Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-07-19 / 29. szám
Szegzárd, 1891. Vasárnap, julius 19. 29. szám. Előfizetési ár: Egy évre . . 6 írt — kr. Fél évre. . , 3 „ Negyedévre . I „ 50 „ Egy szám ... 12 I Lm 16 fi Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon VEGYES TARTALMÚ POLITIKAI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utcza 1079. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Főmunkatárs: BODNÁR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető 1 öz- lemenyek, valamint az előflze* tesek és a hirdetések is a szer* kesztöséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Hova jutunk? lk. 162 szavazattöbbséggel fogadta el a képviselőház a közigazgatás államosításáról szóló törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául és a nemzetnek ilyetén szavazata leghatározottabb és legkétségtelenebb bizonyítéka annak, hogy az ország túlnyomó többsége a kinevezést kívánja. A törvényhatóságok szintén impozáns többséggel foglaltak a kinevezés elve mellett állást. Mekkora cynizmus kell tehát ahhoz és a parlamentarizmus iránt mily kevés érzékre vall az az eljárás, a melyet függetlenségi s 48-as és nem függetlenségi 48-as ad hoc egyesült pártok tanúsítanak, mely pártoknak vezérei még ma is úgy beszélnek a javaslatról, mint a nemzet leigázását, alkotmányos jogainak elrablását czélzó merényletről. Hát oly kevéssé tisztelik eme t. vezér- ferfiái a függetlenségi, pártnak a nemzet túlnyomó többségét és ennek akaratát, hogy azt képesnek tartják ily „merényletet“ tartalmazó javaslatnak támogatására? Hát annyira gyávának és erkölcstelennek tartják ők a magyar nemzetet, hát annyira becsülik ők a magyar nemzet szabádság- szeretetét, hogy azt alkotmányának megsemmisítésére, jogainak áruba bocsátására képesnek hiszik ? Avagy tán zsarnokság és kényuralom uralkodik ma Magyarországon és nem vagyunk mi szabad polgárai e szabad hazának ? Szolgalelküség jellemzi a magyar népet, avagy férfias nyíltság és bátorság? Ezeket a kérdéseket erőszakolják előtérbe ama vádak, a melyeket a függetlenségi párt a javaslat hívei és támogatói ellen folyton hangoztat. r Es e vádak nemcsak, hogy semmibe sem veszik a többség kétségtelen jogait, a parlamentarizmus szabályait, nemcsak tiszteletlenséget jelentenek a nemzet többségének akarata iránt, hanem ez egyenesen megsértése és meggyalázása a nemzet politikai érettségének és szabadsága iránti szere- tetének. Ennyire viheti az embereket az elfogultság és a szenvedély. r Es nem-e a legmagasabb fokú elfogultság és szenvedély kelle ismét ahhoz — mert rosszakaratot nem akarunk feltételezni —■ hogy némelyek a legéktelenebb személyes gyanúsítások terére léptek. Hát az egyéni tisztesség és becsület egyedül Eötvös és Polonyi uraknak szabadalma ? Es tiszta meggyőződésből, menten érdek- és haszonleséstől, politikai elveket vallani és értök küzdeni,, egyedül ezen uraknak áll jogában és a kiben van bátorság — és hála legyen érte igen nagy azoknak a száma — a politikai bölcseséget másutt keresni, az csak számításból teheti azt, az csak bérencz lehet ? És — a mi a legjellemzőbb — a midőn ez erkölcsbirák a jog, erkölcs és az igazság nevében, magas piedesztál- ról, nagy garral és hanggal ülnek törvényt élő és halott felett, kérlelhetetlen vizsgálóbirái az emberi lelkiismeretnek, fürkészik és feltárják a jellemek rugóit és redőit és harsány hangon hirdetik drákói Ítéleteiket — ezen szigorú vádemelés és ítélkezés tüzében megfeledkeznek egyetlen egy szemernyi adatot, tényleges bizonyitékot, egyetlen konkrét tényt márcsak indokoláskép is felhozni. Érthető és jogosult volt tehát a szabadelvű párt egyik tagjának felháborodása, a melylyel a szélsőbal egyik üatójának, Polonyi Gézának, és közbeszóló csatlósának sértő gyanúsításait visszautasitotta.V Mi is tiltakozunk az ugyanezen alkalommal a vidéki úgynevezett kormánypárti lapokról egész általánosságban odavetett vakmerő gyanúsítások ellen. A ki mások törekvéseinek és czóljai- nak, meggyőződésének és elveinek tisztaságát megtámadja, a nélkül, hogy a támadás jogosultságát bebizonyítaná, a ki másokat csak gyanúsítani, gyalázni, megbélyegezni törekszik, a nélkül, hogy parányi biTÁRCZA. —*é<*—(Slébtn cs vafó. — Allegória. — Az én bölcsömet lenn A homokos rónán, alföldön hintáztak. Áldva légy föld, hol a gyermekkor felettem Játszadozva szállt át! Nagyon régen volt az! Csak félig emlékszem ott egy omlott várra, A hely nevét is csak keresztlevelemből Tudom, hogy Kisvár da. Es csak mint álomban Foszló délibábként, leng a tó előttem, Melynek partján ott az omlott var aljában Játszadozva nőttem. De arra emlékszem, — Minthogyha csak tegnap történt volna velem ! Gyérmék-ábrándaim mint keletkeztek ott A csendes tószélen. Mintha ráost is látnám! Álmodozó arcczal hányszor el-elneztem, Fölöttem a felhők mint szállnak, vonulnak At a magas égen! Kis bohó! Még akkor Azokról a bodros bárányfelhöcskékröl Azt hittem, mind angyal, s hogy most szárnyra kelve, Szállnak le az égről. Jertek ide hozzám, Szeretlek én nagyon, szép szárnyas angyalkák, Jertek játszadozni! így hívogattam a Fényes felhöfalkát. f Es ha még esetleg Fent a vándordarvak kurrogása hangzott: TJgy hallgattam én azt, mint az angyaloktól Jövő bűvös hangot. * Mig a kis fiú igy — Vélt angyalkáival — csevegett, enyelgett: Bent a gondos Anya aggódva kérdezte, Hová lett a gyermeki! f Es a gyermek ott a Szellös kert aljában, pázsitos tószélen — Szellő fuvalmától, darú kurrogástól Elszenderűlt szépen. m Elaludt. — Álmodott. . . Almában mosolygott, nagyon szép volt álma: A fényes angyalkák repülve vitték öt Messze . . . más világba ... Ó minő szép volt az Képzelni se tudott ö oly szép világot, S most ott szárnyra fogva, a kis angyalokkal ' Repdesve játszhatott. Csak úgy vidult arcza, Lüktetett kis keble, s örömtől fogultan — Feledve a földet — a végtelenségig Maradt volna ottan. De hajh, midőn égi / Társai még újra repkedtek voln’ véle, Egyszer csak mamája keresve, szólítva, Az alvóhoz lépe. f Es felébresztette A rideg valóra, a mosolygva alvót, De a szegény gyermek azt se tudta, hol van) Azt se tudta, hol volt. Epedöen nézett — Kutatva, keresve — fel a magas égre, De se öröm, se fény, se angyalkák, semmi, — Eltűnt mind, mind. Vége! Engedj vissza, szólott, Hívnak engem vissza, hallod jó mamácska! Olyan jó ott lenni, úgy vágyom én oda — Abba’ szép világba! Nincs ott fiam semmi, Nem hí téged senki,' viszonz édes anyja. A mit látsz és hallasz, csak szétfoszló felhő, S álmod üres hangja! Ne epedj az után, Mi elérhetetlen, csak csalfa káprázat Majd csak itt éred el tán te is, mjnt sok más, ' Boldogságod, vágyad.
