Tolnavármegye és a Közérdek, 1914 (25./10. évfolyam, 1-104. szám)
1914-02-05 / 11. szám
Előfizetési ár: E^ész évre . . . . .16 korona rll évre ...... 8 » NFegyed évre ............. 4 » Eg y .szám ára . . . .16 fillér. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyilt- tér: garmond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az opsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18-—II. Szerkesztöseg : Bezerédj István-utca 5. szám. ide küldendők a lapot érdeklő össz«a közlemények. Kiadóhivatal: Béri Balog Ádám-utca 42. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések„lde küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre b»- küldik, 8 korona. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs : FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. E$yről-másról. A vasúti pragmatika revideálása csakugyan meghozta a magyar-horvát békét. Mondhatnánk azt is, hogy a horvát ország- gyűlési többség Végre észre tért. De minek kiélezni a dolgokat ? Elég, ha látjuk, hogy a horvát többség a magyar ország- gyűlésen hosszú sztrájk után megjelent és ünnepélyes deklarációban kijelentette, hogy cia állatni közösség álláspontjára helyezkedik és az állami közösség javára szándékozik. rendszeres munkát folytatni. Ez a fordulat a horvát kérdésben mindenesetre örvendetes. Sokkal örvende- tesebb, mint amily sajnálatos volt az évek- ' kel ezelőtt kitört éles ellentét a magyar és horvát felfogás között, Aligha csalódunk, hogy ebben a fordulatban nemcsak Tisza István méltányos engedékenységének volt döntő rés e, hanem Tisza kapacitáló erejének, k .Aniösen pedig szédületes vas- erélyének is, mely nem téveszthette el a hatását a horvát politikusokra, akik a magyar .kormány részéről évtizedek óta nem tapasztaltak és nem láttak erélyt. —• Most még csak az kell, hogy a magyar államközösségben is megérezzék a magyar állam erős kezét, mely nemcsak adni, segíteni, ápolni és védeni tud, hanem vezetni, irányítani, feddeni és büntetni is és mindjárt mélyebb gyökereket ver a horvát szivekben az „államközösség“, mely igen soha t mond ugyan, de úgy, amint azt a horvátok értelmezik, nekünk magyaroknak aligha* ér annyit, mint a mennyibe kerül. Hogy esak egy dologra mutassunk ‘reá : Azj államközösséget deklaráló horvát szónok azt a követelést áliitolta fel, hogy Horvát-Szlavonországok egesz területén teljesen a horvát nyelv nyerjen uralmat. A horvátok jól teszik, ha nyelvük jogát védik és ahoz ragaszkodnak. Ezt magyar részről senki kétségbe vonni, bántani, csorbítani nem akarja. De viszont a magyar nyelv joga is élő jog. Mi magyarok is ragaszkodunk nyelvünkhöz, a magyar államnak, a magyar állami intézményeknek, a magyar állami tisztviselőknek, a magyar kormányférfiaknak érvényt kell szerezniük a magyar államnyelvnek. A horvát nyelvet megillető tisztelet és jog nem terjedhet addig, hogy a horvát nyelv rá erőszakoltas- sék, rá tukmáltassék a magyar nemzetre, a magyar államra. Az állami közösség, melyben a társországokkal élünk, nem sorvaszthatja el ez államiság magyar jellegét. Ebben az állami közösségben a horvátok élhetnek a maguk jogaival, de nem ab- sorbeálhatják, nem keresztezhetik, nem nullifikálhatják a mi jogainkat. Igen szép dolog az a ,,horvát nyelv teljes uralma.“ De ki felett uralkodjék? A szerbek felett ? v agy a magyarok felett, kik százezrével laknak Horvát-Szlavonor- szágokban? Ez tehát képtelenség! A horvátoknak meg kell elégedniük annyival, hogy az államközösség keretében háborítatlanul élhetnek jogaikkal és nyelvökkel. Az oly államközösség, mely a horvátot előjogokkal ruházza föl, a magyar államiságot háttérbe szorítja, a magyar nyelvet kiküszöböli és mind ennek költségeit a magyar nemzettel fizetteti meg, nem volna1 más, mint szatírája az államiságnak, mely nemcsak Magyarországhoz, de Horvát-Szlavonországokhoz is méltatlan lenne és nem vezetne másra, mint kérlelhetetlen harcra, amit a békekötés legkez- detén megállapítani akaratunk ellenére is kénytelenek vagyunk, hisszük azonban, hogy erre még se kerül a sor. * Érthető dolog, hogy Tisza a hazai románokat békés utón akarja megnyerni annak, hogy a nemzetiségi politikával szakítsanak. A baj csak az, hogy más képe van a királyhágóión inneni (magyarországi) román kérdésnek és egészen más jellege van a Királyhágón túli (erdélyi) román kérdésnek. — Amaz a magyarságra nézve nem ártalmas, mondhatnók lényegtelen, emez a legnagyobb mértékben veszedelmes. Valószínű, hogy a megegyezés Tisza és a románok között létrejön, természete- .sen e kérdésnek minden külpolitikai vonatkozása nélkül. Mert ha ez eminenter belpolitikai kérdésben Románia magatartása is tényezőnek jelentkeznék, úgy nemcsak e kérdést kellene levennünk a napirendről, hanem meg kellene torolnunk Románia beavatkozását. Még akkor is, ha Románia a megegyezés mellett foglalna állást. ! A megegyezés mértékére, a hazai románoknak adandó kulturális és egyéb kedvezményekre vonatkozólag, tekintettel a román nemzetiségi politikusok által támász- tott túlzott igényekre, szükségesnek tartanok zsinórmértékül kimondani vagy azt, hogy a hazai románok egyházi, iskolai, sajtójogi és egyesületi téren ugyanolyan jogokat kapnak, mint a minőket a\ Romániában lakó magyarok élveznek, vagy pedig meg kell tenni a szükséges lépéseket, TÁRCA. ____ Eg y tolnamegyei körorvos 25 éves naplójából. Igaz történet az életből. Második év. Fonó juliusj nap délutánja van. Ilyenkor a körorvos nem igen számíthat látogatókra. A lakosság zöme az aratási munkálatokkal lévén elfoglalva/ aki épkézláb, az künn van mezőn, i (itthon csak az elaggottak, gyermekek és a konyhát ellátó asszznyok maradnak szóval szünetel a forgalom. Ráér a körorvos olvasni, tanulni s a rekkenő hőség után alig várja, hogy megszokott társaságával a Duna üdítő fürdőjét felkeresse. És mégis. Magam vagyok üreg 83 éves házigazdámmal, aki az udvaron szorgoskodik, amikor ajtómon kopogtatnak. „Szabad“. Mire belép egy erőteljes, 30 évesnek látszó, pirospozsgás arcú férfi, dúlt arcvonásokkal és zavaros beszéddel adja elő különféle bajait, mialatt én kereöve-ke- resem külsőleg a szimptomákat, melyek ez ember betegségének helyes megismerésére vezetnének. ■ Vizsgálom szemeit, arckifejezését, nyelvét, megkopogtatom mellkasát, majd mikon lehajolok s, ráhajtom fejemet mellkasára, hogy a szivhango- kat meghallgassam, szenvedélyesen tör ki a beteg, • hogy : ,,o'tt, ott fáj nagyon'de a következő pil ianatban érzem, hogy-a tenyerével fejemet szorítja a mellkasához, majd két összefogott tenyeret j nyakamra csúsztatja - le oly nagy;erővel, hogy »zinte fuldoklási .roham fog el.- Ösztön-szerű. ön- ; védelemből szabadon levő kezem öklével hasba vágom betegemet és nyakamat kiszabadítani igyekszem a fojtogató gyűrűből ami csak többszöri hasba öklelés után sikerült. ,,Mi volt ez ! ?“ — ocsúdok fel zavaromból. Szúró tekintettel förme- dek rá az előttem visszatántorodott, zavart és kuszáit alakra : „Mit akart, szerencstlen nyomorult ? !“. „Én semmit, semmit — hebegi a gyászalak — csak annyira fájt ott, hogy enyhíteni akartam a fájdalmamat, ha odaszoritom a tek. ur fejét magamhoz“. Pillanatnyilag nem tudtam megállapítani, hogy őrülttel vagy gonosszal van e dolgom. De mivel nem ismertem az egyént, az orvos kerekedett bennem . felül ,s azt hittem el, hogy ez a szerencsétlen talán egy convulsionális paroxismusában követhette el ezeg merényletét. Mindazonáltal éles tekintettel és visszanyert fiatal bátorságommal ügyelve, egész félénkké tettem a most már dúlt vonásu, szakgatott és zavart beszédű különös pápienst. Sietterg végezni vele. Rendeltem kis csillapító gyógyszert, megkérdeztem nevét, lakását és elbocsájtottam. Hálálkodva, hízelegve távozik tőlem, bocsánatot kér, majd megígéri, hogy többször meglátogat. Elment.. Alig vártam, hogy a kis ajtón kilépjen, sietek - öreg házigazdámat keresni, aki viszont már felém igyekezett, hpgy elmondhassa a következőket: „Láttam és lestem, hogy ez a rossz ember mén be a tek. uramhoz. Ez G. >S. Az apja jómódú ember volt. Annak egyetlen £a, aki sohase szeretett dolgozni s ma sem dolgozik, dőre, hülye, felesége van, aki mellett bét szeretőt is tart, azoknak hordta el mindenét : most is csal, Jop, hogy . azoknak vigye / szomszédjai és a köz- iség egész lakossága is fél és retteg tőle, mert a szemei úgy állnak mint. a. vasy.el.la, . mindenkihez- durva, gqigmiba.; ;.z asszonyok féltik tőle gyermekei kef,, inert szemmel, veri meg azokat; senki sem ereszti szívesen udvarába, mert a tehén akkor véres tejet ad és ha valahol veszett kutya jár, őt hívják el, hogy a tekintetével elkergesse azt“. Elég volt. Most már megértettem mindent és magamba szállva, konstatáltam, hogy hideg- ,vérüségemnek és találékonyságomnak köszönhetem megmaradt életemet. Még azt teszi hozzá öreg házigazdám, hogy : „Nem mertem ám messzi hátramenni az udvarba, amint megláttam, hogy ez az ember bemegy a tek. úrhoz, mert nem tudtam, hogy mitakar ? Nem beteg ez s ha elhitta volna a tek. urat magához, az volt a szándékom, hogy megmondom a. tek. urnák, hogy kicsoda. Itt somfordáltam hát az ajtó, körül és érdeklődtem, hogy mi szándékban van“. Hálás tekintetet vetettem az . öregre, aki mentőangyalomul szegődött. % • - • • Augusztus, hóban sürgősen hívnak G. S.-nél egy beteghez. Gyanús tünetek között, találok ott egy haldokló nőt a kertben, kiről azt tudtam meg, hogy a már, most előttem erkölcsileg rovott egyén sógornője s nem is mulasztottam e.l az alkalmat, hogy a nemsokára meghalt nő. gyanús esetét be jelentsem. Azonban a nyomozó csendőrség és hatóság mit sem tudván megállapitahi, a halott el te- mettetett, G. S. pedig a temetkezési egyletből felvette sógornője után a vérdijat, 100 forintot. * Szeptember hóban megint szerencsém volt G. S.-hez. Beállit hozzám megint oly dűlt vonásokkal, mint először, d.ő én, most már csak a gazt látván benne, szúrós tekintetemmel tisztes távolt parancsoltain neki, inig ő megint zavart ’beszéddel és fonáké ravaszsággal azt magyarázza, bogy szeretne ,a felesége után életbiztosítást kötni akként, hogy azt a felesége ne^tudná és. ezért az orYo'sr
