Tolnavármegye és a Közérdek, 1916 (26./12. évfolyam, 1-79. szám)
1916-06-08 / 46-47. szám
XXVI. (XII.) évfolyam 48—47. szám Szekszárdi 1916 juinus 8 Előfizetési ár: Egész évre..............16 korona Fél évre ...................8 » Ne gyed évre .... 4 » Egy szám ára ... . 16 fillér Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyilt- tér: gartnond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18—II. Szerkesztőség: BezerédJ litván-utca S. szám. Ide kDldeudők a lapot érdeklő összes küldemények. Kiadóhivatal: Béri Balog Ádám-utca 42. szára. Az előfizetési pénzek és hirdetések Id. küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 korona. Főszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs : FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Az Isten ... Ezzel kell kezdenünk ... Távirat futott szét a világba Angliából, amelyet tegnapelőtt este Budapestről mi nekünk is leadtak. Kitchener — a Iegharciasabb, de egyúttal legszivtelenebb angol miniszter egész vezérkarával elpusztult az északi tengeren, az Orkney szigetektől nyugatra. Nagy titokban Oroszországba igyekezett, bizonyára, hogy az orosz lankadó ellenállást tovább fokozza s a megkezdett nagy ofTenzivát irányítsa. Mert Anglia katonát nem ad. Csak leleményt, furfangot a háború tovább nyújtására. Vabankot játszik a — gutaütésig. Ő a háború tüzének: nagy fúvója. Kitchener prototípusa volt a szem- hunyás nélkül gyilkolni tudó gőgös, elbizakodott angolnak, egyik hatalmas tényezője a világot vérbe boritó angol politikának. Az egy Gordon Bennet kartumi angol vezér megöléséért 4000 ártatlan embert lövetett agyon, angol — hidegvérrel. S az angol—búr háborúban ő volt az asszonyt és gyereket halálra éheztető koncentrációs táborok kieszelője s a völgykatlanba szorult búr hadsereg irgalmatlan agyonlöve- tője. A vér, a kiontott vér neki — üzlet volt. Azért a 4000-es sudáni tömeggyilkolásért a kartumi lord titulust kapta, 30 ezer angol font baksissal. S a burok le- gyilkolásáért viscount lett, ujabbi 50 ezer A gerenyási harangok.* Irta: Bodnár latrán. Harangokról lévőn szó, illik legelőször is illendően beharangozni. Gerenyás és Dokomlás két szomszédos, ős régi kálvinista fain. Talán nem is kettő, csak egy. De ha egy is, akkor is kettő. Igaz, ngy össze vannak épülve, hogy mindössze a Szárazpatak választja el őket, hanem azért mégis távolabb feküsznek egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől, nem is akarván emliteni Kőröst meg Kecskemétet. Gerenyási meg dokomlási embereknek nem jó még összetalálkozniok sem, kivált horközi állapotban, mert másnap már van dolga az öreg „Repertnm“ doktornak s később a törvényszéknek. A néven navezett doktor ur ötven esztendővel ezelőtt egy tartalék inggallérral és egy fog- huzó harapófogóval került a fainba. Hogy melyikbe, magam se igen tudnám megmondani. Az volt a szerencséje, hogy a kis házikónak, amelyet később meg is szerzett, egyik fele a gerenyási, a másik pedig a dokomlási határban feküdt, igy mind a két község magáénak vindikálta s a kettős bizalomnak ma már egy szép emeletes ház a bizonyítéka odafent, Budapesten. Persze hát ezt a szép házat nem kihúzott fogakból szerezte, de inkább — bevert fejekből. Mert speciális klientúrát folytatott. A súlyos bajból tudott kicsit csinálni, de legtöbbször a kicsiből is nagyot csinált. Rendesen a „sértett“ fél szalad a doktorhoz — „orvosi látleletért“. Ilyenkor az a fő, hogy a legkisebb karcolás is legalább huszonegy napon túl gyógyuljon, vagyis, hogy jogászi műnyelven: a „súlyos testi sértés * Megjelent a Budapesti Hírlapban is. Hz Isten ... font — vérdijjal. Most is egyike volt a háború véreskezü démonjainak. A világháború kitörésekor, mint hadügyminiszterben, ő benne látták azt az erős öklöt, vaskezet, amely belefojtja a lelket az élni merészelő versenytársba, Németországba. Mert kérlelhetlenül ölni, gyilkolni tudó ember volt. E mellett hatalmas szervező, fanatikusa a háború tovább nyújtásának, aki 6 éven alól nem is adta annak befejezését. Végzete azonban utolérte. Akár véletlenül futott hajója az aknára, akár német torpedó hajtotta végre a halálos ítéletet. Az a telhetetlen vaskéz, amely talán már utána is nyúlt egy ujabbi — 100 ezer fontos — nemzeti vérdijnak, a nemezis által szétrobbantott 11 ezer tonnás hajóból nem talált egy mentő gerendát, amelyikbe belekapaszkodhatott volna. Nem ! Mert talán az az utolsó szál gerenda már nagyon túl volt terhelve. Egy egész fuldokló birodalom kapaszkodik bele, a végső vonaglás görcsével, úgy, hogy recseg-ropog az utolsó, nyomorult deszkaszál. Angliának el kell merülnie! Ott a ska- gerraki nagy Isten Ítélet. Itt az ujabbi borzalmas katasztrófa, amely kataklizma- szerű borzalmasságaival nemcsak az emberileg bestiális Kitchenert nyeli el, de Anglia első családjainak szemefényét, az arisztokrata vezérkari tisztek szinejavát is. tényálladéka“ állapíttassák meg. Ha pedig már a „sértő“ is doktorhoz fanyalodik, akkor éppen nagy a baj, amikor pedig még inkább szükséges, hogy a hajszálvékony karcolás is beláthatatlan időn túl hegedjen, mert a „súlyos, kölcsönös tettlegesség“ a tettesre nézve bizonyára mérsékli a büntetést. Persze ilyenkor fordított az arány: minél kisebb a seb, annál nagyobb az orvosi honorárium. A bevert fej tehát egészen jó megélhetési alap. Csak érteni kell a módját. A mi doktorunk különben is szépen belejöhetett a prakszisba, mert minden hétre esett egy-két „visum-repertum“, hiszen a két falu gyülölsóge évrő-évre nagyobb lett, kivált mióta elkövették azt a hallatlan ostobaságot, hogy a közös erdőn megosztozkodtak. Eddig csak a saját fáját lopkodta a két falu, de a „testvéri osztály“ után a gerenyási ember a dokomlási részre járt egy kis „fáizásra“ a dokomlási pedig a gerenyási erdőbe, mig aztán arra ébredtek föl, hogy egyik falunak sem lesz erdeje. Ez volt a gyűlölködés voltaképpen való oka. Azaz, hogy a rossz nyelvek mást beszélnek. A két falu harmóniája még igy is megmaradhatott volna. A mit az egyik lopott, visszalophatta volna a másik, csakhogy az volt a hiba, hogy Gerenyás kétakkora volt, mint Dokomlás, de a dokomlásiak serényebbek voltak úgy a falopás ban, mint a fejbeverésben ... Talán épp ezért fakadt ki egyszer előttem oly keserűen a cifra szójárásu nemes Pordány Márton gerenyási kurátor uram, a mikor éjféltájon sárbaragadt kerekekkel ott találtam a dokomlási erdőszélen s ráismerve, az adjon Isten után azt is bátorkodtam megkérdezni: honnan és hová : — Oda voltam instálom egy kis forspontfa irányában, mert hát eltávozott tőlünk a viszony a — költségvetés arányában . . . Igazán nem tudjuk, hogy mit kívánjunk inkább, azt-e, hogy a német búvár- hajók borostyánja szaporodjék egy egész — bokorral? Vagy, hogy egy véletlenül arra tévedt akna lett volna a hóhér, az — ítélet törvényes végrehajtója. Talán az utóbbit. A német ujabbi dicsőség inkább tán a haláltól vacogó Anglia végső ellenállását csikarná ki. A vért szagolt buldog eszeveszett további vérengzését. Mig a véletlenben mégis csak meglátja végre, az Istentől, a civilizációtól, a humanizmustól mindjobban-jobban eltávozó angol nép : az Isten felemelt ujját s reája emelt öklét. Mindegy! Most mikor az emberek a megdicsőülés, a menybemenetel, az eszme feltámadását, tehát végleges diadalát jelentő szent pünkösdi ünnepre készülődnek, lehetetlen, hogy ez a borzalmasan fenséges katasztrófa, ott is magába szállásra ne kényszerítse a lelkeket. Ha végzete utói nem érte volna, egy kis hideg tengeri fürdő után talán ez a véres ember is bizonyára azt kiáltaná, hogy elég már a vérből, a gyilkolásból. Most az ő, tengert tápláló holtteste kiáltja ezt a világnak . . . Mi hiszünk, remélünk . . . Istennel kezdtük. Vele végezzük: Van Isten • • • Ott lakik valahol az Orkney szigetek körül. B. — — — De hát a gerenyási harangokról lészen szó. Az elmúlt nyár egyik szombat délutánján levelet kaptam gyerekkori pajtásomtól, Pattantyús Pista gerenyási tiszteletes úrtól: „Holnap délután presbiteri gyűlést tartunk. Tintanyaló embereknek kiváltképp érdekes és mulatságos lesz.“ Persze, hogy ott voltam, de már úgy, hogy a tiszteletes asszony pompás háborús ebédjével nagyszerű előhangulatot szereztünk a délutáni gyűlésre, úgy hogy Pista barátom célarányosnak találta a délutáni istentisztelet megtartására a rektor urat már előzetesen fölkérni. Templom után gyülekezni kezdett a nemes presbitérium. Mig Pista az írásait rendezgette, én egy kicsit kihallgattam az ott künn gyülekezőket. — Mán meg gyűlés ? — Az. — Mi lesz ? — Valami lesz. — De hát'mi lesz? Mit akar a pap? — Nem a pap, do a püspök ur. — Hát az is mit akar ? — A harangokat. — Már hogy a miénket ? — Igen, azt. — Na azt ugyan akarhatja. — Pedig mégis akarja. No, de nem magának, de bogy ágyugolyóbicst öntsenek belőle. — Mit ? — Golyőbicst. — Még csak nem is ágyút? de golyőbicstl No akkor meg éppen akarhatja . . . . . . Elnevettem magam : Hej, szegény Pista barátom, teneked is kemény napod lészen máma ! — Csak bizd rám, — mosolygott titokzatosan a bajusza alól.
