Tolnavármegye és a Közérdek, 1914 (25./10. évfolyam, 1-104. szám)
1914-03-23 / 24. szám
2 mogatói közé, anélkül, hogy valaha még csak beszéltünk, vagy találkoztunk volna is a vasút vállalkozójával. De lássuk mi baja is van Dombóvárnak vagyis inkább csak a Vidékének, a mi mohács—pélmonostori vasutunkkal ? — A boszniai forgalmat nem igen féltheti, hisz ennek tejfelét már lekanalazta a szabadkai rövidebb összeköttetés. S megírtuk, azt is, hogy a laptársunk által Szekszárdra tervezett vicinálist csak tessék megcsinálni, arra is lesz pénze bizonyára a vármegyének, csekély szavunkkal mi is ott leszünk támogatói között, mert mi igen is tudunk különbséget tenni idegen és megyei érdekek között, de akkor sem rőffel mérjük a reánk eső utat, mert ha csak a vármegye természetes határait vennénk számításba, akkor Dombóvár, ott a határ meggyén éppen ügy nem tarthatna igényt semminemű támogatásra, mint akárcsak az önök részéről a bátaszék—pélmonostori vasút s ez lenne a legnagyobb abszurdum. Ha Tolnavármegye az önök felfogását követte volna, akkor nem kapott volna a dombóvár—Veszprém—győri vasút 360 ezer, a paks—adonyszabolcsi vasút 208 ezer, a hidegkút—gyönki vasút 74 ezer korona segítséget, mert hisz ezek a vasutak éppen nem a központ felé irányuló vicinálisok, sőt a forgalmat egyenesen kifelé terelik s ki állíthatja mégis, hogy nem váltak hasznára a vármegyének. Befejezzük tehát azzal, hogy legkevésbé éppen Dombóvárnak van joga, etikai alapja, kifogásolni a mohácsi vasútra szánt százezer koronát, hiszen eddig az ő vasútja került legtöbbjébe a vármegyének és ezt senki sem sajnálta tőle. Kár tehát erre az ügyre több nyomda- festéket pazarolni. Majd eldönti a vármegye közgyűlése mi nélkülünk is. S tegyük meg ítélő bíróvá a jövőt, amely kétségtelenül megmutatja, kinek volt igaza. B. A költségvetés. A pénzügyminiszter a képviselőház elé terjesztette az 1914—1915. évi költségvetési esztendőre szóló költségvetési előirányzatot. Ennek végösszege szerint 2,264 096 830 K összes kiadással szemben 2,264 157.883 K összes bevétel mutatkozik, úgy, hogy végeredményben egy csekély felesleg áll elő. A magyar állam háztartásában tehát eljutottunk a 21/4 milliárdos budgethez, ami ezzel az asszonnyal, mert a böcsületre is köll ám adni vagy nézni valamennyire!« Néma kéz- szoritással nyugtattam meg atyáskodó mentőangyalomat', de mint mikor legerősebb lázrohamá- jéghideg zuhannyal kezelnek valakit úgy hatottak rám a figyelmeztető okos szavak, szobámba lépek és a meglepetés hangján kérdem látogatómtól : Mi hordozza magát ily késő éjjel nálam ? Már kétszer izentem a tekintetes Űrért, mondja szinte szomorúan, de mivel nem jött és az uram nagy beteg, hát nem restellettem magam ide fáradni és kérem, hogy azonnal jönne velem. Úgy hát nem maga a beteg?! szólok és valóságos idegroham fogja el valómat. Álom volt, csak egy rossz álom, és vájjon kinek nem volt még ehhez fogható rossz álma már? hogy izzó szenvedéllyel mászott fel a hegycsúcsra, ahonnan érzi lezuhanását a feneketlen mélységbe ? vájjon nem ültek e már mások is álmukban élvezettel a kényelmes csol- nakban amikor az felfordul és érzi az álmodozó a test loccsanását és sülyedését a tó. fenekére ? olyan meggondolatlan a férfi szenvedély, mint a gyermek, amelyik mohón kap az alkör- mössel festett mézesbabos rózsa után, hogy azután rosszullét fogja el tőle. A nagyon szép asszony csókja hideg, teste rideg. Mogorván, szótlanul sietünk egymás mellet a lakásomtól 5—6 szomszédságba eső vendéglőbe; azt kérdem csak: mióta beteg a férje? Tétovázva mondja el, hogy már egy hét óta, de tu’ajdonképen nem is volt az beteg, hanem csak úgy ijedt meg a veszett kutyától! Én még ekkor enne< értelmét nem ismertem, válasz nélkül hagytam a furcsa magyarázatot; miközben odaérünk. Belépünk a betegszobába, ahol az első pillanatra borzasztó kép tárul elém. A daliás, szép férfi haldokolva vonaglik, fölfelé íiz 1913. évi költségvetéssel szemben mintegy 215 miiló korona növekedést mutat. A budget kritikája gyanánt a sajtóban ismét a megszokott és közismert szempontokat halljuk. Azt nevezetesen, hogy a költségvetés valójában rengeteg deficitet rejt magában, amennyiben a kölcsönpénzek nélkül a bevételek nem. fedezik a kiadásokat. Ez a klót.ka úgy állítja be a dolgot, hogy a magyar állam háztartásában mutatkozó deficitet a pénzegyminisztei’ egyszerűen adósság- csinálással pótolja P. dig ez a felfogás egyáltalán nem helytálló. A rendes kezelésben a költségvetés szerint mintegy 75 millió K a felesleg és ugyanennyi a hiány az átmeneti és beruházási kiadásoknál. Már most egészen nyilvánvaló, hogy az állam az állandó jellegű és az üzemek jövedelmezőségé nek fokozására szánt beruházásokat nem fedezheti a rendes bevételekből, hanem csakis kölcsönpénzekből. A beruházásokra, szükséges, ossz get tehát nem lehet deficitként felróni a költségvetésnek. Az előirányzat szerint a most beterjesztett költségvetés igenis deficitmentes. Ami a költségvetésből bennünket leginkább érdekel, az a körülmény, hogy az ország köz- gazdasági életére mennyit fordít az állam. Összegezve a három közgazdasági minisztérium (a pénz ügyi, a kereskedelemügyi és a földmivelésügyi) előiránzatát, azt látjuk, hogy a rendes és rendkívüli kezelésben, valamint a beruházásokban mindössze körülbelül 1050 millió korona foi'dit- tatik e tárcák céljaira. Az összes állami kiadásoknál tehát csaknem 50°/o szolgál a közgazdaságnak. Ha pedig azt vizsgáljuk, hogy a kiadási többletből mennyi forditta.lik a közgazdaság céljaira, úgy ez az arány szintén néha kedvezőtlenebb. A beruházások tekintetében az állam elég bőkezű, amennyiben a posta, távirda és távbeszélőnél 16 millió, az államvasutaknál 156 millió koronát irányoz elő. A Máv beruházásaiból 42.3 millió kocsik, mozdonyok és egyéb forgalmi eszközök beszerzésére, 81 3 millió az üzemben levő vonalakon végrehajtandó építkezésekre és 32.8 millió korona uj vonalak építésére fordittatik. Az államvasutak dotációja azonban a rendes kiadások közt is 27.2 millió • koronával növekedik az előző évihez képest, amely összeget a forgalom emelkedése teszi indokolttá. Természetszerűleg a kiadási többlet túlnyomó nagy részét ismét a közöcugyi költségek veszik igénybe. így a kereskedelmi minisztérium mintegy 35 miiló korona kiadási többletével szemben a közösügyi kiadások 55 millió koronával, az államadóssági kamatszükséglet, mely a túlnyomó részt hadügyi célokra felvett kölcsönök által vált szükségessé, pedig 37 millió koronával növekednek. A kiadási szükséglet rohamos növekedésében tehát ismét csak a katonai kiadások játsszák a legfőbb szerepet. Mindazonáltal tagadhatatlan, hogy az állam a közgazdaság fejlődésére elég bőkezűen áldoz és a nagy állami üzemek színvonalon tartása iránt kellő érzéket mutat. A nagy kiadási szaporulat természetesen a közterhek lényeges szaporodásában találhat csak fedezetűt és az ország polgáraitól a pénzügyTOLNA VÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK forgó szemeit még szinte esdekelve veti rám, utolsó erőfeszítéssel tárja ki karjait, kezemet megragadja: Uram, segítsen rajtam. Még fiatal vagyok, nem szeretnék meghalni ! — suttogja felém; ezzel görcsös csuklásba esik, a szederjeskék ajkakra fehér habot túr a fogak közé ékelődő nyelv, a homlok és halotthalvány arcról jéghideg verejték gyöngyözik, érverés nem tapintható, a szív működése csak tompa zuhogás. Megdöbbenve kérdem a mellettem levő testvér- öccsétől: De hát mi történt ezzel az emberrel ? Semmi kérem, — mondja igen furfangosan — nem volt ez beteg, az én udvaromban egy 3 hetes kis kölyök kutyától ijedt meg, ez ellen kapott orvosságot. De hát ki adta neki az orvosságot ? — kérdem most már idegesen. — A javasasszony, — feleli röviden^ — mert tetszik tudni, hogy az ért a dologhoz, az ad ijedtség ellen orvosságot még az uraknak is ! — Sötét gyanú fogja el bensőmet! Itt állok, érzem tehetetlenségemet; egy 35 éves, életerős férfi életét kellene megmentenem s talán szándékosan hívnak későn a beteghez, csakhogy a látszatnak eleget tegyenek. Mérgezés esetét látom fenforogni és le.kiismereti furdalás által megbénított gondolkozásommal nem tudom megállapítani, hogy mi a legsürgősebb teendő. Csak magammal konzultálhatok. Kérdéseimre nem kapok kellő felvilágosítást, sőt előttem rejtélyes, kitérő és félrevezetni szándékozó válaszokat. Ösztönszerüleg lépek még egyszer a betegágyhoz, a mellkas nyomkodásával próbálom meg egy par élesztési kísérlettel a légzéseket elősegíteni. Már látom a bőr alatt szabálytalan alakokban rajzolódó halvány foltokat; a beteg jéghideg, merevedő végtagokkal még egyszer veti fel üvegesedő szemeivel töredező tekintetét szánalmat gerjesztően, a szemrugókból kristály- tiszta könnycseppek peregnek az arcra, a száj1914 március 23, miniszter egyenes adókban 42 millió, fogyasztási adókból 30.6 millió koronával vár többet, mint az előző esztendőben. A posta- és távirda-üzemnél 7, az államvasutaknál 15 millió korona pluszra számit Teleszky, míg a dohányjövedéknél 4 millió a vasgyáraknál 11 millió korona jövedelmi több letet irányoz elő. A kölcsönszükseglet az előző évi előirányzattá! szemben 42'/2 millió koronával nagyobb. A jövő fogja megmutatni, hogy az ország teljesítő képessége a kedvezőtlen gazdasági viszonyok közepette és a súlyos válság után ilyen arányban tényleg növekedett e. Vigaszul legalább az szolgálhat, hogy a mostani költségvetés az országtól elvont pénzeknek egy részét beruházások alakjában és a közgazdasági élet-javára fordított összegekben visszaadja. M. K. L. A Kaszinó márciusi halvacsorája. A szekszárdi Kaszinó márciusi szokásos hal vacsoráját f. hó 21-én tartotta, a tagok szép számú részvételével. Az ünnepi beszédet Kramin Gyula dr. igazgató mondotta a következőkben : M. t. Uraim! Az önök jóvoltából ölödiz- ben vagyok azon megtisztelő helyzetben, hogy e hagyományos ünnepünkön — kötelességszerüen —- elsőként felszólalva, Önöket üdvözölhessem és nagyszámú szives megjelenésükért köszönetét mondjak ! Öt esztendő valóban semmi az idő végtelenségében, egy elektron nál is kevesebb a századok és évezredek örökkévalóságában ; de az egyén rövid életének, sőt Kaszinónk eddigi, hetvenhárom éves életének mégis számbavehető része az s mindenesetre elég nagy arra, hogy visszapillantásokra, szemlélődésekre késztessen ! Ne tessék azonban attól félni, hogy holmi „beszámolók1 akarok tartani ! ? Nem teszem ezt nemcsak azért, mert a mai alkalomhoz alig illenék s mert igénytelen személyemnek alig lehet eldicsekedni valója, hanem fokép azért, mert ha történt volna is talán egyetmás ezen öt évben, ami említést érdemel : ez csak a Kaszinó életképességét és teremtőerejét bizonyítaná s ezzel amúgy is tisztában vagyunk. Egy kertésznek sem juthat eszébe dicsekekedni azzzal, hogy megjött a rügy- fakasztó tavasz s egy földmiuesnek sem lehet érdemül tudni be, hogy az anyaföld melege és ősereje kicsiráztatja és tápiája a magot. A földműves legfeljebb csak célszerűen felhasználja a természet erőit, de ez az erő —nem az ő műve! A történelem nagy eseményei is mindig a nép lélek őstalajának erejéből születnek s nem az egyes vezéralakok egyéni akaratából. Ezért elhibázott dolog minden túlzott személyi kultusz is, mert hiszen a nagy emberek — talán a tudósok, gondolkodók kivételével — többnyire csak eszközei és kifejezői az alattok forrongó tömegeknek, mintegy symbolnmai csupán a kornak, amelyből sarjadnak ! De az öt esztendő (jobban mondva: ez az ötös szám) mégis a múltba való pillantásra, a múltak kegyeletes szemléletére ösztönöz. Hiszen zugokban fehér porszerü lerakódás vehető észre, lassú, csendes hörgés és szörtyögés hallható a gége és légcsőben összegyülemkedett nyák következtében, csak az alsó ajk rángásai élénkek még, — beállott a teljes, mély agónia.} Ez. az állapot az orvost már nem érdekli, itt már nincsen mit keresni, nincsen tenni való' Egy átvillanó gondolat szinte jól eső megnyugvást szerez, hogy jó volt hirtelen szeleskedéssel bele nem avatkozni holmi belső szereléssel, ami most már a nyilvánvaló bűnesetet csak az orvos hátrányára zavarhatta volna, de oksze- rüleg és alaposan ezt nem is lehetett volna, mivel a méreg minősége, bóditó-e, vagy ideg- izgató-e, megállapítható nem volt. Sietek tehát ez irányban tájékozódást szerezni, kémkedve nézem az éjjeli szekrényen levő poharak tartalmát, az egyikben tiszta viz, a másikban szenj'- nyes barna hig pépszerü folyadék, a harmadikban elég vastag hófehér porüledék, mindannyi teljesen szagtalan. — Most már akaratlanul és meghatalmazás nélkül vettem át kissé a vizsgálóbíró szerepét; a másik szobába intem át a beteg öccsét, ahol megértetve vele, miszerint én csupa kíváncsiságból és nem azért, mintha hivatalosan akarnék beleavatkozni a dologba, azt kérdem tőle : „miért adtak bátyjának orvosságot, holott nézetem szerint arra szüksége nem volt és miért nem hívták előbb az orvost ?“ — Erre hosszasan elmondja „hogy bátyja egy héttel ezelőtt nála mulatott egész éjjel“ 5 ugyanis a községi nagyvendéglőt bérli és mindkét üzlethez társak voltak, együtt vásárolták a borokat stb. Bátyja nem volt megelégedve feleségének magaviseletével és afeletti bánatában folyton mulatott, ezt meg viszont az asszony nézte rossz szemmel. A mondott nap reggelén, bátyám az udvarra kilépvén, az ott lábatlankodó 3 hetes kis
