetek édesim .. . oly sokáig vártam, Oly epedve, sírva kínos gyötrő lazban A ti érkezéstek’ . . . ajkatok csókjára. Jöjjetek szívemre ... nincs sok perczem hátra.“ fi kitárja fel&jök, kitárja két karját Majd mintha fiait átkarolva tartnák . .. Öreg könycsepp ül ki szeme pillájára . . . Fiait most látta szegény utoljára. Nézte hosszan őket... Megtört szeme fénye, Mint az ég arcza, ha felhő száll föléje, fi aztán lecsukódott könyázott pillája . .. El födte világát... Ej borult reája ... Virág Ferencz. F i r u s k a. (Történeti elbeszélés.) Irta: PATAKY ISTVÁN. — A „Tolnavármegye1*» eredeti tárczája. — ii — Királyom, á nép nevében, ki benned egyik hősét imádja", de a nép nevében, a ki erkölcsét királya áltel védeni, s nem megtámadva szokta látni, kívánóm, hogy rendeletedet, mely a bel- békét fenyegeti, vondd vissza! — És jó J a h i a in — válaszolt gúnyosan kedvelt vezérének K o b a d király — a magad részéről semmi kívánni valód ? — A magam érdeke, királyom, előttem számításba nem jön. Azon rendeltednek, hogy egy nő sem tagadhatja meg kegyét a hozzá fordulótól, a mi nőink ellenszegülnek, de az alsó rétegekre nézve olyan jelentőségű, a mi a belbékét bizton I felforgatja. Kívánom, hogy rendeleted vondd vissza. — Mi vagyok tehát én ? király, vagy Jahia vezér alárendeltje ? — kiált lángba borult arczczal Kobad. Király, a nép védője még ; épen azért nem lehetsz megrontója a népnek és Persia megölője..-- Persia megölője? Átok reád lázadó — kiá'.t a felbőszült király — hát mondd, Ormuz, Balask, vagy Firuz megtudta védeni jobban Persia függetlenségét, mint ón, hát mond lázadó, Persia legutolsó fia szívesebben ontja vérét hazájáért, mint én ?
