Tolnavármegye és a Közérdek, 1914 (25./10. évfolyam, 1-104. szám)
1914-03-23 / 24. szám
XXIV. X. évfolyam. 24. szám. Szekszárdi 1914 március 23. MVjHGVE BA KIZHK Egész évre . . Fél évre . . . Negyed évre . Egy szám ára . Előfizetési árj .16 korona . 8 » . 4 > . 16 fillér. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyilt- tér: garmond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkinf kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18—II. Szerkesztőség : Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. * Kiadóhivatal : Béri Balog Ádám-utca 42. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések_lde küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 korona. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs : földvári mihály. Laptulajdonosok a szerkesztők. Üzenet. A bátaszék -— mohács — pélmonostori vasútnak Tolnavármegye részéről 100 ezer koronával való támogatását (ami voltaképpen azonban csak 60—70.000 koronát jelent, amennyiben a fizetés 10 év alatt történik) teljesen eldöntődnek tartjuk. A vármegye főispánja által összehívott nagyobbszabásu értekezleten még az összeget sokallók is alárendelték véleményüket a nagy többség akaratának, nem hisszük ezért, hogy a vármegye bizottsági tagjai mintegy dezauválnák az alispánt s főispánunkat, akiknek tudtával, sőt akaratával történt a 100 ezer koronás hozzájárulás javaslatba hozása. Ezzel a kérdéssel tehát részünkről végeztünk volna, ha t. i. egyik másik laptársunk utólagos kritikájával nemigyekeznék, a mi, kétségtelenül korrekt és tisztességes állásfoglalásunkat, mintegy meggyanúsítani. Nincs szavunk a Tolnamegyei ’Közlöny vezércikkére, kiki Írja azt, amit jónak lát, de azt a másodszori tévedését, hogy a vármegyének 2 százalékos pótadójába kerül ez az uj vasút, az igazság érdekében módosítanunk kell, mert mindössze egy fél percent pótadóról lesz szó, de még ebből is megmarad valami a vármegye közúti alapja javára. S hogy a vállalkozók Szekszárdtól anyagi támogatást remélnek, ezt egészen természetesnek tartjuk, de ha a „helyi lapok“ közé minket is talán, mint az ö szócsöveiket méltóztatik oda sorolni, ez ellen határozottan tiltakozunk. Mi nem a vállalkozók érdekében közöltünk és fogunk köEgy tolnamegyei körorvos 25 éves naplójából. Igaz történet az életből. Harmadik év. Semmi sem uj a nap alatt. — A Haverda Mária és Turcsányi Elza személye körül forgó, országos szenzációt keltő rémes bűnesetek, apró vonatkozásaikban talán különbözhetnek a nálunk előforduló hasonló esetektől; talán a sajtó közelsége színezi ki oly tarkára ezeket avagy a világot mozgató és uraló vagyon ö-sszehal- mozódással, a sok pénzzel kapcsolatosan tudnak a röpke hir szárnyaival oly széles hullámokat vei ni; de a lelki rugókat illetőleg, hasonlók, rokonok, sőt azonosak, a nálunk alig észrevehető, feltűnést alig keltő, ug}'szólván rejtegetett bűnesetekkel, amelyek az egyes példányú, feltűnő szép, karcsú vagy kacér asszony személye körül, mint gócpont körül, zajlanak le : azért talán nem bevésbbé érdekesek, mint amazok és mégis teljesen feledésbe jutnának, miért is megpróbálok ezek közül egyet feleleveníteni. A »Sas« vendéglős felesége ez időtájban nálunk a vidék legszebb asszonya hírében állott. Sugár termete, nagy kék szemeinek buja tekintetével és piciny kis szájacskájának szétnyíló mosolyával, hófehér apró fogsorozatát fitogtatta, vénuszi nyak, szőke dús hajzat, piciny gömbölyű arányos testrészek és mindig Ízléses, csinos öltözékével a kéjélvezetet szomjazó férfiak egész raját maga köré tudta gyűjteni, dacára annak, hogy daliás termetű szép férfi volt a férje is, de ő ezt, a fáma szerint, sohasem szerette és állítólag nem volt meg közzölni cikkeket, de Tolnavármegye és Szek- szárd érdekében, mert elég fájdalmasan- érezzük annak a régi, orron túl nem látó vasúti politikának keserű gyümölcsét, a mely Szekszárd jövőjét, nyomorult 60 ezer forint meg nem szavazása miatt örökre eltemette. Akkor is biztosra vette itt mindenki, hogy a város hozzájárulása nélkül is meglesz a vasút, miért járuljon tehát Szekszárd hozzá f egy fillérrel is. Nos, meg lett a vasút, csakhogy elvitték Bátaszék- nek, igy ez kapta meg a vasúti hidat is, amelyet Gemencnél olcsóbban meg lehetett volna építeni s mi örökre elestünk attól, hogy vasúti gócpont legyünk. Most lehetne valamicskét reparálni, de a városra nincs ingerenciánk, tegyen úgy, amint jónak látja,, a végső órában azonban a legkomolyabban figyelmeztetjük, hogy egy kicsit talán még korai abban reménykedni, hogy ez a vasút már a mi hozzájárulásunk, nélkül is meglesz, tehát heje-huja-hopp. — Mint már annyiszor, most is nagyon köny- nyen porba eshetik a mi pecsenyénk. Megjegyezzük még azt is, hogy itt, amint bennünket a vármegye legilletékesebb faktorai informáltak, nem a megszokott nyomorúságos vicinálisról lesz szó, de másodosztályú fővonal alépítményével készülő helyi érdekű vasútról, amely köny- nyen elsőosztályuvá változtatható. De az adott esetben, ha már másként lehetetlen, mi még az egyszerű vicinálist sem tudnánk megvetni s lekicsinyleni. Hatalmas példaként áll előttünk a 21—22 ezer lakosságú Kaposvár, amely már-már túlszárnyalja az 50 ezer lakosú Pécset. S Kaposvárt bizony nem egyedül a mellette tűk az a békés jó viszony, ami csak a közönséges házaséletben is szokásos. Sokan azt mondták, hogy a valláskülönbség is egyik fő oka volt ennek, lévén a férj református, felesége pedig buzgó kat'nolikus. — Hires mulatóhellyé vált tehát a »Sas« vendéglő, négylovas hintók naphosszat ácsorogtak előtte, vig muzsikaszó hallatszott ki helyiségeiből éjjel-nappal, örökké sürgés-forgás, nem volt vidékről érkező ur, aki csupa kíváncsiságból is be ne tért volna a hires szép asszonyhoz, aki már nagy urak barátságával is dicsekedni merészkedett, sőt hajóskapitányok a Duna közepén horgonyt vetve hajóikkal megállották, hogy egy pár órára a »Sas« vendéglőben szórakozást keressenek. Én, aki csak a hivatalos látogatások révén ismertem a szép vendéglősnél, bár titkos epedéssel, a férfiak szokott mohóságával néztem mindig végig, mégis talán orvosi szempontból tudva azt, hogy az ilyen feltűnő asszonyt a férfiak mennyire lepik, vagy talán azon tapasztalataimon alapuló megrögzött előítéletnél fogva, hogy a feltűnő asszonyoktól a természet rendszerint megtagadja az egyéb bájos, akár értelmi, szivbeli vagy modorbeli női tulajdonságokat, rokonszenvezni sohasem tudtam vele. »Syrénnek« tartottam, mint amelyik hideg haltestével, a maga közelébe csábítja, vonszolja szerencsétlen áldozatait,|hogy azok a körülötte levő mély fertőben örökre megsemmisü'jenek ! A »Sas« vendéglő zajosságát nem kísérte arányos anyagi siker, hanem romlás és pusztulás kut- forTásává lett. * Szép őszi éjjel van még szeptember hó első napjaiban, bő vacsora után, pipázva és kimerülve egy érdekes orvosi tanulmány olvaelrohanó MÁV. tette naggyá, de a sok, benne összefutó vicinális. 1912-ben 495.220 felszálló utas volt itt, míg a kétszer akkoránál nagyobb Pécsen bizony csak 504.968. Igaz, hogy az apák bűne miatt mi igy se lehetünk már gócpont, de rajtunk át kinyílnék legalább egy szűk utacska a nagy világba. Le a kalappal azért a magyar vasúti közlekedés derék közkatonái, az okosan felhasznált apró vicinálisok előtt, amelyek között a bátaszék—pélmonostori vasút bizonyára elsőrangú közgazdasági föladatra van predestinálva, kivált, ha a végleges engedély kiadása előtt résen leszünk s megköveteljük, hogy a mostani Ígéretek betartassanak s hogy a maximális 40 kilométeres menetsebesség a valóságban csakugyan meglegyen, ne mint a szekszárd— rétszilasi vonalon, ahol 23—25 kilométeres lassúsággal bizony csak alig döcögünk. És most még néhány szót a Dombóvár és Vidékének, a „Ne adjunk segélyt“ cimü cikkére. Laptársunkat egy kicsit elragadja a heve. Kétértelmű szavakkal dobálódzik, a melyekre csupán csak azért válaszolunk, mert reméljük, nem számit minket is a „nepotizmus berkeiben“ ólálkodó alakok közé. Mi hosszú évek során át a bátaszék— mohács—pélmonostori vasútnak állam költségen való kiépítése mellett harcoltunk, sürgettük pedig ezt elsősorban országos, magyar nemzeti szempontból, a kétszerkettő, a legegyenesebb, legrövidebb boszniai ut elvére hivatkozva. De amikor beláttuk, hogy az állami kiépítés lehetetlen, igen is szívvel lélekkel beálltunk a jelen terv tásása után gondolataim szerte széjjel kalandoznak ; mérlegelem jelen helyzetemet építgetek jövendő légvárakat, miközben vágyakozó érzelmek szállnak meg és keserű sóhajjal tör ki belőlem a fohász »Milyen jó volna a közelben egy kis feleség«! És ime! csendes kocogást hallok ablakomon ; éjjel 11 óra van, kísérteties gyenge női hangot vélek hallani, »ki az ?« kérdem erős hangon és a válasz rá szinte esengő »én vagyok kérem a saskorcsmárosné«, tekintetes ur legyen szives beereszteni egy szóra! Mintha ördögtáncot járna velem a világ; rohanok az ablakhoz, hogy meggyőződjem a hang igazságáról, kitárom a fatáblákat és az ablakon át mintegy bűvös lampa varázsával még bájo- sabbakká rajzolódnak a szép arcvonások »ő az! a hires szép asszony!« Ellenállhatatlan vágy villanyütésképen cikázik át valómon; remegni kezdek és csak annyit tudok mondani »Megyek, azonnal nyitom ki az utcaajtót!« hogy két irammal az ajtónál termek, nyájasan szólítom be éjjeli látogatómat »tessék!« félénken surran be a junói alak ; mire nagy csaholással tör íelénk az egesz nap láncon levő vad házi komondor ; hiaba csititgatom, alig tudom már testemmel védeni a támadások ellen, mintha bizony sejtené, hogy az eb hűségével kötelessége megvédenie egy nem várt veszedelemtől ; egy lépéssel sem tudtunk előbbre menni; mignem szerencsére kicsoszogott öreg házi gazdám, aki. már éjszakán át nem tud aludni s a neszre figyelmessé lett,; elpirongatja a veszetten dühös ebet, sikerült vendégemet szobámba juttatni kit az öreg gyanúsan végig mérve csendes jó estéttel fogad ; majd engem karomat megfogva egy szóra visszatart suttogva mondván : »édes jó tekintetes Uram! én nem akarok beleszólni a dolgaiba, de mégis ne ám igy vagy amúgy
