Tolnavármegye és a Közérdek, 1915 (25./11. évfolyam, 1-103. szám)

1915-12-23 / 102. szám

1 y 15- december 24.

Kóbor Tamás,' Tóih Béla is írogatott lapunkba, a főszerkesztő ur bizonyságot tehet róla, hogy voltak naiv lelkek, akik Mik- száthot sejditették az én akkori álnevein alatt . . .

Szegény Mikszáthot ez sem tehette tönkre. Közbecsülésbcn halt meg. Lehet ugyan, hogy ez is siettette még ma sem pótolt halálát. Nekem azonban mindez sem- mitsem használt, legfeljebb a virág leg- gorombább kritikáját vágta miatta a poéta Kiss József szegény árva fejemhez.

Akkoriban itt járt a hires ballada iró, Jászai Marival. A nagy tragikát, minthogyha most is látnám. Nappal nagyon sokat kocsikázott a szegény boldogult Leopold Samuval, este pedig belemarkolt a szivünkbe meg a lelkűnkbe hatalmas szavalatával, többek közt a Jeliovával. En erről reggelre tárcát irtani. Kiss József is elolvasta s másnap egy percre meglátogatott — érte. Szerencsére nem talált otthon, mert ha otthon talált volna, talán még gorombább, azaz, hogy őszintébb lett volna. így csak annyit mondott a régi kaszinóban : hogy, aki ilyen prózát tud írni, mi a ménkőnek ir az verseket? Mellesleg mondva: akkor jelent meg az első verskötetem . . .

Nesze neked f A kikről karcolatot irtain, azok inkább a vers írásra ösztökéltek, Kiss József pedig, akinek verseket szántam az akkoriban megindult lapjába, egyenesen arra buzdított, hogy inkább — karcoljak . . .

Hát az ördög tudta magát kiismerni. A vármegyén pedig az akkori irányadók kezdtek félreismerni... Mikor a függetlenségi „Tolnamegyei Közlöny“ belmunkatársa voltam, ott azon sajnálkoztak,hogy túlságos kormánypárti vagyok, az ősi Tolnavármegyénél pedig éppen a kormánypárti „Tolnavármegye“ miatt kezdtem rebellis színezetében feltünedezni . . . Így aztán, mint Csokonai a papot, csapot, én is ott hagytam a — lapot . . .

Valaki tehát most azt vethetné a szememre, hogy hisz igy voltaképpen nekem semmi jussom sincsen a — huszonöteves jubileumhoz !

Pedig dehogy is nincsen!

Itt a világos számítás: Majdnem öt évig voltam a .,Tolnavármegye“ főmunkatársa. Azután is gyakrabban irtain bele, de mondjuk, hogy ez nem számit, minta Petár király koronája.Ugy de valami 8 teljes esztendeig szerkesztettem a „ Közérdek "-et is.

Akkor úgy tartották, hogy ez a lap a „Tolnavármegye“ riválisa, vagyis ellenlapja. Talán nem is úgy volt. De vegyük úgy. így a 8 esztendőből 16 lesz, mert tudvalevőleg a — háborús esztendők mindég duplán számítanak. Ez tehát már 21. Tessék ehhez még hozzáadni azt az ujabbi ötödik esztendőt, amióta most már a Tolnavármegye és a Közérdek felelőse vagyok, ime tehát kijön a — 25, sőt még van is egy esztendő fórom.

Miután pedig ekkén ttisztáztam a múltat, a jeleni, még egy önvallomást teszek j a — jövőre:

Bár csak örökkön-örökké tartana ez a 25 éves jubileum. Büszkélkedve tekintek szét munkatársaim fényes nagy hadseregén, valósággal — duskálkodom bennük. Istenem, ha nekem minden héten csak fele, vagy tizedrész közölni valóm ; lenne, én lennék a világ legboldogabb szerkesztője. így elfelejteném, hogy ezeren jóval felüli cikket kellett már megírnom — 1 mások helyett. Akkor lapunk talán a világ legelső lapja lenne, mig igy szerényen be kell érnünk a — második, vagy a — harmadik hellyel, ámbár, ha most ezt a sok reánk pazarolt elismerő szót végig olva- j som, igazán gondolkozom, hogy hátha j

TOLNAVÁRMEGYR és a KÖZÉRDEK

mégis tévedtem a —: klasszi fikáaóban . . .

De félre a tréfával. Ma is azt vallom: nincsen gyönyörűbb müvész-mester- ség, mint a — lapcsinálás, ha t. i. — mások csinálják.

— De hát akkor miért csináltam és csinálom én ? Azért, mert nekem ez, a soksok küzdelem közt is mindenkor — gyönyörűség volt . ..

B.

@)!3li3l(g)@)S)@)0)@)(3iS)@)í2i(Í13[3ll3)0O12il2l013i(3)13j(3l

Megyénk múltjából.

Azokban a szives szavakban, melyek a régi munkatársakat invitálták, hogy résztvegyenek ez örvendetes jubilálásban. a házigazda aggodalmas kodva kérdezte, vájjon visszatudjuk-e terelni figyelmünket egy negyedszázadra, mikor nagy nyugtalanságunkban a ma hire t olvasva, mar a holnap eseményeit lessük.

Ha ő már az öt lusztrumot hosszú időnek tartja, hogy gondolhassak én arra, hogy ily időkben, több száz évet ugorjak át visszafelé rohanó i varázscsizmákban ! ?

Negyedféfszáz esztendő ... s benne vagyunk j a török világban. Nagy idő, s mégis milyen kö- j zel áll ma hozzánk ; folytonos harcokat látunk, a magyar nemzet nagy erőfeszítéseit, a magyar vitézségnek örökre ragyogó példáit, mind oly momentumokat, a melyeket e nehéz idők uj életre keltettek, s még tündöklőbben tártak a ; világ elé. Nem lesz tehát talán még sem idegen ! ennyi rokon vonás mellett, a messze múltba való I visszapillantás ma, főleg ha megyénk múltjához j kapcsoljuk azt.

A mikor egy-egy levéltár öreg Írásai közt j kutatok vagy egy uj könyvet forgatok, akármilyen szempontból is, sohasem hagyom válasz nélkül azt az érdeklődésemben állandóan ébren tartott kérdést: mondanak e valamit Tolnamegyéről is, s csak sajnálom azokat, a kik megmoso- lyogják a lokálpatriotizmust, mert egy kedves érzésnek vannak híjával

A török időknek s a felszabadítás utáni első esztendőknek, a berendezkedésnek, az uj élet megindulásának története érdekelt mindig legjobban megyénk múltjából; nagy örömmel vettem tehát a kezembe a budai basák magyar nyelvű levelezésének első kötetéi, mely minap hagyta el a sajtót az Akadémia kiadásában. s) Vaskos kötet ez, gazdag sorozata a szebbnél- szebb magyar leveleknek, melyeknek nemcsak zamatos magyar nyelve köti le az olvasó figyel mét, hanem közvetlen előadásuk és tartalmuk érdekessége is.

Bizonyára feltűnik, — és méltán — hogy a budai basák magyarul leveleztek a királlyal, a főhercegekkel, a török ügyeket intéző bécsi haditanács elnökével, török referenseivel s a magyar főkapitányokkal, a kiknek területével a török hódoltság földje érintkezett.

Pedig igy volt; sőt a hadi tanács elnökeinek is magyarul kellett levelezniük a basákkal, hiába volt német a hivatalos nyelve. Sőt annyira mentek a basák, hogy el sem fogadták a nem magyar nyelvű leveleket; Kadiszade Ali budai basa például csak akkor válaszolt Khlesel Meny hért leveleire, a mikor ő magyar nyelven való Írásra szánta rá magát. »Hanem — feleli ekkor Ali basa — ennekutána mindenkor magyarul írassa nagyságod és úgy lévén, szép becsületes választ igyekszünk reá adni'1. Az első időkben 1541 -54 közt latinul leveleztek, majd később 1554—65 ig vegyesen, latinul és magyarul, de németül soha: 1565-től kezdve pedig tisztán magyarul folyt a budai basák levelezése.

A budai basák hivatala nagy méltóság volt, de nehéz is; a török-magyarvilág politikájának, gazdasági és társadalmi életének minden szála a budai basák kezébe futott, ők lévén a hódoltság teljes hatalmú kormányzói. A Iája tartoztak tehát a szekszárdi, simontornyai és koppányi szandzsák- ságok is, a melyek megyénk területét foglalták magukban.

Tolnamegye hamar került a török uralma alá 1529-ben már arról olvasunk, hogy a török fölégette Bátát, 1532-ben pedig Szekszárd esett Kászon bég hatalmába, a ki »megszállá. meg- vevé, megégeté és bele az ő népit szállitá». Az 1541-iki hadjárat, majd az 1543-iki török hódítások következtében mind nagyobb és nagyobb területeket vesztett el testéből, de még 1565-ben

9 A budai basák magyar nyelvű levelezése. 1. 1553—1589. A M. T. Akadémia megbízásából szerkeszti : Takdts Sándor, Eckhardt Ferenc. Szekfü Gyula. Budapest, 1915. —Felhasználtam Takáts Sándornak a Történeti Szemle 1912-iki évfolyamában megjelent kitűnő tanulmányát a budai basákról s egyéb idevágó cikkeit és ugyancsak neki tartozom hálás köszönettel a komáromi levéltárból való értékes adatok szives közléséért is.

9

is adóztak egyes részei a magyar királynak. — 1566 ban azonban elesett Szigetvár s ennek el- estével elveszett teljesen Tolnavármegye is, melyről a .kamarai számadások megjegyzik ez évben, hogy « török teljesen elpusztitotta.

Hogy a lakosság száma is nagyon megfogyott, az érthető. Mi azonban az itt átvonuló török és tatár seregek rovására írandó, mert az állandóan itt élő törökök — mint azt a budai basák levelei is számtalan adattal bizonyítják —

! védték a jobbágyokat, gyakran elengedték adójukat s gondoskodtak a pusztán maradt helyek betelepítéséről, a mi különben nagyon érthető,

| mert hisz’ a jövedelmük függött attól, hogy jól adózó, dolgozó .népeik legyenek „A szegénység megmaradására mindenkor szivünk szerint törekedtünk, mióta ez országban jöttünk. .. . kit mind Isten s mind világi embörök jól tudnak—

! írja Mehemet budai basa Bécsbe 1593-ban, s ezek i jó példáját sokak követték a török urak közül is.

I így azután érthető, hogy Ormányi Józsa igy pa- I naszkodott 1561-ben a nádorispánnak: ,,Az hódolt nép annyira az terekhez adta magát, hogy az n maga vérét, az keresztényt az tereknek beárulja és minden kémséggel tartja". A XVII. század elején meg a csanadt püspök kéri a budai basát, hogy tolnai jobbágyait, a kik addig mindig feljöttek hozzá, most azonban nem akarják földes uruknak elismerni, küldje fel hozzá.

Azok, a kik a kipusztult lakosság helyét elfoglalták, a rácok voltak. Ezek már a XIV ik században kezdtek hozzánk szállingózni az előrenyomuló török elől menekülve s beszivárgásuk később csak erősödött. A XVII. század elejétől kezdve pedig sok rácot telepitett le nálunk a török is. Ezekről sokat olvastunk emlékeinkben, főleg az itt járt utazók útleírásaiban, eddig is. A budai basák levelei azonban egy új nemzetiséggel is megismertetnek bennünket, a melyről eddig nem tudtunk, s ezek az oláhok.

1580-ban olvasunk először róluk, Vejsz basa panaszkodik Ernő főhercegnek január 6 án, hogy mi mindent miveitek a magyar kapitányok : . «im nem regön Zaciesna környül egynéhány falukat elrablának, ismeg az tihanyiak, bösz- pörémiek Koppán és Simontornya környöl való o I á h falukat elrablók.» ...

Hogy pedig ezek éppen ez időtájt telepedhettek le megyénk északi részében, azt Vejsz basa egy másik leveléből tudjuk, a melyet 1580 februáriusában irt Ernő főhercegnek; ebben a következő érdekes dolgokat mondja el:

Simontornya és Koppán tartományában az böszpörémiek (veszprémiek), palotaiak, csobánciak, tihanyiak, pápaiak, devecseriek és ez környül való végbeliek egymást értvén, az elvégezött frigy ellen illyen ellenkező dolgokat míveltenek, hogy miolta Szigetvár megvétetött, az moly faluk adót nem fizettenek, emböröket ragadoztatnak. újonnan lé- telepödiitt valami szegény oláhoknak falajokat dúlják, fosztják, kik közül egy ellenköző dolog ez : Az hold járása szöfént januárisnak 15. napján ez föllyöl megnevezött végbéliek, lovaggal, gyaloggal fölkészülvén, éjjel az hatalmas császár birtokában Dorok (Dorog) nevű falura ütöttenek, 300 barmot, ménöst és mennyi oláhokat elvittének.

Annak utána is meg az hold járása szörént, februárisnak 16 napján ugyanezön végbéliek ezörnél több lovaggal és hétszáz gyalog puskással i újonnan ezön Dorog falura rohantanak, megégették, az szegénységben kit szablyára hánytak, kiket rabságra vittenek, 300 juhokat és ezörnél több barmot, ménöst vittenek.

Ismég ugyanezönök Hidvég palánk alá lo vaggal, gyaloggal jüttenek, három vagy négy helyön lest hánytanak, az palánk környül való várasból adófizető tiz jobbágyokat mindön mar- hájokkal, barmokkal elvittenek, annak fölötte mennyi számtalan ellenkező dolgokat miveltenek » 1583 ban olvasunk ismét róluk, a mikor Vejsz basa utóda, Ali basa. Rudolf királynak megígéri, hogy meg fogja büntetni a szigetvári I béget, ha alapos az ellene emelt panasz, de ez- i zel -szemben felsorolja, hogy a végbeli magyar kapitányoknak mennyi portyázása és békeszegései maradtak büntetlenül. E levelében ezeket írja: „Hasonlatosképpen Zriny a koppáni szand- zsákságban oláhokat, kik soha ez ideig oda földadót nem adtak, adófizetésre kényszeríti, és az hatalmas császárnak ez elmúlt telön egynéhány faluját elrablatta és égettette, mely dolog az frigynek ellene vagyon» ...

A magyar lakosság pedig fogyott, pusztult, elhurcolták, vagy maga költözött el. A század végén például, mikor a visszafoglalt Esztergom és Visegrád várának kipusztult környékére telepesek kellettek. Pálffy Miklós, a ki Esztergom főkapitánya lett, egész Tolnáig bejárta az összes hódoltsági községeket s a keresztény lakosságot mind fölhozta: a rácokat azonban hiába csalogatta, azok mind ott maradtak.

Később azután már hívni s biztatni sem I kellett őket, mentek maguktól is, nem bírták ki j a folytonos küzdelmeket. Komárom város jegyző-