Tolnavármegye és a Közérdek, 1914 (25./10. évfolyam, 1-104. szám)
1914-05-18 / 40. szám
XXiV. X. évfolyam. 40. szám I Szehszárd, 1914 május 18. Előfizetési ár: Egész évre . . . . . 16 korona Fél évre ......................8 » Ne gyed évre .... 4 » Egy szám ára . . . . 16 fillér. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. —Nyilt- tér: garmond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Nesjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18—II. Szerkesztüseg! Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő össze« közlemények. Kiadóhivatal: Béri Balog Ádám-utca 42. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre be küldik, 8 korona. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. . . r.i— iMM. ... Sü-ií—------rr----------------.ív. Fe lelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs : FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. 1 d Valamit tenni kell! — Pusztuló porták — szaporodó útlevelek. — Lapunk legközelebbi számában elszomorító képét adtuk annak a nagy kivándorlási láznak, amely különösen az utóbbi időben ezrével viszi idegenbe a vármegyének szegényebb népét. Május 12-ig 1876 útlevelet adott ki az alispán, tehát többet, mint az előző egész évben. Ehhez járul hogy az óvadékkötelesek száma is meghaladja a 800-at, az útlevél akták száma pedig a 4000-et. Ugyancsak ebben a számban hirt adtunk a Miszla környékén már régebben garázdálkodó kivándorlási ügynök tizeiméiről is, akit dr. Eri Márton helyettes alispán szigorú utasítására — végre sikerült a csendőrségnek Varga Kovács György bágyogi, sopronmegyei lakos személyében letartóztatni s a kir. ügyészségnek átadni. A hatóság ébersége mindenesetre dicséretes és elismerésre méltó, kétségtelenül itt-ott apasztani is fogja a kivándorolni készülők számat — félünk azonban, mindez csak amolyan „ráolvasásszerü“ gyógyítása a bajnak. Radikálisabb orvosszerre van szükség. A munkás népek ezreit itthon tartani, megőrizni nem tudjuk, még ha minden falu határát megrakjuk is szuronyos csendőrökkel, mert a néprajok kivándorlási kedvének szítására nem szükségesek ma már a minden bajok kutforrásának feltüntetett kivándorlási ügynökök, a nyerészkedő s embervásár közvetítésére berendezett hajóvállalatok megbizottainak bujtogatásai, a nép útnak indul magától is, ha hiányzik számára a megfelelő kereseti alkalom, létének, megélhetésének legalább a minimális teltétele : a mindennapi kenyér. A legjobb, vagyis a legveszedelmesebb, csábító kivándorlási ügynök az Amerikából s más helyekről ide csörgedező ezüst és aranypatak, a csengő dollárok ezüst és arany márkák sok százezrei és milliói s a mesz- sze idegenből visszatértek mesemondása ama boldog, a magyar embernek operen- cián is tulfekvő tündér országokról, ahol a két keze után élő szegény embernek még van értéke, becsülete, mert megvan — a napi tisztes keresete, amelyből nem csak él máról, holnapra, de félre is tehet a rosszabb napokra. A magyar kivándorlási folyamatot csak erős,- öntudatos állami és társadalmi munkával lehet megakasztani, amint megakasztotta Németország és Anglia. A nyolcvanas években Németországból mintegy 250 ezer, Angliából 150 ezer volt a kivándorlók száma, mig ma 40, az utóbbi helyen 20 ezerre apadt s még mindig fogyó arányú. Csakhogy ehhez elsősorban is konszolidált állapotok kellenek, ami nálunk évtizedek óta nincs s úgy látszik nem is igen lesz. Nagy vérvesztésünk legfőbb oka a belső torzsalkodás, a nagy politikai testvérharc, az a nagy erkölcsi tömeggyilkolás, amely itt évtizedek óta folyik. íme itt egy kis statisztika : Kivándorolt a magyar birodalomból: 1880-tól 1890-ig = 195.588 1891-től 1895-ig = 125.036 1896-tól 1900-ig = 160.282 1901-től 1905-ig = 550.935 1906-tól 1910-ig = 685.940 1911-től 1913-ig = 347.000 Tessék csak egy futó pillantást vetni a fent kitüntetett évekre és számokra, kézzel foghatólag kitűnik, hogy a sok ex-lex- nek, törvényen kivilli állapotnak milyen nagyon is nagy köze van a kivándorláshoz, amely különben tetőfokát éppen azokban az években érte el, amikor azt hitte mindenki, hogy „boldog a magyar“, vagyis az úgynevezett „nemzeti uralom“ alatt.. Igazságtalan dolog tehát, amint sokan teszik, ezekért a bajokért a jelenlegi kormányt okolni s tenni felelőssé. A helyett, hogy vádolunk, okulni kell a lenti beszédes számokból, a szívbe hasitó, szomorú statisztikai adatokból. Békére, nyugodt fejlődésre van szüksége ennek a szerencsétlen oszágnak, ez állíthatja meg, vagy legalább csillapíthatja a nagy vérvesztést, amely előbb-utóbb katasztrófára vezet. Először az állam szénája legyen tehát rendben. Térjen vissza a nyugodt parlamenti rend és munkálkodás dolgos ideje. A magyar nemzet ellen vét, ki tovább duzzog, tovább felesel s kerékkötőként belecsim- peszkedik az ország kátyúba rekedt szekerének a küllőibe. Ne politikai könyöradomá- nyokért tessék Amerikába futkosni, de igyekezni — íettleg is munkálni itthon, egy boldog Magyarország megteremtésén, hogy még akik odaszakadtak, azok is visszatérhessenek. Az állam mellett aztán jöjjön a társadalom nemzetmentő munkája is. A vármegyék ne csak figyelemmel kisérjék s utólag sopánkodjanak a kivándorlási baj Az Olimpuson. Irta: Sienkiewicz Henrik. Lengyelből ford.: Bányai Károly. Csendes, ezüstös, jázmin-illatos, harmatos tavaszi éjszaka. Az Olimpus fölött lebeg a teli hold. Hóbontotta orma szomorú, élénkzöld fényben ragyog. Lejebb, a Tempe völgyében, a somfák sűrűi feketéllenek, ringatják őket a csalogányok danái, a hivogatások, az igézetek, a fohászok ; úgy bugyognak ezek. betöltve az éjszakát, mint furulya vagy flóta hangjai. Esnek, potyognak, mint sűrű, kövér esőcsöppek, ömlenek, mint sodró patak zuhogó árja. Olykor-olykor minden elül s olyan csöndborul a tájra, bogy meghallani, mint olvasztja a május langyos lehellete a havat a magaslaton. Csodálatos, illatos, tavaszi éjszaka. Ilyen éjszakán jött Péter és Pál az Olim- pusra, hogy Ítélkezzen a régi istenek fölött. Dicsfény övezte fejüket, megvilágitva ősz hajukat, ráncos szemöldökeiket, kemény tekintetüket. Lejebb a bükkök mély árnyékában fehérlett az elhagyott, elfelejtett, ijedt istenek csapata, várva a megsemmisítő Ítéletet. Péter intett a kezéval. E jelre elsőnek lépett elő a csapatból Zeus, a fellegek parancsolója és leült az apostolhoz. Még hatalmasnak tűnt föl és fenségesnek, mintha csak Fidiász faragta márványszobor volna, de vén volt már és szomorú. A vén sas szárnyaszegetten vergődött a lábánál és a kék, hellyel-közzel rozsdafoltos, kialudt villám kinyujtózkodott az istenek és emberek egykori atyjának merev jobbjából. De hogy az apostolok elé állott, hatalmas melle eltelt ősrégi hatalma érzetével. És büszkén bátravetve fejét, istenien ragyogó büszkeséggel, haraggal teli, a villámhoz hasonlóan rettentő szemét a galilei vén halászra szegezte. Az Olimpus megrázkódott, hozzá volt szokva, hogy parancsolója haragjára reszkessen. A bükkök egyszerib ■ eldőltek, a fülemülék elhallgattak s a teli hold a havasok fölött elsápadt, akárcsak Arachne vászna. A vén sas minden erejét megfeszitve, egyet károgott görbe csőré vei és a villám, mintha régi ereje visszatért volna, villant egyet s vészjóslóan tekerődzütt az ur lábánál, sziszegve, sisteregve, fölvetette háromszögletes, lángoló fejét, készen arra, hogy mérges fullánkját belevágja, mint a kígyó. Azonban Péter sarujával rátiport a tüzes cikk cakkra, azután odafordult a fellegek párán csolójához, mondva: — Pusztulj varázsoddal mindörökre ! Zeusnak szempillantás alatt vége volt ; elsápadt szederjesedő ajkáról sóhaj röppent el és elsülyedt. * Másodiknak Poseiden, a feketehaju állt az apostolok elé, sötét tekintettel, kezében kicsorbult szigonnyal. Ehhez hasonlóképen igy szólt Péter: — Nem te fogod felkavarni és lecsillapi- tani ezentúl a vizeket és nem te fogod elvezetni csendes kikötőbe az eltévedt hajókat, hanem a Tengerek Csillaga. Amint ezt meghallotta, felkiáltott, mintha hirtelen keresztüldöfték volna és szertefoszlott a semmiségbe. * Aztán odalépett a szent férfiúhoz az Ezüst- hajú, kezében a lanttal és utána jött lassan kilenc Múzsa, megannyi fehér szoborhoz hasonlóan. Az ijedt Múzsák megálltak az itélőszék eiőtt, mintha kővé meredtek volna. Azonban a Ragyogó odafordult Pálhoz és csodálatos zenéhez hasonló hangon beszélni kezdett: — Ne semmisits meg, uram, hanem végy pártfogásodba, mert hiszen úgy is fel kellene engem támasztanod. Én vagyok a virága, az öröme az emberi léleknek, én vagyok a vágy az Isten után. Te legjobban tudod, uram, hogy az ének a földről nem száll az égbe, ha szárnyát szegitek, mindenre kérlek tehát, ó Szentek — ne semmisítsétek meg az éneket! Pillanatnyi csönd támadt. Péter a csillagokra emelte tekintetét. Pál könyökét pallosa markolatára támasztva, tenyerébe fogta homlokát és mélyen elgondolkodozott. Végre fölvetette fejét, a kereszt jelével megáldotta a ragyogó isteni főt, mondván: — Ének, élj ! Ekkor Apolló lantjával odaült az apostol lábához. És derültebb lön az éjszaka, a jázminok erősebben illatoztak, a források vigabban csörgedeztek, a Múzsák csoportokba álltak és a rémülettől még reszkető, halk hangon énekelni kezdtek csodálatos szavakat, minők az Olimpus magaslatain eddig még sohasem hangzottak : »A te védelmed alá sietünk Istennek Szent Anyja . . . A mi könyörgésünk ne vesd meg. .. Minden gonosztól védj meg minket . . . Ó mi asszonyunk !« . . . Es igy énekeltek ott, szemeiket az ég felé irányítva, mint ifjú, ájtatös apácxk. Következtek más istenek. Odaszállt Bacchus vad, repkénnyel és szőlölombbal koszoruzott táncoló csapatja. Odaszállt lármásan, kurjongatva,
