Tolnavármegye és a Közérdek, 1914 (25./10. évfolyam, 1-104. szám)

1914-01-22 / 7. szám

Előfizetési ár:

Egész évre . .. , . .16 korona

Fél évre

......................8 »

Ne

gyed évre .... 4 »

Egy szám ára . . . . 16 fillér.

Hirdetési árak:

Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyilt- tér: garmond soronként 40 fillér.

POLITIKAI HETILAP.

Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja.

Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön.

Szerkesztőség telefon-szám: 18—24- — Kiadóhivatali telefon-szám: 18—11.

Szerkesztőség:

Bezerédj István-utca 5. szám.

Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények.

Kiadóhivatal:

Béri Balog Ádám-utca 42. szám .

Az előfizetési pénzek és hirdetések”!de küldendők.

Néptanítók,

ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 korona.

Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. ^ Főtnunkatárs : FÖLDVÁRI MIHÁLY. j Laptulajdonosok a szerkesztők.

Mezősozttnk és városaink.

A magyar városok közéletében ameny- nyirc hinni lehet egyik kiváló statisztikusunk legújabban megjelent városi statisztikai művének, munkás fejlődés indult meg. Szinte tömegesen látnak neki a városok a vízvezeték és csatornaépítésnek és modern burkolásnak, fürdők, kórházak és egyéb középületek emelésének, világítási művek létesítésének. Olyan nagy arányúnak mutatkozik ez a fejlődés, hogy pénzzel való ellátására egy nagy pénzintézet alakult, a melynek igazgatóságában a városokra hivatalból felügyelő belügyminisztérium is képviselve van.

Ez a fejlődés örvendetes jelenségszámba menne, ha nem kellene joggal káros kisérő jelenségektől tartanunk. — Ha ugyanis nem országos áttekintéssel és kellő beosztással megy a dolog, munkás- és pénzválságra vezethet. Kötelességünknek tartjuk erre az illetékes körökét már jó előre figyelmeztetni.

Hasonló rohamos fejlődés ment végbe a múlt század nyolcvanas éveiben Angliában. A városok egyszerre tömegesen Írták ki a különféle városfejlesztési közmunkákat. A vállalkozók mindenütt megkötötték a szerződéseket és mivel természetesen sok munkásra is lett szükség, ügynökök lepték el a falvakat s csapatostól vitték el a mezők munkásait a városok falai közé. Ebben az időben néptelenedett el az angol mezőgazdaság s bár a nagy városi közmunkák megszűntek, még ma sem lehet a városi életbe belekóstolt munkásokat a

mezőre visszakapni. A városi munkásság- nyomora pedig folyton nő és csak közjótékonysági alapon szervezett mezőgazda- sági munkástelep utján lehet ezt a nyomort egészséges földmivelésre váltani.

A mi mezőgazdaságunk igen nag}' híján van most is munkaerőknek. Pedig olyan időket élünk, amikor a mezőgazda- sági munka igazán jutalmazó kezd lenni s amikor valóságos mulasztás a föld termőerejének bármi kis részét is kihasználatlanul hagyni. De ha megindul a városi munkástoborozáa, a falvak mezőgazdasági népe még jobban megritkul. Mert a városi munkák legnagyobb részének főidénye éppen összeesik a mezőgazdasági főmunka- idénnyel. Ez igen fontos körülmény és kár lenne figyelmen kívül hagyni.

Városaink fejlesztési munkáit fel kellene használni Amerikában és Romániában nem boldoguló magyar munkások vissza- hozatalára. Ki lehet képezni egész csatornaépítő, vizvezetéképitő stb. csapatokat, a melyeket lehet vinni városról-városra s akár tiz esztendeig is fotyton ellátni munkával és keresettel. De ha a vállalkozók munkásszerződtetői kellő beosztás nélkül utazzák be az országot, olyan munkáshiányt és mezőgazdasági munkásválságot hozhatnak létre, amelynek káros következményeit megéhezheti az egész ország. A munkabérek egyszerre óriásit szöknek, a városok tuldrágán fognak építeni,. a mezőgazdasági termelés pedig ahelyett, hogy növekednék, erősen csökkenni fog. Ez a csökkenés kétszeresen lesz érezhető. Mert egy nagy tömeg ember nemcsak, hogy

megszűnik termelni, hanem városi fogyasztóvá is lesz. A drágaság még gyarapodni fog anélkül, hogy mezőgazdaságunk termelési képességét fejlesztené.

Egyáltalán nem óhajtjuk városaink fejlődésének visszamaradását, sőt természetszerűleg szükségesnek tartjuk. De éppen Magyarország agrárállami természetének megfelelőleg vigyázni kell arra, hogy a városok fejlesztése ne menjen a mezőgazdasági termelés rovására.

A mi vasutunk.

— Tárgyalás a kereskedelemügyi minisztériumban. —

A sokat emlegetett bátaszék—mohács—pél- monostori vasút kiépítésének ügye azt hisszük, nagy lépést tett előre. Ha meglesz bennünk a további kitartás, csekély áldozatkészség s a magyar kormányban pedig a tőle remélt parányi jóakarat, akkor az ismert szálló igeként: mire rügyeznek a fák, már építik is ezt a mi vasutunkat.

De térjünk a dologra:

A bátaszék — mohács—baranyavári helyiérdekű vasút engedelmező tárgyalását kedden tartották meg a kereskede emügyi minisztériumban Halaszy László min. tanácsos elnöklésével. A tárgyaláson részt vettek a minisztériumból még Kelety Dénes miniszteri tanácsos, Tárnoky Mór tőfelügyelő, műszaki előadó és Tovmay BélaJ itkár, mint jegyző. A pénzügyminisztert Hauer tanácsos, a hadügyminisztériumot Czebeczauer százados. Tolnavármegyét Kovács Sebestény Endre főispán Forster Zoltán alispán, Sinwnlsils Elemér orszgy. képv., Tóth Henrik műszaki tan., Baranyavárm. Szíly Tamás főispán és Stenge Ferenc alispán képviselték. Képviselve voltak még a vasúti és hajózási főfelügyelőség, a m. kir. államvasutak., a mohács—pécsi vasút, a Magyar folyam - és tengerhajós társaság s a pécs—báttaszeki helyiérdekű vasút. Jelen volt továbbá Horváth István

Hó.

Én nem tudom, más is olyan bolondja e a szép téli időnek, de azt tudom, hogy én már gyerekkoromban, mikor pedig még hire sem volt a most divatos téli sportnak, rajongtam a hóért, jégért. Miklós napjától kezdve kémleltem az eget és valóságos betegje voltam egy-egy úgynevezett olasz télnek. Kedves költeményem volt Petőfi Sándornak „A puszta télen“ cimü verse és estén - kint, mikor az iskolából hazajövet láttam a piros, téli napot lenyugodni a park fenyőfái mögött, elábrándoztam ,a kis remekmű utolsó versszakán :

»Mint elűzött király országa széléről,

Visszapillant a nap a föld pereméről,

Visszanéz még egyszer Mérges tekintettel,

S mire elér szeme a túlsó határra,

Leesik fejéről véres koronája.«

És ez a télimádás a korral csak fokozódott. Lehet, hogy a — nem keletről — hanem északról bevándorolt normann őseim öröksége ez.

Miután egypár év nem hozott kedvemre való ülőt, tavaly már a féláru igazolványom is megvolt a kassa oderbergi vasúttól és elhatároztam, hogy ha január 15 ig nem lesz hó, felmegyek a Tátrába Szerencsére január 11-én beköszöntött a szép téli időjárás. Az idén február elsején akartam a tíemmeringre menni, de nem volt rá szűk ség most sem.

Addig-addig nézegettem, hasonlitgattam tér mométert, barométert, vizsgáltam az eget meg a füst irányát, míg egyszer csak reggel fehér volt a háfctető.

Délután megint havazott, este felé már ku csirozó urfiak szánba fogattak, . másnapra pedig a jeget hordó fuvarosok is utánozták őket s a széles, vasahtlan talpak megcsinálták a jó szán- utat. Harmadnap délben friss hó hullott a síkos

útra és erre már én se tudtam ellentállni : ebéd után felcihelődtünk feleségemmel, hogy kimenjünk az erdőbe. A csengőt. otthon hagytuk, mert vadat akartunk látni. Ezzel ki is hívtuk egy be bugyolált nénike kritikáját, mikor majdnem elgázoltuk a hangtalanul sikló szánnal és nagy mérgesen kérdezte: „Hát a csengő hol maradt?“ Mivel nem értünk rá neki megmagyarázni, miért nincsen csengő, csak nevettünk rajta, pedig vol taképen igaza volt és bizonyára azt dörmogte magában, hogy az uraknak minden szabad.

Hamarosan majdnem megbünhődtünk, amiért kinevettük a szegény öregasszonyt, mert amint a síneken akartunk áthajtatui, az állomástól leeresztenék a sorompót ép a lovak és a kocsis közé. Se előre, se hátra ! Először, mivel az őseim már nagyon régen jöttek be hazánkba és hivata lomnál fogva is, káromkodni kezdtem. Azonban :

»Csak szél sóhajt a fákon át S pelyhezve hull a hó«.

Azonkívül a vonat nyugodtan tolatott és füttyöngetett az állomás előtt.

Végre is egy-két ember segélyével, vállunkat alávetve, felemeltük a sorompót annyira, hogy a szán átbújhatott rajta. Ugyanígy tettünk a másik oldalon is és igy a vénasszony átka keveset ártott.

Az országutról lekanyarodunk és finom szán- uton repülünk Miklósvár felé. Az ut szUéu a kórók magját egész sereg kis madár szetbg'-ti, tengelic, sármány, kenderike, egy pár pintyőke, nomeg az elmaradhatatlan verebek. A csapásban búbos pacsirták keresgélnek s alig repülnek fel a lovak lábai előtt. Közben folyton esik a hó, már egészen fehérek vagyunk.

Miklósvár pompásan fest a karcsú, hóboii- totta fenyők közt. Innen egy perc alatt elérjük az erdőt. A bejáratnál egy pihenőpad feleit csinos tábla e fe'irattal : „Alkotásaiban csodáld a Teremtőt Hozzátenném ma : „Aki a téli erdőt adta nekünk D

Az erdőben már csak egy száncsapás vezet és az is elmarad, mikor a második vadfürösztő- nél lekanyarodunk az útról, miközben a lovak megijednek egy tüskétől és a szán majdnem rá farai a tó jegére.

A vén, görcsös tölgyfák komoran állnak a nagy fehérségben, fekete gallyaikban sejtelmesen suhog a keleti szél és halmozza koronáikra a millió kristálycsillagot. Élő lénynek semmi nyoma, csak egy pár elmosódott nyulcsapás a hóban.

Annál "nagyobb élei van a madáretető kunyhó körül, itt csoportosul most az egész madártársadalom. A ritkább veudégek közül még egy magtörő pintyet is látok, öt év óta először tiszteli meg a látogatásával az etetőlielyet.

Egy kiló kendermagot teszek az emeletre, a földszintre pedig egy porció bükkönyöszabot, mert ilyen zimankói időben a vad is rászorulhat egy kis takarmányra ; úgy tesz a hóesés, mintha bárom napra rendezkedett volna be.

Szerencsés véletlen folytán az etető közelében egy kis meleg hely van az éren, ahol négyöt fekete rigó iszik most. Hihetetlen, de úgy van, hogy a madarak nagy hidegben többet szenvednek a szomjúságtól, mint az éhségtől, ha nincs ivóvizük.

Innen kezdve azután végig a vadaskerten csapás nélkül törtetünk. Lépést megyünk és jobbra-balra figyelünk. Azonban sajátságos, ahol máskor 5 — 6 özet, sokszor egész csapat dámvadat látni, most, mikor pedig a fehér háttér mindent tisztán megmutat, egyetleu darabot sem találunk.

így megy ez „Ispán kaszálódig, azon ti t friss nyomokat látunk majd előttünk, majd m«.-