Tolnavármegye és a Közérdek, 1914 (25./10. évfolyam, 1-104. szám)
1914-01-12 / 4. szám
XXIV. X. évfolyam.______________________________________4. szám, ___________________________________Szete^zárd 1914 január 12. UH ÍEGIE ÉS 1 KÖZÉRDEK : {Előfizetésig: Egész évre....................16 korona Fél évre..........................8 » Ne gyed évre .... 4 » Egy szám ára . . . . 16 fillér. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyílt- tér : garmond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az opsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: >8—II. Saerkesztőség: Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Kiadóhivatal: Béri Balog Ádám-utca 42. szám . Az előfizetési pénzek és hirdetések lie küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre b<- küldik, 8 korona. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. I Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs : FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. „Az állami gyermekvédelem kardinális hibái“. Ily címen irt cikkünkre két helyről is kaptunk feleletet. Teljes szövegeken közöljük mindakettőt, kijelentjük azonban, bogy fentartjuk a helyet munkatársunknak is az esetleges válaszadásra. I. Tisztelt Szerkesztőség ! Becses hetilapjuknak december 29 dikén megjelent és hozzám csak véletlenül nemrég el- j jutott példány számában »Benevolus« aláirással „Az állami gyermekvédelem kardinális hibái“ címmel egy cikk jelent meg, amelynek tartalmára vonatkozó észrevételeimnek szives közlését kérem, annál is inkább, mivel az állami gyermekvédelmi intézmény ügyei közérdekűek és ennélfogva szükséges, hogy annak működése helyes módon és a tényleges valóságnak megfelelőleg ismertessék meg. A magam részéről is elismeréssel vagyok a Cikkíró urnák a bölcskei s a raadocsai állami gyermektelepek létesítése és fejlesztése körül a régebbi időben szerzett érdemei iránt, de viszont helyesebbnek és hasznosabbnak tartottam volna, ha az állami gyermekvédelmi intézményről szóló bírálatát s reformeszméit nem hírlap utján, a nagyközönség elé hozta volna, hanem mint hivatalos állásban lévő telepor vos, azokat egyenesen a' belügyminisztériumhoz terjesztette volna föl, amely • nek gyermekvédelmi ügyosztályában bizonyára figyelembe vették volna, sőt esetleg részben föl is használhatták volna. Ugyanis az állami gyermekvédelmi intézmény 10 éves múltja dacára, még mindig nem állapodott meg véglegesen fejlődéseben és vezetői most is állandóan arra törekszenek, hogy esetleg mutatkozó fogy ítékosságait újabb intézkedésekkel s rendeletekkel kijavítsák s ezzel a külföldön is általánosan jónak elismert intézményt fokozatosan, mindinkább tökéletesítsék; pedig jelenleg már több mint 55,000 szegény elhagyott gyermeket gondoz az állami gyermekvédelem védő szárnyai alatt és ma már nagy számmal vannak olyan neveltjei, akik a magyar társadalomnak hasznos, munkás tagjai. Téves a cikkíró urnák azon állítása, hogy az utóbbi években ezen téren történt reformok ötietszerüenn, kapkodva történtek, mert azokat szakképzett, hozzáértő tapasztalt egyének véleményének megkérdeezésével, sőt szaktanácskoz- mányok tartása után, céltudatosan bocsátották ki a belügyminisztériumból. At állami gyermekvédő,Imi intézménynek mindig a s~eyény elhagyott gyermekek iránt érzett önzetlen igazi, de észszerű módon alkalmazóit nagy szeretet volt és marad az alapja; főcéljai pedig: a szegény elhagyott gyermekek éleiének megmentése, egészséges testi és szellemi fejlődésüknek s ke'lő vallásos, erkölcsös s a muukés áletre szoktató nevelésüknek otthont nyújtó családi körbeni biztosítása. Az állami gyermekvédelmi intézménynek kötelessége arról is idejekorán gondoskodni, hogy pártfogottjai mihelyest a mindennapos elemi iskolába járásra vonatkozó kötelezettségnek eíeget tettek, tehát 12 éves koruk betöltése után, olyan foglalkozásra kellő alapossággal, megbízható helyeken kiképeztessenek, amely megfeleljen egyéni tulajdonságaiknak és hajlamaiknak, más részt pedig jövőbeni megélhetésüket is biztosítsa már akkor, amikor 15 éves koruknak betöltése után nem részesülhetnek többé az állami gyermekvédelem jótéteményeiben Minden egyes ilyen esetben első sorban arra törekszünk, hogy lehetőleg megmaradhasson az állami gyermek to- vobbra is azon család kötelékében, amelybe több évi ott tartózkodása alatt mintegy belenőtt és a melyhez a kölcsönös szeretet erős szálai fűzik. Ezeket csupán azon esetben vagyunk mégis kénytelenek széttépni, ha azt az illető gyermek helyesen felfogott érdeke, kellő kiképeztetése s jövőjének biztosítása elkerülhetetlenül szükségessé teszik. Az állami gyermekmenhelyek igazgatósága azon esetekben, amidőn meggyőződik arról, hogy az állami gyermek igazi érdeke fontos okokból kivánatossá teszi a megszokott család köteléké- beni megmaradását, inkább meghagyja azt ott, sőt a bérfizetéshez sem ragaszkodik föltétlenül minden egyes esetben, amidőn a méltányosság vagy a nevelőszülők szegénysége annak elengedését teszik indokolttá Viszont azonban nem engedhetjük meg azon sajnos, gyakran tapasztalt visszaélést, hogy egyes nevelőszülők a náluk meghagyott menhelyi gyermekek munkaerejét nemcsak a saját gazdaságukban s háztartásukban túlságosan kihasználták, hanem idegeneknél napszámért vagy bérért dolgoztatták s keresményüket nem az illető gyermek javára fordították, hanem a maguk szükségleteire költötték el. Arra képes, vagyonos nevelőszülőktől azért kivárunk az állami gyermekek részére azok ru házatán kivül még csekély (többnyire havi 4—6 korona) bért is biztosítani, hogy ezzel azokat a tisztességes munka értékének megbecsülésére, szorgalomra s takarékosságra buzdítsuk. Az arra alkalmas értelmesebb, ügyesebb gyermekeket a belügyminisztérium által kiválasztott és ellenőriztetett teljesen megbízható nagyobb iparvállalatok internálusaiban helyezzük el, ahol kiáépeztetésük, jövőjük, ellátásuk s nevelésük egyaránt, jól van biztositva. Erről bárki meggyőződhetik például a tolnai állami selyem- fonógyár munkásnő otthonában. Az államilag gondozott qgermekek ruházattal, fehérneművel s cipőkkel azért láttatnak el központilag és egyformán, mivel egyrészt Így kerül ez a legkevesebbe, másrészt pedig igy bizt08Íthaló az legjobban, hogy minden egyt-s menhelyi gyermek legalább évente kétszer a legszükségesebb nélkülözhetetlen ruhanemüeket tényleg megkapja. Magam is elismerem, hogy kevés, elégtelen az, amit ily módon juttathatunk véden ceinknek, de sajnos, hazánk még szegény ahhoz, hogy ezen célra a jelenleginél nagyobb összeget áldozhasson, azonkívül pedig számíthatunk arra is, hogy az államtól kapott gyermekruházatokat a rokonok, nevelőszülők és a helybeli jótékony társadalom (főleg a telepbizottságok) a maguk adományaival kiegészítik, amit sok esetben tényleg tapasztalunk, főleg a leánygyermekeknél. Számos kísérletezés azon meggyőződésre vezetett, hogy a mai általános drágaság mellett nem remélhető az, miszerint az évente ezen célra intézetünk által minden egyes 12 éven aluli korú gyermekért adható 20 koronából a nevelőszülő azt több és jobb ruha- és fehérneművel s lábbelivel elláthassa, föltéve, hogy az összes családok becsületesen tényleg ezen célra fordítanák az egész összeget, amit nehéz volna ellenőriztetni. A teleporvos urak, telepfelügyelőnök, telepbizottságok és a községi elöljáróságok sem vállalhatják magukra az összes gyermekruházatok állandó beszerzését s kiosztását, mivel az például a 375 gyermeklétszámu bölcskei telepen rend kivül nagy munkával, faradsággal, sok kellemetlenséggel és amellett anyagi felelősséggel is járna. Tehát bár magam is szebbnek s helyesebbnek tartanám, ha az összes állami gyermekek a többi lakósságéhoz hasonló viseletben járhatnának, de ez általánosságban jelenleg még annál kevésbbé valósítható meg, mivel gyakran megtörténhetnék, hogy egy tolnavármegyei faluban fölnevelkedett s ottani ruházattal ellátott gyermeket például- Pécs városába kell áthelyeznünk az iskoláztatásának biztosítása vagy további neveltetése végett. Tankönyvvel és tanszerekkel az állami gyermekmenhelyek ellátják púrtfogolljaikut és ez csak ott jár nagyobb nehézségekkel • kelle metienségekkel, ahol az illető iskolák tanítósága megtagadja azok beszerzéséhez s szétosztásához szükséges jóindulata közreműködését. A néhány év előtt meghonosított telep- felügyelőnői intézmény főleg azon célból léte- sittetett, hogy a teleporvosok mentesittesenek a sok időt s fáradtságot igénylő adminisztratív, főleg az Írásbeli teendők elvégzésétől, valamint a gyermekeknek a nevelőszülőik lakásán történő váratlan ellenőrző meglátogatásaitól és igy több idejük maradjon a betegek lelkiismeretes gyógykezelésére és a telep fontosabb ügyeinek szellemi irányítására. A jó nevelőszülő nem veheti zaklatásnak a telepfelügyelőnő gyakori látogatását, sőt örül inkább, ha az is meggyőződik a reá bizott menhelyi gyermek szeretetteljes jó gondozásáról és azt mindig az engedelmességre, szór - galomra s a jó magaviseletre buzdítja. Örülnek a nevelőszülők annak is, ha a másfelé is sokoldalulag elfoglalt s ritkán otthon található orvos he'yett egy olyan intelligens nő áll mindig rendelkezésükre, aki mindenféle ügyes- bajos dolgaikat a menbelylyel és a gyermekekkel szemben elintézi. Ma már számos olyan teleporvos is elismeri a telepfelügyelőnök alkalmazásának szükséges voltát, akik addig, mig nem ismerték a gyakorlatban működésüket, ellenezték ezen reform behozatalát. Természetesen a rossz, hanyag, megbízhatatlan nevelő szülőknek nem tetszik és zaklatásnak minősitik a telepfelügyelő.- nők gyakori, lakásukon tett váratlan látogatásait, a melyek kiderítik mulasztásaikat Mindenesetre kényelmesebb és olcsóbb eljárás volna, ha a tisztelt cikkíró javaslata szerint egyszerűen teljesen minclen ellenőrzés nélkül teljesen rábiznók a nevelőszülőkre az állami gyermekek táplálását, gon - dozását s nevelését; de hány szegény csecsemő fizetné meg ezen felületes nemtörődömséget életével vagy éveken kérészi üli beteges kedésé ve I, mennyi gyermek jutna az erkölcsi elzüllés lejtőjére. Igaz ugyan, hogy egyik legfontosabb teendő a gyermek első nevelő szülőjének gondos és óvatos kiválasztása, de milyen ritkán sikerül olyan és annyi igazán jó és minden tekintetbeu kifogástalan családot találni, amelyekre az elhagyott szegény gyermekek gondozását és felnevelését további életükre véglegesen, minden ellenőrzés nélkül, teljos megnyugvással lehetne reábizm I Hiszen a hírhedt „angyalcsinálók“ gyalázatos és szégyenletes üzelmeit épen az állami gyermek- védelmi intézmény meghonosítása és az azóta gyakorlatba hozott fokozottabb s lelkiismeretesebb elleuőrző vizsgálatok rendszeresítése szünteti meg lassankint, fokozatosan. A telepfelügyelőnőnek nem a nevelő szülők zaklatása, hanem csak az ellenőrzése a fel idata és arra is van hivatva, hogy a család és állami gyermek között a szeretetteljes ragaszkodás kapcsát minél szorosabbra fűzze. Ha a telep felügyelőnő kötelességeit nem teljesiti elég lelkiismeretesen vagy nem folytat példát nyújtó erkölcsös, tisztességes életmódot, akkor fegyelmi utón el lesz bocsájtva. Ennélfogva s mivel nemrég fizetésük is meg lett javítva, remélhetőlgg idővel csupa olyan telepfelügyelőnői lesznek az állami gyermekvédelmi intézménynek, akiknek működése mindon tekintetben hasznos s eredményes lesz. A telepfelügyelőnőt sohapem pótolhatná kellőleg egy hciybeji szülésznő, még kevésbbé egy nevelő szülő, mert ezeknek egyrészt nem volna meg a kellő tekintélyük, másrészt érdekükben állván a község lakósságával barátságos, jó viszonyban lenni, gyakran nagyobb mulasztásokat is szándékosan elnéznének es nem mernének a szükséges eré- lyességgel föllépni a rossz nevelő szülőkkel szemben meg azon esetekben sem, amikor azt a gyermek érdeke megkívánná. Végül meg megjegyzem, hogy az állami gyermekvédelmi intézmény vezetői nem zárkóznak el a jogosult és jóakarata kritika elől, sőt. minden olyan helyes és a gyakorlati életben megvalósítható eszmei szívesen fogadnak, amely tényleg alkalmas arra, hogy ezen .szép emberbaráti és a hazára hasznos ügynek javara szolgáljon s azt minél jobbá s nagyobb eredményeket ho zóvá tegye. Azonban Tisztelt Magyar Társadalom, a birálgatásnál sokkal többet érne, ha min_
