Tolnavármegye és a Közérdek, 1914 (25./10. évfolyam, 1-104. szám)
1914-01-12 / 4. szám
2 i'oLN A VÁRMEGYE és h KÖZÉRDEK 1914januar12. denki a saját munkakörében, illetve viszonyaihoz képest kivenné a maga részét, a szegény elhagyott gyermekek életének megmentésének és hasznos, derék honpolgárokká történendő feine-: velésének magasztos, de nehéz munkájából ! Maradok tiszteletteljes nagyrabecsüléssel Pécs, 1914 január 6. Dr. Gobbi Gyula, a pécsi állami gyermekmenhely igazgató-főorvosa. II. Ez alatt a eim alatt irt e lap hasábjain a múlt év december 29-én „Benevelus“ az állami gyermekvédelemről, kevesebb jóakarattal, mint amennyit Írói álneve alapján vártam volna. Nehezemre esik e cikkel érdemileg foglalkozni : egyrészről azért, mert kiszállásom alkal-- mával „BenevolusK ur a vendégszeretet messzemenő kedvességével halmozott el ; másrészről pedig áz intézet igazgató-főorvosa a hivatalos választ már megadta. Ezek dacára úgy vélem, nem térhetek ki gondolataim papirra vetése elől, mert hallgatásom, egyetértésemet is jelenthetné a Cikkíró ur fel fogásával, f'őkép azért, mert szives volt cikkében nevemet is —: egészen érdemeden ül — megemlíteni. Ezek után nemcsak a „sine ira et studio“, de teljes elismeréssel a Teleporvos ur 10 évi működése iránt, ha kutatom a cikkében felhozott okok és következtetések kapcsolatát : nem tudom vádjainak igazi okát és következtetéseinek helyességét megtabilni. Olyan merészek egyes állításai, hogy a laikus olvasót egyenesen hívővé tehetik. Csak azt csodálom, hogy harag és gyűlölet nél kül, eltelve nagy szeretettel „a szent ügy“ iránt, honnét merített írásaihoz ihletet. Meglep, mikor nevemmel kapcsolatosan azt >rja, hogy azért jelentem meg Bölcskén, ,,mivel az azelőtt oly csendes és rendes telepen most egyszerre a legnagyobb zavarok, elégedetlenségek, panaszok, feljelentések stb. mutatkoztak.“ így olvasva e sorokat, akadhat valaki, aki a mi világhirü gyermekvédelmünk egész rendszerének rombadőlését félthetné a Bölcskén felmerült — valójában egészen csekély jelentőségű — ügykezelési zavaroktól. Tudom, hogy nem tartozik a nyilvánosság elé, — de mert a Telep- orvos ur említést tesz róla, — indokoltnak látom még megemlíteni, hogy azokat a „legnagyobb zavarokat“ iskolás gyermekeink kiosztott tanszerszükségletének miként való elszámolása okozta, „elégedetlenségek“ s „panaszok“ alatt úgy vélem : egy két nevelő szülőnek apró jelentőségű ügyes- bajos dolgát, „feljelentések“ alatt pedig egy pár rosszmájú némber névtelen levelekben hozzánk érkezeit vádaskodásait érti. Bár nem hizelgő reám, de az igazság kedvéért kénytelen vagyok bevallani, hogy az én kiszállásom nem országos jelentőségű dolgokban történt; csupán azért, mert súlyt fektet rá az intézet igazgatóságé, hogy kisebb félreértések miatt a társadalom vezető elemei és az állami gyermekvédelem hivatásos munkásai között a kívánatos összhang meg ne zavartassák. Hogy ez Bölcskén a múlt esztendőben mégis megtörtént, azt — a Teleporvos ur épen úgy tudja, mint mi — egy magáról megfeledkezett s állásából el is mozdított telepfelügyelőno okozta. PIs itt el is jutottam az 1. alatt nehéz- ményezett, úgy látszik, a Teleporvos urra nézve leginkább sérelmes alkotáshoz, a telep felügyelőnői intézményhez. Mi, akik nem egy teleporvossal, és azok, akik több száz teleporvossal dolgoznak, meggyőződtünk róla, hogy a teleporvosi ellenőrzés egymagában — 90 esetben 100 közül — teljesen értéktelen. Egyes teleporvosok kapzsisága, — a gyermekszeretetei hangosan hirdetve, — gyermekeinknek akkora tömegét hordotta egyes községekbe, hogy azokuak elhelyezése a kellő központi ellenőrzés lehetetlensége miatt, a gyermek gordozását tekintve, legnagyobb részben rossz, a gyermek jövőjét tekintve pedig, egyenesen káros és a társadalomra vesztdelmes. A legtöbb teleporvos eleget vélt tenni azáltal, hogy hetenként jelentette a központnak, hogy ennyi vagy annyi gyermeket még el tud helyezni a telepen ; ellenben — talán ritkábban rossz akaratból, gyakrabban nagymérvű elfoglaltsága miatt -— gyermekeinket még a köteles orvosi gyógykezelésben sein részesítette. Akkor, amikor — az egyik telepen véletlenül történt, látogatásom alkalmával — a teleporvos közvetlen, szomszédságában találok egy napokkal előbb összevert, állami gondozásban lévő gyermeket s amikor a teleporvost megkérdeztem, tud-e a dologról, azzal felel: „igen, tegnap, vagy tegnapelőtt mondotta az egyik szomszédasszony, hogy ezt a kisleányt összeverték, de bizony még ezideig nem jutottam hozzá, hogy megnézzem“, akkor azt hiszem, „Benevolus“ ur js belátja, hogy a teleporvosok melle nem mindenütt felesleges a gyermekek gyakori ellenőrzése céljából telepfelügyelőnőt ab kalmazi. A telepfelügyelőnőt én sem olyannak képzelem és akarom tudni, mint amilyennek Cikkíró ur lefesti; de ezidőszerint nem is ismerek olyat, mert ha tudnék róla, ép úgy elcsapatnám, mint azt, akit a Teleporvos ur aposztrofált. Nem tagadom, én a magam részéről a telepfelügyelőnői állásokra legszívesebben alkalmaznék egy, esetleg két —- a telepen működő — tanítónőt; de semmi esetre sem tartanék alkalmasnak erre az állásra nevelőszülőt, vagy szülésznőt, mint a Teleporvos ur véleményezi. Az adminisztrativ dolgok legnagyobb részben kapcsolatosak a telepfelügyelőnő működésével s igy azoknak egy harmadik személy által való végeztetése szintén kivihetetlen, vagy legalább is nagyon nehézkez l'enue. Érthetetlen előttem a Teleporvos urnák a telepfelügyelőnőí intézménnyel kapcsolatosan le vont következtetése is, mert hiszen a községházán — a Teleporvos ur jelenlétében — a nevelőszülőkkel folytatott megbeszélésem alkalmával örömmel tapasztaltam, hogy a mostani telepfelügyelőnőt példás magaviseletéért és odaadó munkásságáért már is megtanulták becsülni a nevelőszülők; remélem, hogy ez a megbecsülés rövid idő múlva radaszkodássá és tiszteletteljes szeretetté fog változni. Másik káros intézkedés a Teleporvos ur szerint »a gyermekek jövőjének biztosítása.« »A legkegyetlenebb intézkedés, mely egyenesen megsemmisíti a gyermekvédelem legnemesebb létalapját«, irja a cikkében. Alig hihetem, hogy e mondásnál komolyan gondolkodott volna. A Tiszán túl hallani, amikor egy-egy semmi emberről esik szó : „kár, hogy szopós korában ki nem tekerték a nyakát.“ Ebben a mondásban látom megnyilatkozni a nép eszejárását, amellyel természetesnek találja, hogy az olyan ember, aki felnőtt korában a társadalomnak csak mételye és nem hasznos tagja, pusztuljon el, még mielőtt tudatosan kárára lenne a köznek. Véleményem szerint nem lehet az állami gyermekvédelem nek fontosaqb célja, mini épen az, hogy az oltalmába került embercsemetét a társadalom hasznos polgárává, nevelje; pedig a gyermekek jövőjének biztositása egyedül ezt célozza. Hogy a Teleporvos ur itt megint egyes rendkivüli kö rülmény között tett, kivételes esetet kiszínezve mutat be, — az előzmények után nem csodálom; azt hiszem, az ügy iránti nagy szeretete sugallta, hogy igy — egy-két torzképet bemutatva — a gyermekvédelem ügye h’ánt a társadalom nagyobb érdeklődést sikerült felkeltenie. Menti e felfogásban, hogy orvos és igy ahelyett, hogy jó előre a látóhatárt keresőé, hivatásánál fogva megáll a halálravált csecsemő ágyacskájánál és minden igyekezete kimerül abban, hogy a kicsike életét még egy két napra meghosszab- bitsa. Igaza van, ez az igazi orvosi hivatás ; az állami gyermekvédelem azonban, a maga nagy egészében, nem merülhet itt ki. Aki e kérdésnél emelt fővel, messze előre néz, „talán felbukik egy vakondtúrásban is“, mint a Teleporvos ur mondja, de elkerüli azt a rosszabb eshetőséget, hogy később egy vészes viharfelhő jégcsapása verje agyon. Még azt is megengedem, hogy amikor egy csecsemő gyermeknek élete megmentéséhez anya tejre van szüksége, ne kutassuk a nevelőszülő múltját, jelenét és erkölcsös voltát; de nrhelyest elválasztotta a gyerm’eket emlőitől és azt látom, hogy arra a gyermekre káros lesz ott maradása 15 éves koráig, alkalmat keresek rá, hogy áthelyezem olyan megbízható nevelőszülőhöz, akire nyugodtan hízhatom a gyermek erkölcsi nevelését is. — Természetes, hogy elhibázott dolog é* vessen magára az, aki alkalmat adott rá, a gyermekmenhely igazgatóságának 12 éves korában kell kiszakítani egy gyermeket a nevelőszülő családjából azért, mert abban a családban a gyermek becsületes jövője biztosítva nincs. A nevelőszülőre sem, még kevésbé járhat a gyermekre lelki megrázkódtatással az áthelyezés, ha egy-két éves korban történik; nagyobb gyermeket pedig, olyan családba helyezni, ahol a jövője legalább is olyan értelemben, hogy a társadalomnak hasznos tagjává nevelkedjék, nem biztosítható, — bűn; és ha tőlem függne, a leg- kérleihetetlenebbül büntetném azokat, akik bűnrészesek abban, hogy csak egy gyermek is ilyen nevelőszülőkhöz helyeztetett el. Lehet, hogy így megválogatva a nevelőszülőket, nem is volna egy-egy telepünkön 3—409 gyermekünk és nem is lett volna egyes telep- orvosoknak ebből a — szerintük — mostohán fizetett mellékkeresetből, oly számottevő jövedelmük, mint amilyen volt ; de nem is akadna teleporvos, aki az állami gyermekvédelem lOéves ti tárai munkája után egyik legfontosabb céljának megvalósítása iránt tett intézkedéseire azt merné mondani : „a legkegyctlenebb intézkedés, mely egyenesen megsemmisíti a gyermekvédelem legnemesebb létalapját“. Ott, ahol a gyermek érdeke kívánja, egyenesen a törvényes kapcsot, — az édesanya jussát a gyermekéhez, — szakítjuk széjjel és gyám- hatósági intézkedés kikérésével igyekszünk megakadályozni, hogy a 12—-13 éves gyermeket, akit szülőanyja csecsemő korában elvetett magától, most, amikor hasznát tudná venni, magához vegye ; meghagyjuk a gyermeket ott és abban a családban, ahol igaz szeretettel ápolták, gondoz ták és ahová szivének természetes szeretete vonzza. De amikor a törvényes kapcsot szét tudjuk tépni, nem hat meg egy-egy rossz erkölcsii nevelőszülő siránkozása, vagy annak az ártatlan gyermeknek természetes ragaszkodása, aki csecsemő korától 10—12 évig nevelkedett abban a családban és emiatt akkor is ragaszkodik eltartóihoz, ha ott eltöltött idejének legnagyobb részét nyomorogva, ütve, verve töltötte is el. — Hogy nem a rangját és nem a módját néz zük itt a nevelőszülőknek, azt hiszem a mondottakból könnyen érthető; aminthogy nem lehet célja az állami gyermekvédelemnek a gondozásába kerülő gyermekeknek kiváltságosabb helyzetet biztosítani, mint a haza leguagyobb társadalmi rétegének az egyszerű, de becsületes nép gyermekei részére a mindenkori gazdasági viszonyok biztosítani tudnak ; ezt azonban kötelessége biztosítani. Ami végül az állami gyermekek szükségleteinek kielégítését illeti, olyan kérdés, amin a Teleporvos úrral együtt, sokan törjük a fejünket, de sajnos azzal, hogy a kielégítés hiányosságait még a nyilvánosság elé is dobjuk, a kérdés megoldását aligha találjuk meg. Tudjuk, hogy kívánatos lenne gyermekeinknek a nép gyermekeivel egyenlő ruházatot bizto- sitaii, — de úgy amint a Teleporvos ur gondolja, hogy a nevelőszülők a tartásdijak valamelyes felemelése mellett lássák el gyermekeinket ruházattal, — kivihetetlen. Állitásom bizonyítása azt hiszem, kívül esik a cikk keretén, szives figyelmébe ajánlom azonban a teleporvos urnák, hogy minden ilyen gazdasági kérdésnek az elbírálásánál akkor, amikor nem egy, minden tekintetben hozzá ferhetetlen és teljesen megbízható ember szolgálatainak igénybe vételeiről van sző, hanem egész ernbar csoportokéról, lehetetlen minden ellenőrzés nélkül, tisztán személyi bizalomra alapítva, keresni a meg oldást. Az ellenőrzés igen gyakran kellemetlenebb arra, aki hivatásánál fogva végzi, mint arra, Sirolin "Roche” biztos gyógyhatást nyújt li<atcirFÍIÜSoRnclI horghurutnábasthmanál,influenza után. Sirolin'Roche" kezdődő tüdőbetegséget csirájában elfojt. Kellemes ize és az étvá* gyravaló kedvező befolyása megkönnyítik a Sirolin "Roché-al való hosszabb kúrákat! j;!!iít/ilíll,lil 'Ilii lit A légzési szervek meghűléseit legbiztosabban a Sirolin "Roche"- al kezelik. Ezért nélkülözhetetlen ezen elismert és bevált szer minden háztartásban. Szíveskedjék a gyógytárakban határozottan Sirolin"Roctie- t kérni.
