Tolnavármegye és a Közérdek, 1918 (28./16. évfolyam, 2-52. szám)
1918-10-03 / 40. szám
XXVIII. (XVI.) évfolyam. 40. szám. Szekszárd, 1918. október 3. Előfizetési ár: Egész évre .............24 korona Fél évre.................12 Ne gyed évre .... 6 » Egyes szám ára . . . 48 fillér. Hirdetési árak: Árverési hirdetések : 35 petit sorig 10 K, további sor 50 f. — Nvilt- iér: petit soronként 50 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenvésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint egyszer: csütörtökön. Telefon szám: Főszerkesztő: 18.— Felelős szerkesztő: 24. — Kiadóhivatal: 11. Szerkesztőség : Bezerédj István-utca 5. szám Ide küldendők a lapot érdeklő összes küldemények. Kiadóhivatal : Béri Balogh Ádám-utca 42. szám Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Néptanítóknak, ha az előfizetést egész évre élőre beküldik, 10 korona. Főszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. A „belső frontról.“ A balkáni kérdés évszázadok óta tengeri kígyója a világ diplomáciájának s az emberiség békéjének. Afféle nyitott puskaporos hordó, amelynek csak egy parányi szikra kell, hogy felrobbanjon s eltemesse az egész környezetet. Az itt megtelepedett kis népek ütköző pontjai voltak mindég a nagy faltörő kosnak, az ozmán-áradat terjeszkedésének. Minket is hozzájuk számítva : testükkel fedezték a nyu- goti kultúrát a barbarizmus ellen. A szerb, görög, bolgár, montenegrói mind a két karjával hadakozott, amig mi legalább a fél- kezünkkel forgattuk a könyvet s szorongathattuk a kalamust, a tollat is s úgy, ahogy, belekapaszkodhattunk a nyugoti kultúrába. Nem csoda tehát, ha az életfentartási ösztön kiölte a lélek egyenességét az említett népekben, az állig begombolkozás sündisznó vértjét adta rájuk s a rókaravaszság furfangját csepegtette a szivük és lelkűk mélyébe. Csak mi magyarok maradtunk meg szókimondó, egyenes gondolkodású népnek, amely a „ szivét a homlokán hordja.“ Naivságunkban akaratlanul voltunk eszköz a mások kezében, de nem erkölcsi romlottságból. A magyar nemzetre eddig nem volt hatása a csengő aranynak. Aki mellé odaállt, belső etikai érzés parancsszavára cselekedte. A mi kivándoroltjaink zsebre tették a dollárt, de megtartották a haza iránt való hűséget, mig a guruló rubel, az angol sterling, a frank romboló hatása odalenn a Balkánon megmételyezte a nép vezetőinek lelkét s a haza érdeke csak másodrangu lett a külföldről pénzelt agitátorok előtt. Láttuk Szerbia, Montenegró, Románia példáját. Utóbb az aranytól nehéz kéz nyomása lefegyverezte a sokáig hősiesen ellentállott Görögországot is s immáron — Bulgárián lenne a sor ?!! Ez még az aranytól is gyorsgurulás volna . . . Pedig az utolsó napokban szomorú hírek érkeznek onnan áléiról. A bolgár nép kimerült . . . Fegyverszünetet, különbekét kért: az előbbit már meg is kapta. Ez kétségtelen. De hát vájjon csakugyan a hőslelkü bolgár nép akarta ezt igy? Ez a kérdés. Erre még egyre várjuk a feleletet. Részünkről nem hisz- sziik, nem hihetjük, hogy az a í nemzet, amely olyan kegyetlen arculcsapást kapott már egyszer az ántánttól, amikor vérén szerzett területét a diplomácia revideáló keze egyszerűen csak odaítélte azoknak, akikegy cseppnyi vért sem ontottak, a mások vérétől párolgó földekért, legfeljebb a préda szétosztására szagoltak ki leselkedő állásukból. Nem hihetjük, hogy a hőslelkü bolgár nép kényre-kedvre megadja magát bárkinek, de kivált olyanoknak, akiktől semmi jót se remélhet, akik megcsalták, becsapták már a múltban is és be akarják csapni mostan is. Annak a feltevésnek pedig meg kell remegni már csak a gondolatától is, hogy egykori hős fegyverbarátunk az irántunk való eddigi fegyverbaráti hűséget megszegje s elfogadja a feltételek legbecstelenebbjét, hogy kiszolgáltatva a Törökországgal való összeköttetésünk életerét — a Konstantinápolyba vivő'vasutat az antant ellenőrzésnek — ráadásul még nyíltan is ellenünk forduljon. Ilyen becstelenségre a bolgár népet sohasem tartjuk képesnek. Elvetemült politikusai megígérhetik. De egy magára valamit adó becsüleles nemzet meg nem teheti. Történjék azonban bármi, minekünk felvértezetten kell lennünk még erre a nem várt esetre is. A sors kezének e nem remélt ökölcsapását azonban csak úgy foghatjuk fel, ha egyesült erővel megépítjük még jó idejében ama sokat emlegetett belső frontot. Tanulság lehet előttünk szomorú helyzetbe jutott szövetséges társunk, Bulgária, amely nem any- nyira a külső front gyengesége miatt veszíti el a félig-meddig már megnyert csatát, de a belső egyenetlenség miatt s azért, mert idejekorán meg nem építette odahaza a bombamentes fedezéket, — a nemzetgyilkoló bolsevikizmus, a minden áron való béke ellen. Könnyes szemmel nézzük a hős bolgár nemzet vergődését, de szemünk révedező tekintete felkeresi itthoni nagyjainkat is. Lessük, figyeljük őket, vájjon ez az erdélyi betörésnél nem kisebb katasztrófa nyomot hagy-e a lelkűkben? Felrázza-e őket? Lesz-e elég erkölcsi erejük, igazi nagyságuk, hogy a magyar nemzet megmentésére kart karba fűzzenek ?Levetkőzzék az önzést, hiúságot, kicsinyes haragtartást, a bosszú lihegő vágyát? Hogy mindent elfeledve, egyet ne feledjenek: a segítségért kiáltozó hazát! _ B. TÁRCA. Hősi halált halt egy fiúcska. — Zavaros Elemér emlékezetére. — Tiboiipósta 1001, 1918 szeptember hó. Hősi halált halt egy fiacska. Ismét egy! A sok száz, meg ezer, talán százezernél is több után újból egy. S ki tudja, hány következik még utána 1 Van e időtök — emberek, otthoniak, egy faluba, megyébe valók — a mai tülekedés közben egy pillanatra megáliani egy kis fiú emlékénél?... .... Hősi halált halt egy fiúcska. Egy kis önkéntes. Piros pozsgás arcú. Réveteg nézésű. Szép éjszemeinek sötét ragyogásában a magyar legénykék minden egyenes becsületessége, nyíltsága, őszintesége. De mintha valami komor balsejtés húzódott volna még meg a tekintetében. Titkon, lopva. Hogy a jó szülők, a hozzátartozók, a barátok, a játszi kedvű, bontott fürtü leánykák észre ne vegyék : el ne szomorodjanak. Szűk beszédű volt. Beszédéből a 19 éves fink életkedve csendült ki. Élni! Élni! Gyerekből emberré lenni! Ezer haláloD, gyilkos veszélyen keresztül férfivé izmosodni! Egyszerre, átmenet nélkül. Mert hisz a háború pokla gyorsan végez: férfiúvá gyűr vagy hősi halottá morzsol 1 De — ami voltál, aki békés időkön fejlődtél — fokról- fokra, ezt a mai idők nem ismerik. A nyugati fronton harcolt. Hogy hol ? Istenem, ki tudja, ki keresi ezt? Hozzászokhattunk,hogy egy-egy szám mögött rejlik az az ismeretlen hely, ahol kedveseinket tudjuk. A szám, a posta száma mindig ugyanaz, akár előrébb, akár hátrább van pár mért- földdel. S mikor 5 dikérői keltezve az utalvány jött a nem tudom milyen számú tábori postától, pár fillérrel s azzal a szelvényen irt szűkszavú megjegyzéssel: „A kis önkéntes hősi halált halt; a csatolt pénz 1—10 éig járó zsoldja“ s csak ezután, esetleg 1—2 hét múlva jön majd egy, vagy egy hónap előtt kelt tábori lap ugyanazon számú postáról, mely közli, hogy „jól vagyok“ — igy csak azt lehet tudni, hogy mely körzetben esettel. De a pontos helyet, hogy hol hántolták el, bogy vájjon nem a franciák vannak-e ma már ott s ők tisztelegnek az el esett hős fejfájának — mert a halál után cinc3 ellenség — azt sem a híradásokból, sem az örökké egyazon postaszámból nem tudni. Mily lesújtó ez a bizonytalanság a szülőkre, akik egyik szemükfényét, büszkeségüket, mindenüket vesztették a kisfiúban! Mikor utoljára találkoztunk, nagy ritkán felmosolyodó, mély komolyságu volt a kisfiú. Pedig hát alig hogy kikerült abból a korból, amikor kato- násdit szoktak a fiuk játszani, papir- csákóval, fakarddal. Ma igazi bajo- nettal az oldalán szállt e korban véres csatákra s hadakozott, ahogy erről a magyar virtusról apáink dicsőséggel és keserűséggel teli meséi szólották. Elgondolom, hogy az élet rózsái mögött, amik szelíd arcát koszoruzták, keserves szenvedések árnyvonalai húzódtak meg. Es kacagása, derűsnek látszó , mosolya is a sok megpróbáltatáson átment ember keserű érzését takarta. Tizenkilenc év sok örömét, gyerekes bohóságát bizony nagyon könnyen elhessegeti ma egy-egy maradandó nyomot hagyó rettenetesség. Hősi halált halt egy fiúcska. Ismét egy a sok száz, meg ezer, talán már ezernél is több után. És a jó édesanya, — akinek könnye egyre dagasztja azt a folyammá nőtt könyaradatot, amit a fiaikat vesztett édesanyák milliói sírnak, —• simogathatja szelíd nézésével az utalvány szelvényét, amin a tiz napi zsold és a kisfiú hősi halál hire jött. A tiz napi zsold megjött, de a kis fim soha sem jön már meg. Magához ölelte a halál angyala s leteperte. Le- teperte 19 esztendőt kitett gyönyörűséges életével, ifjonti erejével, szép reményekre jogosultságával egyetemben. De a zsold megjött, talán jön majd hozzá egy vaskereszt is. — Nesztek, édesanyák, tiz napra zsold és egy kitüntetés, a holt fiacskátok hős volt! Isten, ki az égben vagy! Hát nem volt még elég a vériszonyból! Mikor, — mikor sújtasz le a gonoszokra, az □szitokra, a kényelmes karszékből a í háborút tovább vivő lelkiismeretlen bitangokra ! Mindenütt, ahol ilyenek találtatnak. Miért csak, hogy az ártatlanok szenvednek ? Miért, hogy ezek a kis fiuk pusztulnak, akik senkinek sem árthattak még rövid életükben, s akik még halálra küzdik magukat azt kell látni, hogy lelketlen kufárok gazdagodnak 8 letejfelezik a mások vérpárás, gránát által széttépett húscafatjaik által — a hazának tett szolgálatot ! Isten, te nagy, te igazságos ; mikor jön el a te országod, mikor csinálsz igazságot I ? Mikor jő a béke, amiért küzdünk, szenvedünk, nélkülözünk ? A béke, az uj megváltó I .... Hősi halált halt egy fiacska. Egy kis önkéntes. Szenvedések osztályosa : testvérünk ! Édesanyák, amikor kint küzdő fiaitokért imádkoztok, foglaljátok imátokba ennek a kis hősnek emlékét is ! Lányok, ha muskátlis ablakotok mögött féltő szeretettel gondoltok kint szenvedő ismerőseitekre, szenteljetek egy szempillantást ennek a halott kisfiúnak s imádkozzatok lelkiüdveórt. Ti pedig hadiüzérek ésjudáslelküek, — akik e háborút csináltátok és tovább húzzátok — bújjatok el. Húzódjatok odvatok sötét zugába s ne szentségtelenitsétek meg egy kisfiú emlékét azzal, hogy egy kézlegyintéssel, lelketekből kiuzsorázott érzéketlenséggel azt mondjatok, mig a ti köreitek zavartalanok maradnak : „aki hadra kel, azt biz könnyen utoléri a hősi halál!“ Hősi halált halt egy fiúcska. Kis falunk megmaradt harangjai zúgjatok fel, sírjátok el a szomorú hirt s olvadjon bele sirástokba ez az én felzokogásom is . . . Vájjon hány fiúcskának kell még nyomorultul elpusztulnia, mig vége szakad a mai rettenetességeknek ?'... Koritsánszky Oltó. Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük a hátralékos összeg mielőbbi beküldésére.
