Tolnavármegye és a Közérdek, 1914 (25./10. évfolyam, 1-104. szám)
1914-04-09 / 29-30. szám
XXIV. X. évfolyam. 29—30. szám Szekszárd, 1914 április 9. Előfizetési árj Egész évre ..... 16 korona Fél évre .....................8 > Ne gyed évre .... 4 » Egy szám ára .... 16 fillér. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyílttéri garmond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18—II. Szerkesztőség: Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő össze>^ közlemények. Kiadóhivatal: Béri Balog Ádám-utca 42. szám Az előfizetési pénzek és hirdetések’! de küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 korona. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs : FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptuiajdonosok a szerkesztők. A pártkassza. Vespasianus, más néven Titus Flavius római imperator, a nagy finánc-zseni, ki még a csatornák szennyéből is pénzt tudott kipréselni, mondta ki először azt a sokat hangoztatott szállóigét, hogy non ölet, vagyis, hogy a pénznek nincs — szaga. A Krisztus után való első századtól kezdve igy ment ez a köztudatba. A pénz eredetét, nemességlevelét senki sem kereste, mindenki csak arra fektette a fősúlyt, hogy — mennél több pénze legyen. Magyarország sem volt e tekintetben kivétel. Nagy oligarchák, szegény kis szatócsok forintjainak eredetét senki sem firtatta s talán nem is lett volna sokszor tapintatos dolog firtatnia. De egyszerre csak szaga kezdett lenni a — pénznek. A politika nagy Catói orruk elé tartott zsebbe- valóval kezdettek járni s szaglászni kezdtek nemcsak a magánzsebek tartalma, de a közpénzek, majd ama bizonyos pártkasszák armalisa, jobban mondva eredete után is. Elénk emlékében van még mindenkinek Lukács László esete, a margitszigeti játékbank pártkasszába vándorolt egy millió hétszázezer koronája. Megkezdődött a nagy hajsza s ne beszéljünk Lukács Lászlóról, de Tisza Istvánra is a szenny, a gyanúsítás iszapját lapátolták akkor is, amikor az elődje idejében a pártkasszába tényleg befolyt összeget — magát megzsaroltatni nem engedve, egy darabig vissza nem fizette, de akkor még inkább, amikor azt, eléggé elitélő kijelentések között az utolsó fillérig visszautalta. Fokozott működésbe jöttek a szaglódó szervek. A pénz orr- csiklandoztató szaga annyira elvette sokak etikai érzékét, jó Ízlését, hogy még a szegény, szerencsétlenül járt Bogdanovics érsek hulláját is tetemre hívták, hát hogy ha valamit elárulna a visszafizetett pénz eredetére nézve. Szóval nagy szaga volt a pénznek. S a legtöbb kölni vizet éppen a legszélsőbb árnyalathoz tartozó ellenzéknek Amerikát járó vezére használta el, de még akkor sem bírta el orra cimpája ezt a penetráns közéleti szagot. Még jobban megindult tehát a nagy hajsza. Mintha a világ összes kloákáit itt tisztogatnák, panamaváddal telt meg a levegő. Véres kardot hordtak szét az országban. Süvöltött, üvöltött, vigan rágalmazott a sajtó, alig maradt tiszta közéleti ember gyanúsítás nélkül. Minden kormány- párti mandátumot pénzen vettek, szenny, piszok tapadt minden választáshoz, csakis az ellenzéki megbízólevelek születtek szeplőtelen fogantatásból . . . ... De haliga, csak hallga! Egyszerre mintha nem lenne szaga a pénznek. A jótékony amerikai Golf-áram — amelyet az irigy amerikaiak el akarnak kőfalazni tőlünk — egyszeriben elterelte innen a szagát a pénznek. Amerikai s más világlapok csodás dolgot pattantanak ki Károlyi Mihály gróf amerikai útjáról, azt, mintha oda szakadt édes véreink iránt való nagy szerelme nem is volna olyan önzetlenül plátói, de egy kicsit nagyon is — pénzszagig. A nemes gróf, amint a New-Yorker Staatszeitung és a N. V. Times megírja, úgy akarja az ott élő magyarság s a haza földje között való kapcsolatot szorosabbá tenni, hogy nagy népgyüléseken, a magyar nemzeti unió kikiáltásának görög- tüze mellett megadóztatni kivánja az ott még lelkesedni tudó magyarokat a függetlenségi párt anyagi támogatására. Ha ez igy van, akkor csakugyan felfordult a világ. Amerika van itt, vagy mi vagyunk Amerikában, vagy itt se vagyunk, ott se vagyunk, a világon se vagyunk. Elképped az ember ekkora fordulaton. Hihetetlen : hát az ellenzéknek is van pártkasz- szája? A nagy Catók, Demosthenesek, a puritán szeplőtelenek levetik a tyúkszem csináló kothurnust, leszállapak a színpadról s mezítelenre vetkőzve itt állanak előttünk? íme a nagy vizivók is borivókká váltak, vagy azok is voltak, a vizet csak úgy prédikálták? A nagy koplaló Succik megéheztek, enni kívánnak, mert ők is — emberek ? Milyen igaza volt néhai való jó Arany Jánosnak: „Repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg; Ki tudja hol áll meg, kit, hogyan talál meg?“ Bizony az, elparittyázott sok kő kegyetlenül visszapattog, mert ami erkölcstelenségnek tartatott amott, nem lehet jó erkölcs emitt, amit szennynek, piszoknak kiáltottak ki amott, nem hirdethetik makiba nélkül való szeplőtelenségnek ugyancsak ott. Sőt még disztingválnunk is kell. Nem ujjongtunk, de nem is rekrimi- náltunk, mikor a pártkassza ügye kipattant. Tudtuk, hogy mióta a világ fennáll a szabad nagy Amerikától, vagy Angliától Kutyabagosig minden választás pénzbe kerül. Viszont nem lelkesedtünk s ma sem Sárika alszik.* — Sárikának. — A Sárika alszik, a ház virágszála, Beh szép, beh gyönyörű, lehet az ő álma — Mintha könnyű szárnyon fel a mennybe szállna. Mint ágon a piros bimbó, ha virágzik, A kis alvó arcán gyenge mosoly látszik, Tán eppen az égi angyalokkal játszik. Édesanyja, ringasd pici Sárikádat, Rózsalevélből vess neki puha ágyat, S dúdold el fölötte a legszebb nótádat. Csókold! Te meg szunnyadj kis unokalányom, Soha igy nem érez — ily közel az éghez — Ily boldogan a szív, soha e világon! SÁNTHA KÁROLY. Elmaradt a „0.“ A „Tolnavármegye és a Közérdek“ eredeti tárcája. Irta: V. Fejes György. Régen megállapított lélektani tény az emberi önzés; mindenki tudja és még sem hiszi el magáról senki. Pedig űzve űzik a szerencse festett arcú istennőjét, hogy csak egy pillanatra is, de vendégül fogadhassák. ’Mennyi titkos óhajtásnak egyetlen célja a „talált kincs“, a „főnyeremény“, nem gondolva meg, hogy ennek teljesülése esetén más százak és ezrek reménye semmisül meg ; és ha nem sike* Mutatvány szerzőnek »Isten, Haza, Család« cimü kötetéből. rül, akkor meg csak a bánat és csalódás marad vissza keserű vigasztalásul ! Elbeszélésünk hőse is átevezett ezeken a hullámokon ! . . . Pampuska Fridolin egyik felsővidéki város közigazgatási hivatalának volt iktatója; a papa ugyan még „Komotau“-ban látta meg a napvilágot, de Fridolin ur már hazai levegőt sziva lépett a társaságba. Csendes természetű, szelid kinézésű ifjúvá fejlődött, ki simára hátrafésült szőke hajával, nyájasan mosolygó ábrázatával megjelenve pontosan hivatalos asztalánál, közmegelégedésre forgolódott munkakörében. Szobája pedáns rendről és tisztaságról tett bizonyságot elannyira, hogy még feljebbvalói is nem egyszer tőle tudakozták meg : ez vagy amaz akta hol rejtőzködhetik V . . . Vendéglőt, kávéházat, vagy valamely zajosabb mulatságot meglátogatni, nem tartozott életfeladatai közé ; igy azután nem csoda, ha jó hírnevét megállapítva, kívánatos „partie“-nak véleményeztetett a leányos mamák jövőbe tekintő szemei előtt. Fridolin ur azonban nem értett a „flirtelés- hez“, sem ahhoz, hogy az őszinte bizalmat miképp lehet konfidenciává változtatni, mindössze a sarki kereskedőnek — aki magyar ember volt— üzletébe szokott naponkint betekinteni, amely útjába esvén, garzon szükségletét rendesen ott fedezé. Teljesen megnyugodott azon hitben, hogy a mindenekről gondot viselő mennyei hatalom majd kimutatja annak idején számára is azt az élettársat, aki nem tartja őt méltatlannak neve viselésére ! Ez a szivek bimbóját virággá fakasztó tavasz csakugyan be is következett, amennyiben egy alkalommal Szalontai Tinka kisasszony találtatod - ván egyedül az üzletben, ennek mindenüvé tekintő élénk szemei, gyors mozdulatai, hullámos tekete haja, piros ajkú mosolygó képe és vidám szavai rabul ejtették Fridolin urat s az addig nyugodt szív ugyancsak nyugtalanul kezdett kalapálni ! Úgy kerülő utón — rébuszokba öltöztetve — ki is fejezte, hogy tulajdonképpen mit — illetve inkább kit — szeretne? Tinka kisasszony pedig gyors felfogó képességgel bírván, a rébuszt meg fejtette s további intézkedés végett a mama és papa elé vitetni ajánlotta, maga részéről nem helyezvén kilátásba semmiféle komolyabb ellenvetést; sőt, hogy nagyobb súlyt adjon rokon- szenvének : hát nem átaliotta leendő kérőjét egy doboz pemetefücukorral meg is ajándékozni!.. . Ez utóbbi nem tévesztette el a hatást. Fridolin ur egyik alkonyaton, hivatalból kijövet után, ünnepies díszben jelent meg, nem az üzletben —- mint eddig szokott — hanem a belső lakosztályban s ott félénken ugyan, de visszavonhatlanul kijelenté, miszerint: Tinka kisasszonyban lelte föl azon eddig nem ismert drága kincset, amely őt boldoggá teendi további hivatalos pályáján, épugy, mint óhajtva várt házaséletében ! . . . A család minden tekintetben méltányold e nemes elhatározást, aminek gyakorlati kivitele pár hónapi előkészület után a házasságban talált kifejezést. Fridolin urra nézve az uj helyzet felette igen kedvezően alakult'! A lakásdijat a papa fizette: kelengye, bútor, megfelelő minőség és' mennyiségben hozódott ; a háztartás gondtalanságát nagyban elősegítette a füszerszámok gyakori és pedig díjtalan kiszolgáltatása, mely a- anyai gondosságot bizonyitá, szóval, az ifjú házaspár az uj fészekben zavartalan boldogságot élvezett, kimondhatatlanul szeretvén egymást ! . . . Egyszer azonban az önzés gonosz szelleme megirigyelte ezt a minden tekintetben kellemes viszonyt.
