Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-06-14 / 24. szám
1891. junius 14. TOLNAVÁHMEGYE. 3. segélyére, a Királynak és nemzetnek, közbenjárásukkal ez ünnepélyes és örvendetes nagy napon, szt. Peter és Pál, az apostolok fejedelmei, egyházunk dicsőült védő-szentjei, szent István első királyunk s egyházunk megalapítója, szűz szent Imre, szent László, ki egyházmegyénknek egyik, — szlavóniai részét Magyarországhoz kapcsolta, és mind, a kik csak kilencz nagy század folytán, melyet Bazilikánk átélt, Krisztussal egyesülve vannak s hajdan e helyen az Úrhoz imádkoztak. Azért, hát ,kedvelt Testvéreink az Úrban! örvendjünk és zengjünk uj éneket az Úrnak. Zengjünk dicséneket az ő sokféle nagyságáról. (Zsoít.) Ezen egyházunk, melyet a régi irók kiváló egyház gyanánt említenek, mint a mely nagyságával és struktúrájának nagyszerűségével hazánk egyéb egyházai fölé emelkedett, igy vitatja ezt a nagy- tudományu Koller (Hist. Q.-Eccles. L köt. szt. Mór életéről.) — szt. István első dicső királyunk által alapittaték. Itt temettetett el Péter Királyunk s koronáztatott meg Salamon, miután Béla fiaival 1064. kibékült. Azonban nem szövöm tovább a történet fonalát. Ám halljuk röviden, mit if Koller, okmányok alapján: „Hogy Pécs városa — úgymond, — szt. István királyunk korában, az egész területen, mely a püspök gondjaira vala bízva, kiváló szerepet ját- szott, mint az egyházmegye fő- és székvárosa a püspöknek, könnyén föltehetjtik. I. Lajos királyunk alatt Magyarország egyik legelső városa volt. Legfőbb ékessége a várban levő szt. Péterről nevezett Bazilika, melyet mai napig sem múlt felül egy sem. 1303-ban, úgy látszik, a szentélyt valamelyest renoválták. Azt hisszük, az előbbinél fölebb emelték. Bizonyos, hogy 1345. előtt ismételten sokat szenvedett tűzvész miatt; midőn pedig ismét helyreállították, Zsigmond püspök jónak látta falfestményekkel disziteni.“ (E- festményeknek nyomai az imént folyamatba vett újjáépítés alkalmával tűntek elő.) „1526-ban a város a török által íelgyujtatván, lángok martaléka lön, az egyház azonban sértetlenül megmaradt. 1543-ban, miután a várost a török elfoglalta, másfél századon át profán • és szentségieden czólokra használták, de semmi komolyabb sérülést nem szenvedett, kivéve, a mit a mostoha idő viszontagságai és avatatlan kezek rontottak rajta. Midőn Pécs 1686. újra visszavótetett, annak módja szerint kiengeszteltetett és fölszenteltetett gróf Nesselrod püspök által s a középhajó donga- födélzettel lön ellátva. (Koller. Előszó XIII.) B fazsindely-tetőzet, mely az egész egyházon fölülről végig futott, éppenséggel nem vált díszére az egyháznak, minthogy neki magtárszerü külalakot kölcsönzött. — Mer-mert szom-szomjas vol-voltam. A kocsi vágtatva robogott végig a zugligeti országúton, egyenest Budának. Margit most már éneklésre fogta a dolgot. Megkérdezte a körösi lánytól, hogy fodros-e már a szoknyácskája, a mihez egyébként semmi köze sem volt néki, sem másnak. Megütődött azon, hogy „négy csücske van a dunyhának, nem kettő“ és hítta a rózsáját be, biztatva szegényt, hogy „magam vagyok ide be,“ holott kettőjükön kívül, más el sem fórt volna abban a bricskában. Hirtelen átkai olta a Kázmér nyakát. — Oh ma-mám, ma-mám, mamám! Azután megkérdezte .tőle, hogy tud-e már repülni és evett-e valaha medveczombot spékelve. Szegény Kázmérnak szivébe fájdalmasan nyi- lalottak a szavak. — Szegény sze'rencsótlen asszony. Ez már delirium. János sebesebben! A kocsi repülve ért a lánczhidhoz. Mikor a Ferencz József-téren befordultak, Margit a kabátja gombjain ragadta meg Kázmért és az akadémiára mutatva, kérdező. — Ugy-e ez itt már a temető ? Kázmér csitította. — Nem fiam, itt csak csendes emberek tanyáznak, de ez még nem a temető. De a kebele még jobban elszorult. Azon tűnődött, nem-e a haldoklók csodálatos éleslátása szólalt meg Margitból, mikor temetőnek mondta azt Utolsó építészeti átalakítása az egyháznak aj század elején vétetett munkába az 1805—1827-ig terjedő időközben, a mi tehát nagyobbrészt Király József püspök idejére esik. Ekkor a tornyokat magasabbra vonták és régi formájukból kivetköz- tetve, csonkán lecsapták és főfalait négyszögü kövekből rakva, főkép a déli oldalon körülbelül a középfal magasságáig fölemelték, kétségtelenül azért legkivált, hogy a székesegyház oldalfalainak, melyek már-már bedölóssel fenyegették az épületet,, két oldalt hatalmas támasztékául szolgáljanak. Ez izmos falazatra ezután 1854-ben, Girk György püspök idején, 12 apostol szobor helyeztetett el, mely tervet még Scitovszky János püspök foganatba vett, a mely szobrok ma a papnevelőintózeti kertben vannak felállítva. Ez vala egyházunk képe, a midőn 1882. junius 13-án az újjáépítés munkálatát megkezdettük. Mind emez átalakítások és ujjáópitkezések, a melyek a legelsőtől kezdve, az 1064i-ki tűzvész után, mely, mint Thuróczy Írja — „az egész egyházat s összes melléképületeit és egyéb járulékait lángok martalékává tette és mindent alapostul megsemmisített,“ mindezen ujjáópitkezések — mondom — a melyek foganatba vétettek és 9 századon át gyakorta ismétlődtek, a székesegyház eredeti struktúrája tisztaságának előnyére egyáltalán nem, de igenis ártalmára voltak. Tudniillik az időhöz és viszonyokhoz képest majd egyik, majd másik építészeti modor, vétetett alkalmazásba, majd J meg épen, midőn időnkint a 'művészi szellem és érzék teljesen kialudt, nagyon is otromba formák lőnek alkalmazva. Innét van, hogy székesegyházunk * nemcsak, hogy lassankint ékes román építészeti modorából kivetkőzött, hanem közbiztonság tekintetében is alapfalaiban veszélyesen megingatva, napról-napra érezhetőbben feltüntette e munkálatok szükséges voltát, úgy,- hogy a föjjtebbi kettős szempontból az újjáépítés elmaradhatsiílanná vált.. Oly szerencsések voltunk, hogy a n.int o század közepével a képzőművészetek újabb It »talmas lendületet vettek, oly férfiúra akadtuuk, a ki az épít eszet terén kiváló nevet vívott ki és tán korunkban első is, a kire e nehéz bár, de annál jelentékenyebb feladatot bátran rábízhatok. A jó kath. érzületü nemes Sinidt Frigyes báró csá'zári. ós királyi udvari főépitőmester volt ez, ki* életében az Ur dicsőségére száznál több egyházat részint egészen újonnan ópitett, részint tervezett, részint mint székesegyházunkat, a műizlésnek megfelelőleg és a szakavatottak csodálatára méltó módon újjáépített, több kitűnő épiiész-társának közreműködésével, a kik közül első helyen kell említenünk Kirstein Ágostont, a kinek vállaira a nagy mestera helyet, a hol csakugyan megszűnik a lót zaja, a hova befészkelte magát a doh és ahol végtelen csendesség és nyugalom honolnak. — Sebesebben János, sebesebben. Végre megérkeztek a mentőkhöz. Margitot felvitték a műtőszobába. Felgombolták a selyem blou- set, kifüzték a selyem fűzőt és hideg borogatást tettek dobogó' szivére. Azután adtak neki tejet, cognacot és hány tatót. Két orvosnövendók átnyalá- bolta derékban, fejjel lefelé, hogy a méreg leszi- várgásának elejét vegyék. Mikor ez is megvolt, lefektették a pamlagra és a gyomormosó prae- perátummal úgy kimosták a gyomrát, hogy nem maradt abban se méreg, se pezsgő, se semmi más. A két orvosnövendék emberfölötti munkát végzett‘és bámulatra méltó buzgalommal szorgoskodott a megmentendő menyecske körül. Az ar- ezukon gyöngyözött a verejték, de a kebelüket büszke önérzet dagasztó és az a tudat, hogy ők most mentenek. Margit a sok tépázgatás közben magához tért. Megijedt a midőn idegenek közt látta magát és félénk, elhaló hangon kórdezé. — Kérem, mit akarnak tőlem? — Ne féljen nagysám semmitől, ön meg lesz mentve. — Hát mi történt velem? 5 — Asszonyom ön mérget ivott. — Mérget! Én? Soha! nek 1891. január 28-án bekövetkezett halála óta az építkezés gondjai nehezedtek, és a ki a megkezdett művet im szerencsésen be is fejezte. — A falfestményeket Andreä Károly rajnavidéki és Lotz Károly, valamint Székely Bertalan budapesti művészek alkották és festették meg művészi kivitelben. Az ornamentika-festés Bamberger Gusztáv alakítása és műve; a szobor faragványokat Zala György budapesti szobrász készítette. Mindannyi, az alsóbbrendüekkel egyetemben mindenki a maga körében, jeles és derék, nagy mértékben fáradozott és méltók elismerésünkre, miért is méltán említjük fel .e lapok hasábjain, hogy nevök késő időkig fenmaradjon. így áll most a mi székesegyházunk mindnyájunk szemei előtt, szilárdul, rendíthetetlenebből, mint valaha a múltban és fényben, dicsőségben gazdagodva, mint az ékes hajadon jegyes, az Urnák hajléka, az imádság háza, Jeruzsálem módjára, a mely mint város felépül, jelképéül a lelki épülésnek élő kövekből; mely titkos jelentmóny- nyel és jelképekkel, teljes és összes fölszerelésével az elmét oktatva felvilágosítja és szivünket az Úrhoz fölemeli, üdvös, mennyei dolgokra int, melyekre hallgatnunk és a melyeket követnünk kell, szeretteim az Urban, hogy a kath. egyház czólza- tainak megfelelőleg éljünk, a mely azokban is, a mik benne külsőleg szemeink elé tárulnak, szivünket és lelkünket a benső, áthatatlan dolgokra indítani és ragadni vagyon hivatva. Ez ertemenyben Írja szt. Ágoston e tárgyban. „Testvéreim, szeretteim! valahányszor az oltár, vagy egyház ünnepélyét üljük, ha híven és szorgosan megszívleljük és szentül és igazak módjára élünk, mind a mi a kőből alkotott egyházban szemünk előtt 'lefoly, mindaz bennünk, a mi lelki épülésünkkel éri el betetőzését. Mert nem áltatott bennünket, a ki mondá: Mert az Ur szentegyháza föl van szentelve s az vagytok ti; — és ismét: Nem tudjátok-e, hogy testeitek a szentlélek temploma, a ki bennetek vagyon? S azért, kedvelt testvéreink, mivel minden előleges érdem nélkül az Ur Kegyelme méltatott bennünket arra, hogy az Isten templomaivá legyünk, a mennyire csak lehetséges, az ő segélyével azon legyünk igyekezetünkkel, hogy az Ur az ő templomaiban, vagyis bennüuk olyasmire ne akadjon, a mi szent Fölsó- gének szemeit sérthetné.“' (252. Besz. Egyház szent, alkalm. II. noct.) És másutt: „Jeruzsálem, a mely város módjára épül. Mikor ezéket mondja vala Dávid, a város már be vala végezve, nem épült. Tehát minő városiért alatta? Azt, amelybe összefutnak hitben az élő kövek, a melyekről Péter azt mondja: és — Ne tagadja kérem, sőt tanácsosabb, ha megvallja őszintén, hogy mi volt? Oyankali, morfium vagy talán arzenikum? Margit teljesen észretért és mosolyogva súgta oda a fiatal mentőnek. — Mumm volt, ha minden áron tudni akarja. De meg ne mondja, kérem, annak az urnák. Az az ur pedig Kázmér volt, a ki nem győzve türelemmel, belépett a műtőszobába. Az orvosnövendék savanyu ábrázatát és azt a kétségbeesett mozdulatot látva, melylyel az a homlokához kapott, ijedten kiáltá: — Doktor ur, az ég szent nevére kérem, nincs mentség ? A mentő még mindig zavarodva állott a szép paciens mellett és udvarias hajlongás közben oda- sugta neki: A mint parancsolja nagysám. Azután Kázmórhoz fordult. — Uram, ő nagysága meg van mentve. Any- nyira helyreállott, hogy bátran hazaviheti. A számlát majd holnap leszünk bátrak bemutatni. Mikor a kocsiba ültek, a tulboldog Kázmér megölelte Margitot. — Oh Margitom, mórt tetted ezt? — Mert szeretlek, Kázmér. — Oh én édes, imádott Margitom! Másnap meg volt a kózfogó. Soha ilyen piros pünkösd napja! Baracsi.
